hajnalcsillag

Mostanában egyre többször foglalkoztat ez a kérdéskör, hogy barát-szerelem-házasság. Ugye - mint tudjuk és tapasztaljuk - ma már nem számít az erkölcs és semmilyen belső norma, ha meglátunk egy jó képű/ csinos másik nemű embert, akitől folyik a nyálunk. Bocsánat, hogy így írom, de ezt nem lehet másképp.
Nem számít, de vajon kiknél?

Eddig is bírtam őket, de nyáron még jobban megszerettem őket, amikor láttam őket a Lumenen játszani, most pedig az új lemezük kapcsán még jobban <3:

Bár már három hete volt a JC koncert, azóta nem jutott időm írni róla. De most, hogy van 2 hét szünetem, végre erre is jut 'néhány percem'.

Nem fogjátok elhinni, de megírtam egy nagyon hosszú bejegyzést a JC koncertről, az élményeimről és az utána ért támadásomról, de nem mentettem el, és véletlenül félrekattintottam. Így elveszett az egész. :( Most nincs időm újra megírni, mert sokat kell olvasni az első ZH-ra... Szóval most egy zenés összeállítással próbállak titeket kárpótolni. Hallgassátok meg mindet! :)

Mostanában rengetegszer tapasztaltam ezt. Sokszor megterveztem hetekkel, hónapokkal előre az életemet, de sosem úgy alakult, ahogy azt én szerettem volna, vagy elképzeltem. Úgy látszik Istennek más terve van számomra.

Ez a hét a várt izgalmaknak megfelelően érdekes dolgokat hozott.

Augusztus 25-én volt a beiratkozás az egyetemen ahová felvettek, de én nem voltam ott. Hosszú gondolkodás után úgy döntöttem, hogy nem iratkozom be, helyette munkát keresek és elmegyek dolgozni. Sokan nem érthetik a döntésemet, nekik szól ez a bejegyzés.

Ma éjjel először álmodtam azt, hogy meghalok. Azt hiszem még sosem volt ilyen pillanat az életemben. Annyira emlékszem, hogy egy tőlünk messze lévő városból indultam el gyalog. Tél volt és mire a szomszéd faluba értem már besötétedett. Épp elsuhant mellettem egy busz, de nem szálltam fel rá, gondoltam amíg megfordul és a mi falunk felé veszi az irányt, addig hazaérek. Nem így történt. A lépteimet valaki követni kezdte, és futva próbáltam menekülni, de nem igazán tudtam, mert nem bírtam a hóban lépkedni. Műanyag üvegeket dobáltak hozzám, de semmi hatása nem volt. Végül az útjukba akadt egy nagyobb kalapács és már nem tudtam tovább menekülni. A fejembe verték én pedig felébredtem.

Ez volt a mottója annak a könyvnek, amit az elmúlt hetekben olvastam. A közel 150 oldalas olvasmányt egy középkorú brit házaspár - Adrian & Bridget Plass - írta, akik az ezredforduló után néhány évvel jártak Zambiában egy segélyszervezet meghívását elfogadva. Az Afrikában szerzett élményeikről, tapasztalataikról, az ott megismert emberekről - és az ő életükről, valamint a földrészen leggyorsabban terjedő vírusról - az AIDS-ről - szól az ő beszámolójuk.

Néha úgy érzem, mintha körforgás lenne az egész életem. Belekerültek a betegségek meg én, és körbe-körbe megyek, néha-néha "belekóstolva" egyikbe, másikba. Olyan, mintha a génjeimben örököltem volna anyukám és apukám betegségeinek nagyobb részét, és ráadásul jönnek azok is, amiket magamnak (?) köszönhetek, vagy úgy kialakul... Megyek a körforgásba és van, hogy egyre lejjebb és lejjebb kerülök. Úgy érzem, mintha "állandó" próbának lennék kitéve, hogy a végére mennyi önbizalmam marad az egyébként sem sokból, meddig bírom lelki erővel, míg eltapos valami és marad-e a végére hitem. Néha nehéz.

A múlt hetem elég sűrű volt, megpróbálom röviden összefoglalni.

Végre rávettem magam, hogy elmenjek megcsináltatni a második műtétemet, hiszen a szövettan kérő lapomat már majdnem 3 hónapja kaptam a kezelőorvostól. Sikerült keddre időpontot kérnem, így fél 10-re mentem be.
Elég sokan vártak műtétre, de szerencsére a doki pörgette a dolgokat, így gyorsan sort került rám (45 perc múlva). Közben egy középkorú férfi ült mellettem és kérdezgetett a műtétről. Kiderült, hogy a lánya van bent és azért izgul. Aztán a várakozás közben egyszer csak odasúgta nekem, hogy mellesleg ő nőgyógyász, és a méhnyakrák elleni védőoltás egyik része véd az ilyen anyajegyek elváltozásai ellen. Mármint, hogy kevesebb rá az esély, hogy a szövettannál rossz eredmény kapjunk. Azért jó fej volt, hogy felhívta rá a figyelmem.
Mikor rám került a sor bementem, levetkőztem, aláírtam a papírt, hogy beleegyezem a műtétbe, majd mehettem is a műtőbe. Közbe kérdezte tőlem a doki, hogy fontos a szépség? Mondtam neki nevetve, hogy nem.
Ugye helyi érzéstelenítést kapok, de a doki nem várja meg amíg hat és egyből belém vágja a szikét. Hát, egyáltalán nem jó érzés, nagyon fáj és sokáig vágta ki az anyajegyemet most is. De mire odajutunk, hogy összevarrja, addig már hat és csak azt érzem, hogy rángatja a bőröm. :D
Hamar kész lettem, leragasztotta, majd lesegített az ágyról. Kérdezte nem-e vagyok rosszul; mondtam hogy nem, de azért karon fogott és kikísért, miközben elmagyarázta mi a teendő. Mondta, hogy ugye 2 hétig (varratszedésig) nem érheti víz és 3-4 napig ne feküdjek rá. Na ez durva, mert majdnem mindig hason szoktam aludni.
Másnap reggel fél 7-re vissza kellett mennem kontrollra, szóval kelhettem fél 4-kor. Nagyon durva volt. Hajnalban a vonatállomáson találkoztam az egyik volt tanárunkkal, kérdezgette mi van velem. :) A kötéscserénél minden rendben volt, de mikor letépte a doki a ragtapaszt és megláttam a sebemet.. hát, kellett erő hogy feldolgozzam.
Tegnap este meg ahogy próbáltam fürödni, úgy véletlenül ráfolyt a víz, ezért kénytelen voltam kötést cserélni rajta (amit amúgy minden nap szoktam, vagyis anya, ha itthon van..). Összegyűjtöttem minden lelki erőmet a látványhoz és lehúztam a ragtapaszt. Nos, készítettem róla egy képet is. Figyelem, csak erős idegzetűeknek!!:

Múlt szombaton tehát megtartottuk és megünnepeltünk unokatestvérünk esküvőjét. Hála Istennek az előző esős és hideg napok után eléggé jó idő lett, sőt a nap is kisütött! Nézzük hogyan is teltek az ünnepi pillanatok.

Holnap ismét esküvőre megyek. Furcsa azt mondani, hogy ismét, hiszen utoljára tavaly voltam, de akkor bőven kijutott (összesen ötön voltam, ha jól emlékszem).

Ma este bekapcsolódtam a Christeens tábor esti alkalmába, hála az élő közvetítésnek és Jonnynak, aki minderről hírt adott. :)