hajnalcsillag

Két program állt fent a múlt hétvégére: vagy elmegyek Debrecenbe a szabker konfira, vagy Pécelre a CT télzáróra. Először az is kérdéses volt, hogy a suli miatt el tudok-e menni valahova, de végül pénteken csak két órám van, így meg tudtam oldalni. A másik felmerülő kérdés az volt, hogyha elmegyek Debrecenbe, és vasárnap hajnalban hazaesek, akkor lesz-e annyi energiám (és megéri-e), hogy kb. 4 óra alvás után Pécelre utazzak és megint csak este érjek haza. Végül úgy döntöttem, hogy nem éri meg, hogy kikészüljek, így a CT-ről lemondtam (így utólag visszagondolva jól is tettem). Szóval jelentkeztem a konfira.

Csütörtök este kb. 11 körül kezdtem bepakolni, mert addig nem volt kedvem. Ha már abba belegondoltam, hogy pénteken korán felkelek, elkészülök, 2 órát utazok a suliba, aztán 2*1,5 órát végigülök az egyetemen, majd a Hősök teréről minimum 3 órát utazok Debrecenbe, akkor már elment a kedvem a naptól. De bíztam abban, hogy jó lesz a hétvége. A buszon nem nagyon ismertem az embereket, így aludtam és zenét hallgattam nagyrészt. Odaértünk. A regisztrációnál már ismerős arcok tűntek fel.. ja, ez nem ilyen részletes beszámoló.

Szóval az idei konfi apropója #126, azaz a 126. Zsoltár volt. Az est témája az volt, hogy: "Hogyan valósítsd meg az álmaidat?" Azt hiszem, hogy az erre a kérdésre adott válaszok mindenkit érdekelnek kortól és nemtől függetlenül, hiszen mindenkinek vannak álmai. A tanítás során a történeti példákon (Dániel, József, stb.) áthaladva jutottunk el az úgymond gyakorlati teendőkig. Nem vagyok egy nagy vázlatolós típus, de most az igeversek mellé felírtam egy tételmondatot, ami az est mottója is lehetett volna. Ez pedig így hangzik: "Könnyhullatással vetsz, vigadozva aratsz!" Olvasd el még két-háromszor, és gondold végig mit is jelent ez. Milyen állapotban vagy, amikor másoknak Istenről beszélsz, és mondjuk úgy érzed, hogy süket fülekre találsz?! Mit érzel akkor, amikor megtért előtted valaki, akinek nem te vetetted el a szívében a magot?! Isten mindannyiunkat arra teremtett, hogy merjünk álmodni, merjünk vetni, még ha sírva is tesszük néha mindezt, és kétségbe vagyunk esve. A mi Urunk mindenből kihozza a legjobbat.. egy folyamat része vagyunk, és hidd el, Magyarországon is eljön az ébredés, lesz változás, Isten üzenetére éhező emberekkel lesznek zsúfolásig tele a gyülekezeti házak, templomok. Elhiszed? Istennek célja van veled itt Magyarországon, a városodban, az iskoládban, a munkahelyeden. Légy magvető, még ha néha kínkeserves is a munka: "Mert csak én tudom mi a tervem veletek - így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek." (Jer 29:11)

A bátorító szavak és a feledhetetlen dicsőítés után (éljen a Planetshakers - Limitless fordítás) volt lehetőség a teaházban kicsit ismerkedni, illetve vacsorázni. Meg is ismertem egy nagyon kedves lányt - Timit - akivel jót beszélgettünk, ahhoz képest, hogy először találkoztunk. Aztán elutaztunk a szálláshelyünkre a koliba. Az órákon át tartó járkálás és ricsajozás már nem az én műfajom, szóval fürdés és a szobatársam megismerése után fellőttem magamnak a pizsit és éjfél előtt elaludtam. Azt nem mondom, hogy kialudtam magam, mert nem egy álomkoli az a hely, de egy éjszakára jó volt. A reggeli készülődés, bevásárlás, reggelizés és csomagolás után pedig következhetett a #126 második felvonása.

A délelőtti alkalom nagyon sok pluszt adott számomra. Már a kezdő dicsőítés, ahogy énekeltünk és bekerültünk Isten jelenlétébe, olyan érzelmeket mozgatott meg bennem, amik utoljára elég régen szabadultak fel. Az utána következő kis tanítás - amit Papp Laci továbbított számunkra - pedig csak ráadás volt. Útépítők! Ez az egy szó ami a legjobban megragadott belőle, mert én is ezt a szakaszát élem az életemnek. Mindenki életében vannak olyan dolgok, célok, álmok, amelyek fontosak számára, és az, hogy elérje, megvalósítsa azokat. Lehet az egy almás telefon, egy jól jövedelmező állás vagy éppen egy álompasi/ nő. De Isten ennél sokkal többet tud adni, és jóval nagyobb dolgokra hívott el! Olyan jó érzés tudni, hogy folyamatosan formál minket, és készít fel minket a jövőre. A tény, hogy álmodhatunk nagyokat céltalanul, és ő nem csak hogy látja ezeket, hanem meg is akar minket ajándékozni ezeknek a megvalósulásával. De ami ennél is fontosabb, hogy nem arra hívott el minket, hogy sikeresen végigélve az életünket az időnk lejártakor boldogan találkozzunk Vele, abban a tudatban, hogy a földi életben mindent megkaptunk, amire szükségünk volt a folytatás pedig a Mennyben vár. Mert ezt a reményteljes jövőt nem csak nekünk szánta, hanem minden embernek, akiknél ő és Isten között létre kell jönnie annak a keskeny útnak, ahol megismerkednek és megbarátkoznak egymással. Itt jövünk mi. Igazából a saját szavaimmal nem tudom kellőképpen visszaadni azt az üzenetet és bátorítást, amit aznap délelőtt kaptam. De annyira a szívemhez szólt! A munkámról, a félelmeimről, a jövőmről, hogy mennyi mindent kell türelmesen végigcsinálnom, kiállnom mások mellett és még jobban szeretni őket. Olyan sok feladat, néha kudarc, de még ennél is több öröm vár ránk útépítőknél. Hiszem, hogy látni és érezni fogom körülöttem a változást! A lényeg, hogy nagyon sok bátorítást kaptam szombat délelőtt, és olyan szinten megérintett és hozzám szólt, hogy sírtam.. Nem is tudom, hogy örömömben vagy elkeseredésemben (hogy sok lehetőséget kihagytam eddig), csak így jöttek ki belőlem az érzelmek. Sokszor elgondolkoztam már azon, hogy mi lenne, ha tudnánk, hogy Jézus visszajön fél év múlva? Hogyan alakítanánk a jövőnket, milyen fontossági sorrendet állítanánk fel az életünkben? Ahogy Laci is mondta, fontos, hogy legyen egy diplománk, vagy akár megházasodjunk, családot alapítsunk, de ott van a többi ember. Bennem is vannak emberi vágyak, de ha tudnám, hogy fél év múlva világ vége, akkor rohadtul nem érdekelne, hogy leszek-e szerelmes addig, megismerem-e a férjem vagy hogyan alakult a pénzügyi helyzetem. Egyszerűen az lebegne előttem, hogy minél több embert megmentsek a végső fájdalomtól és szenvedéstől, hogy megismerjék azt a személyt, akit én a legjobb barátomnak tartok, a Megmentőt, a Szabadítót, azt, aki nélkül elveszett minden ember. És valahogy erről szólt az egész, hogy kell egy gondolatváltás bennünk, hogy ne csak a saját jólétünkkel foglalkozzunk, hanem hogy odalépjünk a másikhoz, hallgassuk meg, szeressük, építsük az utat neki, és közben imádkozzunk érte ezerrel. Szóval ez engem iszonyúan megérintett, mert pont ebben a helyzetben vagyok, tudom kik azok az emberek, akiket rám bíztak és hogy mi a feladatom. A héten pedig ezen felbuzdulva rá is léptem célirányosan a kitűzött útvonalra. Hiszem, hogy társakat lelek magam mellé!

Az ebéd után volt lehetőség a napfény sütötte város utcáin kicsit sétálni. Így tettem én is, és elmentem a Nagytemplomhoz, mert bár eddig kétszer jártam Debrecenben, de oda még eljutok egyedül is, nem tévedek el. Szóval igen, városnézésre indultam, mert Balázsék, akikkel egy évben egyszer találkozom, hazamentek JÁTSZANI (sajnálom srácok, ezt még mindig nem tudtam megemészteni)... Délután Pintér Béla szolgált néhány dallal, és egy kis üzenettel, majd az uzsonnát követően jött az esti alkalom. Arról volt szó, hogy mi bizony egy boldog nemzet vagyunk! Bár sokan a magyarokat pesszimistának, reménytelennek, csüggedőnek, panaszkodónak ismerik és gondolják (ami nem csoda a médiából áramló negatív és aggasztó hírek és a lassan ellehetetlenített élet miatt is), de mégis nem erről kellene szólnia az életünknek. Van kire néznünk, kiben bíznunk, reményteljes jövőnk van, és én hiszem, hogy látni fogom a változást az ország életében és helyzetében! Nem tudom, hogy mi módon és mikor, de hiszem, hogy eljön az ébredés, az emberek szemei kinyílnak és vágyakozni fognak Isten után. Az emberek megtelnek majd örömmel és boldogsággal, és egymásnak adják tovább a jó hírt. De amíg ez nem következik be, addig nekünk keresztényeknek is példát kell mutatnunk, mert sokszor már tőlünk is csak a károgást meg a panaszkodást hallani. Ezért igyekszem én is más felfogással és hozzáállással indítani a napjaimat, a heteimet. Már most, egy héttel a konfi után megtapasztaltam a változást!
A konfi zárásaként egy prófétai alkalom következett. Aki nem tudná, hogy mi ez, annak leírom, hogy a lényege az, hogy kettesével odamennek mindenkihez a gyüli tagjai (egy férfi és egy nő), megkérdezik a nevét és imádkoznak érte. Az ima befejezése után elmondják milyen üzenetet kaptak vele kapcsolatban Istentől, aztán az ember vagy elfogadja ezt, vagy nem. Sokan szkeptikusak ezzel kapcsolatban, és nem igazán tudják hova tenni ezt a dolgot, de ha végiggondolják az "üzenetet", akkor sejthetnek már valamit. Én csak annyit tudok elmondani, hogy már az imában is olyan dolgokat mondott el a srác, ami rám igaz, és az utána jövő üzenet pedig mintha az életem jelenlegi gondolatait, érzéseit kivetítette volna valaki eléjük, és azt mondják el mit látnak rajta. Hihetetlen, hogy Isten hogy a szíved közepébe talál, és pont azt a néhány mondatot szánja neked, ami az iránymutató és a biztatás. Csodálatos az ő hatalma. Bár sok kérdés volt bennem (és nagy részük még mindig bennem motoszkál), de hiszem, hogy arra kaptam útmutatást, amivel most kell foglalkoznom. A többi pedig úgyis a Mester kezében van, nem kell miatta aggódnom. Én pedig csak könnyes szemmel bólogatva tudtam magamban elraktározni mindazt, amit aznap este és az egész konfi alatt kaptam.

Tudom, elég hosszúra sikerült ez a kis beszámoló, de nagyon sok hatás ért, és nagyon sok bátorítást, buzdítást kaptam. Igyekeztem nektek ezt átadni, remélem valamilyen szinten érthető volt, és tudjátok értelmezni a saját életetekre vetítve. Én hálás vagyok a konfiért, hogy el tudtam menni, hogy feltöltődhettem, hogy megtelt a szívem bátorsággal és örömmel, hogy megtapasztaltam rengeteg jó dolgot, hogy láttam és beszéltem sok, számomra kedves és ritkán látott emberrel, és hogy volt energiám minderre. A másik hálaok pedig, hogy haza tudtam jutni, miután 11 után Pestre értünk és elértem az utolsó földalattit, így pedig hajnali egyre hazaértem. ;)

Csak ismételni tudnám önmagamat, szóval inkább: "Mert csak én tudom mi a tervem veletek - így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek." (Jer 29:11)