hajnalcsillag

Bár már három hete volt a JC koncert, azóta nem jutott időm írni róla. De most, hogy van 2 hét szünetem, végre erre is jut 'néhány percem'.

Szóval október 2-án kis hazánkban lépett fel az amerikai csapat. Előzetesen beígérkeztem segítőnek az Ez az a nap!-osoknál, így már szombaton az Arénába mentem. Délután 3-ra mentem, hogy a másnapi koncert előkészületeiben vegyek részt. Mikor beléptem az épületbe először láttam úgy, mint még soha: teljesen üresen. Meglepő volt így végigjárni, de nem volt időnk ilyennel foglalkozni. A másnapi koncerten résztvevőknek készítettük össze az ajándékokat, amiből 9-10 000 db-ot kellett összekészíteni. Csak úgy viszonyításként elmondanám, hogy 1 óra alatt csináltunk meg kb. 1000 db-ot, több mint 10-en. :) De mivel este bezárták 8-kor az arénát, ezért 7:45-kor eljöttem és megígértem, hogy másnap délelőtt is megyek segíteni. Mivel egy hosszabb időtáv amíg én Pestről kikeveredek, ezért már csak az utolsó buszommal tudtam hazajönni, amivel majdnem fél 12-re értem haza. Gyorsan megfürödtem és még írtam a beadandómat az egyetemre, mert a későbbi beiratkozásom miatt le voltam maradva.

Másnap reggel fél 7 után ment a buszom, szóval kb. 4-4,5 órát aludtam, de ennek ellenére öröm volt bennem, még ha tudtam is, hogy hosszú nap elé nézek. 10-re mentem az arénába, ahol néhány segítőtársammal csomagoltunk tovább, hogy még a kezdés előtt kész legyünk, majd pedig kiraktuk az ülőhelyekre. Rengeteg volt, de hála Istennek végeztünk vele időben. Kapunyitás után pedig a küzdőtér bejáratánál osztogattuk a világítós karkötőket és a nyakba akaszthatóakat. Mondjuk elég vicces volt, mert egyik kezemben madzag, másikban a világítós rudak és akkor 20-an odajönnek egyszerre, mindkét kezemből szedik ki a cuccost, meg közbe beszélnek hozzám magyarul, angolul és figyeljek. :D De azért minden rendben volt! Báár.. akadtak gáz dolgok. Rengeteg külföldi volt és így kérdezgettek tőlem. Azt még értettem is, hogy mit, de annyira gáz volt, hogy a minimális angol tudásomat sem tudtam felhasználni.. konkrétan nem jutott eszembe angolul hogy van az, hogy ajándék. Teljesen leblokkoltam. :S
Mivel a kapunyitás után a küzdőtér bejáratánál voltam szinte végig, így nem sok emberrel tudtam beszélni, pedig rengetegen voltak. Így csak akivel összefutottam, meg felhívott telefonon, azzal tudtam beszélni pár percet.. de azért örültem mindenkinek. :)
Mikor kezdődött a Jesus Culture koncert akkor mentem be nővéremmel, miután megkerestem. Az ez az a naposok oldalára írtam egy rövidke beszámolót - a kérésükre, ami elvileg felkerül az oldalra, szóval nem is írnám le még egyszer ugyanazt. Nagyon áldásos volt az egész alkalom, különösen megérintett a levetített videó. Az üzenet pedig: ne követők, hanem vezetők legyünk! :)
Sikerült középtájt az első sorok között helyt találni, így jól láttam mindent, bár az tényleg zavaró volt, hogy sokat álltunk és nem tudtunk leülni, pedig akkor már nagyon fáradt voltam. Az pedig külön öröm volt, hogy a végén eljátszottak a Dance-t, amit a koncert előtte pár héttel ismertem és egyben szerettem meg. Ezek adták a legtöbbet számomra:

Az estének 10-kor vége lett. Elmentem még a cuccaimért, és megkérdeztem Tündit, hogy kell-e még valamit segíteni, de mondta, hogy menjek nyugodtan, úgy is sokat kell utaznom, hogy hazaérjek. Szóval csatlakoztam a kifelé áramló tömeghez. (Ja igen, még annyit azért megjegyeznék, hogy élőben is ugyanolyan cuki Chris Quilala. :D Egyszer elment mellettem, azt hittem egy felé megyünk, de lefordult. Igazából nem is tudtam velük foglalkozni, hogy most mi van, mert mindig kellett mennem valamerre.)
Szóval nővéremmel mentünk a metró felé, de én olyan fáradt voltam, hogy már a lábamat alig tudtam emelni. Sötét volt és nem is figyeltem, hogy lépcsők jönnek, és hát... levágódtam rajta. Szóval leestem a kezemre, lábamra. Az üveget ami kirepült a kezemből felvette az előttem haladó, tesóm pedig felsegített. Tudtam járni, de nagyon fájt a kezem, az oldalam és a térdeim. Mikor a metrólejáróhoz jutottunk, amikor megnéztem nem-e vérzek, és hát a kezeim koszosak voltak, lehorzsoltam őket (nem nagyon), amit viszont jobban sajnáltam, hogy a nadrágom is kicsit kiszakadt a térdénél (kb. akkor volt rajtam 3-szor).
Vártam, hogy jöjjön a metró, mert zsibogott mindenem. Szerencsére jött és volt hely, így leültünk. Találkoztunk egy gyülis lánnyal és csatlakozott hozzánk, engem is kérdezett, hogy mi van velem, de fogalmam sincs, hogy mit válaszoltam és hogyan, ugyanis iszonyú mérges voltam (utólag is bocsánat Judit, hogy nem voltam életképes!). Vasárnap egyébként is önbizalomhiányban szenvedtem, ráadásul még ez a baleset is ért, amit támadásnak véltem felfedezni az ellenségemtől. Igen, tudom, hogy én vagyok a hibás, hogy nem figyeltem, de nem is ez miatt, hanem a lelkületváltás miatt, ami bekövetkezett nálam. Áldásokkal telve jöttem ki az arénából, ahol feltöltődtem, aztán tanyáztam egyet és olyan iszonyú mérges lettem, hogy már nem érdekelt semmi, csak haza akartam érni és teljesen rossz kedvű, letört lettem, nem az foglalkoztatott, amit mondjuk 15 perce átéltem. És ez tudom, hogy egy támadás volt, mert mostanában mindig érnek ilyenek, pl.: a Planetshakers koncert után is...
Most ezt nem azért írtam le, hogy sajnálni kell, mert elég cikinek tartom hogy elbuktam (minden értelemben), és sajnáltam már eleget magam, meg a családom is engem; hanem hogyha hasonló szituációba kerültök, akkor ne engedjek efféle káröröm szétbontakozásának. Egész hazafelé vezető úton bosszankodtam, tele voltam dühvel és indulattal, hogy ilyen megtörténhetett velem. Ne engedjétek, hogy a sátán diadalmaskodjon a szíveteken és az érzéseiteken, főleg mikor egy ilyen áldott estén lélegezhettek fel újra! Számomra ez nagyon elszomorító volt, hogy így fejeződött be az estém, pedig vidám lelkületben is hazatérhettem volna, annak ellenére, ami történt. Ehelyett rányomta a bélyegét az estémre ez a 'támadás'.

Nem tudom érthető volt-e amit írtam, remélem igen és nem nevettek ki ezért vagy ilyesmi. Mert amúgy ha nem gondolnám azt, hogy ez is egyfajta nem túl pozitív megtapasztalás volt, amiből más akár még jól jöhet ki, akkor nem írtam volna le.

Amúgy a sérülésem viszonylag nem volt súlyos. Bár mire hazaértem mindkét térdem feldagadt (napokig nem is múlt el), olyan szinten fájt, hogy nem bírtam letérdelni és lépcsőzni, valamint 2 hétig tiszta lila és zöld volt mindkettő, tele véraláfutásokkal. A többi testrésem megúszta 1-2 karcolással és lila folttal. Az biztos, hogy maradandó emlék volt. Remélem, hogy legközelebb ellent tudok állni az ellenségem gyötrelmeinek, és örömmel a szívemben térek haza ilyen esték után...