Kedden lehetett megnézni az írásbeli érettségi dolgozatokat. Volt amin meglepődtem, volt amin nem. A mateknál kegyes volt nálam a tanár, de a törit azért keveslem. Az esszéimnél rendre csak a max pont felét kaptam meg, vagy még annyit se... Na mindegy, ez van:
Matek: 51 pont - 51 %
Angol: 67 pont - 57 %
Magyar: 74 pont - 74 %
Töri: 47,5 pont - 47,5 %
Június 16-17-én szóbeli, addig kéne tanulnom.
És ami még lemaradt: beszámoló az év eddigi legjobb hétvégéjéről! :) - ha már képek is voltak.
Egyik nap álmodtam egy rosszat. Igazából nem minden részletre emlékszem, de elég brutálisan hatott. Főleg, hogy teljesen élethű volt, mint általában a többi álmom. Az iskolában voltunk. Azt tudni kell róla, hogy a Dunához "közel" van, már amennyire egy iskola közel lehet egy folyóhoz, és több szintes. De nem azt álmodtam, hogy Vácon lennénk, csak hogy a sulinkba vagyunk... Nem tudom miért, de valami olyasmit álmodtam, hogy a víz alatt volt az épület... :D Tök biztonságos volt meg minden, meg egy része kint is volt, vagy nem tudom. Itt kicsit nem értettem az álmom. Na mindegy, a lényeg, hogy bent voltunk, azt hiszem a második emeleten, és egyszer csak betört a víz. Az ablakok betörtek és mindenki pánikszerűen elkezdett rohangálni és menekülni. Mi is próbáltunk kijutni az épületből. Eggyel feljebb lévő szintre mentünk, ahonnan több társunkkal együtt próbáltunk kijutni valami biztonságos helyre. Ahogy a friss levegőre értünk - de még mindig veszélyben voltunk - megláttunk a vízen egy hullát lebegni. Akkor megszólaltak mellettünk, hogy ez a mi töri tanárunk volt... és akkor nagyon durva volt. De nem állhattunk le, mert tovább kellett "menekülni". Aztán felértünk a tetőre és a vízbe kellett magunkat vetni, hogy valamennyi úszással egy biztos pontra eljussunk. Úszni tudok, így gondoltam nem lehet probléma. Így egyik osztálytársammal beugrottunk a több méter mély vízbe. Néhányat csapkodtam a kezemmel, de néhány méter után teljesen elfáradtam és úgy éreztem nincs erőm kiúszni. Már kezdtem teljesen feladni, a szemeimet is becsuktam, hogy itt a vég, de mindeközben kinyújtottam a karomat és elértem a partot - ami ebben az esetben valami beton lépcsőszerűség volt. És akik már sikeresen kiértek azok segítettek teljesen kievickélni a vízből. Később jött értem a családom és elvittek valahova, de nem haza mentünk, hanem valami házba, amit kibéreltünk. Aztán nem tudom mi volt, de emlékszem, hogy másnap is mentünk iskolába és akkor létrehoztak egy ilyen ideiglenes épületet, ahol voltunk. De közbe meg a suli fele diákja és tanárja meghalt. Na, hát ennyi. Rossz álom volt ez is.
Na, tudom-tudom.. régen volt már bejegyzés. De most már végre eljutottam idáig is. Igazából mostanában kicsit zűrösek a heteim. Itthon vagyok, de mégse. Mindig akad valami, vagy valahova kell menni. Amiben a címre is utaltam már tudom az írásbeli érettségi eredményeim felét. Már többször voltam a suliban, hol a magyar miatt, hol az angol miatt. A matekom -mint korábban írtam- nem sikerült a legfényesebben. 51 pontom lett, tehát 51 %, ami hármasnak felel meg. Jobbat szerettem volna, így sikerült. De mindegy, már nagyjából túltettem magam rajta. Aztán szerdán voltunk bent a magyar miatt is. Azt tudtam, hogy nem lett olyan rossz, és hát kiderült, hogy 73 pontom lett, ami négyesnek felel meg. Ennek örülök. :) Angolról még mindig semmi hír, ugyanis a tanár nem kezdte el javítani. A töriről meg annyit, hogy a tanár közölte velünk, hogy mikor javította, akkor sírva fakadt, és hogy mindenkinek úgy kaparja össze a kettest.. Hát nem tudom, én úgy éreztem, hogy az se lett annyira rossz.. de ezek szerint. Nem tudom, majd hamarosan kiderül.
Igazából tök mindegy, hogy mi történik, milyen helyzetbe kerülök a lényeg mindig ugyanaz: naiv vagyok. Szeretnék már végre kinőni ebből. Sokszor beleesek a csapdába, amibe nem kéne, mert utána pofára esek és az fáj. Elhiszem, hogy szeretnek, hogy okos vagyok, hogy tehetséges vagyok egyes dolgokban és hogy jót akarnak nekem. De a végén mindig rájövök, hogy egy érzéki csalódás áldozata lettem, azt láttam, amit szerettem volna. És a vége mindig ugyanaz: naiv vagyok. Egyszer tényleg szeretném már, hogy komolyan vegyenek, hogy igazából szeressenek/tiszteljenek, hogy okos legyek és hogy felnézzek rám valamiért. Talán majd egyszer, ha már nem leszek ennyire hiszékeny.
Igen, végre túl vagyunk már rajta. Hétfőn magyarral kezdtünk. Előtte azért próbáltam áttanulmányozni a könyveket, füzeteket, tételeket, de hát annyi volt, hogy mire megjegyeztem valamit, addigra a másikat elfelejtettem. Végülis úgy voltam, hogy csak nem lesz nehéz, írni tudok, majd összehozok valamit. A szövegértés szerintem nem volt nehéz, csak a hetes feladatot rontotta el mindenki, mert az szívatás volt. Utána pedig az érvelést választottam. Írtam arról, hogy mostanában nem motiválják annyira a kisgyerekeket az olvasásra, meg hogy én mire emlékszem kiskoromból. Írtam 1-2 könyvről, ami éppen eszembe jutott, meg persze a véleményemet. Úgy jöttem ki, hogy ez jól sikerült. Aztán a tv-be, meg neten annyit mindent lehetett hallani, hogy elbizonytalanodtam. Így nem tudom, hogy mire számítsak. Majd kiderült, hogy jót írtam-e, vagy sem.
Kedden matek. Na ez volt kb. az egyetlen, amin nem izgultam. Próba érettségim négyes lett, gondoltam magamban, hogyha odafigyelek, meg ott a négyjegyű is, akkor összehozok nagyjából egy ugyanilyen eredményt. Tévedtem. Jó, az első része könnyű volt, minden feladatot majdnem megoldottam jól, de égő vagy nem égő, nem tudtam kiszámítani a mértani közepét két számnak. Nem jutott eszembe a képlet és a könyvbe is hiába kerestem. Aztán jött a második fele. Az eleje még ment, hiszen csak józanész kellett hozzá, de utána jöttek a geometriás feladatok, amik a halálom. Próbáltam megoldani mindegyiket, de egyszerűen nem ment, pedig ott ültem felette 2 órát, de semmi. Aztán már ideges voltam, és mikor kijött valami, azt nem egyszer a szürke részbe írtam be, ahová a pontokat fogják.. Persze véletlenül, de már kivoltam. A végén úgy jöttem ki, hogy ez kettes lesz. Volt, akinek szintén nem sikerült, de hát ez engem nem vigasztal. Nem hibáztatom a feladat készítőit, inkább magamra vagyok mérges, hogy nem voltam képes megoldani azt a néhány feladatot. Most meg még rosszabb, hogy így négy év után az érettségin buktam el az egészet. Nem azt mondom, hogy okos vagyok matekból, mert nem egyszer korrepetáltak, meg félévkor is majdnem megszívtam (csak kettes lettem), de már előző években is megszenvedtem azért, hogy valami jól sikerüljön a végén. És ez a nagy csalódás, mert igen, nekem égő, hogy kettest, netán hármast kapok matekból. Tisztában vagyok a képességeimmel és tudom, hogy bennem volt a jobb eredményt, csak éppen nem tudtam kihozni magamból és ezért vagyok mérges. Főleg hazafelé is a buszon felhúzott az a sok kis tizenéves, akik azt hiszik, hogy övék a világ. Mindegy idegbeteg nap volt a keddi.
Szerdán volt a töri, de már úgy mentem be kb., hogy nem érdekel, hogy sikerül. Szerintem nehéz volt, volt ahol nem írtam semmit, volt, amiről fogalmam se volt és csak tippeltem. Az atlasznak se vettük sok hasznát, max 1-2 évszámot lehetett kiolvasni belőle. Az esszé kidolgozásánál az ókori vallásokat, Magyarország a dualizmus korában-t és a Választásokat választottam. Leírtam amit tudtam, majd meglátjuk. Nem mondom, hogy hú de jó sikerült, de szerintem nagyon rosszul se. Egy hármasra számítok belőle.
Csütörtökön pedig az angol, amitől összességében a legjobban féltem. Tudniillik egy szlovák nemzetiségű faluban a lehetőségek száma, hogy angolt tanulj egyenlő a nullával. Általános iskola utolsó évében jártam angol szakköre, meg 7 éven keresztül minden nyáron egy hetet eltöltöttem amerikaiakkal + a középiskolai négy év. Persze itthon is próbáltam tanulgatni, de hát az ember nem sokra megy, ha már az alapokkal gondja van, na meg a nyelvtannal. Mert ugye középiskolában folytatólagosan kezdtük tanulni a nyelvet. Így mindig is nehezebb volt számomra bármilyen angol dolgozat megírása, elkészítése, mint pl. azoknak, akik már 4-5, esetleg 8 éve tanulták előtte. Szóval elsősorban ezért féltem, mert tudtam, hogy nincs elég tudásom és a nyelvtannal is problémáim lesznek. A szövegértésben a focistásat tudtam, a többit próbáltam értelmezni, de nekem sok idő kell, amíg végiggondolok mindent. De hát 60 perc nem sokra elég, így a vége felé már tippelősre vettem. A következő fél óra számomra nehéz volt, ugyanígy időhiány miatt elsősorban, meg hát nem is értettem meg mindent. Utána következett a magnós rész. Szerencsés voltam abból a szempontból, hogy az első padban ültem és oda tették le a magnót. Végülis a szöveg nem volt annyira nehéz, csak a második feladat volt tiszta szívatás. Azt senki nem tudta, én is kb. 2-3 dolgot írtam be, abból talán egy ha jó lesz. Utána meg jött a leveles rész. Ennél a résznél már lehet szótárt használni, de hát itt találkoztam a nyelvtani nemtudásommal. A második résznél meg még hülyeségeket is írtam, mert nem tudtam mit tanácsoljak. Úgyhogy ennél megint csak úgy jöttem ki, hogy nem igazán tudtam. Persze erre is számítottam... Ha a jegyet nézzük, akkor egy kettesre számítok.
Összességében pedig rosszul sikerült az egész. Én elhittem, hogy könnyű lesz, mert mindenki azt mondta és ezért nem is izgultam. Megvolt bennem a kellő önbizalom és nem is féltem. Nehéznek tényleg nem volt nehéz, csak éppen én nem tudtam/értettem. Általánosságban azért azt hangoztatja mindenki, hogy 3-4-5-ös lesz neki. Hát engem meg már nem érdekel. Főiskolára már eleve nem vesznek fel az év végim után, ezek után pedig már 1000 %. Ez van. Örülök, hogy túl vagyunk végre az írásbeli részén. Június 16-17 szóbeli, arra azért tanulok, mert a lelkiismeretem nem engedné, hogy ne készüljek. Az elnökünk egy matek - infó szakos nő lesz, úgyhogy remélem békén hagy.
Rossz volt a hét, most pihenek. Nektek azért köszönöm a sok szurkolást, imákat, sms-eket, meg ilyenek! :) Kedvesek vagytok. Ja, és legközelebb emlékeztessetek, hogy hosszabb ideig ne járjak magas sarkúba, mert csütörtökön úgy jöttem haza, hogy 3 lábujjamon vízhólyag lett és kicsit nehezen járok... köszönöm.
Na, gondoltam már írok erről is, ha már megtörtént. Ennek előzményeként néhány gondolat a tegnapi napról. Az első két órában ballagási főpróba volt, majd búcsúztunk a tanároktól. Énekeltünk egy dalt, egyik osztálytársam mondott pár mondatot, majd átadtuk a virágot, meg az ajándékokat. Mindegyik tanár örült neki. Legalábbis úgy látszott. :) Aztán kikaptuk a matek próba érettségit, amit hétfőn írtunk. Négyes lett. Igen 4-es. :D Utoljára általánosban voltam ilyen jó belőle... Aztán meg nem akarták már órát tartani a tanárok, meg egyébként is elmaradt az utolsó kettő. Így már fél 12 után jöhettünk volna haza, viszont megbeszéltük, hogy elmegyünk ofőhőz szerenádozni, de azt csak délután 3-kor. Mit csináljunk addig? Úgy voltam, hogy majd hazamegyek, aztán majd visszajövök, csak nem érek vissza akkora. Így mondta Evelin, hogy nincs-e kedvem vele felmenni apukájáék lakására. Aztán végülis beleegyeztem, így legyalogoltunk a város másik felére. Aztán ott voltunk 2 órát, majd vissza a városba. Meglepődve néztük, hogy nagyon kevesem vagyunk. Közbe kiderült, hogy a tablónkat és el kell vinni, mert ahol eddig volt, azt a boltot bezárják. Így 11-en (a 27 emberből) tablónkkal a kezünkben indultunk ofőhöz. Nem néztek idiótának..ááhh, csak mintha éppen loptuk volna és sunyiba visszük. :D Na jó, sok keresgélés után megtaláltuk a megfelelő házat. Akkor beinvitáltak, majd énekeltünk az udvaron. Utána beljebb léptünk, ahol leültettek, majd ennivalóval kínáltak. Közben tök közvetlenül beszélgettünk, nevettünk, úgy, ahogy csak sulin kívül szoktunk általában. Aztán mindenki kapott pezsgőt, amit ugye illik meginni. Igaz, csak 3/4 pezsgőspohárnyi volt, de némelyeknek ezt is nehéz volt meginni. Köztük nekem is, mert nem szoktam inni. De végülis rám nem volt akkora hatással, mint a többiekre, akik kipirosodtak és jókat nevettek ezután. :D Ott voltunk egy 3/4 órát, majd továbbindultunk. Közben többen kitalálták, hogy haza akarnak menni. Mikor előtte megbeszéltük, hogy együtt elmegyünk az angol tanárhoz. Aztán a végén öten mentünk el hozzá... izgalmas volt. Énekeltünk, aztán felhívott, ott kínált borral, meg teával, de inkább kihagytam. Beszélgettünk, majd egy órával később elindultunk. Hétre értem haza.
Ma pedig ballagtunk. Már vártam a ballagást, legfőképpen azért, mert ezzel vége a sulinak és mert találkozom régen látott barátokkal. :) Így csak 9-kor keltem fel. Aztán elkészültem meg ilyenek. Enikőt lemondtam tegnap este, mert mindenki azt mondta, hogy kiengedve jobb a hajam, és hagyjam így. Hát maradt. Nekünk délre kellett menni. Már az osztály nagy része ott volt. Az egyen csokrunk szép volt, 3 darab rózsaszín rózsából állt, ami be volt csomagolva. Vártunk, aztán a 11.-esek búcsúztak tőlünk. Voltak versek, meg beszédek, meg ilyenek. Aztán megkaptuk a tarisznyákat egy szál sárga rózsa kíséretében. Utána végre felálltunk, hogy beálljunk sorba és készüljünk a vonuláshoz. Ja igen, mivel megígértem, ezért lehagytam a gumikarkötőket a kezemről. Aztán megkérdeztem Evelint, hogy a többit is szedjem le?! És erősem bólogatott... Úgyhogy csak azok maradtak, amiket nem tudok leszedni. Na mikor vártunk, már akkor megdöglött mindenki, mert melegünk volt a kosztümbe. Aztán lementünk az udvarra, közben észrevettem a tömegben Bobit, ekkor készültek rólam a "csodálatos" képek. :D Az ünnepség kint volt az udvaron és természetesen pont oda sütött ránk a nap, úgyhogy élvezet volt minden perc. Közben osztálytársam sírt, a másik rosszul lett, a többi meg dumált, amin nevettünk.. de azért figyeltem! Közben figyeltem, kiszúrtam én ott a többi vendégemet is. :D Aztán visszavonultunk a terembe, ahol osztályfőnök beszélt egy kicsit. Aztán húzott el mindenki.. engem meg megrohamozott mindenki virággal, meg ilyenek. :D Azt se tudtam melyik kezembe fogjam. Egy közös képet készítettünk még Evivel, majd elmentem átöltözni. Utána meg 
mentünk Petivel és Bobival Szendehelyre kajálni. Mármint a többi vendég is jött, csak éppen ők kocsival. :D Az étterembe kajáltunk, közbe kicsit dumáltunk. Kaptam tortát is, wíí. De fú, annyi kaja volt, hogy én nem bírtam enni... Aztán apa a fiúkat és engem visszavitt Vácra. Ott tartottunk egy mini városnézést, közben mindenféléről beszéltünk. :) Voltunk a kedvenc hobbiboltomban, na meg leültünk mit tudnak a városi suttyó bringások. :D Aztán már hat óra is volt. Fájdalmas búcsút vettünk egymástól. Jó volt őket látni, beszélgetni velük. Bár most nem volt egyikünk se valami beszédes, azért kiderült, hogy én még mindig naiv vagyok. :D Aztán hazajöttem, hétre végre itthon voltam. Megcsodáltam a virágjaimat, meg amiket kaptam (rilájent kéj, szökőkút meg ilyenek :D) aztán most fáradt vagyok. :)
Szép volt ez a nap, de örülök, hogy túl vagyunk rajta. Sajnálom, hogy nem mindenki volt ott, akit hívtam. De majd máskor, máshol, más alkalomból. Hétfőn pedig érettségi. Hajrá mindenkinek, aztán csak okosan! :)
Hétvégén a konfi alatt vettem egy könyvet, aminek megtetszett az ajánlója, meg a borítója. Ole Hallesby: Személyiségtípusok című könyvéről van szó. Az első pár oldal egy kis bevezetés a temperamentumról, majd külön veszi mind a négy fajta típust, mert ugye van szangvinikus, melankolikus, kolerikus és flegmatikus alkat. Régebbi tesztek alapján, meg a tulajdonságok alapján én a szangvinikus csoportba sorolom magam, bár nincs olyan ember, amelyre 100 %-osan igaz lenne bármely is. Szóval mindenki keverék, de talán ez jellemző rám a legjobban. Miközben olvastam a sorokat jókat nevettem, mert vannak olyanok, amelyeket mintha szó szerint rólam írtak volna. Hadd emeljek ki belőle néhány gondolatot:
,,A szangvinikusnak környezetével szemben erőteljes befogadóképessége van; a külső benyomások könnyen utat találnak értelméhez és szívéhez. A léleknek ez a befogadóképessége azzal a ténnyel magyarázható, hogy a szangvinikus temperamentumánál az érzelmek uralkodnak. A külső benyomások az illető érzelmeire hatnak a legjobban."
,,Nem akar semmit elveszíteni abból, ami nem egymás után, hanem egyszerre zúdul rá. Amíg ilyen benyomások másokat cselekvésre késztetnek, vagy megfontolásra kényszerítenek, addig a szangvinikusban hangulatot keltenek, s nála ez a leglényegesebb."
,,Érzelmei gyorsan felébreszthetőek. Elég egy napsugár, egy pillangó, egy kis virág - hogy örüljön, hogy boldogság töltse el. Mindez abból származik, hogy a benyomások mindenféle mérlegelés és akadály nélkül hatolnak be érzelmi életébe. Egyszerűen átadja magát a kiváltott hangulatoknak."
,,A szangvinikus elfogulatlan és közvetlen; mint egy nagy gyerek, aki hangosan gondolkodik. Szavai gyorsan és könnyen áradnak. Beszédét nem akadályozzák zavaró megfontolások, de túlságosan tudatos megtervezés vagy elhatározás sem. Szabad és fesztelen. Mondandója élénk, friss, telve van melegséggel, ami gazdag, érzékeny természetéből fakad. Hallgatóit fellelkesíti, bennük a magáéhoz hasonló hangulatot kelt."
,,A legközönségesebb, legjelentéktelenebb dologról is úgy tudnak beszélni, hogy érdeklődést ébresztenek. Figyelmesen és teljes szívvel hallgatjuk őket. Az ilyen emberekkel szívesen beszélgetünk. Élményt nyújtanak, még ha meglehetősen lényegtelen is az, amiről szó van. Ennek az a magyarázata, hogy a szangvinikus temperamentum megnyer minket különösen szeretetreméltó, eleven magatartásával."
,,A szangvinikus könnyen köt barátságokat, ismeretségeket. Mesterkéletlen, spontán és vidám természete megnyitja számára az ajtókat és a szíveket."
,,Egy szangvinikus személy jelenlétében aligha fogunk unatkozni! Valami mindig történik vele, amit részletesen el kell mesélnie. (ez mennyire tipikus nálam :D)"
,,Minden benyomás felé nyitott - nemcsak az örvendetes és felélénkítő, hanem ugyanígy a sötét és elbátortalanító élmények felé is. Egy kis kudarc, egy kis csalódás, zaklatás vagy sértés - mennyire elcsüggesztik, és kétségbe ejtik!"
,,A szangvinikus meleg szívű ember. Természetesen ő is elveszítheti a békességét, s akkor valóban haragos. Szemei villámokat szórnak, de beszélni még ekkor is tud! Ritkán fékezi magát, és véleményét azonnal kinyilvánítja, elevenen és nyomatékosan. Nála azonban semmi sem tart felettébb sokáig, még a haragja sem. Az ügy, ami haragjának pillanatában oly fontosnak tűnt, immár jelentéktelennek tűnik."
,,Amikor bocsánatot kér, azt valóban őszinte szívvel teszi."
A szangvinikus temperamentum erősségei:
A szangvinikus temperamentum gyengeségei:
Nah, még volt jó pár oldal írva csak erről a típusú emberről, csak azokat emeltem ki, amik rám jellemzők, meg írva vannak. Aztán mindenki eldöntheti, hogy ő ilyennek lát-e, vagy sem. Mindenesetre szerintem érdekes könyv és érdemes elolvasni. Van még benne szó az önfegyelemről, meg a lelkiápolásról, persze keresztény oldalról. :)
A messzi távolba három napra. Igen, nem leszek itthon egész hétvégén. Békésre megyek és végre találkozunk. Egy év múlva. És jó lesz, és már várom. Csak egézséges legyek. És jól utazzunk. És sokan legyenek. És jó társaság legyen. Már várom. :) Max telón értek el, ha valami iszonyúan fontos lenne.
Bizony, 4 év után én is eljutottam idáig. Mindössze másfél hét választ el a megmérettetéstől. Izgulok-e? Meglepő, de nem. Lehet, hogy túl sok az önbizalmam és aztán koppanok, de úgy vagyok vele, hogy már csak nem lehetek annyira sík, hogy mindenből ne legyen meg a minimum 2-es, 3-as. Sosem voltam az a full jó tanuló, de a négyes szintet általában megütöttem a főbb tantárgyakból. Törekszem a minél jobb eredmény elérésére, ami így a 3-as, 4-es körüli eredményt jelenti mindenből. Szerencsére az infót tavaly már sikeresen megcsináltam (74 %), ezért most már kevesebb vár rám. Amitől picit tartok az az angol, mivel mindössze 4 éve tanulom, de itt se az alapoktól kezdtem. Úgyhogy elég érdekes a mondatösszerakásom, meg a szókincsem is. Mindegy, sikerülni fog, mert sikerülnie kell. Magyarból reméljük nem fog megszívatni az ofő. Meg abban is reménykedem, hogy az írásban szerzett tapasztalataim az előnyömre lesznek. Matekból már annyit gyakoroltunk az elmúlt hetekben/hónapokban, hogy most már muszáj jól sikerülnie. A töri meg hát… jó, sose kínoztam agyon magam a tanulással, de van agyam, gondolkodni tudok, meg egyébként is a magyar történelmet már illik tudni. A külföldön történtek közül meg csak fogok emlékezni valamire.
Kb. most ez a hozzáállásom. Május első hetében írásbeli, június 16-17-én szóbeli. Szurkoljatok!
Igen, a tavaszi szünet utolsó napjait éljük, de mintha nem is lenne szünet. Szerdán mentünk utolsó nap, örültem is, mert már nem kell infóra bejárnom, így csak öt órám lett volna. Reggel mentem is vidáman az iskolába, felöltöztem nyáriasan (póló, szoknya), amiért a buszmegállóban, meg a buszon is idiótának néztek. Hiába reggel hét előtt még picit hideg volt. Na, beértem a suliba, következik az első óra. Meglepődve tapasztaltuk, hogy 10 perccel előbb csengetnek, mint kellett volna. Ekkor tudta meg mindenki, hogy rövidített óráink vannak. Még jól is jött, különben nem tudom mi lett volna velem. Egész jól éreztem magam, egészen a második óráig, ahol elkezdtem fázni, hát felvettem a pulcsim. Aztán nem csak fáztam, hanem elkezdett fájni a hasam, és egyre rosszabbul és rosszabbul lettem. Az órák végére már azt sem tudtam mi van, azt hittem ott fogok meghalni kb. Minden ok nélkül egyik percről a másikra teljesen kész lettem, fogalmam sem volt hogyan fogok hazajutni. Úgy éreztem ha felállok, akkor elhányom magam, majd összeesek. Még szerencse, hogy Evinek is ugyanannyi órája volt, így együtt mentünk be a városba. Viszont még el kellett gyalolgolni a buszállomáshoz. Na jó, akkor ott várt velem egy kicsit, adott valami bogyót. Közbe felhívtam anyát, hogy nagyon rosszul vagyok és nem tudom hogy jutok haza. Ezután következett az 50 percnyi buszút. Kellemesen telt, összeszedtem minden lelki erőmet, mert testi az már éppen nem volt, és mondogattam magamban már csak 5 megálló, már csak 4. Leszálltam elágazóba, mert nem akartam felmenni Agárdra, ami tiszta szerpentin. Megvártam amíg visszajött a busz, majd megkértem a sofőrt, hogy álljon meg a házunk előtt, mert nagyon rosszul vagyok (ilyenkor jó, hogy a főúton lakom). Leszálltam, bejöttem, átöltöztem és lefeküdtem. Úgy éreztem közbe magam, mintha be lennék szívva és körülöttem nem lenne senki/semmi, csak én. Mire hazaértem belázasodtam és még jobban fájt a hasam. Igaz, más bajom nem volt, de ettől bőven ki voltam. Már rákészültem, hogy megint kórházba kerülök, de előtte még 2 órát kellett várnom, amíg valaki hazaér, és kihívja nekem a dokit. Anyáék hazaértek, kihívták a doki. Nem nagyon vizsgált meg, de kijelentette, hogy valami vírus és adott egy inekciót. Attól aludtam 2 órát, de nem igazán lettem jobban. Az elkövetkezendő másfél napban pihentem, de olyan gyengus lettem, hogy felálltam és azzal a lendülettem tovább is estem. Na mindegy, lényeg, hogy kicsit pihentem, de aztán neki kellett állnom tanulni. Bocsánat a hosszú sztoriért, remélem nem volt túl szenvedős. :D
Az elmúlt pár napom azzal telt, hogy tanultam, tanultam, tanultam, ja és tanultam. Így érettségi előtt valahogy muszáj, főleg ennyi házidoga mellett. Jó, persze próbáltam pihenni is több-kevesebb sikerrel. Itt a jóidő, család kirándul és meg itthon bújtam a könyveket. Jó program.. De, ma délután összeszedtem a cuccomat, kiraktam az udvar közepére három széket (még nincs összeszerelve az asztal, meg a székek sincsenek előszedve így ez a megoldás maradt), aztán a nagy gondolkozás közbe napoztam. Tudom, hogy menő még nyáron is virítani fehér bőrrel, de hát úgyse fog meg a nap, úgyhogy tökmindegy mit csinálok. :D Aztán 2 óra kintlét után bejöttem, mert napszúrást azért előbb kapok, minthogy színem legyen. :D Aztán most a gépen csinálom tovább a dolgokat. De már nem sok van hátra, már nagyon várom április végét, mert találkozok sok-sok baráttal és olyan jó lesz. :)))) Meg aztán a május is, meg minden. Tök jó lesz és már nagyon várom. Na most ennyi.
Igen, élményekben gazdag volt a szerdai este. A lényeg pedig, hogy nyertünk 3-0-ra. De hogy miben is hol?
Szerdán volt a Magyarország - Málta VB selejtező a Puskás Ferenc stadionban. So
kak számára meglepően jól állnak a magyarok a csoportban, ugyanis másodikok. Viszont ugyanannyi pontunk van, mint az első helyen álló dánoknak, csak nekik éppen jobb a gólarányuk. Főleg így, hogy múlt szombaton az albánokat is megvertük, egyre több embert kapott arra kedvet, hogy kilátogasson a stadionba, hogy együtt szurkoljon a hazaiaknak. Én is szerettem volna kint lenni, de mivel kijutni, meg hazajutni elég bonyolult, ezért le is tettem erről. Eviék mentek kocsival, de mikor szólt, akkor már megvették a jegyet, így ugyanoda nem tudtam volna már szerezni. Már beletörődtem, hogy marad a tv, mikor kiderült vasárnap, hogy mennek ki pesti ismerősök, és még lehet szólni nekik, ha akar valaki menni. Így írtam az illetékeseknek, aztán hétfőn már biztos volt, hogy megyek. Nagyon örültem, hogy végülis sikerül kijutnom. Bár még így is kétséges volt, hogy hogyan jutok ki és haza, de ez már nem annyira foglalkoztatott. :D
Nagy sulis szenvedések közepette végre elérkezett a szerda! Közben kiderült, hogy Evelin és a barátnője csak ketten mennek a kocsival, így bőven van hely és el is visznek, úgyhogy az utazással kapcsolatban is megnyugodtam. Kedden még meglepve olvastuk a neten, hogy eladták az összes jegyet, így közel 36 000 szurkoló lesz kint. Előtte már mindenki azt hangoztatta, hogy jön ki a meccsre és azt beszéltük, hogy ki melyik szektorban lesz. Sajnos én nem tudtam előre, mivel a jegyem a pestieknél volt és csak a meccs előtt tudtam meg. Végre szerda délután, igyekeztem haza, persze pont ilyenkor késik a busz is, meg minden. Mindegy, így is volt egy órám itthon, aztán tesóm ki vitt kocsival az elágazóhoz. Az sem volt semmi. Mondta Evi ha ott lesznek, akkor megcsörget. Megcsörgetett és pont akkor állt meg egy ilyen terepjáró szerűség. Gondoltam ők azok, így odamentem (nem tudtam milyen kocsival jönnek). Egyértelműen a kocsihoz indultam, már majdnem ott voltam, és mikor odaértem, akkor láttam, hogy egy kis család ül benne. Apa, anya, gyerekek. Hm, mondom ezek nem ők. Ők is néztek, én is néztem, enyhén gáz volt. Aztán arrébb mentem és felhívtam, hogy hol vannak, aztán pont akkor értek oda. Ekkor volt fél 5. Utaztunk szépen, de Pesten hatalmas dugó volt, főleg mikor ráfordultunk a standion útjára. Előzőleg is az volt a terv, hogy a Hősök terénél leparkol Kinga, és onnantól troli. Viszont elég kétséges volt, hogy lesz-e egyáltalán hely a parkolóban. Végülis sikerült odaérni ilyen 3/4 hat körül, és még hely is volt. Megkerestük a megállót, de mire ott is jött a busz... Aztán felszálltunk (a busz is tele volt szurkolókkal), közben láttam hol a Dürert (kívülről elég lepusztultnak látszik). Kb. ilyen negyed 7 körül szálltunk le, közben nekem már akkora ott kellett volna lennem a metrókijáratnál, hogy a többiekkel találkozzak. Végülis csak 5 perccel később értem oda, és a nagy tömegben megtaláltam őket. Azt külön élményt volt látni, hogy valaki már akkor túl sokat ivott és odahányt az út közepére, valamint valaki nem kereste meg a legközelebbi wc-t és a sarokban félrehúzódva elintézte a dolgát.
Miután mindenki odaért elindultunk, hogy megkeressük a nekünk megfelelő bejáratot. Akkor már hatalmas tömeg volt és mindenki azt ordította, hogy hajrá Magyarország, persze már kissé illuminált állapotban. Nekünk a B szektorba szólt a jegyünk, tehát egy csomót kellett menni, mert a másik felén volt. Útközben "találkoztunk" a máltaiakkal, vagyis már ott jöttek mögöttünk. A bejáratnál volt egy kis feszültség, ugyanis a kapu elé beállt egy árus és azok miatt sokkal több időbe telt, amíg valaki eljutott a kapuig. Mondanom sem kell, hogy mindenki szidta őket, közbe hátulról meg nyomtak befelé. A várakozás közben volt időm megfigyelni az árusokat. Volt nálunk természetesen sör is. Hogyha ilyen 30-as, 40-es férfiak kértek tőlük, akkor 400 Ft/db volt, ha pedig velem egykorúak, vagy ilyen éppen a 20-as éveiket taposó fiatalok, akkor 500 Ft/db. Valamiből meg kell élni alapon. Már mindenki ideges volt, hogy mindjárt elkezdődik a meccs, mi meg még kint dekkoltunk. Ekkor egy férfi beordított, hogy jó lenne nem agyontaposni a másikat, mert azzal nem érünk el semmit. Persze szebb szavakkal, de igaza volt. Végre odaértem a biztonságiakhoz, a tapizást kihagyta a csávó, csak mondta nyissam ki a táskám. Jó kinyitottam, végigtapogatta, aztán továbbengedett. Utána vártuk még a többieket, mert lehetetlen volt egy csoportban bejönni. Néhány ember akkora már annyira részeg volt, hogy az egyik a lépcsőről lezúgott és arccal lefelé találkozott a fűvel. Nem sokon múlt, hogy rámessen, de miután felállt a haverjaival csak röhögött. Úgy látszik nem fájt neki, vagy tényleg ennyire viccesnek találta, hogy már akkor holt részeg volt.
Aztán bejutott mindenki, de akkor már a himnuszt adták. Elég égő, de hát arról lekéstünk. De nem csak mi, mert még jó pár százan, ezren kint voltak. 
Így nem csoda, hogy ekkor még elég foghíjas volt a lelátó. Gyorsan megkerestük a B szektort ahová szólt a jegyünk, majd a megfelelő sort. Szerintem elég jó helyre kaptunk jegyet, mert pont az egyik kapu mögött voltunk és így azért lehetett látni minden akciót, meg hogy lőnek kapura, és mennyire megy el tőle a labda. Na de éppen leülni akartunk, mikor bemondták, hogy egy perces néma megemlékezés következik. * Aztán azt skandálta a közönség, hogy Ocskay, Ocskay. Szép volt. Éppen kényelmesen elhelyezkedtünk volna, amikor már a magyarok kerültek kedvező támadási helyzetbe. Egy szép akció után pedig Hajnal Tamás a 7. percen berúgta az első gólt. Persze, hogy mindenki egyből a társához kapott és vígan örült! :) Először egyébként Huszti nevét írták ki az eredményjelző táblára, nem tudom miért, de aztán kijavították. Az első félidőben egyértelműen kijelenthető, hogy a labdabirtoklási arány nagyobb volt nekünk, és bőven nekünk volt több akciónk, addig mégsem jutottunk el, hogy még egy gólt lőjünk. Ülni éppen nem sokat ültünk, mondjuk nem is azért mentem, mert azt itthon is tudtam volna a tv előtt. Szurkoltunk, torkunk szakadtából ordítoztunk, na meg tapsoltunk. Mindig a focimeccseken hallom a legtöbb káromkodást egy másodperchez viszonyítva, úgyhogy ezen már meg sem lepődtem. Mindenhonnan a b*** *** jött, meg a bírót már mindenhova elküldték. Én azért finomabb szavakkal háborodtam fel olykor-olykor. Azt azért nem értem, hogy a focinak mi köze van az olyan szövegekhez, mint a "ki nem ugrál büdös román, hej, hej!", meg a "lesz még Erdély Magyarországé". Oké, értem én, hogy mit akarnak, meg hungaristák, de azért egy focimeccsen?! A legszomorúbb az, hogy elég sok - több ezer- ember kezdte ezt ordítani, meg erre ugrálni. Hát egészségükre. Azért szerencsére legtöbbször a "ria, ria Hungária" ment, meg a "hajrá Magyarország!". Meg olykor, mikor Torghelle csinált valamit, akkor a taps mellett elkezdte a közönség azt skandálni, hogy Sanyi, Sanyi. :D Ezen csak nevetni lehet. :D A másik kedvenc élményem volt még, hogy a képembe szállt az összes cigi füst, amit konkrétan utálok. Mögöttem is, meg mellettem is cigiztek, úgyhogy marha kellemes érzés volt. A mögöttem ülő kérdezi a haverjától, hogy van cigid? Erre mondja neki, hogy van, de miért kérdezi, hiszen nem is cigizik! Mondja, hogy nem, de most a foci miatt rágyújt.. erről ennyit. De azért bírtam őket, mármint a mögöttünk lévőket. A csávók mindig tök értelmeseket beszóltak, amiken Daniellával egy csomót nevettünk. Ők még a józanabb közönség része voltak, de még így voltak értelmes beszólásaik. Elsősorban a kb. 40-50 fős máltai szurkolócsoporttal viccelődtek, hogy ők a kisdobosok, meg hasonlók. Meg jöttek szurkolók és elkezdtek ott magyarázni, hogy az az ő helyük és le akarnak ülni -mert ugye minden jegyre rá van írva, hogy melyik szektor, melyik oldal, hányadik sor és hányadik hely. Erre meg beszólt nekik a csávó, hogy nem színházban vagyunk, ülj le oda, ahol hely van. :D Jókat nevettünk. Az első félidő izgalmas volt, hamar elrepül, de mindenki elégedett volt. Igaz, szerintem -vagyis az anyázásokból vélve nem csak szerintem- nem volt igazságos sok esetben a bíró. Sokszor lefújt olyanokat, amikor nem csináltak a magyarok semmit, bezzeg ha minket rúgtak fel, akkor egyből szabadrúgás volt.. na mindegy, a második félidőre ez javult. Azért jó érzés volt a magyaroknak szurkolni, több mint 35000 emberrel együtt! Büszke voltam. :) Meg volt, amikor a mellettünk lévő szektor elindított egy hullámzást és vagy 6x körbement. Na az nagyon szép látvány volt. Arra is beszóltak mögöttünk mikor a VIP szektorhoz ért a hullám, hogy "hullámoz Kisteleki b*** ***!" :D. Egyébként ebben csak az volt a baj, hogy amíg hullámoztunk, addig nem figyeltük mi történik a pályán, és így lemaradtunk 1-2 helyzetről. Az első félidőnek hosszabbítás nélkül vége lett.
A szünetben meg beadtak ilyen focimeccshez éppen nem illő Dirty Dancing-es, meg hasonló típusú zenét. Erre mondták azt -szintén a hátunk mögül-, hogy biztos Dévényi Tibi
bácsi van a keverőpult mögött. Elérkezett a második félidő. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a magyarok egyre többet hibáznak, egyre pontatlanabbak a beadások és sokszor kihagynak kitűnő helyzeteket. Azt nem tudom melyik félidőben volt, hogy az egyik máltai játékos "megsérült" és bejött egy ilyen kiskocsi. A mögöttünk ülök arra is beszóltak valamit, de már nem emlékszem mi volt az. A "hajrá Magyarország" helyett egyre többször hangzott fel a "harcoljatok!", meg a "még, még, még, ennyi nem elég!" című szöveg, ami hűen tükrözte a helyzetet. A máltaiak egyre többször kerültek a kapunk elé, és igen, ha Fülöp nem lett volna formában, és nem védte volna ki azt az 1-2 nagyobb helyzetet, akkor elég nagy gondban lettünk volna. De ott volt szerencsére és ez a lényeg. Következett néhány csere és a magyarok lassan kezdték összekaparni magukat. Belőtték a második gólt és onnantól kezdve érezhetően felszabadultabban játszottak, mint a félidő elején. Már mindenki kezdett megnyugodni, és belénk is - mint szurkolókba - kezdett visszatérni a szurkolási vágy. Egyre több és több ember skandálta a buzdító szövegeket, ez pedig felemelő érzés volt. Azért pedig, hogy nyugodtan térhessünk nyugovóra Juhász még befejelt egy gólt a hosszabbításban. Mondanom se kell, hogy mekkora örömvihar tört ki a leláton. Most már megnyugodva hangzott a "szép volt fiúk", nem csak ilyen muszájból.
Ezután pedig következhetett az ünneplés. A közönség tombolt, a focisták pedig egymásra ugráltak örömükben. Majd a szokás szerint minden oldalhoz odamentek és nagy kézemelések közepette a megérdemelt tapsra buzdítottak. Naná, hogy mindenki örömmel és vidáman csápolt nekik, hiszen azért mégis csak nyertek 3-0, ami szép teljesítmény. Igaz, voltak hibáik és játszhattak volna, de a lényeg, hogy meg van az újabb 3 pont, és a gólarányunk is javult!
Ezután következett a másik nagy feladat: kijutni. Persze hogy mindenki egyből megindult. Próbáltunk előrenyomulni, hogy azért ma még lássunk mást is a lelátón kívül, de nem sok sikerünk volt ebben. Végülis talpnyomot hagytunk minden ülésen, így előbbre kerültünk. Kijutottunk, ahol már egy egész osztag rendőr várta a kiérkező, elég részeg népséget. A lépcső helyett jobbnak láttuk, ha leereszkedünk a füvön, mert ott +1 óra lett volna a kijutás. Eljutottunk a kapuig, itt volt a harmadik probléma. A kapuknál fel van ugye szerelve ilyen forgó izé, ami még jobban lelassítja a kijutást. Így kőfalmászással és korlát bujkálással próbáltuk lerövidíteni azt az időtartamot, amíg a nyílt utcára kiérünk. Közben a nép zsidózni kezdett. Mondom jólvan... Kint elbúcsúztam a többiektől, ugyanis ők más irányba mentek, nekem meg vissza kellett mennem a metrólejáróhoz, ahol a többiekkel találkoztam.
Egyedül kellett visszatalálnom, ettől kicsit paráztam is, mert bőven messze voltunk a metrótól, de követtem a népet, úgyhogy nem tévedtem el. Vicces, de a sok ordítozó, kicsit ittas állapotban lévő szurkoló között nagyobb biztonságban éreztem magam, mintha a vonaton utaznék 5 emberrel egy kocsiban, ugyanilyen tájban. Közbe már hívott Evi, hogy hol vagyok, aztán nem sokára már oda is értem. Ők közben találkoztak az egyik barátjukkal, Gáborral, aki később velünk tartott. Elkezdtük a troli megállót keresni, de kiderült, hogy rossz irányba indultunk el. :D Így Gábor ötletére átmásztunk a korlátokon, át a villamossíneken, végül a kocsik közt átrohanva eljutottunk a megfelelő helyre. Mert nem lett volna egyszerűbb menni 100 métert a zebráig, hogy ott nyugodtan közlekedjünk. :D Aztán jöttek velünk szembe szurkolók, 2 csávó nagyon lebámult minket, majd beszólt Gábornak, hogy milyen jó dolga van, 3 csaj mellett. Ő meg utánuk szólt, hogy igen, és egyik se a barátnőm. :D Felszálltunk a trolira, de egy csomó ideig nem indult, addig ő fárasztott minket. Ahogy elindultunk az egyik megállóban felszállt egy néni. És mondta, hogy majd leszáll, csak még kanyar jön. Gábor meg elkezdett neki dumálni, hogy üljön le a helyére meg nem tom, aztán meg "hülyéskedtek" a nénivel. :D Barátkozni is tudni kell. :) Majd mikor leszállt a néni mindannyiunknak jó éjszakát kívánt, meg minden. Szimpatikus volt. Majd felszállt 2 csávó, közülük az egyik idegbeteg volt. Ordítozott a másiknak, hogy én visszamegyek és megverem, meg nekem ne pattogjon, stb.. csak szebb szavakkal. A másik próbálta nyugtatni, hogy nincs értelme, meg minden, de mégis jeleztek és leszálltak a következőbe, hogy visszamenjenek. Ekkor jutott eszembe Olivér. :(
Egy csomó megállót mentünk, aztán végülis kiderült, hogy rossz helyen szálltunk le. :D Nem baj, ráértünk, gyalogoltunk egyet a késői órákban a pesti utcákon. Közben még mindig Gábor fárasztott, aztán még egy ideig elvittük őt kocsival, és beült mellém és tovább beszélt. :D Aztán már elég gyorsan kiértünk a megállóhoz, ahová tesóm kijött értem. Kb. negyed 12-re már itthon is voltam, teli élményekkel, amiket igazán nem lehet leírni. Csodálatos érzés volt a magyaroknak szurkolni, hiszen én is magyar vagyok! Sok féle visszhangot lehet hallani, de a lényeg mindig ugyanaz: harcolni kell tovább a "nagy csapatok" ellen, hogy kijussunk, mert nem lehetetlen! :) szeptemberben következik Svédország. Remélem akkor is kint a stadionban, még több néző/szurkolótársammal együtt!
* tájékoztattak, hogy ezt félreírtam. Szóval nem Ocskayról volt 1 perces megemlékezés, hanem azokról az emberekről akik nem régiben haltak meg Elefántcsontparton egy focimeccsen. De utána már Ocskay nevét zengte a közönség. :)
Na, most már rég írtam, úgyhogy gyorsan összeszedem az elmúlt pár nap eseményét. Csütörtökön voltam levágatni a hajam, de nem ez a lényeg. Hanem jött apum is jött nyiratkozni és amíg őt nyírta Enikő, addig én Levivel kommunikáltam. Ő egy óvódás kisfiú, egyébként a szívem csücske. Mutatta az autópályáját, meg elmondta, hogy hogyan fog kinézni. Aztán meg olyat játszott, hogy a dobozt a fejére húzta és volt a szörny. Mert egyébként mondta, hogy neki van egy szörnyes jelmeze, és kérdezte, hogy nekem van-e. Aztán mondtam, hogy nincs. :/ Utána, amíg Enikő vágta a hajam, hozott csipeszeket, aztán azzal játszottunk. Ő leszedte a papírról, nekem meg vissza kellett rakni őket egyesével, de az sem volt mindegy, hogy hogyan rakom vissza! Aztán miután kész lettem, eljátszottuk még vagy kétszer ezt. :D A fájdalmas búcsú után hazajöttem.
Másnap mentünk Pestre az osztállyal. Az sem volt egyszerű, mert az igazgatóval mentünk volna a Terror házába, aztán közbe meg a "kedvenc" könyvtáros nénink, meg a "kedvenc" marketingtanárunk várt ránk. Mindenki nagyon boldog volt. Mindegy, elmentünk a Terror házába. Eleve várnunk kellett, mert nem fértünk be; aztán a ruhatárba csak a hátizsákokat lehetett betenni, kabátot nem (de hogy ilyen helyen nincs normális méretű ruhatár..); aztán volt idegenvezetőnk, az elején még jó is volt, de aztán olyan kis termekben voltunk, ahol nem fértünk be egyszerre, meg odacsapódott hozzánk egy zöld hajú gyerek, akit senki nem ismert, meg egy nőci is, aztán meg mi nem fértünk be sehova. Persze, ingyen idegenvezető mindenkinek jól jön, csak éppen mi nem hallottunk semmit. Akik már korábban voltak ott azt mondták, hogy milyen megrázó hely ez az egész, meg minden. Hát én utána nem gondoltam ezt. Voltam már durvább helyeken is. Jó persze, nem azt mondom, hogy "ez nem volt semmi", de láttam már sokkolóbb "kiállítást" is. Úgyhogy lejártuk a lábunkat, sőt már a végén tiszta rosszul volt mindenki. Visszagyalogoltunk a Nyugatiba. Evivel akartunk moziba menni, de azt hittük már lekéstük azt a filmet, amit meg akartunk nézni. Felmentünk, és kiderült, hogy csak fél óra múlva adják, úgyhogy vettünk jegyet, aztán elmentünk még császkálni. Szandi nem akart beülni velünk, így addig ő vásárolt. Először vígjátékot akartunk megnézni, de mivel azt nem adták abban az időben, mikor ott voltunk, mást kellett választanunk. Az Elrabolva című filmre esett a választás. A történet alapja, hogy egy lányt elrabolnak, az apjának pedig 96 órája van megtalálnia, mielőtt végleg eltűnik. Kiderült, hogy az a banda rabolta el a lányt, aki bedrogozza a fiatalokat, majd prostit csinál belőlük. Természetesen az apa sikeresen megmenti a lányát, de úgy, hogy közben egy csomó embert agyonlő. Én már csak fogtam a fejem, hogy milyen hidegvérű, meg az ilyen lövöldözős filmeket egyébként se bírom. De most már mindegy. Azért tetszett a film. :) Itt a trailer hozzá:
Az volt a baj, hogy sok reklám volt, plusz még későn is kezdték, úgyhogy 3:20-kor még a moziban ültünk úgy, hogy 28-kor már indult a vonatunk. Gyorslépésben mentünk kifelé, de persze ilyenkor áll be mindenki eléd, meg ilyenkor kerülsz tömegbe. Aztán még Szandit se találtuk, de végül sikeresen elértük a vonatot. :D Aztán már fáradt voltam, de még leálltam photshopozni, mivel boltira kellett akciótervhez ilyen plakátot, szórólapot, meg ilyeneket csinálni. Na, estére már hulla voltam, de másnapi iskola miatt, na meg a sok tervem miatt felélesztettem magam.
Szombaton ugye munkanap volt, tehát nekem iskolába kellett mennem. Igazából nem nagyon hatott meg, mert csak 5 boltink volt, az meg hamar elmegy. Viszont nálunk újból rali volt, köszönhetően a sok okos embernek, így már fél 7-kor tömeg volt, mikor mentem ki a buszmegállóba. A TISZK-be voltunk, meg rövidített is volt minden, de csomóan nem jöttek be, így csak lányok voltunk, meg a tanár is kivolt, úgyhogy eldumáltuk az időt, meg ilyenek. Aztán jövünk ki, tök nagy tömeg, és mondja a portás bácsi, vagy nem tudom ki az, hogy menjünk át a másik oldalra, mert súlyos motorbaleset történt. Aztán ott mellettünk csávókák mondták már, hogy újra is élesztették. Aztán ahogy közeledtünk egyre több minden tárul a szemünk elé.. sajnos. Mi nem álltunk le bámészkodni, mint a többi nép, de így is láttam pont, ahogy a mentősök próbálják megmenteni a férfi életét. Nem volt véres, meg amennyire láttam egyben volt, csak éppen már ilyen kékes színe volt. :S Meg ott volt a motorja félresodródva kis darabokra törve. A sok ész ember meg elkezdte kamerázni a telefonjával, meg az anyuka kiteszi oda a kb. 2 éves kisgyereket, hogy tessék, nézzed, úgyse láttál még ilyet. Persze a rendőrök egyből lezártak mindent. A városban mentünk és 5 perc után már mindenki erről beszélt... Nekünk azért sokkoló látvány volt. Délután meg már neten olvastuk, hogy meghalt egy motoros Vácon, aki ő volt. :(
Aztán jöttem haza, de éppenséggel le volt minden zárva - ugye a rally miatt. Azért a busz elengedték, így végigmentünk mi is a pályán, ami a közönséges főút. Aztán Agárdon meg kellett várni, amíg az egyik versenyző végigmegy a pályán. Jólvan, utána végre hazaértem, nagy tömeg meg minden. Igazából nem volt nagy kedvem kimenni nézni, mert annyira azért nem érdekelt, meg múltkor láttam. Azért mégis rávettem magam, kivittem tesóm új gépét, hogy fényképezek vele egy kicsit. Azért volt, mindenki kabátban, meg felöltözve, és meg kiléptem a kapun papucsban és kabát nélkül és fényképeztem. Ilyeneket:
Itt csak az érdekes, hogy rajt után lefulladt a kocsi és úgy kellett megtolni, hogy tovább tudjon menni: 
Egy ideig élveztem, néztem -amíg le nem merültek az elemek, aztán már nem volt kedvem nézni és bejöttem. Inkább megnéztem a forma1 időmérőt, aztán takarítottam, tanultam, majd következett a meccs: Albánia - Magyarország VB selejtező. Az előzetesek szerint mindenki optimistán állt a meccshez, hogy majd nyerünk meg minden. Néztem is, mert ilyen tv nézés alap. Örültem mikor gólt lőttünk, de a végén már tiszta ideges voltam, mikor bénáztak a magyar. Ha nem Babos lett volna a kapukban, akkor biztos, hogy kapunk vagy 2 gólt. De szerencsére nem. :) Úgyhogy vidáman feküdhettem le. Sajnos az évi alap ibolyaszedés kimaradt, de majd ezen a héten megpróbálom bepótolni.
Vasárnap tanultam, meg próbáltam kiheverni az óraátállítást. Nem sikerült. Muszáj volt tanulni. Aztán nem mentem gyülibe se, de este mikor apáék hazajöttek egy örömhírt kaptam. Mennek többen a magyar válogatott következő meccsére, és még lehet jelentkezni, ha akar velük tartani. Persze, hogy egyből intézkedtem. :D Eleve szerettem volna menni, csak Eviék már megvették a jegyet, mikor mondták. De végülis sikerült elintéznem, úgyhogy igen, én is kint leszek a Magyarország - Málta vb selejtezőn nagy örömömre. Ráadásul az összes jegyet eladták, így több mint 35000 szurkolótársammal bíztatjuk majd a magyar csapatot. Már nagyon várom. :) De addig is túl kell élnem az iskolás szenvedéseket, mert már egyszerűen elegem van és ofő kiborít... Ja, és megkaptuk a kistablónkat, ami immáron nagyban is látható Vácon a Faktor nevű üzlet kirakatában. Ha tehetitek, nézzétek meg! Talán nem hagytam ki semmi fontosat. Ja, meg már csak egy hónap és végre ballagás és vége a sulinak. Már itt lehetne igazán... Na jólvan, majd írok a meccsről, hogy milyen volt! :)
Azt álmodtam, hogy mellettem vagy,
Figyelsz rám és meghallgatsz.
Boldog voltam, mert örömöt adtál,
De felriadtam, mert egyedül hagytál.
Rájöttem, hogy mindez csak képzelgés volt,
Rossz érzés tölt el, mert tudom: naiv vagyok.
Elhagyottnak érzem magam, az álmaim ködbe vesztek,
S most az kérdezem magamtól: mitévő legyek?
Napjaimat cél nélkül élem,
S nem tudom hová tartok,
Csak Rád tekintek, és a segítségedet várom.
Úgy érzem, hiába kiáltok,
A belsőm is már darabokra hullott.
Téged várlak, de nem jössz,
Talán már hiába várok?
Kétségbeesetten állok, álmaim szertefoszlottak,
Ez volt a terved, vagy csupán rossz útra léptem?
Kérdések ezrei vannak bennem,
S a válaszokat kutatván is téged kereslek.
Lassan újra álomba szenderülök,
Talán akkor újra ott leszel,
Addig is figyelek,
Nehogy szem elől tévesszelek.
Utolsó kommentek