hajnalcsillag

Ha már írtam az orvosi élményekről, akkor most "muszáj" erről is beszámolnom. Vagyis írok róla, akit érdekel úgyis elolvassa.
Mint korábban írtam 2 kisebb rutin műtétet végeznek el rajtam, amihez nem kell befeküdni meg semmi, mert helyi érzéstelenítéssel megy. Múlt pénteken felhívtam a dokit, hogy adjon műtéti időpontot, ami végül hétfőre esett. Így történt, hogy életem első (amire emlékszem) orvosi beavatkozásán vettem részt délelőtt. Kisbaba koromban leszívták a fejemet, mert volt valami púp rajta, de azóta hál' Istennek nem volt szükség nagyobb beavatkozásra. :)

Szóval ismét csak egyedül nekivetettem magam Budapest utcáinak, sajnos a járást már jól ismertem a klinikára. Bejelentkeztem, majd felmentem lifttel a 6.-ra, ahol a műtő van. A váróteremben két páciens várt még előttem. Láthatóan ők nem izgultak, csak én. Hamar sorra kerültem. Először behívott a doki, elkérte a papíromat, kérdezte allergiás vagyok-e az érzéstelenítő, mondtam hogy nem tudok róla, ezután a műtőbe vezetett. Le kellett vetkőznöm és alá kellett írnom a papírt, hogy beleegyezem a műtétbe. Meglepődött mikor látta, hogy még csak 20 éves vagyok.
A műtőben egy nő és egy férfi volt még, akik asszisztáltak. Fel kellett feküdnöm az ágyra mivel a hátamból, vagyis a derekamból vágtak ki egy részt. Közbe mindig mondogatta a doki, hogy ne legyek rosszul, ne legyek rosszul, mert akkor hívni kell egy másik orvos. Én meg már nevetve ismételgettem, hogy nem leszek rosszul. Közben beszélgettünk, kérdezte mivel foglalkozom, hol lakom, stb. Elviccelődött, de azért érdekes személyiség. Például mondta, hogy az ilyen műtét után kis heg szokott maradni általában, de ő úgy csinálja, hogy nagy maradjon. Meg mondta, hogy miért nem mentem Vácra, ott jobban megcsinálták volna, mint ahogy ő fogja. :D
Szóval ott feküdtem kiszolgáltatva, idegesen, amikor éreztem, hogy az injekciót belém nyomják. Nem volt kellemes, de utána fura volt, mert éreztem, hogy még valamit csinálnak. Közben sziszegtem, mert fájt és akkor mondta, hogy nyugodjak meg, mindjárt körbeér. Hát mondom kössz. Magyarul az injekció után egyből belém vágta a szikét és azt éreztem, mivel másodpercek alatt nem hatott az érzéstelenítő. (még most is beleborzongok mikor visszagondolok erre a pillanatra.) Utána már nem éreztem semmit, csak mikor varrta össze, akkor volt még fura. Hamar kész voltam, tényleg csak pár perces műtét. Leragasztották a sebet majd segítettek leszállni az ágyról; kaptam egy papírt, felöltöztem és már mehettem is. Vártam a liftre, de nem igazán akart jönni. Én meg mondom nem fogok 6 emeletet lépcsőzni, mert tuti útközben lesz velem valami. Szóval inkább vártam, aztán beszálltam. A liftben kicsit úgy éreztem mintha elhagyna az erőm és mire a földszintre értünk hirtelen elkezdett csengeni, zúgni a fülem, de nagyon durván; és úgy éreztem ha nem ülők le összeesek. Szóval gyorsan le is ültem a váróba, ittam vizet és pihenésképpen felhívtam anyát, hogy végeztem. Pár percig ott üldögéltem, kicsit összeszedtem magam, majd elindultam a villamosmegállóba. Útközbe bementem egy boltba és vettem egy szelet csokit, hogy egyek valami édeset. Felszálltam a villamosra és leültem, de kicsit furán nézhettek rám, kb. úgy viselkedtem mint egy hadirokkant; nem tudtam normálisan ülni mivel húzódott a hátamon a ragasztás, meg a sebet is féltettem. Ezúttal azonban nem a Nyugatiig mentem hanem a Margit-hídig, ugyanis megígértem az Ez az a nap!-osoknak, hogy beugrom hozzájuk, így mentem Budára.
A budai hídfőnél leszállva megkerestem a buszmegállót, ahonnan a számomra megfelelő jármű indul, de még több mint 20 percet kellett volna várni, így inkább a villamost választottam, ami már bent állt és pár perc múlva indult. Azt hiszem 7 megállót utaztam, majd leszálltam a Szent Margit kórháznál. Megkerestem a pontos címet, majd felhívtam Viktort, hogy itt volnék. Mondta, hogy ő nincs bent, de nyugodtan menjek fel, ott lesz Szilvi és a többiek. Így becsengettem, nyitottak nekem ajtót és felmentem. Szilvi fogadott és bemutatott a többi munkatársnak is, majd leültünk Viktor irodájába. Beszélgettünk mindenféléről, elmeséltem a fél életemet, aztán miután Viktor megérkezett vele is beszélgettünk koncertekről, tervekről, együttesekről. Kb. délig lehetettem ott, örültem hogy elmentem és végre személyesen is tudtunk kicsit beszélni. Kaptam tőlük ajándékba egy Planetshakers cd-t (Nothing Is Impossible - a legújabb, ami itt csak júniusban lesz elérhető), meg hoztam némi reklámanyagot a Jesus Culture koncertről. Elköszöntem tőlük, majd elindultam gyalog. Nem akartam még egy vonaljegyet elpazarolni, így elindultam gyalog, közben nézelődtem, szépen lassan mentem és legyalogoltam azt a 7 megállónyit. Kb. 1 óra alatt értem fel a Margit-hídhoz, de már nagyon meleg volt, úgyhogy azt  a 2 megállót már nem gyalogoltam le, inkább felszálltam a villire. Kinéztem magamnak egy vonatot, felszálltam. Persze útközben leálltunk és bemondták, hogy felsővezeték szakadás miatt késik 20-25 percet a vonat. Hol máshol lenne ilyen, mint a szokásos Vác-Pest szakaszon?! Szóval vártam és reméltem, hogy nem késem le a buszomat, különben Vácon is várhattam volna több mint 1 órát.. de szerencsére elértem.
Itthon már eléggé fájt a sebem, húzódott. Az a baj igazából, hogy pont a hajlatban van és lehajolni sem tudok, meg óvatosan kell leülni. Nem is fekszek csak oldalt vagy hason. Ilyenkor érzi az ember, hogy mennyire fontos minden porcikája. Pl. ahhoz hogy fel tudjam venni a zoknit vagy a cipőt a lábamat kell felemelni, lehajolni semmiért nem tudok csak ha leguggolok, és hát mindig egyenes háttal kell ülnöm, feküdnöm, stb. Jobb mint egy combizom erősítő torna, de komolyan. Este hamar lefeküdtem, mert másnap vissza kellett mennem fél 7-re kontrollra, ami azt jelenti, hogy fél 4-kor keltem fel.
Kedd reggel kontroll, 6 előtt már a villamoson ültem, negyed 7-kor pedig már a klinikán voltam. Nagyon kihalt volt még minden. Felmentem a 6.-ra, ahol több bent fekvő beteg jött vizsgálatra. Kicsit azért ijesztő volt a bekötött véres fejű bácsi, meg a ragasztásokkal teli nénik között ülni. Leültem és vártam, érkezési sorrendben mentünk be. Kijött egy néni, és kérdezte, hogy ki jön majd lefelé lifttel, mert ő egyedül fél benne utazni. Mondtam, hogy majd én megyek, és akkor mondta, hogy majd megvár. Hamar sorra kerültem, behívott a doki, kérdezte volt-e valami. Mondtam, hogy fájt, meg húzódott. Kérdezte, hogy orvos is látta? Mondom annyira nem fájt, még gyógyszert se vettem be. Erre mondja, hogy mit gondoltam, hogy milyen lesz műtét után? Én meg válaszoltam neki, hogy nem tudtam, mivel ez volt az első műtétem. Erre mondja, hogy helyes, itt volt már az ideje az első műtétnek. :D Mindeközben letépte (nem túlzok) a ragasztást a hátamról, bekente a sebet fertőtlenítővel majd újból leragasztotta. Nyomtatott a kezelésről egy papírt és mondta, hogy 2 hét múlva menjek vissza varratszedésre. Kint már a néni várt, együtt mentünk a lifthez. Hívtuk mindkét oldalt, de nem jött, akkor szedték össze a szemetet a különböző emeletekről. Addig mesélt magáról a néni, meg hogy miért kellett bejönnie a kórházba. Aranyos volt. :) Együtt lementünk a földszintre, aztán én elköszöntem, ő még várt valakit, jöttek érte azt hiszem. Mivel ekkor még csak fél 7 múlt felsétáltam a Nyugatiba. Nyugodt volt még a város, akkor kezdett megnőni a forgalom, még meleg sem volt; a boltok, vendéglátóhelyek előtt akkor pakoltak, takarítottak.
Tehát 2 hét múlva hétfőn varratszedés, addig remélem nem látok több kórházat, meg szakrendelőt és orvost sem. Addigra meg lesz a szövettan eredménye is, remélem nem lesz vele semmi gáz. Itthon nem sok hasznosat tudok csinálni, de igyekszem most már tanulni. Anya ma kicserélte a kötést rajta és mondtam, hogy fényképezze le a sebet. Hát majdnem rosszul lettem amikor viszontláttam. :/ 5 öltéssel van összevarrva fekete cérnával, nagyon visszariasztó. Remélem hamar összeforr.. Köszi, hogy gondoltatok rám! :)