Igen, élményekben gazdag volt a szerdai este. A lényeg pedig, hogy nyertünk 3-0-ra. De hogy miben is hol?

Szerdán volt a Magyarország - Málta VB selejtező a Puskás Ferenc stadionban. Sokak számára meglepően jól állnak a magyarok a csoportban, ugyanis másodikok. Viszont ugyanannyi pontunk van, mint az első helyen álló dánoknak, csak nekik éppen jobb a gólarányuk. Főleg így, hogy múlt szombaton az albánokat is megvertük, egyre több embert kapott arra kedvet, hogy kilátogasson a stadionba, hogy együtt szurkoljon a hazaiaknak. Én is szerettem volna kint lenni, de mivel kijutni, meg hazajutni elég bonyolult, ezért le is tettem erről. Eviék mentek kocsival, de mikor szólt, akkor már megvették a jegyet, így ugyanoda nem tudtam volna már szerezni. Már beletörődtem, hogy marad a tv, mikor kiderült vasárnap, hogy mennek ki pesti ismerősök, és még lehet szólni nekik, ha akar valaki menni. Így írtam az illetékeseknek, aztán hétfőn már biztos volt, hogy megyek. Nagyon örültem, hogy végülis sikerül kijutnom. Bár még így is kétséges volt, hogy hogyan jutok ki és haza, de ez már nem annyira foglalkoztatott. :D

Nagy sulis szenvedések közepette végre elérkezett a szerda! Közben kiderült, hogy Evelin és a barátnője csak ketten mennek a kocsival, így bőven van hely és el is visznek, úgyhogy az utazással kapcsolatban is megnyugodtam. Kedden még meglepve olvastuk a neten, hogy eladták az összes jegyet, így közel 36 000 szurkoló lesz kint. Előtte már mindenki azt hangoztatta, hogy jön ki a meccsre és azt beszéltük, hogy ki melyik szektorban lesz. Sajnos én nem tudtam előre, mivel a jegyem a pestieknél volt és csak a meccs előtt tudtam meg. Végre szerda délután, igyekeztem haza, persze pont ilyenkor késik a busz is, meg minden. Mindegy, így is volt egy órám itthon, aztán tesóm ki vitt kocsival az elágazóhoz. Az sem volt semmi. Mondta Evi ha ott lesznek, akkor megcsörget. Megcsörgetett és pont akkor állt meg egy ilyen terepjáró szerűség. Gondoltam ők azok, így odamentem (nem tudtam milyen kocsival jönnek). Egyértelműen a kocsihoz indultam, már majdnem ott voltam, és mikor odaértem, akkor láttam, hogy egy kis család ül benne. Apa, anya, gyerekek. Hm, mondom ezek nem ők. Ők is néztek, én is néztem, enyhén gáz volt. Aztán arrébb mentem és felhívtam, hogy hol vannak, aztán pont akkor értek oda. Ekkor volt fél 5. Utaztunk szépen, de Pesten hatalmas dugó volt, főleg mikor ráfordultunk a standion útjára. Előzőleg is az volt a terv, hogy a Hősök terénél leparkol Kinga, és onnantól troli. Viszont elég kétséges volt, hogy lesz-e egyáltalán hely a parkolóban. Végülis sikerült odaérni ilyen 3/4 hat körül, és még hely is volt. Megkerestük a megállót, de mire ott is jött a busz... Aztán felszálltunk (a busz is tele volt szurkolókkal), közben láttam hol a Dürert (kívülről elég lepusztultnak látszik). Kb. ilyen negyed 7 körül szálltunk le, közben nekem már akkora ott kellett volna lennem a metrókijáratnál, hogy a többiekkel találkozzak. Végülis csak 5 perccel később értem oda, és a nagy tömegben megtaláltam őket. Azt külön élményt volt látni, hogy valaki már akkor túl sokat ivott és odahányt az út közepére, valamint valaki nem kereste meg a legközelebbi wc-t és a sarokban félrehúzódva elintézte a dolgát. 

Miután mindenki odaért elindultunk, hogy megkeressük a nekünk megfelelő bejáratot. Akkor már hatalmas tömeg volt és mindenki azt ordította, hogy hajrá Magyarország, persze már kissé illuminált állapotban. Nekünk a B szektorba szólt a jegyünk, tehát egy csomót kellett menni, mert a másik felén volt. Útközben "találkoztunk" a máltaiakkal, vagyis már ott jöttek mögöttünk. A bejáratnál volt egy kis feszültség, ugyanis a kapu elé beállt egy árus és azok miatt sokkal több időbe telt, amíg valaki eljutott a kapuig. Mondanom sem kell, hogy mindenki szidta őket, közbe hátulról meg nyomtak befelé. A várakozás közben volt időm megfigyelni az árusokat. Volt nálunk természetesen sör is. Hogyha ilyen 30-as, 40-es férfiak kértek tőlük, akkor 400 Ft/db volt, ha pedig velem egykorúak, vagy ilyen éppen a 20-as éveiket taposó fiatalok, akkor 500 Ft/db. Valamiből meg kell élni alapon. Már mindenki ideges volt, hogy mindjárt elkezdődik a meccs, mi meg még kint dekkoltunk. Ekkor egy férfi beordított, hogy jó lenne nem agyontaposni a másikat, mert azzal nem érünk el semmit. Persze szebb szavakkal, de igaza volt. Végre odaértem a biztonságiakhoz, a tapizást kihagyta a csávó, csak mondta nyissam ki a táskám. Jó kinyitottam, végigtapogatta, aztán továbbengedett. Utána vártuk még a többieket, mert lehetetlen volt egy csoportban bejönni. Néhány ember akkora már annyira részeg volt, hogy az egyik a lépcsőről lezúgott és arccal lefelé találkozott a fűvel. Nem sokon múlt, hogy rámessen, de miután felállt a haverjaival csak röhögött. Úgy látszik nem fájt neki, vagy tényleg ennyire viccesnek találta, hogy már akkor holt részeg volt.

Aztán bejutott mindenki, de akkor már a himnuszt adták. Elég égő, de hát arról lekéstünk. De nem csak mi, mert még jó pár százan, ezren kint voltak. Így nem csoda, hogy ekkor még elég foghíjas volt a lelátó. Gyorsan megkerestük a B szektort ahová szólt a jegyünk, majd a megfelelő sort. Szerintem elég jó helyre kaptunk jegyet, mert pont az egyik kapu mögött voltunk és így azért lehetett látni minden akciót, meg hogy lőnek kapura, és mennyire megy el tőle a labda. Na de éppen leülni akartunk, mikor bemondták, hogy egy perces néma megemlékezés következik. * Aztán azt skandálta a közönség, hogy Ocskay, Ocskay. Szép volt. Éppen kényelmesen elhelyezkedtünk volna, amikor már a magyarok kerültek kedvező támadási helyzetbe. Egy szép akció után pedig Hajnal Tamás a 7. percen berúgta az első gólt. Persze, hogy mindenki egyből a társához kapott és vígan örült! :) Először egyébként Huszti nevét írták ki az eredményjelző táblára, nem tudom miért, de aztán kijavították. Az első félidőben egyértelműen kijelenthető, hogy a labdabirtoklási arány nagyobb volt nekünk, és bőven nekünk volt több akciónk, addig mégsem jutottunk el, hogy még egy gólt lőjünk. Ülni éppen nem sokat ültünk, mondjuk nem is azért mentem, mert azt itthon is tudtam volna a tv előtt. Szurkoltunk, torkunk szakadtából ordítoztunk, na meg tapsoltunk. Mindig a focimeccseken hallom a legtöbb káromkodást egy másodperchez viszonyítva, úgyhogy ezen már meg sem lepődtem. Mindenhonnan a b*** *** jött, meg a bírót már mindenhova elküldték. Én azért finomabb szavakkal háborodtam fel olykor-olykor. Azt azért nem értem, hogy a focinak mi köze van az olyan szövegekhez, mint a "ki nem ugrál büdös román, hej, hej!", meg a "lesz még Erdély Magyarországé". Oké, értem én, hogy mit akarnak, meg hungaristák, de azért egy focimeccsen?! A legszomorúbb az, hogy elég sok - több ezer- ember kezdte ezt ordítani, meg erre ugrálni. Hát egészségükre. Azért szerencsére legtöbbször a "ria, ria Hungária" ment, meg a "hajrá Magyarország!". Meg olykor, mikor Torghelle csinált valamit, akkor a taps mellett elkezdte a közönség azt skandálni, hogy Sanyi, Sanyi. :D Ezen csak nevetni lehet. :D A másik kedvenc élményem volt még, hogy a képembe szállt az összes cigi füst, amit konkrétan utálok. Mögöttem is, meg mellettem is cigiztek, úgyhogy marha kellemes érzés volt. A mögöttem ülő kérdezi a haverjától, hogy van cigid? Erre mondja neki, hogy van, de miért kérdezi, hiszen nem is cigizik! Mondja, hogy nem, de most a foci miatt rágyújt.. erről ennyit. De azért bírtam őket, mármint a mögöttünk lévőket. A csávók mindig tök értelmeseket beszóltak, amiken Daniellával egy csomót nevettünk. Ők még a józanabb közönség része voltak, de még így voltak értelmes beszólásaik. Elsősorban a kb. 40-50 fős máltai szurkolócsoporttal viccelődtek, hogy ők a kisdobosok, meg hasonlók. Meg jöttek szurkolók és elkezdtek ott magyarázni, hogy az az ő helyük és le akarnak ülni -mert ugye minden jegyre rá van írva, hogy melyik szektor, melyik oldal, hányadik sor és hányadik hely. Erre meg beszólt nekik a csávó, hogy nem színházban vagyunk, ülj le oda, ahol hely van. :D Jókat nevettünk. Az első félidő izgalmas volt, hamar elrepül, de mindenki elégedett volt. Igaz, szerintem -vagyis az anyázásokból vélve nem csak szerintem- nem volt igazságos sok esetben a bíró. Sokszor lefújt olyanokat, amikor nem csináltak a magyarok semmit, bezzeg ha minket rúgtak fel, akkor egyből szabadrúgás volt.. na mindegy, a második félidőre ez javult. Azért jó érzés volt a magyaroknak szurkolni, több mint 35000 emberrel együtt! Büszke voltam. :) Meg volt, amikor a mellettünk lévő szektor elindított egy hullámzást és vagy 6x körbement. Na az nagyon szép látvány volt. Arra is beszóltak mögöttünk mikor a VIP szektorhoz ért a hullám, hogy "hullámoz Kisteleki b*** ***!" :D. Egyébként ebben csak az volt a baj, hogy amíg hullámoztunk, addig nem figyeltük mi történik a pályán, és így lemaradtunk 1-2 helyzetről. Az első félidőnek hosszabbítás nélkül vége lett.

A szünetben meg beadtak ilyen focimeccshez éppen nem illő Dirty Dancing-es, meg hasonló típusú zenét. Erre mondták azt -szintén a hátunk mögül-, hogy biztos Dévényi Tibi bácsi van a keverőpult mögött. Elérkezett a második félidő. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a magyarok egyre többet hibáznak, egyre pontatlanabbak a beadások és sokszor kihagynak kitűnő helyzeteket. Azt nem tudom melyik félidőben volt, hogy az egyik máltai játékos "megsérült" és bejött egy ilyen kiskocsi. A mögöttünk ülök arra is beszóltak valamit, de már nem emlékszem mi volt az. A "hajrá Magyarország" helyett egyre többször hangzott fel a "harcoljatok!", meg a "még, még, még, ennyi nem elég!" című szöveg, ami hűen tükrözte a helyzetet. A máltaiak egyre többször kerültek a kapunk elé, és igen, ha Fülöp nem lett volna formában, és nem védte volna ki azt az 1-2 nagyobb helyzetet, akkor elég nagy gondban lettünk volna. De ott volt szerencsére és ez a lényeg. Következett néhány csere és a magyarok lassan kezdték összekaparni magukat. Belőtték a második gólt és onnantól kezdve érezhetően felszabadultabban játszottak, mint a félidő elején. Már mindenki kezdett megnyugodni, és belénk is - mint szurkolókba - kezdett visszatérni a szurkolási vágy. Egyre több és több ember skandálta a buzdító szövegeket, ez pedig felemelő érzés volt. Azért pedig, hogy nyugodtan térhessünk nyugovóra Juhász még befejelt egy gólt a hosszabbításban. Mondanom se kell, hogy mekkora örömvihar tört ki a leláton. Most már megnyugodva hangzott a "szép volt fiúk", nem csak ilyen muszájból.

Ezután pedig következhetett az ünneplés. A közönség tombolt, a focisták pedig egymásra ugráltak örömükben. Majd a szokás szerint minden oldalhoz odamentek és nagy kézemelések közepette a megérdemelt tapsra buzdítottak. Naná, hogy mindenki örömmel és vidáman csápolt nekik, hiszen azért mégis csak nyertek 3-0, ami szép teljesítmény. Igaz, voltak hibáik és játszhattak volna, de a lényeg, hogy meg van az újabb 3 pont, és a gólarányunk is javult!

Ezután következett a másik nagy feladat: kijutni. Persze hogy mindenki egyből megindult. Próbáltunk előrenyomulni, hogy azért ma még lássunk mást is a lelátón kívül, de nem sok sikerünk volt ebben. Végülis talpnyomot hagytunk minden ülésen, így előbbre kerültünk. Kijutottunk, ahol már egy egész osztag rendőr várta a kiérkező, elég részeg népséget. A lépcső helyett jobbnak láttuk, ha leereszkedünk a füvön, mert ott +1 óra lett volna a kijutás. Eljutottunk a kapuig, itt volt a harmadik probléma. A kapuknál fel van ugye szerelve ilyen forgó izé, ami még jobban lelassítja a kijutást. Így kőfalmászással és korlát bujkálással próbáltuk lerövidíteni azt az időtartamot, amíg a nyílt utcára kiérünk. Közben a nép zsidózni kezdett. Mondom jólvan... Kint elbúcsúztam a többiektől, ugyanis ők más irányba mentek, nekem meg vissza kellett mennem a metrólejáróhoz, ahol a többiekkel találkoztam.

Egyedül kellett visszatalálnom, ettől kicsit paráztam is, mert bőven messze voltunk a metrótól, de követtem a népet, úgyhogy nem tévedtem el. Vicces, de a sok ordítozó, kicsit ittas állapotban lévő szurkoló között nagyobb biztonságban éreztem magam, mintha a vonaton utaznék 5 emberrel egy kocsiban, ugyanilyen tájban. Közbe már hívott Evi, hogy hol vagyok, aztán nem sokára már oda is értem. Ők közben találkoztak az egyik barátjukkal, Gáborral, aki később velünk tartott. Elkezdtük a troli megállót keresni, de kiderült, hogy rossz irányba indultunk el. :D Így Gábor ötletére átmásztunk a korlátokon, át a villamossíneken, végül a kocsik közt átrohanva eljutottunk a megfelelő helyre. Mert nem lett volna egyszerűbb menni 100 métert a zebráig, hogy ott nyugodtan közlekedjünk. :D Aztán jöttek velünk szembe szurkolók, 2 csávó nagyon lebámult minket, majd beszólt Gábornak, hogy milyen jó dolga van, 3 csaj mellett. Ő meg utánuk szólt, hogy igen, és egyik se a barátnőm. :D Felszálltunk a trolira, de egy csomó ideig nem indult, addig ő fárasztott minket. Ahogy elindultunk az egyik megállóban felszállt egy néni. És mondta, hogy majd leszáll, csak még kanyar jön. Gábor meg elkezdett neki dumálni, hogy üljön le a helyére meg nem tom, aztán meg "hülyéskedtek" a nénivel. :D Barátkozni is tudni kell. :) Majd mikor leszállt a néni mindannyiunknak jó éjszakát kívánt, meg minden. Szimpatikus volt. Majd felszállt 2 csávó, közülük az egyik idegbeteg volt. Ordítozott a másiknak, hogy én visszamegyek és megverem, meg nekem ne pattogjon, stb.. csak szebb szavakkal. A másik próbálta nyugtatni, hogy nincs értelme, meg minden, de mégis jeleztek és leszálltak a következőbe, hogy visszamenjenek. Ekkor jutott eszembe Olivér. :(

Egy csomó megállót mentünk, aztán végülis kiderült, hogy rossz helyen szálltunk le. :D Nem baj, ráértünk, gyalogoltunk egyet a késői órákban a pesti utcákon. Közben még mindig Gábor fárasztott, aztán még egy ideig elvittük őt kocsival, és beült mellém és tovább beszélt. :D Aztán már elég gyorsan kiértünk a megállóhoz, ahová tesóm kijött értem. Kb. negyed 12-re már itthon is voltam, teli élményekkel, amiket igazán nem lehet leírni. Csodálatos érzés volt a magyaroknak szurkolni, hiszen én is magyar vagyok! Sok féle visszhangot lehet hallani, de a lényeg mindig ugyanaz: harcolni kell tovább a "nagy csapatok" ellen, hogy kijussunk, mert nem lehetetlen! :) szeptemberben következik Svédország. Remélem akkor is kint a stadionban, még több néző/szurkolótársammal együtt!

* tájékoztattak, hogy ezt félreírtam. Szóval nem Ocskayról volt 1 perces megemlékezés, hanem azokról az emberekről akik nem régiben haltak meg Elefántcsontparton egy focimeccsen. De utána már Ocskay nevét zengte a közönség. :)