hajnalcsillag

More to love when your hands are free
Baby put your pom poms down to me

JB <3

Néhány héttel ezelőtt megbeszéltük Zsuzsival, hogy még nyár előtt közösen elutazunk valahova. Kerestük a helyszíneket, hogy hova olcsó a repülőjegy, így került a képbe Brüsszel, Dortmund, Genf és Stockholm. Aztán mivel ő Hollandiába utazott pont március végén, és még nem volt Belgiumban - ahogy én sem, így adta magát a lehetőség, hogy akkor válasszuk Brüsszelt. Így indult az egész.

Bár sokkal kevesebb zenét hallgatok, mint hónapokkal, évekkel ezelőtt - valahogy nem is érzem ennek szükségét -, de néhány klasszikus és újdonság még mindig felkerül a lejátszómba. Íme:

Fogalmazódott meg bennem az elmúlt napok, hetek eseményei után. A kapcsolataim ellaposodnak, az emberek távolodnak tőlem, kívülállónak tartanak. Mi történt velem, hol a személyiségem, mi ez a közönségessé vált világ? Nem akarok burokban élni, nem akarom titkolni az érzéseimet és az örömeimet, szükségem van emberekre, akik meghallgatnak és támogatnak, egyszerűen csak élni akarok, és olyanná válni amilyen vagyok.

Már korábban írtam, hogy idén is orvoslátogatással töltöm a sokszor szabad - vagy azzá tett - napjaimat. Hétfőn egy hónap után ismét voltam vérvételen, tegnap pedig a dokinál kontrollon. A lényeg, hogy nagyon rossz volt a vérképem januárban és vénásan akartak vasat adni (ami ellen erősen tiltakoztam rémületemben), de végülis elégnek bizonyult a gyógyszeres kezelés is. Azóta gyógyszert szedek minden nap, és viszonylag sűrűn járok vérvételre, hogy ellenőrizzék a változást és az eredményt. Mostanra elmondható, hogy jelentős javulás következett be, de még ez sem elegendő, és kb. egy hónapig kell szednem a bogyókat, utána pedig egy hónap szünet után újra vérvétel és doki, és akkor kiderül mennyire volt sikeres a kezelés. Ma a javuló laboreredményemet látva eldöntöttem, hogyha egészséges lesz a vérem (én amúgy nem vallom magam betegnek, attól hogy papír szerint az vagyok), akkor szeretnék vért adni. Még soha nem tettem ilyet, mivel mindig is vérszegény voltam, de úgy vagyok vele, hogyha már ennyit megteszek érte, akkor legyen is értelme, hogy legalább másokat is meg tudjak menteni vele. És ezért hajlandó leszek még az étrendemen is változtatni, mert kitűztem magam elé ezt a célt! A tűktől amúgy én is visszariadok, de az elmúlt három hónapban tényleg annyiszor szúrtak már meg, hogy nem félek. A dokitól is megkérdeztem ma, hogy mit szól a felvetésemhez. Először nevetett, és azt mondta, hogy várjuk meg a kezelés végét, és hogy regenerálódjon a vérem meg a vörösvérsejtek, pihenjek, és ha jó lesz minden, akkor jövőre már adhatok vért. Úgyhogy igen, bátorítok erre minden embert, aki egészséges, hogy tegye meg másokért! :)

Két program állt fent a múlt hétvégére: vagy elmegyek Debrecenbe a szabker konfira, vagy Pécelre a CT télzáróra. Először az is kérdéses volt, hogy a suli miatt el tudok-e menni valahova, de végül pénteken csak két órám van, így meg tudtam oldalni. A másik felmerülő kérdés az volt, hogyha elmegyek Debrecenbe, és vasárnap hajnalban hazaesek, akkor lesz-e annyi energiám (és megéri-e), hogy kb. 4 óra alvás után Pécelre utazzak és megint csak este érjek haza. Végül úgy döntöttem, hogy nem éri meg, hogy kikészüljek, így a CT-ről lemondtam (így utólag visszagondolva jól is tettem). Szóval jelentkeztem a konfira.

Múlt hét előtt nyertem 2 belépőt az 2013-as utazás kiállításra. Mondjuk pont ezen a hétvégén utaztam el Debrecenbe, így úgy voltam vele, hogy majd csütörtökön felhasználom. Igaz, ezért ellógtam egy sajtóműfajok gyakorlatot, de legalább anyával elmentünk. A történet többi része nem volt egyszerű.

Az elmúlt hetekben olvastam ki Philip Yancey: Mire megyünk Istennel? című könyvét, amit még a Harmat Kiadótól kaptam ajándékba (ez egy másik történet). Szóval elkezdtem olvasni, de sajnos több hétbe került mire a végére értem, mivel mindig csak estefelé jutottam hozzá. Viszont annyira olvasmányos az egész történet, hogyha egyszer elkezdi az ember böngészni, akkor egyszerűen nem tudja abbahagyni, mert érdekli, hogy mi lesz a történet vége. Így voltam ezzel én is. A bő 300 oldalas iromány 21 fejezetre oszlik szét, és a legtöbbje mindig egy-egy más országban vagy legalábbis más közösségben játszódó történetet ír le. Őszintén szólva ha nem ajándékba kapom, akkor talán el sem olvasom, mert a címe annyira nem figyelemfelkeltő, viszont a tartalma annál mélyebb. Hogy egy kicsit jobban ti is megismerjétek miről is ír róla Philip Yancey, próbálom néhány mondatban felvázolni a lényegét, kiemelve egy-egy mondás, ami számomra kiemelkedett a sorok közül.

Február 11-én elkezdődött a suliban a 3. félévem, ami minden várakozásomat felülmúlta eddig. Az óráinkat még a tárgyfelvétel közben is össze-vissza pakolták, és az is felmerült, hogy szombaton pótoljuk be az ütközéses tárgyainkat...

Idén nyáron ismét elérkezik az Ez a nap, amikor nagyszerű programokon való részvétel mellett találkozhatsz a testvéreiddel, új embereket ismerhetsz meg és közelebb kerülhetsz Istenhez is! Mindez június elsején lesz a budapesti Sportarénában, a jegyek pedig a szokásos 3000 Ft-os áron (kedvezményesen már akár 2240 Ft-tól) vásárolhatóak meg! A magyar házigazdák mellett természetesen külföldről is érkeznek fellépők, méghozzá Israel Houghton és a Gatewax Worship! Idén is volt szerencsém és lehetőségem (tehát megkértek), hogy én írjam a bemutatkozó cikkeket róluk, amit a szervezők honlapján már el is tudtok olvasni! :) Szóval ha még nem ismeritek őket, akkor itt az ideje, hogy közelebbről szemügyre vegyétek ezt a két csapatot. És ugye azzal tisztában vagytok, hogy a GW-ben énekel a gyönyörű hangú énekesnő - Kari Jobe?! :) ;)

Szeretem a mémeket, mert megnevetettnek. Olcsó poénok, de némelyik jókedvre derít, én már csak ilyen vagyok. Most pedig létrehoztak facebookon egy oldalt 'Hungaro-mém' néven, ahol magyaros-bajuszos képeket tesznek ki. Hatalmas!! :D Még csak hétfőn indult, de már több mint 2000-en lájkolták őket. Eddigi kedvenceim:

Télen mindig több látogatónk van a megszokottnál, ők pedig a madarak. Apa mindig is etette őket, de tavaly készített nekik egy speckó etetőt, amit jó magasra felszerelt és mindig szór nekik bele napraforgómagot. Ilyenkor pedig amikor több tíz cm hó van, akkor sok állat jön csipegetni, mi pedig a konyhából csodáljuk a szebbnél szebb madarakat. Ősszel szoktunk hagyni néhány fürtnyi szőlőt is az ágakon, amit ilyenkor le tudnak kapkodni - ahogy ma is tette a rigó. Nővérem ma lefényképezett néhány madárkát, amelyek itt jártak nálunk.

Hetekkel ezelőtt ajánlották nekem az October Baby nevű amerikai filmdrámát, de csak most tudtam/ akartam időt szakítani a megnézésére. A mű egy igaz történetet dolgoz fel, melynek főszereplője egy fiatal lány, akit édesanyja abortálni akart, de meggondolta magát. Előzetesen többektől hallottam, hogy nagyon megrázó és felkavaró alkotás, és nincs olyan ember - vagy inkább lány -, aki nem bírja sírás nélkül végignézni. Kíváncsi voltam, hogy belőlem milyen reakciókat vált ki, mert nem igazán emlékszem olyan momentumra az életemben, hogy elsírtam volna magam egy filmen. És ez a folyamat most sem tört meg. Lehet, hogy túl érzéketlen vagyok, vagy csak kevésbé tudom átélni a film mondanivalóját, de engem nem hatott meg ennyire. Értem, hogy ez egy megrázó élettörténet, és hogy a megbocsátás nehézségére, súlyosságára, és felüdítő élményére van kihegyezve, de számomra nem jelentett annyi pluszt, hogy az év filmjének nevezzem. Ettől még érdekes volt, és nem unatkoztam a megnézése közben, a szereplők is teljesen jól játszanak, csak számomra az üzenet nem jelentett sokat. :/ Ennek ellenére ajánlom, hogy legalább egyszer nézze meg mindenki, mert lehet belőle tanulni! A tovább után megtaláljátok beszúrva is a videót.

Hihetetlen, még csak most kezdtem, de már a felét elvégeztem! Ez a félév nagyon gyorsan és áldásosan telt, bár voltak bőven szenvedős pillanatai. Jó volt, hogy szerdánként nem volt sulim és tanulhattam norvégot, de emellett ugyancsak nem sok szabadidőm volt. Tucatnyi beadandót adtak fel (ami egy szakdogányi adagnál is több volt), de ennek köszönhetően egész félévben csak 1-2 ZH-t írtunk. Tanultunk érdekesek dolgokat, néztünk tanulságos filmeket, jártunk megdöbbentő kiállításokon, szóval meg voltak a maga szép pillanatai. Négy vizsgánk volt alapból, de mivel én kultúrális antropológiából nem vállaltam be egy saját film forgatását, ezért abból is vizsgáznom kellett. Ebből egyet decemberben letudtam, a másik négy maradt január első két hetére. Nem mondom, hajtós időszak volt és irtó lusta is voltam, szóval lehettek volna jobb eredményeim is.. Ennek ellenére minden meglett elsőre, és 4,3-as átlaggal zárom a harmadik félévemet. A következő félévben kell szakot választani (ugye egyértelmű mire megyek?), emellett szeretném a norvégot is folytatni, de angolt is kell tanulnom, mert még mindig nincs nyelvvizsgám. Emellett több tárgyat fel kell vennem, mint ebben a félévben, hogy bent maradhassak államin. A nyaram egy része (4 hét) pedig ingyen munkával (=kötelező gyakorlattal) fog telni, szóval ismét egy "laza" időszak elé nézek. De addig is rákészülök, mert február 11-én kell újra tanulás céljából az egyetemre menni. :)

Tegnap volt egy hete, hogy immáron a koromnál a 22-es számot kell bemondanom. Durva, tényleg gyorsan telik az idő. De ami ennél is aggasztóbb, hogy a szülinapomon vagy előtte mindig beteg vagyok, vagy meglátogatom a kórházat. Ez most sem volt másképp. Előtte két nappal vizsgáztam és elég sok energiát kivett belőlem, így szülinapom előtti pénteken, eléggé rosszul ébredtem. Délelőtt itthon voltak apáék, mondták, hogy elvisznek a szomszéd faluba a háziorvoshoz, amire én hevesen tiltakozni kezdtem, mert tudtam, ha elmegyünk, akkor tuti beutal a kórházba. Éreztem, hogy csak a fáradtság és kimerültség adja a panaszaim nagy részét, de aztán mégis orvos lett belőle. Az orvosból pedig kórház ugyebár (miért is ne), mondták, hogy csak ultrahangra menjünk be, nem fognak bent tartani. Persze, mondom. Először behívtak a vizsgálóba, egyből vért vettek, mindenféle kütyüt rámcsatlakoztattak, a doki kérdésekkel bombázott, majd megvizsgált. Aztán felküldtek ultrahangra, röntgenre, és mindenféle osztályra, ahol szintén megvizsgáltak mindenhol, amit el tudtok képzelni.. életem egyik legrosszabb napja volt. Több órányi sürgősségi látogatás, vizsgálatsorozat után egy halom vizsgálati  eredménnyel és orvosi véleménnyel hazaküldtek: a doki megjegyezte, hogy most hazaengedem, mert nem találtam semmit, amiért bent kellene tartanom (még jó, én már alapból tudtam.). Egy ideig mérges voltam apára, mert erőltette, hogy menjünk el orvoshoz, de utána megnyugodtam és mondtam, hogy nem haragszom. Meg legalább kivizsgáltak.. kiderült, hogy a vérszegénységem is sokkal komolyabb, mint 1-2 éve, így a háziorvostól kell beutalót kérnem további speciális vizsgálatokra... A nap hátralévő részét pihenéssel töltöttem (pedig a következő vizsgámra kellett volna készülni), utána pedig éjjel elég rosszul aludtam, mert folyton a vizsgálatokon átélt pillanatok jártak a fejemben...