hajnalcsillag

Múlt hétvégén Békésre utaztunk. Nem sok időnk volt a vonat indulásáig, így már kevés szabad hely volt. Az egyik fülkében egy apuka és egy gyermek volt. Megkérdeztük beülhetünk-e, némi gondolkodás után rábólintott. Pár perccel később szembesültem a ténnyel, hogy a kissrác valamilyen komolyabb szellemi (?) betegségben szenved.Nem sokkal a lökösházi járat indulása előtt felszállt egy ismerősünk - Gabi, akit tavaly ismertünk meg, így ő is csatlakozott hozzánk a bő 2,5 órás úton.

Nem tudtam mire számítsak az út alatt, hiszen még sosem voltam hosszú távon egy légkörben egy ilyen típusú gyerekkel. De nagyon rendesen viselkedett, nem hangoskodott meg semmi ilyesmi; az apukája végig beszélt hozzá, énekelt neki, az ölében tartotta, felhívta a szeretteit, etette, itatta, stb. Aztán volt, hogy beszélgetünk és ő is hozzászólt. Kiderült, hogy egy 6 éves kisfiúval ülök szembe, aki bár beszélni nem igazán tudott, de a gesztusaival ugyanúgy ki tudja fejezni az érzéseit, mint bármelyik másik ember. Először kínosan éreztem magam, kicsit feszültnek éreztem a légkört, hiszen a szülő sem tudta, hogy hogyan fogadjuk majd ezt a különleges helyzetet. Mivel a gyerkőcöt úgy kellett megetetnie, itatnia, utána pedig tisztába kellett tennie, mivel vonaton voltunk.. szóval különleges helyzet volt. De őt látva csak csodáltam, hogy mekkora szeretet van benne. Mesélte, hogy hétközben Pestre jár óvodába és gondolom csak hétvégén van velük, de mégis látni lehetett, hogy mennyire szoros a kapcsolatuk. Mindig biztatta, megdicsérte, mosolyt csalt az arcára, minden tettével az ő kedvében akart járni, javára próbált fordítani mindent. Szomorú volt látni, hogy nem egészséges és elgondolkodni azon, hogy vajon miért történt ez, valamint hogy emiatt mennyi plusz energiára és egyéb dolgokra van szüksége a szülőknek; de mégis mikor láttam a gyerek arcán az örömöt és ahogy ragaszkodik az apukájához, úgy megértettem, hogy ez milyen természetes nála.
Kicsit rossz kedvűen, ideges szálltam fel a vonatra, mégis boldogan szálltam le, mert megtapasztaltam valami olyat, amire ritkán van lehetősége az embernek. Kicsit belelátni egy másik család életébe, ahol nem minden egyszerű és megy egyről a kettőre, mégis csinálják, nem mondanak le róla, szeretik. Nekünk pedig itt az viszonylag egészséges család és sokszor mennyi feszültség, harag van közöttünk, pedig másképp is viszonyulhatnánk egymáshoz. Ez volt a példaértékű számomra.