Már többször ajánlottam itt Tricia Brock szerzeményeit, mert nekem nagy kedvencemmé vált miután beindította a szóló karrierjét. A Superchick frontembereként megismert énekesnő első lemezével teljesen belopta magát a szívembe. Az előzetesen látottak és hallottak alapjában bennem azt a képet váltotta ki, hogy egy igazi popdíva. Amikor a Lumenen láttuk a csapatot évekkel ezelőtt, akkor inkább egy jól kitalált, felépített pop-rock együttessel találkoztunk, mint egy alázatos családanyával és a barátaival. Pedig ez is benne van, hiszen ez ő maga.
Augusztus 13-án jelent meg Tricia második nagylemeze Radiate címen. Azt tudtam róla, hogy nagyon jó énekesnő, stílusa is van, és nagyon őszinte, dicsőítő dalokat is tud írni, de nem tudtam, hogy a szóló karrierjét erre a vonalra építi tovább, vagy inkább a SC rockosabb folytatását vállalja magára. Az előzetesen (később klipként) is debütáló Enought hamar kedvencé vált, már csak azért is, mert a külcsín és a divatbemutató mögött felcsillantak az énekesnő érzelmei is.
A Radiate átpörgetése után viszont bátran kijelenthetem, hogy a saját nevén kiadott album után sem kell csalódnunk, mert ugyanúgy megtalálhatóak rajta a zongorás-hegedűs dicsőítő dalok - amiket maga Tricia írt; de emellett nagy örömre kicsit poposabbra vette az egész témát. "Csajos zene" a javából, amit még a rádióban is szívesen hallanék vissza, csak nyilván olyan témákat feszeget, amiket nem adnak le itthon. Mindenesetre azt hiszem ezt tovább fogja lendíteni az énekesnő karrierjét, és most már bátran építkezhet erre. Én csak azt kérem tőle, hogy ennél lányosabb, rózsaszínebb, pomponszurkolói hangulatúbb, nyálasabb ne legyen, inkább jöjjenek a vidám, életrevaló rockosabb dalok.
Utolsó kommentek