hajnalcsillag

Igen, holnap lesz a szalagavatónk. Már nagyon várom, hogy végre vége legyen ennek az egésznek. Hm.. mit érdemes tudni róla? A művelődési házban (magyarul a színházban) lesz, ami nem valami jó, mert kevesen férnek be... :/ Így mindenki csak 5 embert hívhatott meg. Mondjuk nekem mindegy, mert úgyse hívtam volna többet. Műsorunk egy keringőből fog állni, amit az osztály 3/4 része fog előadni. Én nem táncolok, mert utálok. Egyébként szerettünk volna vetítést, csak mivel nem hozták be a képeket lekéstük az egészet. A ruhánk? Fekete kosztüm. A fiúknak rózsaszín selyeming  + valami csíkos nyakkendő. Mi meg nem tudtunk megegyezni a színben, mire megyeztünk nem tudtuk megvarratni, és venni se. Ezért fehérben egyeztünk meg és mindenki vett magának, ahol talált. Szépek leszünk. Ma volt főpróba. Hát elég érdekes lesz a műsor, de majd lehet sokat nevetni. Már azt várom, hogy túl legyünk rajta és újból béke és nyugalom legyen. Igazából ez az egész nem nagyon hat meg, de ha már egyszer van ilyen, akkor próbálok normálisan hozzáállni. Majd holnap meglátjuk mi lesz belőle... :)

Az egyik kedvenc évszakom a tél, mert akkor olyan szép a táj meg minden. Főleg ha esik a hó és minden fehér. Amikor nagy pelyhekben hullik és mikor rádesik, akkor egy pillanatig látod kirajzolódni az ismert hópihe formát, majd hirtelen elolvad. Már az elmúlt napokban egyre hidegebb volt, aztán mondták az időjárásjelentésben is, hogy jön a hó. Már vártam. Minden nap a felhőket lestem és osztálytársaimnak mondogattam, hogy ma esni fog. Aztán nem esett, aznap se, másnap se. :D Viszont tegnap délután hozzánk is megérkezett az első hópihe szállítmány. ^^ Egyből meg is maradt, mert hideg volt, aztán éjjel is szakadt még és reggel mire felébredtem már tök nagy hó volt és fehérített minden. Szép volt. :) Aztán délután tanulás után felöltöztem (mert még mindig beteg vagyok kicsit :S) és kimentem, hogy építek hóembert. Nem sokkal később rájöttem, hogy nem igazán tapad össze a hó, ezért csak egy mini változatot tudtam összehozni. Aztán hirtelen jött a hideg szél, hó, hófuvás lett belőle, úgyhogy sietnem kellett. Végülis ez lett belőle:

Tudom, tudom lehetett volna szebb is, de szerintem olyan aranyos. :D Igaz, már sötétben fényképeztem és így nem látszik a füle meg a fején a két antenna. Nem tudom mire szolgál, csak úgy odaraktam. Remélem holnapig megmarad ez a mini hócsoda. :)

Aki nem tudná, Felsőpetényben lakom, ez pedig egy kicsiny falu Nógrád megye szívében, a nagy hegyek között a völgyben. :) A lakosság száma nem millióra törő, de a 700-800-as számot eléri. Na most, ugye nyilvánvaló, hogy kicsi községben szinte mindenki ismer mindenkit. Így van ez itt is. Történt ugyanis egyik nap, azaz tegnap, hogy utazok reggel a buszon, persze az iskolába. Megállok az egyik ülésnél, illedelmesen köszönök a bácsinak, majd megkérdezem, hogy szabad-e a hely. Miután bólint leülök. Már venném elő az iPodomat, hogy jó kis metált hallgasak xD, mikor a velünk szembeülő néni megszólit. Megkérdezi, hogy én vagyok-e a Szilvi. Mondom igen. Aztán kérdezi, hogy velem találkozott tegnap?! Mondom nem, a testvéremmel szerintem. Erre megkérdezi, hogy miért volt ott. De én meg nem értettem mit kérdez, azt hittem, hogy látta valahol és azt kérdezi, hogy hova ment. Mondtam neki, hogy állást keres, biztos azért volt valahol. Aztán kérdezi, hogy azért volt tegnap a polgármesteri hivatalban? Ja, mondom nem, nem azért. :D Kicsit gáz volt, de még jó hogy felkaptam mi van, különben pletyka lett volna belőle. Egyébként nem tudom hogy hívják azt a nénit, és kicsoda, csak azt tudom, hogy falubeli.

Ilyen jó sztorik mindig történnek. Múltkor jövök haza a suliból (Vácról) és a busznál sorbaállunk. Egy mellettem álló falubeli bácsi odaszól, hogy én voltam múltkor kórházban. Mondtam, hogy igen. Aztán kérdezte, hogy már meggyógyultam. És mondtam, hogy igen. És szépen mosolyogtam. :D (Őt konkrétan ismertem, apukám egyik osztálytársának az apukája.. apum osztálytársa most buszsofőr)

Aztán múltkor tesóm ment valahova (a falun belül) és megkérdezték tőle, hogy jól van-e a nagymama. És mondta, hogy igen. És kérdezték, hogy miért volt kórházba?! Aztán mondta, hogy ő nem is volt kórházban, hanem a huga (mármint én) voltam ott. Meg amikor jött a busszal és a falu másik végén lakó ember kérdez felőle. Tesóm azt se tudja ki az, akkor Ő honnan ismer engem?! :D Felfoghatatlan.

Ja, meg még múltkor is jöttem a buszon (velem mindig a buszon történnek érdekes dolgok:D), és leült mellém egy falubeli nő. Megkérdezi, hogy én voltam múltkor kórházban. Mondom igen. Aztán megkérdezte, hogy jól vagyok már? És mondtam, hogy igen. És mondta, hogy egyik nap, mikor anyáék bent voltak meglátogatni, akkor hazafelé hazahozták őt kocsival a szomszéd faluból, és akkor mondták, hogy honnan jönnek.

Legalább együttérzőek az emberek. :) Na meg pletyisek.

Tegnap voltam Napba, nagyon jó volt meg minden. :) Jó volt az előadás, aztán dumcsiztam rég látott emberkékkel, majd Gina rögtönzött rajzórát tartott nekem perspektívikus ábrázolásból. Aztán jöttem haza, már fájt a torkom. Lefeküdtem éjfél után. Reggel tök rosszul ébredtem. Még indulás előtt akartam bevenni bogyót, de nem találtam, aztán már mennem kellett a buszhoz. Aztán suliba egyre rosszabul éreztem magam, szerencsére az egyik infó elmaradt, így előbb értem haza. Már suliban kezdtem lázasnak érezni magam. Aztán kedves padtársam megállapította, hogy valószínűleg "hőemim" van. xD Már tökre fáztam, fejem, torkom fáj, meg ilyenek. Hazajöttem, átöltöztem. Ebédként bevettem 4 fajta gyógyszert, meg ettem egy túrórudit. Aztán azóta már ittam sok teát, meg egy csomag ropit megettem. Ja, itthon megmértem a lázam, 37,3 vagy mennyi volt. Lefeküdtem, de nem sokáig bírtam. Felkeltem, hogy megnézzem a cuccaimat, aztán most itt ülök. De már megyek is, mert nem kéne hiányozni, mert jövőhét pénteken szalagavató.

Máma 7 óránk volt. Túléltük szerencsére. Rajzon megint a saját hotelünket kellett volna rajzolni perspektívikus ábrázolásban, de mivel Evelinnel egyáltalán nincs hozzá  ihletünk, ezért csak ültünk felette kb. Majd lesz belőle egyszer valami.. :D Utálok rajzolni. Tesin választhattunk: kondi vagy foci a fiúkkal. Hát akkor már inkább kondi. Tanár meg mindig bejött és nézte mit csinálunk. Annyit kondiztunk az összes gépen, hogy a végén még izmosak is leszünk. xD Törin megint a Hitlerről szóló filmet néztünk (már harmadik órája) így közben volt időm elgondolkodni. Előszedtem az ellenőrzőm és megnéztem az órarendemet. Rájöttem, hogy szerdára nem is kell annyit tanulnom, így lesz időm holnap Napba menni. Utoljára szeptember 30.-án voltam, mikor kezdődödött. :S Aztán nem volt időm, kedvem. Így törióra végére eldöntöttem, hogyha sikerül megtanulnom, akkor holnap megyek Pestre. Utolsó óránk irodalom. Kínszenvedés.. Már unalmamban a tollat kattogtattam, de észrevette az ofő és beszólt, hogy "ne zörögj már kincsem". Vagy valami hasonlót. Végre egyszer nem SZILVIKÉNEK hívott. Ez az a névváltozat, amit nagyon nem szeretek, ha így említenek meg. Vége a 7. órának, valahogy sikerült több száz diáknak felnyomulni egy buszra (szokásos hétfői tömegnyomor). A városban felszálltam a buszunkra, fél 4-re hazaértem, átöltöztem, ebédeltem. Aztán beültem a gép elé egy kicsit, majd nekiláttam a házinak. Rájöttem, hogy az a kis házi, nem olyan kicsit. Fél 7-re viszont bábpróbára kellett mennem. Ja, mindeközben úgy belevertem a jobb lábamat vagy az ágyba, vagy a számítógépasztalba (nem emlékszem), hogy mostanára tökre feldagadt a csontnál, fáj, meg minden. Mindegy, voltam bábpróbán, jó volt nagyon. :) Hazaértem 8 után, akkor még nekiállhattam tanulni matekot, mivel holnap TZ az eddig vett anyagból, ráadásul a trigonometriát vettük, ami.... Na jó, addig jutottam, hogy megírtam a házit. Elmúlt 9 óra. Aztán hajat mostam. Ideültem a géphez, mert Ginával beszélnem kellett. Megbeszéltük, hogy találkozunk 5 előtt Pesten, aztán majd együtt megyünk Napba. :) Viszem a rajzfüzetemet, majd segít valami ötletet adni a hotelhez..  De azért a holnapi napom se lesz egyszerű. Elvileg nem lenne első órám, de bemegyek, mivel nyelvtanból meg kell írnom egy kisesszét, + matekot kell tanulnom. 2.-3. óránk matek.. Aztán még lesz 4 órám, majd kint kell felszállnom a buszra, hogy haza tudjak jönni az előzővel. Hazasiettek, lepakolom a cuccomat, átpakolok a másik táskámba, és már megyek is ki a buszmegállóba. Ugyanis ugyanazzal a busszal megyek Vácra, majd vonattal Pestre. Aztán este jövök haza a 9:40-es vonattal, majd a 10:35-ös busszal. Remélem nem késik a vonat és elérem, mert ha nem, akkor szívok, ugyanis az az utolsó busz. Aztán hazaérek 23:15-20 körül, majd lefekszek éjfélkor, alszok 5:45 percet és felkelek, mert iskolába kell menni. most pedig megyek fürödni és aludni. ennyi. :)

Az emberek sok fajta arcukat szokták mutatni a másiknak. Nekem is vannak ilyen "arcaim". Attól függ, hogy az adott emberkének melyiket mutatom, hogy ő hogyan bánik velem, vagy éppen milyen hangulatom van. Van a kedves, mindenkinek örömet szerezni akaró, segítőkész kislány, vagy az antiszociális, másokban magára nézve sajnálatot keltő, magába zárkózni próbáló ember, esetleg a mosolygós, hülyéskedős, néha kicsit butának látszó gyerek. Ezek persze keverednek néha, és hozzácsapódnak még olyan állapotok, mint a bunkóskodó, érzékeny, lelkiismeretes, boldogtalan, full boldog, beszélgetést kerülő, meg hasonlóak. Te melyik énemet ismered? Egyáltalán melyik a valódi énem?

Máma ismét elkezdődtek a karácsonyi bábpróbák. Vagyis ma volt az első. Örömmel mondtam igent az unokatesómnak, mikor megkérdezte, hogy lenne-e hozzá kedvem, időm. Szeretek bábozni, szeretem a kiscsillagokat, és az egészet, amit képviselünk ezzel. :) Az idei karácsonyi darabnak elég sok szereplője van, én konkrétan Marcival, az angyallal, meg talán az egyik pásztorral leszek.

Van benne egy nagyon szép csillag is, de a gyors váltás miatt azt nem tudom csinálni. Szerintem nagyon aranyos, nekem tetszik ^^. Elvileg majd két napra megyek, már nagyon várom. :) A következő próba pedig hétfőn lesz.

Nos, ma van november tizenharmadika. Igen. Azt hittem különleges lesz ez a nap, mégsem volt. Próbáltam vidámabb lenni, mint máskor, de nem sikerült. A barátaim 80  %-a megint elfelejtett. Igen, ez az évek során már alap lett. Nekem hiányzik az apró figyelmesség, hogy tudjam, hogy érdeklek valakit, vagy gondol rám valaki. De a sok év alatt lassan már megtanulom hogy kell egy ilyen helyzetet is "vidáman" túlélni. Hát rosszul esik nah... szomorú vagyok. Ezen az állapoton még a sok csoki sem segített, amit ma megettem. Pedig nem sűrűn eszek csokit. De ma úgy gondoltam, ha már kaptam is, meg elvileg boldogsághormont termel, akkor miért ne. Hát nem lettem ettől se boldogabb. Na mindegy, ismét eltelt egy év, ismét sokan elfelejtettek, ismét túlélem. Majd csak lesz valami.

Azt álmodtam éjjel, hogy alszom, és álmomban elkezdett vérezni az orrom, de én meg erre nem ébredtem fel. Csak reggel, mikor keltem fel, akkor vettem észre, hogy tiszta vér a párnám, a kezem, az arcom, meg úgy minden. Aztán nem sokkal később igaziból is felébredtem. Rossz volt. Azt hittem tényleg megtörtént velem, és nem mertem felkapcsolni a villanyt először... :D De aztán végülis jó napom volt. A közgáz dogám 4/5 lett.. :), tesin meg floorballoztunk végre. Már hiányzott, főleg azért, mert itt kiélhetem az agresszívitásomat. Ez olyan játék, amit szeretek is, meg "jól" is játszom.. :) Meg sokat nevettünk. Tesin is, meg úgy egész nap. Délután meg mentünk Evivel a kedvenc boltomba (hobbibolt ^^). Jó volt. Csak alig tanultam valamit, és holnap 7 órám lesz és már nagyon álmos vagyok, úgyhogy megyek alukálni.

Azt mondod: szeretsz. - Azt mondom: nem érzem.

Azt mondod: figyelsz rám. - Azt mondom: nem tapasztalom.

Azt mondod: beszéljünk. - Azt mondom: hallgass.

Azt mondod: itt vagyok. - Azt mondom: egyedül érzem magam.

Azt mondod: legyek vidám. - Azt mondom: nem tudok.

Azt mondod: ne foglalkozzak másokkal. - Azt mondom: bántanak.

Azt mondom: kigúnyolnak. - Nem mondasz semmit.

Azt mondom: nem vesznek észre. - Nem teszel semmit.

Azt mondom: rosszul érzem magam. - Nem értesz semmit.

Azt mondom: változni akarok. - Nem szólsz semmit.

Azt mondom: fáj. - Nem érzel semmit.

Azt mondom: ebben élek. - Nem csinálsz semmit, csak némán hallgatsz.

Reggelente mikor indulok a buszhoz, hogy az iskolába menjek, akkor mindig tiszta köd van és akkor kezd kivilágosodni. A buszról útközben figyelem az ébredező tájt. Ahogy a hegyek mögül kezd kibújni a nap, majd a homályban vörösít és színesre festi a felhőket is. Szép látvány. Szeretem nézni a naplementét, mert attól mindig egyfajta békesség és csodálat tölt el. Amikor elhaladunk a hegyek - völgyek között, látom a faleveleket, amelyek lassan lehullanak, miután a maguk rendje szerint színt változtatnak. Majd az útra kerülve ott pihennek földhözragadtan, míg jön egy kocsi, busz, kamion és a maga szellőjével felkapja, továbbrepíti a ködös levegőben, hogy utána ismét az útra kerüljön, mint földhözragadt levél. Napközben kisüt a nap és olyan érzésem van, mintha újból beköszöntene a tavasz. Amikor jövök haza, akkor az út szélén figyelem a zöldelő fű között megbújó újranyíló pitypangot. Igen, ott virít a maga élénk sárga színével és azt mondja, hogy szép időnk van. Majd néhány lépést téve a lassan üres fákra tekintek, ahol madarak csiripelnek, mintha március lenne. Ahogy a természetet csodálom hideg szél érinti az arcomat és magamhoz eszmélek, hogy ősz van, csak szép napunk van ma.

Az utolsó időkben élünk. Valami történik, ezért menekülni kell, mert különben megtalálnak és lelőnek. A szüleim már biztonságban vannak, ezért szólnak, hogy mi is menjünk oda (tesóm, mamám, én). Gyorsan felöltözöm, még emlékszem milyen ruha van rajtam. Gyorsan bepakolunk pár cuccot, néhány ruhadarab, hideg élelem, 1-2 fontos tárgy. Néhány szatyornyi dolog összejön. Még a szülők utolérnek, hogy  pakoljunk hideg kaját, mert már most "éheznek" mi lesz később. Emlékszem, ahogy a hűtőből pakolok valamit. Fogjuk a kismacskákat, vagy mit, és rohanunk ki a kocsihoz. Útközben kiejti mamám a kezéből a csomagokat. Én felkapom, gyorsan bepakolunk hátulra, aztán beülünk. Sietünk, mert már közel vannak. Azt hiszem én vezetek, a többieknek mondom, hogy mikor az adott helyhez érünk, akkor bújjanak le a kocsiban, mert mindenkit lelőnek, aki arra megy. Megpróbálunk túljutni a helyen, ha le nem lőnek. Felébredek.

Nehéz reggelente az ébredés, mikor úgy ébredsz, hogy azt se tudod milyen nap van. Nehéz az iskolában túlélni a sok órát, mikor az irodalom követi a marketinget, és nem tudod, hogy most sírj, vagy a fejedet verd a falban. Nehéz nemet mondani a barátaidnak, mikor elhívnak valahova. Nehéz nem nevetni magadon, mikor mindenki más azt teszi. Nehéz este nyolckor tanulni, ha már előtte más csináltál. Nehéz nem saját magadat dícsérni, mikor egoista vagy. Nehéz igazat adni másoknak, mikor tudod, hogy neked van igazad. Nehéz nyitvatartani a szemed, mikor már 1 napja nem aludtál. Nehéz finomat sütni, ha kevés az időd és sietsz. Nehéz tettetni az érzéseidet, amik az arcodra vannak írva. Nehéz nem visszaszólni, ha váldolnak. Nehéz jókedvűnek lenni, mikor szakad az eső. Nehéz megtalálni a legjobb zenét, mikor fél percenként változik a kedved. Nehéz írni, mikor nem jut semmi az eszedbe. Nehéz kifejezni magad, mikor a legjobban szükséged lenne rá. Nehéz olyan dolgot csinálni, amit máskor utálsz. Nehéz nem a múlton gondolkodni, mikor mindig emlékeztetnek rá. Nehéz hazudni, mikor tudod, hogy rosszat teszel. Nehéz kreatívnak lenni, ha nincs türelmed. Nehéz egy tíz tonnás kővel lefeküdni a szíveden. Nehéz a jó álomból felébredni, és azután nem emlékezni rá. Mert mindig lesznek nehéz dolgok, ezért nehéz az élet.

Na, most már ideköltözök a blogozásban. Eddig myspacen és az msn space-en írogattam, de kellett a váltás. Most már itt fogom kiélni az írási vágyamat. Pár nap szerkesztgetés után sikerült megcsinálnom ezt a csodálatos dízájnt. A photoshopot nem nagyon tudom kezelni, így eddig jutottam el. Nem ilyet akartam, de aztán ezt kreáltam. Értelmezd, hogy mit jelent. :) Ja, és ha még nem jöttél rá, akkor mondom, hogy szeretem a lilát. Alább a kommentekben lehet dícsérni és szépen kifejezni a nemtetszésedet. Linkcsere pedig szívesen, aki aktív blogoló. Na most ennyi, szép napot és majd jó olvasgatást!