hajnalcsillag

Folytatásképpen jöjjön a csütörtöki nap, ami egyben az utolsó munkanapom is volt. Mivel aznap is segítenem kellett a délutáni vacsora előkészítésében, így el kellett kéreckednem. Először Móninak szóltam, hogy szeretnék tízkor elmenni, emrt esküvői vacsora, meg minden. Ő csinálja a beosztásokat, azért szóltam neki. Azt mondta, hogy ő elenged, de kérdezzem meg a főnököt Juli nénit. Kicsit félve mentem oda hozzá, mert ő nem az, "szerbusz kislánykám, mi a helyzet veled?!" típus.. Na mindegy, odamentem hozzá, hogy mi a helyzet, aztán végülis elengeded. Ja, persze ez nem csütörtökön volt, hanem talán még hétfőn. Elég sok áru jött, így volt mit pakolni, de végülis 9:45-kor elmentem, hogy elérjem a buszt. Elköszöntem mindenkitől, Juli néninek is beköszöntem az irodába, aki azt mondta, hogy aranyos voltam, és köszönik a segítséget. :) Mondtam, hogy a fizetésemért valamikor bejövök. Mentem haza a busszal, már a buszmegállóban vártak. Aztán láttam, hogy már díszitik a kaput meg minden. Elég sokan voltak.. gondoltam magamban itt nagy buli lesz. Beköszöntem, aztán hazajöttem átöltözni, majd mentem vissza segíteni. Először feldiszítettük a nagy sátrakat, közbe az asszonyok csinálták a kaját, ami egy egész hadseregnek is elég lett volna. Na jó, mondjuk valami 60-80 vendéget vártak. Ugyanis azokat hívták meg erre az elővacsorára, akik nem tudtak elmenni az esküvőre, tehát főleg öregebbeket. Miután minden rendben volt hazajöttünk fürödni, átöltözni és elkészülni, mivel mi is felszolgálok voltunk. Voltunk így páran fiatal lányok, és mindenki kapott 1-1 asztalt, ahová az ennivalót szervírozta. A fogások között volt vicces vers, 1-1 jókívánság, jelenet, videóvetítés. Féltem, hogy valamit kiejtek a kezemből, de végülis nem történt semmilyen baleset. :D Először is volt leves, aztán főtt hús, aztán töltelék, aztán hurka, kolbász, meg 2-3 féle módon megcsinált rántott csirkehús, sültkrumplival és savanyúsággal, végül rengeteg fajta és ízű torta, és sok-sok sütemény. Emellett persze sokfajta üdítő és alkohol. :D Mert ez nem maradhat le. De mivel mi voltunk a felszolgálok, és a családtagok is vacsoráztak, azért valakinek el is kell takarítani a többiek után. Így öblögettem el  közel 10 millió edényt és evőeszközt. Majd miután végeztünk ezzel mi is leültünk vacsorázni. Még voltunk egy kicsit, aztán lassan elköszöntünk, mert mi másnap indultunk le az esküvő helyszínére, Hajdúböszörménybe. De este mikor hazajöttünk, akkor még meg kellett fogni pár nyulat, mert a mamám nem csukta rájuk véletlenül az ajtót és kiszökött pár. Mondjuk én nem fogok meg egyet se, az is biztos, de legalább próbáltam segíteni. Az lett a vége, hogy a lábamra esett (épp papucsban voltam, tehát egész kellemesen ért..) egy jó nagy darab deszka, a sötétben belemászta az egy méteres csalánba, ami összecsipkodott, meg ilyenek. De túléltem. Végülis éjfél után ágyba kerültem úgy, hogy az előző napokon alig aludtam, és másnap hat után ébresztettek, mert semmi nem volt bepakolva.

A múlt hetem elég sűrűn be volt programozva. Kezdjük az előtte lévő vasárnap estével, amikor is megbeszélés volt a következő hétről.

Már akkor tudtam: az előttünk levő hét kemény lesz. Kezdjük is egyből a hétfővel, amikor ismét reggel kellett mennem dolgozni, de már az utolsó hetemet kezdtem meg. Munka után hazajöttem, és rá egy órával már utaztam is Vácra, mert még muffint papírt kellett vennem, hogy sütni tudjak másnap. Délután 5 után értem haza fáradtan. Úgy volt, hogy elvileg kialszom magam, de végül nem igazán sikerült. Reggel ismét kelés, majd munka, és mikor hazaértem fél 4-kor egyből nekiálltam sütni. Három félét sütöttem, úgy hogy, 50 fok volt a konyhában. Végülis 4 óra alatt kész lettem az ennivalóval, aztán tesómmal elvittük a még forró sütiket az unokatesómékhoz, ahol már folyt a disznógyilkolás. Este hétkor kezdték, mert hogy így nem volt meleg, mint nappal. És ha már erről mesélek, akkor jöjjön néhány kép:

ez még egy albumborítónak is elmenne:

gondolj bele, hogy ezt eszed:

volt pia, meg süti is:

itt pedig az egyik fejét szedik szét:

Szóval így néz ki egy disznócsapás képekben. Mivel én nem vagyok aktív munkás ezekben az eseményekben, zöldséget nem volt kedvem pucolni, meg egyébként is fáradt voltam, ezért fényképeztem. Most biztos pár ember meglepődött, hogy a plázába vásárló lány élvezi ezt, és még írt valamennyire hozzá. :D Sok mindent nem tudtok még a falusi életről, amit én már tudok. :P :)

Szóval ott voltunk, de vihar kerekedett. Aztán a dolgozó munkásembereknek fél 11 után volt vacsora?! Vagy nem is tudom minek nevezzük az ilyen későn tartott lakomát. Majd fél 12-kor én is ehettem volna, de úgyis csak a májat eszem meg az ott elém rakott ételek közül. De már túl késő volt, meg álmos is voltam, ezért inkább hazajöttem. Megfürödtem, aztán éjfél után ágyba kerültem. Durva volt, mert 4 órát aludtam, aztán pedig 9-et dolgoztam. Kicsit kómás aznap. Reggel ötkör, mikor mentem ki a buszhoz, akkor még beugortam uncsitesómékhoz megnézni mi a helyzet, mivel ott laknak a buszmegálló mellett majdnem. Pont akkora végeztek, de láttam, hogy már apukám is keresztbe lát. Aztán mentem dolgozni, néha lassan telt a nap, néha picit gyorsabban. Mikor hazajöttem fél 4-kor beugortam még, mert hívtak, akkor ott ebédeltem, és hazajöttem. Aludnom kellett volna, de nem tettem. Másnap ismét korán kelés, de az utolsó munkanapomra virradtam.

Mivel pénteken szabadnapos voltam és Pesten császkáltam, ezért szombaton is kellett mennem dolgozni, a szokásos reggel hatra. Nem mondom, kicsit kóma voltam, de hamar eljött a dél, amikor is bezárt a bolt. Aztán meglepetésemre mikor kijöttem, akkor meglepődve láttam, hogy anyukám eljött értem. Reggel félreértettük egymást és ezért, mert egyébként a főnökkel jöttem volna haza.. Elég fáradt voltam, kicsit gépeztem, aztán lefeküdtem, tévét néztem, de bealudtam. Úgy volt, hogy délután fél hatkor megyek Rétságra Miska koncertre. Vagyis szerettem volna, de a testem már kezdett nemet mondani. Aztán kijelentették apum, hogy nem akar elvinni Rétságra, mert nem ér rá, és egyébként nem fog mégegyszer átmenni. Én meg mérges voltam, mert már egy hete ezt vártam és már megígértem, hogy ott leszek. Végülis a szomszéd elvitt (nagyon rendes volt tőle, ő volt az óvónénim ^^). Sajna az első három Miska dalról pont lekéstem. De sok ismerős arc volt, és örültem, hogy hosszú idő után újra láthatom őket élőben. Nem voltak sokan, talán ez annak is köszönhető, hogy nem nagyon volt hirdetve. Vagyis én nem sokat hallottam róla. Aztán kezdett kicsit rossz idő lenni, eset pár cseppet, de ez nem vette el senki kedvét. Egyébként történt velem érdekes dolog is. Hallgatom a kedves fiatalokat, amikor hirtelen mellémlép egy hapsi, és elkezd kérdezgetni, még pedig olyanokat, hogy: ismerem őket (mármint a Miskát, meg hogy van-e CD-jük, meg a környékből jöttem (gondoltam magam biztos helyi...), aztán kérdezett tovább, hogy járok-e gyülekezetbe, melyikbe, az melyikből vált ki, meg ilyenek. Már kezdtem furán érezni magam, hogy miért kérdez ilyeneket és ennyit.. de persze válaszoltam. Aztán figyeltem tovább a koncertet, majd elment lassan. Majd a koncert vége felé visszatért, hogy még egy mondat, ha megengedem. És mondta, hogy mikor megjöttem, vagy meglátott, akkor pozitív és áldások kisurgázásom volt, és hogy ezt őrizzem meg és Isten áldjon meg! :) Én meg tökre meglepődtem, és vidám megköszöntem. Azért nem minden nap hall ilyet az ember, sőt, még nem is mondtak nekem ilyet asszem. És ez teljesen megváltoztatta az egész napomat, hétvégémet, meg az akkori gondolkodásomat. Örültem, pedig csak egy mondatot kaptam egy ismeretlen embertől. De tudom, hogy e mögött több volt és ezért csodálatos. A koncert végén persze visszatapsoltuk kedvenceinket, mire elénekelték újra a Diszkó című számukat. Aztán egy gyors pakolás következett. Kis petényi csoportunkhoz néhány mondat erejéig csatlakoztott Ervin - a dobos - (aki szintén petényi), és elmesélte, hogy a szélnél úgy kapkodta össze a dobszerkót. Ja igen, kint volt és elég nagy szél kerekedett, ez kicsit nehezítette a helyzetüket, de azért élvezhető volt. Miután összepakoltak hirtelen eltűnt mindenki, így még Balázs (az énekesnek, nem a coolstuff :D) se tudtam köszönni. :(( A következő, és egyben utolsó fellépőig - Részletkérdés - még volt egy óra. Így elmentünk fagyizni, meg dumáltunk a többiekkel, de hát lassan kezdett mindenki elpárologni és elég szomorúan nézett ki a helyzet. Én sem maradtam volna igazából, mert fáradt voltam, de úgyse tudtam hazajönni, meg úgy voltam, hogyha már ott vagyok, akkor megnézem őket újra. Nehéz volt kivárni, főleg úgy, hogy a hangosítok is eltűntek így az elején kérdésekkel ütötték el a koncertet. Az alig számlálható közönség is már egyre türelmetlenebb volt, de szerencsére megérkeztek a vacsorázó emberkék és következhetett a zúzda. Már amennyire zúzdának nevezhető 10 ember bólógatása, "örjöngése" és tapsvihara. Énekeltek feldolgozásokat és saját számokat is. Nem vagy az a nagy rock fan, de kellemes volt a közel másfél órás koncert. Ezután pedig lehetett a tagokkal beszélgetni, autogrammot kérni, cd-t venni és a többi. Kicsit dumáltunk a többiekkel, de aztán ők elmentek én meg ott maradtam egyedül. Meg kellett várnom míg eljönnek értem, és mivel nem akartam a szabad perceimet unalmas várakozással tölteni, vettem a bátorságot és odamentem Greghez. Először megkérdeztem tudja-e ki vagyok. :D Miután persze fogalma se volt bemutatkoztam, és elárultam neki, hogy én zaklattam a krosskulttól még anno. Aztán beszéltünk néhány mondatot, kérdezgettem az együttesről, meg a koncertekről, ő is kérdezett a krosskultról. Vicces volt a helyzet. Nem azért, mert először mentem oda ismeretlen emberhez, hanem az egész, mint valami miniinterjú. Elég nyitott vagyok haverkodás terén, szóval nálam nem probléma oda menni valakihez, mert van szám, csak ez mégis más érzés volt. Én éreztem magam megtiszteltetve, mintha valami nagy ember lennék.. pedig nem is. Na mindegy, nem értitek meg. Aztán mondta, hogy majd augusztusban ír majd valamit, mert rá fog érni. Kíváncsian várom. Aztán Alfonz kérdezett a fiú-lány közti barátságokról, mármint, hogy van egy általános helyzet, ami tényleg igaz, aztán még a végén az énekes is bemutatkozott. Majd lassan elmentek, hisz nekik is nehéz napjuk volt. Én még vártam kicsit, míg a szülök eljöttek értem, de vidám voltam. Jó dolgok történtek velem. Ja, még mikor ott volt mindenki a koncert után, akkor egy kislány igekártyát osztogatott, mindenkinek adott egyet. Én ezt kaptam: Jób 22:23-28 :Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, felépülsz, és eltávolítod az álnokságot sátradból. Porba dobod az aranyat, patak kövei közé az ófíri aranyat, és akkor a Mindenható lesz az aranyad és válogatott ezüstöd. Akkor majd a Mindenhatóban gyönyörködsz, és arcodat Istenhez emeled. Ha könyörögsz hozzá, meghallgat, te pedig teljesíted fogadalmaidat. Ha valamit elhatározol, meglesz, világosság ragyogja be utadat. Ha megaláztak, mondd azt, hogy gőgös voltál, mert azon segít Isten, aki lesüti a szemét. Még azt is megmenti, aki nem ártatlan, mert ha tiszta lesz a kezed, megmenekülsz.

Hát igen, Isten szombaton is gondolt rám, és boldoggá tett, mikor letört voltam. Tudom, hogy a legjobbat akarja nekem és szeret, és bízom benne. Minden rendben lesz, csupán őt kell követnem. :)

Már nem tudom mióta nem voltam Pesten, és azért hiányzik a nagyváros. Na jó, falun is eléldegélek, de már itt volt az ideje egy pesti utazásnak. Erre a hétre a szabadnapomat péntekre kértem, így viszont szombaton is kellett dolgoznom. Már nagyon vártam, hogy elérkezzen a hét vége és Evivel menjünk shopping körütra. :D Igen, lányból vagyok, de az életem csak 2-3 %-át töltöm plázába, úgyhogy meg lehet nyugodni, még mindig normális embernek tartom magam. Szóval mentünk vásárolni, mert kellett az esküvőre ruhát vennem, meg még pár dolgot. Reggel mentünk, így is negyven fokot mondtak. Előző este eléggé letörtem az eredmények miatt, így jó volt egy kis kikapcsolódás, na meg végre Evelinnel megbeszélni az eddig történteket. Mikor beértünk először mentünk a Westendbe, és előtte kint volt egy Toyota-s kamion a forma 1 kapcsán. Kint voltak egy igazi autóval és bárki mehetett, vagyis három fős csapatokba, hogy kereket cseréljen. Volt fent pár Toyota-s srác, meg egy csajszi, aki mikrofonnal a kezében invitálta az embereket. A bevásárlóközpont előtt meg lányok lengettek zászlókat, és rendőrök vigyáztak a biztonságra. Szóval a mikrofonos csajszi megszólított mindenkit, aki elhaladt, vagy megállt a kamion előtt, hogy próbálja ki a kerékcserét. Minket is többször próbált beszervezni, hogy majd beáll mellénk az egyik zászlólengetős lány, de mi csak ráztuk a fejünket, hogy a-a. Aztán inkább jobbnak láttuk, hogy elmenjünk. Úgyhogy mentünk Terrába, ami még mindig jó hely. De ott nem találtam olyan ruhát, ami jó lenne egy esküvőn, ezért visszamentünk a Westendbe. Ja igen, azt hozzá kell tennem, hogy össz-vissz volt 3,5 óránk, hogy az Evelin által kitűzött vonatot, majd buszt elérjük. Ami szép és jó, de aki volt már velem bármit is vásárolni, azt tudja, hogy kiborító vagyok. Mindig a tökéleteset akarom megvenni, ezért sokszor meggondolom, és mindig a legjobbat keresem. :D Ezért már többször mondták nekem, hogy nem jönnek velem sehova. Szerencsére a meggyőző képességem még él, és mindig akad valaki, aki megsajnál. XD Miután megtaláltam a ruhát elmentünk fülhallgatót venni. Múltkor nem tudtam milyet kell venni, de most felírtam, meg azt is, hogy milyen márkájút ajánlottak. Először megkerestem ezeket, majd kiakadtam. Mondtam, hogy egy rohadt fülhallgatóra nem fogok 16 ezret költeni, akármennyire is jó. Így egy gyors eladói segítségkérés után választottam egyet, ami megfelel a célra. Aztán még mentünk pár boltba, vettem koncertjegyet, meg parfümöt, meg voltunk nicibe is, és a csili-vili bolttól - ahol mindössze egy színes karkötőt vettem eddig (a többiek szerint pénzkidobás volt ennyiért) - sikerült magam távoltartani. Pedig oda mindig be szoktunk nézni. :D És még a vonatot is elértük, úgyhogy elég jó volt. A nyugatiba fél literes ásványvizeket osztogattak, igaz, hogy a napon tartották egy kosárban, de legalább a szándék megvolt. A kallerek meg viccesek voltak, mert az odafelé vezető úton a srác elhitte nekünk, hogy diákok vagyunk - szépen mosolyogtunk, nem kellett előhalászni a diákunkat -, visszafelé meg a nőci látta, hogy elég mélyre beástam a jegyemet az okmányaim közé, úgyhogy nem kellett előszednem. :D Pedig tisztességes utasok vagyunk. Jó volt a nap, csak rohadt meleg volt.

kiegészítés a megállítókról. Ezt kihagytam, úgyhogy pótlás. Szóval Terrába menet megállított egy nő, hogy lenne-e pár percünk kérdésekre válaszolni. Már nem is tudom mivel kapcsolatban, de mondtuk, hogy nem igazán. Aztán visszafelé a másik oldalon jöttünk, akkor meg egy csajszi állított meg, hogy a pesti klubbokról akar kérdezni. De Evi válaszolt, hogy siettünk. Pedig hajjaj, én tudtam volna mesélni. :D A Westendbe meg egy csajszi, hogy nem-e akarunk próbasminket. Mivel egyikünk se festi magát, ezért ez is kimaradt, meg egyébként se értünk rá.. tudjátok. :D

Már hónapok óta bizonygatom mindenkinek, hogy nem fognak felvenni, mert nagyon kevés pontom lesz. De senki nem akart nekem hinni. Pedig tisztában voltam a saját eredményeimmel. Na meg a sikeres érettségi után történt egy pontszámítás is, ahol még a kevesebbnél is kevesebb szám jött ki. Ekkor még volt bennem kb. 5 % remény, de akkor teljesen beletörődtem, hogy nem. Teljesen kiment az agyamból, hogy ma rakják fel a ponthatárokat. Vagyis azt sejtettem, hogy ma vagy holnap, de nem igazán hatott meg. Így is csak reggel a rádióban mondott hírekből tudtam meg, hogy 8 után válik hivatalossá minden, aztán meg értesítenek. Úgy voltam, hogy minek izgassam magam, úgyis tudom mi lesz, majd küldenek sms-t, meg e-mailt hogy nem vettek fel. Egyébként is hulla vagyok és megint bealudtam a tv mellett. Aztán 9 után kaptam egy sms-t, hogy nem vettek fel sehová. Persze tudtam meg minden, de ez akkor is megint egy pofon volt és most rossz. Csak két helyre adtam be némi reménnyel februárban, de hát kevés volt minden. Azért megnéztem a pontokat, és csupán 15 illetve 40 ponttal EMELTÉK a ponthatárokat. Tehát nem az, hogy kevesebb kellene..áh. Most már 393 és 404 kell az általam megjelölt szakokra. Az a szívás, hogyha nem vagy full okos, és nem értesz mindenhez, vagy éppen nincs tele a számlád pár százezezrrel, akkor nem sok esélyed van bekerülni oda, ahová szeretnél. Hát ez van.. szívás.

Majd 1-2 év múlva mégtöbb lesz a szívás, úgyhogy egyenlőre annyi a diplomás álmaimnak és hogy olyat tanuljak, amit szeretnék. Majd ha egyszer talán tényleg végre okos leszek, akkor megpróbálom újra. Addig kíméljük egymást ezzel a témával. Kösz.

Amint korábban írtam boltban dolgozok egy hónapig. Na ebből már el is telt az első két hét. Nem volt rossz, sőt egész jó. Az első héten délutános voltam, ami azt jelenti, hogy 9-től délután 5-ig dolgoztam. Eléggé vegyes a beosztás, így volt alkalmam mindenkivel dolgozni, pakolni. Mert legtöbbször ezt csináltam, pakoltam, meg áraztam. Végülis nem rossz dolog ez, én szeretem. Nem olyan fárasztó a munka, csak hosszú az a nyolc óra. Ezért általában kicsit széthúzom a munkaidő, hogy gyorsabban teljen. Délután meg már nem sok minden tennivalóm van, ezért körbejárok minden sort tízszer és mindent milliméter pontosan beállítok. Pedig nem vagyok rendmániás. Múlt hét szombaton is kellett mennem, hogy meg legyen a heti negyven óra. Csak éppen hatra kellett mennem, tehát fél ötkor kellett kelnem. Nem sűrűn szoktam ilyen korán ébredni, de nem nagyon viselt meg. Egyik nap jött a boltba egy bácsi, aki savanyúságtartósítót keresett. Én meg mutattam neki milyen vagy. Aztán megkérdezi, hogy te nem a bátyja lány vagy? Mondom kié?? A bátyjáé. Aztán mondtam, hogy Tóth Attilának hívják apukámat. Aztán mondta, hogy ismeri meg minden. Megy a pénztárhoz, aztán ott volt egy másik ember akivel jött és elkezdi neki is, hogy itt dolgozik a bátyja lánya. Van neki egy nővére vagy egy húga is. Én meg csak nevettem, mondom jó, hogy tudja a családi életem, nekem meg fogalmam sincs, hogy kicsoda. Aztán legközelebb is jött, hogy olyan jó cuccot adtam neki, hogy kell még vinnie belőle. A munkatársakkal nem elegyedünk nagy kommunikálásba, bár csak 2-3 fiatalabb emberke van. Múltkor már azon viccelődtek, hogy amit én mondok, abból nem lesz pletyka, mert keveset beszélerk. Ezen a héten pedig délelőtt kellett dolgoznom, ami annyit jelent, hogy 6-tól kettőig dolgozom. Minden nap fél 5-kor keltem, ami az elején nem esett nehezemre, de csütörtök-péntek felé már durva volt. Reggel majd szét fagytam, össze-vissza ásítoztam, és már hat előtt pakoltam ki, csak azért, hogy a vevőknek jó legyen. Mindig más feladat akadt. Ja igen. Még előző héten történt, hogy a főnök az egyik soron talált valami lejárt cuccot. És veszekedett. Ezért megkért pár dolgozó, hogy az ő során lévő cuccnak is nézzem meg a szavatosságát, nehogy lejárt legyen valami, aztán jön a fogyasztóvédelem és szívunk. A vegyi részen találtam is, a másikon pedig felírtam mi jár le a hónap végén. Aztán amikor a tejtermékeket néztem át, akkor találtam lejárt joghurtot és italt. Amíg elmentem a pénztárhoz megkérdezni, hogy mit csináljak vele, addig meg észrevette a főnök, hogy leraktam félre a cuccokat. És mikor vittem a hűtőbe a joghurtot, akkor kérdezte, hogy miért raktam félre őket. Nem hazudhattam, mondtam, hogy lejártak. Akkor oda kellett vinnem őket, de már akkor láttam, hogy ideges. Később még találtam két joghurtot... és pont megint odajött, hogy találtam-e valamit még. Odaadtam neki. Nem akarom rosszat a tejes cuccokért felelősnek, de nem is hazudhatok a főnöknek, mert utána még én szívok. De olyan rossz érzésem volt, mert később láttam, hogy ki voltak pakolva, és egy papír állt előtte, amire rá volt írva, hogy Móninak két óvás. Rosszul éreztem magam, de végülis nem szólt másnap semmit Móni. Szóval ezen a héten egyre több mindent bíztak már rám. Persze egy csomószor kérdezek, mert van amit nem tudok. A korábban emlegetett bácsi is jött boltba, és már úgy köszönt, hogy szerbusz angyalom. ^^ Jó dolog, hogyha apukád szeretik, akkor téged is. :D Másnap meg jött és kérdezte, hogy miért vágok megrémült fejet? Ha bántott valaki, akkor szóljak neki és ő leveri. XD Pedig csak elbambultam. Egyik nap már nem volt délután semmi munka és ott voltunk vagy öten, így egy órával előbb elengedett a főnök. Aztán talán szerdán vagy csütörtökön hoztak árut. Egy egész kocsinyit csak hozzánk. Volt vagy 30-40 csomag 8x2,5 literes pepsi, meg még sok coop-os kóla, vagy 900 kg cukor, két raklap tej, meg macskakaja, meg sok minden még. :D Na ezt nem neked kellett lepakolni, meg a raktárban elhelyezni, csak az árakat ráírni. Itt csupán az a lényeg, hogy majd én fogom kipakolni ezeket. Elsőként egyik nap kivittem egy csomó pepsit, amivel erősődtem. Úgyanis tisztára be van falazva a raktár, és kb. 2 méter magasról kellett lepakolnom 8x2,5 literes kólákat, hogy legfőképpen ne essen rám, meg úgy semmi másra se. Hát nem mondom, megszenvedtem, de megoldottam. Van pár sérülésem is. Ezeket főleg az első napokban szereztem, mikor több ujjamonn is bevérzett a körmömnél, meg csomó helyen elvágtam a dobozokkal. De hát ezzel jár. Na és a vásárlókról még nem is beszéltem sokat. Mindig olyat keresnek, ami éppen nincs. Meg az elején kérdezgettek hogy hol mi van, én meg nem tudtam, mivel nem sűrűn járok oda vásárolni. Első héten járt pár suttyó gyerek is a boltba. Szerintem valahol ott kempingezhettek. Aztán megkérdezte az egyik tőlem, hogy van-e műanyag késünk. Persze, hogy nem tudtam. Meg az egyikük gördeszkával a falusi coopba. Vicces volt. :D Látszott, hogy pesti gyerekek. Aztán vannak olyanok, aki mindennap járnak a gyerekekkel, a csemete választ valami jó drágát, a szülő meg persze megveszi nekik... Van egy aranyos kislány, aki az anyukájával jár, meg van egy csecsemő kistestvére. És amíg az anyukája vásárol, addig odamegy a dolgozókhoz és elkezd nekik beszélni. Múltkor épp pakoltam, és odajött, hogy akar nekem segíteni. Mondtam, hogy adogassa a dobozból a kekszet. És sorba adtam nekem és meg raktam ki. De olyan aranyos volt. :) Aztán meg mondta az anyukájának, hogy nézd anya: segítek pakolni! :) Na ettől volt már szép a nap. Mikor meg elmentek a sorból, akkor az anyukája mondta nekem, hogy köszöni a türelmet. Majdnem mondtam, hogy alap egy ilyen cukker kislánynál. :D De inkább csak annyit, hogy nincsmit. De azért vannak elég érdekes, meg proli alakok. Az egyik munkatárssam mutatott egy férfit egyik nap, hogy vele vigyázzak. Azt hittem csak viccből mondja, mígnem egyik nap pakoltam és megállt mellettem, keresett valamit. Én nem figyeltem rá, hisz nem az a dolgom, úgyis megszólítanak, vagy kérdeznek, ha nem találnak valamit. Szóval én épp dolgoztam csendben, amikor beszól nekem, hogy csókot akarsz? Én nézek rá, (gondolom magamban, hogy mivan??), és megkérdezem, hogy tessék? És mondja, hogy nem azt mondtam, hogy csókot akarok. Mondom nem.. és így OMG. Aztán mondja, hogy azt értette.. (mikor meg se szólaltam). Nem csak süket, de még a fantáziája is perverz. Ja meg egyik nap volt egy néni. Sírva ment a pénztár felé. Aztán megáll a szeszeknél, épp ott pakoltam. És sírva mondja, hogy meghalt a férje, és jönnek a gyerekei és dió rumot vagy mit keres, mert sütnie kell és ezt szeretik. Aztán mégjobban elkezdett sírni és a férjét emlegette. Hát szegény sajnáltam, de most mit tegyek, vagy mondjak neki?!

Na, azt hiszem ennyi. Röviden ennyi történt velem az elmúlt két hétben. Álmos vagyok és fáradt, és pihenni se tudtam, mert ma megint rally volt és így gyakoroltak márvagy hattól. wáá.

Felregisztráltam már én is a fészbukra. Nem volt sok kedvem, mert már így is sok helyen fent vagyok. De Evelin küldött meghívót. Jólvan már mondom, akkor felregisztrálok. :) És meglepődve tapasztaltam, hogy mennyi ismerősöm van fent. Sőt rengeteg amerikai, akikkel az e-mail kapcsolat valahogy mindig behalt nálam. De ma sikerült beszélnem Courtney-val, mégha csak néhány mondat erejéig is. Nagyon szeretem őt is, meg az apukáját is! Ők voltak az első amerikaiak, akiket megismertem. :) Majd mgé csiszolok az angol tudásomon és szuper lesz minden. :D

Nyár van. Sokan keresnek diákmunkát, vagy teljes munkaidős állást. Legtöbbször, hogy legyen pénzük, na meg hogy ne teljen unalmasan a nyár. Úgy volt, hogy Evivel együtt fogunk dolgozni, csak aztán mégsem jött össze. Így málnát kellett szedni (muszájból, mert saját). Amígnem anyukám elintézte, hogy a zomszéd faluban lévő coop-ban dolgozzak. Na jó, el kellett menni papírokat intézni és a többi. Még egy nyugdíjpénztárba is be kellett lépnem, pedig az se tudom mi az. XD Mindegy, egy hónapot fogok ott dolgozni, heti 40 órában, napi 8 órát. Ma volt az első nap. Először kipakoltunk vagy ötven millió doboz árut, plusz beáraztuk Juli nénivel. Ő oktatott ma. Mondjuk nem sokat kellett, mert már korábban is dolgoztam boltban. Nagyjából ezzel ment el három óra. Aztán volt egy időszak, délután fél kettő körül, amikor kiürült a bolt. Akkor lehetett pihenni. Mert egyébként csak pakolászok, meg árazok, meg rendezgetek. Persze lehet, hogy ez meg fog változni, mikor mindenki szabadságra megy. A legrosszabb pillanat talán az volt, mikor fel kellett mosnom az egész üzlet. És gondolhatjátok, ha 5-6 ember állandóan dolgozik ott, akkor nem 2x2 méteres. De hát ez is meg kell csinálni valakinek. Majd meglátjuk mi lesz holnap. :)

Az álmaimat élem, melyek körülvesznek és boldoggá tesznek. Boldoggá, amilyen senki más, csupán az, aki ugyanezt érzi. Az érzések átjárják az egész bensőmet, vagy megmelengetik, vagy jégcsappá fagyaszták. Úgy érzem készen állok, készen egy új életre, egy új érzésre, egy vidám pillanatra, melyet örökké megőrzök a szívemben. Szívárványt akarok látni az égben, mosolyt az emberek arcán, szeretetet mindenhol. Olyat, amit még sehol senki nem tapasztalt, valami különlegeset, valami megfoghatatlant, valami igazán leírhatatlan. Szeretném másoknak átadni az örömöm forrását, mely soha nem szárad ki és mindig meríthetek belőle. Szeretnék változtatni, hogy mindenki elégedett, vidám, boldog legyen. Hogy ne legyenek problémák, gondok, aggódalmak, veszekedések, és mindenki valósággá tehesse az álomvilágát. Hogy nem csak meseországban legyenek tündérek és angyalok, akik mindig vigyáznak a másikra. Szeretnék többet és mégtöbbet adni, minden további feltétel, kérés nélkül. Hogy minden szép és jó legyen, akár csak öt percig. Hogy megismerjék mindenki jó oldalát, hogy mindenki naiv legyen egy kicsit, hogy mindenki bízzon a másikban egy picit. Nem sok, csupán egy apró szeretetcsomag, egy kis mozdulat, egy röpke mosoly, egy rövid mondat, egyetlen szó, mely mindent megváltoztat: szeretlek!

Az előző bejegyzésből már megtudhattátok, hogy nem valami pihentető mostanában az életem. Pedig a múlt hét csütörtök-péntek még elég laza volt a későbbiekhez képest. Szombaton korán kellett kelni a málnaszedés miatt. Kint is voltunk délutánig. Szépen tűzött a nap, én meg szépen leégtem. A homlokom tetején van egy csík, valamint a nyakam hátul, a bal felem, na meg a fülem. Az iszonyatosan fájt. Szép látvány voltam. Aztán épp mikor akartunk hazajönni, akkor elkezdett szakadni az eső. Jó, vártunk vagy egy fél - egy órát, aztán elindultunk az esőben. Miután hazaértem nem csak koszos és fáradt voltam, hanem még szét is áztam. Kellemes érzés volt. Így egyből a fürdőt céloztam meg, hogy lefürödjek, majd nekiálltam sütni valamit. Mert igen, másnapra vendégek voltak hivatalosak hozzánk. Mivel a kaja meg volt rendelve (anyukámnak nem volt ideje főzni annyi emberre), ezért csak valami sütit kellett csinálni. Anyukám csinált tiramisu-t, meg sport szeletet (igen, van ilyen süti). Én meg sütöttem muffint, fahéjasat, meg csokisat. Akartam sósat is, de arra már igazán nem volt energiám. Délután fél 6-kor eljutottam odáig, hogy megebédeljek a reggel 9 órai reggelim után, de akkor se főtt kaját ettem. Aztán kitakarítottam a szobám, meg anyukámék szobájában is felporszívóztam. Ekkor volt este fél kilenc. Nem voltam fáradt, értitek... Aztán még éjfélig dumáltunk Evivel msn-be, mert a fontos dolgokat meg kell beszélni. :D Másnap ismét korán kelés, ami 8 órát jelent. Alig bírtam felkelni az ágyból, de muszáj volt, mert már 9-kor itt voltak a vendégek. Miután kikeltem az ágyból akkor vettem észre, hogy a magyar karkötőm szétszakadt. :(( Az egyik legszebb, ráadásul azt nem is én csináltam. (most örülhetnek azok, akik az általam hordott karkötő mennyiséggel nem értenek egyet). Majd megpróbálom megcsinálni valahogy. Egyébként anyukám két testvére és a családja jöttek el hozzánk. Reggel fél 10-kor már az imaházban ültem az istentisztelen (ez nagyon ritka pillanat nálam, max egy évbe kétszer). A mellettem ülő bácsi megfigyelte a karkötőimet. Biztos nem volt neki szimpatikus, hogy annyi csecsebecse lóg a kezemen. Aztán dél előtt hazamentünk. Anyáék elhozták a kaját az étteremből és ettünk. Végre, mert már nagyon éhes volt mindenki. Természetesen eközben előkerültem megint, mint beszélgetési téma, aki még mindig nem eszik húst, és hogy kellene, meg minden. Tisztában vagyok mindennel, de azt nem szeretem, mikor ez lesz a fő téma, aztán mindenki elkezd elemezni. Ebéd után körbejártuk a környéket. Meghallgattam, hogy párszor, hogy milyen csinos vagyok (persze ez jól esik, de akkor sem vagyok pálcika, és ezt mindenki láthatja, hiába a rokonokkal csak egy évbe egyszer találkozom). Lehet, hogy egyre jobb állapotba kerülök?! XD Aztán délután elhúztak a fiúk, de azt mondták, hogy a rallykor még visszajönnek. :) Délután ismét csörcs, ami közben eleredt az eső... mert persze kint voltunk. Aztán a vége után nem sokkal elment a maradék rokon is. Örülök, hogy eljöttek, meg találkoztunk, bár elég fáradt volt szerintem mindenki. Este még elmentem tesómmal vissza az étterembe, hogy visszavigyük a tálcákat. Találkoztam pár munkatársával. Aztán még uncsitesómékhoz is beugrottunk.. én meg már kész voltam. Másnap ismét korán kellett kelni, mert mentem beiratkozni a suliba. Muszáj volt a biztonság kedvéért, mert még nem tudom mit fogok csinálni az ősztől. Találkoztam jó pár osztálytárssal. Az a vicc, hogy mikor mentem akkor a vendéglátósoknál már valami 36 jelentkeztek, a kereskedelmire meg én voltam a harmadik... Aztán nem futottunk össze Evivel így egyből jöttem haza. 10 után itthon voltam, ezért mehettem málnát szedni. Szintén délutánig. Azóta is málnaszedéssel kezdődik minden napom. Jól leégett a karom, a nyakam, ma pedig a lábam (most az ég a változatosság kedvéért :D). Még mindig fáradt vagyok, de próbálom beosztani az időmet, hogy pihenni is tudjak, meg az egyéb teendőimre is legyen időm. :)

Hol is kezdjem. Talán a csütörtöki napnál. Az volt az egyik legkeményebb. Tesómnak és anyumnak is dolgoznia kellett. Viszont beköszöntött a málnaszezon, így ketten apummal ránk maradt a száz hold föld. Na jó, persze ez túlzás, de nem 2 db, 5 méter hosszú sorunk van, úgyhogy gondolhatjátok. Na és hát reggel 7 vagy 8 órától délután 3-ig kint voltunk. Először még jól bírtuk, mert hűvös volt, aztán picit esett is az eső, de aztán kisütött a nap és wáá. Nagyon meleg volt én meg már haza akartam jönni. Na aztán 3 után hazaestünk, gyorsan lefürödtem és pihentem. Végre. Egész nap nem csináltam semmit (azon kívül, hogy teregettem, meg a száraz ruhákat beszedtem). Pénteken ugyanez, csak ott már kiegészülve anyummal és a tesómmal és kevesebb sorral. Így is volt fél 12, mire hazaértem. Aztán fürödtem meg ilyenek, és picit pihentem, mert délután már mentem Vácra. Igazából már akkor fáradt voltam, és már közel volt a holtpont, de azért mégis, vidáman tekintettem az előttem lévő programokra.

A buszmegállóba jött egy srác, valahol túrázni volt. És elkezdett nekem mesélni, meg kérdezett pár dolgot. Aztán lassan eleredt az eső. Persze mire kinyitottam az esernyőt már jött a busz. Aztán a mellettem lévő négyesbe ült a buszon. Én bámultam ki az ablakon - szokásomhoz híven -, de mikor a másik oldalra néztem, akkor hirtelen azt vettem észre, hogy a srác engem figyelt. Mármint rám nézett, aztán elfordult. De nem egyszer. Mondom jólvan. Nem vagyok ilyen hogymondjam, "valaki mindig figyel" mániás, csak vicces volt. Aztán siettem a vonathoz, azt hittem hogy lekésem. És azt semmiképpen nem akartam, mert Dáviddal megbeszéltük, hogy találkozunk (Evelin szerint végre :D). Igaz, ezt addig nem akartam elhinni, amíg nem találkozunk szemtől szembe, mert mindig akad valami. Leszálltam, körbenéztem, Dávid sehol. Gondoltam magamban, most én vagyok hülye és nem ismerem fel, vagy nem tudom. Aztán rá pár percre meg is érkezett. Aztán elmentünk postára. Közben beszélgettünk mindenféléről. Párszor szerintem idiótának nézett, pl. mikor kijelentettem, hogy a szobámban csak egy héten egyszer törlök port, vagy éppen nem foglalkozok a kutyánkkal. Mindegy, legalább megtudta milyen vagyok, és nem hazudtam. Volt pár furcsa helyzet, kicsit zavarba voltam, meg agyilag is kicsit fáradt voltam, de azért örülök, hogy találkoztunk. Jobb volt, így "civilben", mintha egy koncerten összefutunk és egymás fülébe ordítozunk beszélgetés címen. Aztán miután fájdalmas bucsút vettünk egymástól a blahán vártam még fél órát. Közben leszólított egy nő. Megáll előttem, néz rám, mosolyog, én is nézek rá, én is mosolygok. Aztán köszön, hogy hello. Mondom jónapot! Mondja, hogy vegyek valami újságot a hajléktalanok támogatására. Én meg közöltem, hogy elnézést, de nem. Aztán elment. Később megint visszajött. Mondja, hogy már másodszorra találkozunk, muszáj vennem egy újságot. És ismét mondtam, hogy bocsánat, de nem. És akkor szép napot kívánva elment. Aztán szerencsére háromnegyed 7 körül jött Bogi, vele dumáltunk és vártuk a fiúkat. Megmutatta a szép veserúgási foltját, amit az ABR koncerten szerzett. Mivel 7-kor még sehol nem voltak, ezért Bogi javalatára lementünk a metróhoz. Na ott várt már raron. Akkor odajött egy hapsi cigit kérdezni. Kb. mind a hárman minimum kétszer elmondtuk, hogy nincsen cigink, de csak nézett ránk tovább. Rám néz, mondom nincs cigim. Aztán lassan elballagot. Vártunk kicsit Kristófra, aztán szerencsére jött ő is. Elindultunk a koncertet megkeresni (a 4-es metró egyik állomásán volt). Odaértünk, elég érdekes volt minden (majd írok róla beszámolót). Találkoztam Zéével, meg Johnyval. :) Meg volt még pár ismerős. De már alig álltam a lábamon. Aztán tíz körül léptünk is. Útközben már arra sem volt erőm, hogy reagáljak, csak hallgattam a többieket. Villivel mentünk ki a nyugatiig. Mellém állt egy csaj, valami csomag volt nála. Én meg nem kapaszkodtam rendesen és ráléptem valamijére. És mondtam, hogy bocsánat. Aztán raronra néztem, ő csak nevetett, és már én is magamon. Kész voltam. Aztán éjfél után értem haza, és fél egy körül feküdtem le. Folyt köv.

Kedden elérkezett a várt nap. Hamar eltelt a másfél hónap felkészülési idő. Meg hát nem is igazán a felkészülésre használtam. Inkább csak a szóbeli előtt másfél héttel kezdtem igazán tanulni, de akkor tényleg. Na jó, meg bejártam angolra is párszor, ahol gyakoroltunk meg ilyenek. Na mindegy, szóval itt volt június 16, azaz kedd. Reggel felkeltem már fél hatkor, hogy időbe elkészüljek és ne hagyjak itthon semmit. Természetesen ilyenkor késett a busz, amikor 7-kor már ott kellett volna lennem. Mikor beértem mindenki tiszta para volt és tanulgatni próbált. Nem mondom, én is ideges voltam. Jó páran meg is állapították, hogy sápadt vagyok (mondjuk ez nem meglepő, általában az vagyok). Aztán bevonultunk, köszöntöttük az elnököt meg ilyenek. Elsőre nagyon kedvesnek tűnt. Aztán bejelentette az igazgató, hogy az első hat ember kezd. Így már nyilvánvaló volt, hogy én csak holnap kerülök sorra, mivel névsorrend szerint az osztály utolsó részébe tartozom. Így nyolc után bementem a városba. Soha, de soha többé nem veszem fel azt a bizonyos magassarkú cipőmet. Feltörte a lábam, és rohadtul fájt. Na mindegy, már tíz után itthon is voltam. Nem nagyon volt energiám és kedvem másnapra készülni. Azért elővettem az angolt. Tesómmal elkezdtem felolvastatni a tételeket, nagyon vicces volt (ő soha nem tanult angolt). :D Éjjel alig aludtam.. nem azért, mert izgultam, hanem mert iszonyatosan fájtak a lábbujaim (nem vicces). Reggel szerencsére csak fél 8-kor kellett felkelnem. Mentem a busszal Vácra, közben Levivel játszottam (ő az a szuper kisgyerek, aki a fodrász kisfia és mindig magyaráz nekem ha ott vagyok :D). Beértem a suliba, csak néhányan voltak ott. Meséltek az előző napi tapasztalatokról, kiderült, hogy jó fej az elnök. Volt még elvileg másfél órám a bekerülésig, addig próbáltam átolvasni azokat a dolgokat, amikre előző nap nem volt energiám. Úgy volt, hogy 11 körül én nyitom az utolsó csoportot. Végül fél 11-kor hívtak be. Húztam magyar tételeket. Irodalomból Mikszáth-ot húztam, míg nyelvtanból a kommunikációs folyamatot. Fogtam egy papírt, szöveggyűjteményt és leültem, hogy összeszedtem a gondolataimat. Közben ugye a többiek feleltek, néha arra is figyeltem. A tanárok hol kiröhögték az osztálytársaimat, hol a fejüket fogták. Azért volt 1-2 durva eset nem mondom, de azért.. Sorra kerültem, elmondtam azokat amit a papírra leírtam. Ezután kérdezett egy-kettőt az ofő, volt amit tudtam, volt amit nem. Aztán megdícsért, hogy szépen feleltem. Következett a töri. Volt egy pár tételt, aminek nem igazán örültem volna, ha kihúzom. Végül a kiegyezés előzményeit sikerült kihalásznom. Vegyes érzelmeim voltak, mert ez nem tartozott a para tételek közé, viszont hirtelen nem jutott eszembe semmi. Elolvastam a forrást, meg kiírtam az atlaszból néhány dolgot, viszont azokról nem jutott semmi eszembe, amik ki voltak emelve, hogy beszléjek róluk. Hosszú idő után rámkerült a sor. Elkezdtem mondani, amiket felírkáltam de a tanár belekérdezett, én meg nem tudtam válaszolni a kérdésekre. Már nagyon gáz kezdett lenni, azt hittem pót tételt kell majd húznom. Végülis a kiegyezről tudtam beszélni, meg hogy a horvátokkal is kötöttünk egy kiegyezést. Aztán kérdezett a tanár, hogy mi az a perszonálunió, volt-e máskor és hogy melyik király idején. Na, erre tudtam felelni. És ezután volt még hátra az angol, amitől a legjobban féltem. Kihúztam a 20-as tételt. A tanár feltett néhány kérdést a karkötimmel kapcsolatban, aztán volt, hogy a fényképezőgép előnyeiről kellett beszélnem, hogy mit csinálok szabadidőmben, meg még valami volt, meg hogy a fiatalok hova járnak enni. Aztán volt három kép, egy esküvős, egy diplomaosztós, meg egy dolgozós. Ott elkezdett a tanár kérdezni, hogy akarok-e tovább tanulni, meg hogy a szüleim örülnek-e neki. Végül volt egy párbeszéd, ahol utazási információkat kellett kérnem, de nem mindent értettem meg, így kicsit rossz volt. De kb. ilyen 5 perc után vége volt szerencsére és kimhettem, mert végeztem. Ekkor volt fél 2. Kint már vártak a többiek, aztán el kellett mindenkinek mesélnem, hogy miket húztam, hogy ment, stb.. :D Aztán odaadtam Evelinnek az én kis emlék aájndékomat, meg a többieknek is ahogy jöttek. Aztán már önfeledten tudtunk beszélgetni. Olyanokról és olyanokkal, akikkel nem sűrűn. Azt hittem a nap elején, hogy majd a fél hetes busszal mehetek haza. Ám egyre jobban csak húzták és húzták az eredményhirdetést, mert be kell vinni a gépbe, meg megírni a papírokat, plusz még néhányan bent voltak. Már mindenki tiszta kóma volt és halálraunta magát. Volt aki már ország-városozott, mi meg megbeszéltük, hogy nyáron találkozunk, meg hogy jó volt ez a négy év. Még az eredményhirdetés előtt ofő összehívott minket. Tartott egy kis beszédet, hogy önzőek és anyagiasak vagyunk és a szülők se akartak segíteni, és neki kellett mindenhová rohangálni, hogy rendben legyen minden. Úgy volt, hogy koccintunk a sikeres érettségire, de végül szétosztotta hét üveg pezsgőt azok között, akik jól szerepeltek a szóbelin. Én is kaptam egy üveggel. Aztán este háromnegyed nyolc!! körül hívtak be, hogy megvannak a papírok. Beszélt az igazgatónő, az elnöknő és az osztályfőnök is. Megkaptuk a bizonyítványokat. Aztán kiosztottak néhány jutalomkönyvet, majd mi adtunk virágot a tanárokat. És aztán vége. Mehettünk haza végre. Eltelt négy év, sikeres érettségi. El sem hiszem. Aztán olyan gyorsan elrohant mindenki. :( Már elmúlt este nyolc óra, és még mindig a sulinál voltunk hullán. Végül ilyen negyed tíz körül értem haza. Mutattam mamának az érettségi bizonyítványt. Annyit reagált rá, hogy számtan csak hármas?? Mondom igen, ez van. Nem úgy sikerült ahogy akartam. Ja igen, a pezsgőt hazacipeltem, mert ofő megtiltotta, hogy itt kibontsuk és megigyuk közösen. Így azóta a hűtőben pihen, majd ünneplésként egyszer kibontom. Ja igen, az eredmények:

magyar: 5

matek: 3

angol: 4

töri: 4

info: 4

Így konkrétan csupán 100 ponttal van kevesebb, mint amennyi a főiskolához kellene. Marad az okj-s szakma, aztán megpróbálok pár dolgom javítani, stb, és újra próbálkozni. Most ennyi.

Az az igazság, hogy nem értem magam és az engem körülvevő dolgokat. Megváltozik körülöttem minden. Úgy érzem én vagyok a hibás, és biztos ezért. De a társadalom is egyre csak nyomatja belém a dolgait, aminek következtében elkezdtem megkeményíteni a szívemet és védekezni. Vannak olyan emberek, akik azért fordultak el tőlem, vagy nem is barátkoznak velem, mert nem vagyok annyira menő, okos, vagy szép. Mert igen, én nem vagyok egy 'jó csaj', ezért van, aki bánt, lenéz, vagy csak egyszerűen kiröhög. És mostanában egyre többször néztek butának, naiv kislánynak és tudatlanak. Ezek a dolgok pedig mindig az érzékeny szívembe hatnak, mert lehet, hogy nem komolyan mondták, meg poénnak szánták, de én ezeket is komolyan veszem. Nem kell, hogy mindenki szeressen, mindenki imádjon, csupán tiszteljenek, és ne nézzenek egy naiv kis szőke nem tudom kinek. És valahogy az emberek szeretetét és figyelmét is egyre távolódónak látom. Tudom, Evelin és a családom szeret. És a többiek? Elfelejtettek.

Aztán itt van ez a Krosskult kérdés is. Nagyon szeretek írni, de valljuk be: nem tudok jó cikket írni. Az ott lévő tizennemtommennyi hónap alatt ha írtam 1-2 jobb cikket, és azt is olyanok ismerték el, akik még a rossz cikkeime is bólogatnak. Most ezt nem bántásból nekik, de ennyi erővel, áhh.. Rossz ez. Az igazságot pedig senki nem merte a szemembe mondani, mert tudták, ha megmondják, azzal megbántanak, ami nagyon fájna nekem. A Relient K történet után mindenki látta, hogy mennyire fontos ez nekem, és érzelmileg milyen gyenge lábakon állok. De azóta próbáltam megerősödni és a kritikát és építően felhasználni. Próbáltam minél többet zenei témában olvasni, könyveket olvasni, hogy gyarapodjon a szókincsem, és hát igyekeztem. Csak valahogy sose akart összejönni egy tökéletes cikk. Mondjuk nem csodálkozom, mert a zenével nem rég óta kezdtem komolyabban foglalkozni, és jócskán le vagyok maradva. Egyébként sincs túl sok közöm hozzá, max az énekhez. Na jó, régen tanultam szintizni, meg furulyázni, de az nem sokat számít ennél. Ennek az lett a vége, hogy "elloptam más szövegeit" vagyis azt véltek felfedezni az írásaimban, hogy olyan kifejezéseket használok, amit mások alkalmaznak. Mindegy. Már többször megfordult a fejemben, hogy befejezem a zenei írást, nekem nincs ehhez tehetségem. Csak ezt senki nem merte így kimondani. Pedig tudom, érzem.. írni tudok, de zenéről nem. Igazából nincs szívem ott hagyni az oldalt, mert nagyon megszerettem néhány embert onnan, meg azokért az emberekért sajnálnám abbahagyni, akik olvassák a cikkeimet és ez által kapnak valamit, még ha csak annyit is, hogy megismernek valami új zenét. De egyre jobban azt érzem, hogy nincs helyem ebben a zenei világban. Szeretem a zenét, szeretek koncertre járni, szeretek ezzel foglalkozni, de nem köti le az egész napomat, nem válok egyik banda fanatikus rajongójává se, nem lesznek metálarc barátaim és nem leszek zenemániás. Ez mind szép és jó, csak valahogy egyre távolódó. Nem tudom mit tegyek egyenlőre, annyira sok érzés kavarog bennem. Talán igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy túl sokat foglalkozok egy "hobbival", amiből nem sok hasznom lesz.

Belegondoltál, hogy mit jelent az a szó, hogy barátság?! Hogy mennyi megértést, szeretetet, vidámságot és rengeteg dolgot rejt még magába?! Hogy olyan személyt takar, akire mindig számíthatsz, aki mindig figyel rád, aki érdeklődik utánad?! Hogy mennyire egyedül érzed magad, amikor éppen nincs ott legalább egy barátod?! Hát én bele. De nem kellett sokáig törnöm rajta az agyam, mert ezt érzem. Érzem, hogy az elmúlt egy év elég sok mindent csomagolt el magának magamban. Számtalan jó és rossz dolog történik velem, van amiért hálás vagyok, és van, amiért annak kellene lennem. Mégsem sikerül. Lehet, hogy a mögöttem lévő 12 hónap alatt kicsit magamba zárkóztam, kicsit egoistább lettem, kicsit naivabb, kicsit érdekletenebb, vagy olykor túl fontoskodó, de mégis ugyanúgy szeretem az embereket és ugyanaz az ember vagyok. Csak talán egy pajzs van előttem, amit már nem akarok elengedni, mert akkor bántanak. Néha mégis úgy érzem, hogy felesleges minden próbálkozásom. Ha én nem kérdezem meg hogy van, mit csinál, akkor ő se kérdez felőlem. Nem tudja mi van velem, elveszik a bizalom és lassan a barátságunk. És nem egy emberről beszélek. Ha meg éppen odajutok, hogy én kérdezem mit csinál mostanában, akkor már a beszélgetés végére én érzem magam hülyén, hogy beszélgetést kezdeményeztem. Ja, hogy ma tényleg olyan világban élünk, hogy mindenki a saját hasznát nézi, és hogy jó legyen neki?! Ja akkor bocsi, erről el is feledkeztem. Meg arról is lassan, hogy voltak valaha olyan emberek, akiket igazi barátnak tartottam.Elfáradtam. Elfáradtam, hogy mindig másoknak akartam jót, mindig másokkal törődtem, mindig mások lebegtek a szemem előtt. Elfáradtam ebben az egészben. Lehet, hogy nem vagyok sem okos, se szép, de azért még valamiért lehet szeretni. De minden elveszett. Kimerültem és most nem akarok tovább harcolni. Harcoljon az, aki akar.

Ma volt az európai parlamenti választás. Gondoltam ha már 18 vagyok és szavazhatok, akkor már illene elmenni. Bár ezután is ugyanúgy gondolom, hogy ettől nem sok minden fog változni. Igazából nem is nagyon érdekelt ez az egész, egy papírt se olvastam el amit küldtek, meg amit bedobáltak a postaládába. Ja igen, egy idő után már én is azt mondtam, hogy ELÉG, miután tízesével jöttek a "szavazz erre" - "szavazz arra" levélkék. Na mindegy, szóval elmentem, aztán ikszeltem egyet. Nem hiszem, hogy ettől jobb lenne nekünk, de legalább megtettem ennyit, amit az ország 55 % nem volt képes.