hajnalcsillag

Február 11-én elkezdődött a suliban a 3. félévem, ami minden várakozásomat felülmúlta eddig. Az óráinkat még a tárgyfelvétel közben is össze-vissza pakolták, és az is felmerült, hogy szombaton pótoljuk be az ütközéses tárgyainkat...

...de szerencsére ezt sikerült kiküszöbölni. Erre a félévre kevés tárgy jutott, de mégis sok. A hét első három napjában este fél 9 után érek haza, csütörtökön is negyed 8-kor. Ja igen, órarend. Már az első két hét után elmondhatom, hogy elég sok érdekes dolgot csináltunk és tanulunk, szóval ilyen szempontból is értékes ez a pár hónap. Sokat kell írni, előadásokat tartani, és a nagy attrakció egy 5 perces film elkészítése lesz, amihez most tanuljuk, hogy a kamerát hogy kell használni, meg mi hogy mit jelent. A norvégot továbbra is folytatom, mert szeretem, csak több energiát kell belefektetnem. Ami a csoporttársakat illeti igyekszem még jobban nyitni feléjük és mindenkivel beszélgetni, "laza lenni". Bár ettől kezdve szinte mindig csak csoportbontásban leszünk. Amit viszont észrevettem, hogy egyre jobban kezdenek kiéleződni a barátságok és az érdekviszonyok. Értem én ezt arra, hogy mindenki a saját malmára hajtja a vizet mindentől és mindenkitől függetlenül. Persze, ez valamilyen szinten érthető is, mindenki a saját jövőjéért harcol, de néha olyan etikátlan húzásokat és megnyilvánulásokat látni, ami megdöbbent. Ezek mellett azért igyekszem pozitívan felfogni ezt az egészet és én is előre törni, nem lustulni, hanem küzdeni, harcolni és erőmön felül teljesíteni. Jó, hogy ebben nem vagyok egyedül.

Mielőtt elkezdtem ezt a félévet itthon voltam kb. 2 hetet. De az ilyen "itthon voltam" típusú állapot volt. Sokat jártam orvoshoz (azt hiszem már említettem), mellette pedig itthon portaszolgálatot tartottam kb., mert mindig jött valaki, meg hivatalos ellenőrzés miatt nekem kellett fogadni a 'vendégeket'. A lényeg, hogy nem unatkoztam, bár tényleg nem panaszkodhatom, mert volt időm pihenni, ééés elmenni meglátogatni Eviéket. Tudjátok, ő a volt osztálytárs barátnőm, aki férjhez ment és bő 4 hónapja megszületett a lányuk Lili! :) Utoljára akkor voltam meglátogatni őket, amikor 3 hónapos volt a kicsi lány. Azóta már rengeteg nőtt, de még mindig olyan nyugodt és életvidám kismanó. Hétköznap délelőtt voltam náluk, így csak ők ketten voltak otthon. Ez abból a szempontból jó volt, hogy tudtunk beszélgetni nyugodtan. Amíg Evi sütit csinált és tésztát főzött ebédre, addig én kicsit ismerkedtem Lilivel. Nagyon fura amúgy, mert igazából még nem nagyon volt a közelemben kisbaba (tehát rokonságban meg ilyenek), hogy foglalkoztam volna vele, és így hiába vagyok huszonéves nő, nem igazán tudom hogy kell fogni meg bánni egy csecsemővel. Azért elvoltunk, de Lili sírt, mert álmos volt, így az anyukája lefektette a babakocsiba aludni. Szinte egyből elaludt, nagyon édes volt. Közben beszélgettünk Evivel, jók voltak ezek a pillanatok. Néhány órát voltam náluk, de megígértem, hogy hamarosan újra látjuk egymást. :)

Sulikezdés után sem állt meg azonban az élet! Múlt hét szombaton Petényből páran mentünk az újpestiek Katonadolog című egy napos konfijára. Az ifi tavaly rendezte meg az első ilyen konfiját, és az nagyon sikerült, úgyhogy azt hiszem nem volt kérdéses a folytatás. Az egész szervezés nagyon profi volt. Évek óta ismerek jó pár embert onnan, rokonaim is járnak abba a gyülibe, ráadásul egyszer volt egy közös szilveszterünk is. Szóval mindig örömmel találkozom velük és szeretek az általuk szervezett alkalmakra járni, mert mindig nagy szeretettel fogadnak, és nagyon családias a hangulat meg a közeg. Idén is ez volt a jellemző, nagyon jó volt a témaválasztás - a hozzá kapcsolódó dekoráció, az előadások, a játékok, meg a beszélgetések, meg a nevetések is. Bővebben most nem igazán akarom kifejteni, de ha érdekel, akkor kérdezz meg, szívesen megosztok veled is egy-két gondolatot! Délután arra az előadásra ültem be, ami a szolgálatról szólt - egy másik megközelítésben, és nagyon tetszett. Talán kimondhatom, hogy ez volt számomra a konfi fénypontja. És amíg még kihagyhatatlan, az az, hogy ismét nyertem!! :D méghozzá úgy, hogy a regisztrációnál kapod dögcédulám sorszámát kihúzták, és kaptam fél (értitek fél kg!!) gumicukrot (valamiért mindig szaloncukrot akarok mondani). Ebéd után kibontottam és minden szembejövőt meg ismerős megkínáltam vele, de még így sem fogyott el, maradt kb. 10-15 dkg. Bár én nem ettem sokat (Márk szerintem 2x annyit), de mégis fájt vasárnap a gyomrom. Azt még nem döntöttem el, hogy érdemes volt-e ilyen szinten mérgezni vele a belsőmet, de hát na! Nem minden nagy nyert az ember fél kiló gumicukrot.

Ennek a folytatásaként (na jó nem, mert amúgy is akartam már Wessibe menni) eldöntöttem, hogy meglátogatom kedden a Wessis ifi alkalmat. Fél 6-kor végzek ilyenkor és pont odaérek időben. Igen ám, de reggel 8-kor küldtek egy emailt, hogy a délutáni 4-es családi kommunikációm elmarad. Viszont én ezt csak délután 2 után olvastam, miután megbeszéltem csoporttársammal, hogy megvárom mire vége az órája (fél 4), mert egy könyvből kell készülnünk egy feladatra. Tanácstalan voltam, hogy most mi a fenét csináljak órákon keresztül. Könyvtárba lusta voltam beülni és olvasni, így maradt az fb. Egyből is írt Márk, hogy menjek el hozzá, és akkor együtt megyünk majd Wessibe. Még sosem voltam nála, így elküldte a címet, megnéztem az útvonalat, felfedeztem Pest egyik új szegletét, és meglátogattam. Jót beszélgettünk és jókat nevettem, ő csak a fejét fogta, mert mindennel kiakasztottam. Az elmúlt hónapokban tök jól alakult közöttünk a kapcsolat, ahhoz képest, hogy évekig nem tudtunk egymásról. Szeretek vele beszélgetni, mert amit kell azt komolyan veszi, de van amin csak nevet. Sok mindenben egyet értünk, és ez jó dolog. Jó megismerni egy tőlem idősebb srác gondolkodását, értékrendjét és talán (ebben csak reménykedem) én is tudok neki újat mondani a velem egykorú lányokkal kapcsolatban is akár. Megbeszéltük, hogy elmegyünk moziba, meg bandázni, de nem egyezik a kívánságlistánk. :D Szóval ott voltam nála kb. 1,5 órát, aztán együtt mentünk Wessibe, ott újabb arcokkal találkoztunk. A téma tetszett (elégedettség), és az előadás is jó volt + a dalok. Viszont az a durva, hogy pont akkor lett tök hamar vége, amikor lett volna időm ott maradni (egy órával korábban fejeződött be a szokásosnál). A többiekkel megbeszéltük, hogy beülünk valahova, de végülis ő leléptek haza. Én még Áronnal váltottam pár mondatot, aztán ő is elment én meg úgy voltam, hogy akkor én is hazaindulok. Igazából volt ott pár ismerősöm, de őket nem láttam utána. Ez a közösség része elég lapos volt számomra. Régen nagyon sok embert ismertem, de most már alig valakit. Jó, ez még akkora baj nem is lenne, csak ott is kialakultak a kis csoportkák, meg eleve olyan kis helyen van a teaház, hogy ott mozdulni sem lehet. Így elment a kedvem mindentől és elindultam a nyugatiba. A villi megállóban találkoztam ismerősökkel (milyen meglepő, ők is hamar leléptek), aztán egyik távolabbi uncsitesómmal utaztam hazafelé a vonaton. Mögöttem egy vaki férfi utazott a vezető kutyusával. A kabinban még ült két állatbarát nő és velük nagyon jól elbeszélgetett a férfi a kutyákról, meg minden ami szóba jött. Ezt az embert amúgy szoktam látni a vonaton, nagyon vidámnak tűnik és nem zavartatja magát a szeme világának hiánya miatt. Pl. megkérdezte, hogy milyen színű a beszélgetőtársainak a kutyája, meg ilyenek. Tanulságos volt.

A kapcsolatépítés szerdán folytatódott. Szerdán este hazafelé tartó buszon összefutottam volt osztálytárs barátnőmmel, akit már hónapok óta nem láttam. Vele is jót beszélgettem, minden előjött. És ami jó hír, hogy mivel újra jár tanulni Pestre, ezért szerda esténként mindig egy busszal fogunk hazajárni. Legalább sűrűbben találkozunk, meg tudunk egymásról.

Csütörtökön örömömet tovább építve megbeszéltem egy találkozót egy régi kedves ismerősömmel, akivel még az első Lumen fesztiválon ismerkedtem össze. Zsuzsival már hónapok óta nem találkoztunk, de most végre volt időnk rá. Beültünk a Prágába, mert valami teát akartunk inni. Szegény pincér srác már harmadszorra jött oda, hogy mit kérünk, mire végre kitaláltunk. Én ír whisky ízű fekete teát ittam, Zsuzsi pedig marcipánosat. Mindkettőt tejszínnel, mert úgy ajánlották (és mert persze jól felszámolták rá). Szóval ott ültünk ebben a kis hangulatos teázóban és egymás szavába vágva meséltük a velünk történt dolgokat. Mindketten szeretünk beszélni, és Zsuzsi pont egy olyan ember, akinél elsőre meg tudok nyílni, ráadásul tök sok mindenben egyet értünk. Itt is kb. 1,5 órát elidőztünk, aztán elindultunk, mert neki angolra kellett mennie, nekem pedig a vonatot el kellett érnem. De bennem még annyi mondanivaló és sztori maradt (és biztos vagyok benne), hogy benne is, szóval igen. Megbeszéltük, hogyha utazni akarok, akkor csak szóljak neki és megyünk. :D Annyira jó volt ez a találkozás, tökre feltöltött. Tényleg annyira örültem neki, hogy utána táncra tudtam volna perdülni (pedig nem vagyok ilyen típus) Isten dicsőségére, hogy ilyen ember ismerhetek és ilyen jó vele a kapcsolatom, még ha tök ritkán is találkozunk. Rég volt már bennem ilyen érzés, de komolyan. Olyan, amikor örülsz, és tele vagy tervekkel, meg buzdítással, és úgy érzed, hogy minden sikerülhet. :) Hálás vagyok érte is, és a találkozóért is! ;)

És amit még mindenképpen meg akarok említeni a hetemről, az egy csövessel kapcsolatos élményem. Egyik este, mikor a váci buszmegálló várójában vártam a buszomra, addig odajött hozzám egy csöves. Azt tudni kell, hogy általában sok hajléktalan fekszik, ül ott bent, mert legalább fűtenek és nyitva van az utolsó busz indulásáig. Szóval odalépett hozzám és valamit motyogott, de nem értettem, mert zenét hallgattam. Kihúztam a füldugót a fülemből és megkérdeztem, hogy: tessék? Ismét elmotyogott valamit, de nem értettem mit akar, csak azt, hogy kér valamit. Mondtam, hogy ne haragudjon nem, és ő ezzel a lendülettel tovább battyogott. Pár perc múlva ismét odalépett hozzám, de még mindig zenét hallgattam. Kihúztam a fülemből és megkérdeztem mit szeretne. Másodszorra már értettem, hogy egy szatyorra lenne szüksége, amibe bele tudja pakolni a kajáját és a cókmókját. Sajnos nem volt nálam, pedig amúgy mindig van, hogyha veszek gyümölcsöt, vagy megyek könyvtárba, akkor legyen hova pakolni. Miután mondtam, hogy sajnos nem tudok adni, kifelé indult a váróból. Megkérdezett még egy két embert az utcán, de volt aki erősen hátrált, volt aki végig sem hallgatta. Biztos azt hitték (ahogy én is), hogy pénzt kér. Senki nem tudott/ akart rajta segíteni, így tovább ment. Néhány perc múlva visszatért egy szatyorral a kezében, és elkezdte belepakolni azt a kevés kis cuccát, ami volt. Amiért leírom ezt, az egészet (és ezzel magamat is tanítva), hogy tényleg figyeljünk oda a másikra, meg ne legyen bennünk előítélet. Ez a férfi tényleg csak egy szatyrot  kért, mégis többen kétségbeesve és már-már undorodva fordultak el tőle, mert azt hitték koldulni akar. Figyeljünk a másikra, sosem tudhatjuk kivel kerülünk szembe!