hajnalcsillag

Ma 2 olyan ZH-t írtam, amire kb. majdnem lehetetlen tanulni, mert senki nem érti, nem az hogy még meg is tanuljad. Ha meg is akarnám/ tudnám, akkor is minimum egy hét kellene hozzá, nem 2 nap úgy, hogy másik 2 tárgy ZH-jára is kell készülnöm. És hogy mik ezek, amik nehézséget okoznak? Hát a szemiotika és a kultúrális antropológia. Bár utóbbit ha elolvasom minimum 1-2-szer, akkor elég sok minden megmarad, mert érthető. De az szemiotika..pff... minden órán bent voltam, de semmit nem tudok és nem értek. A tanár Mária jelenésről, meg tündérekkel való találkozásokról beszél, én meg vagy nevetek vagy nagyokat pislogok. Nem csoda, hogy a 70 valamennyi emberből kb. 30-35 járt be rendszeresen.
Szóval ma írtunk ZH-t és nem maradt meg szinte semmi. Ez volt az előzőnél is, mindenki puskázott mint az állat. Én meg nem, mert nem akartam, tudtam, hogy a lelkiismeretem nem engedné és nem is helyes. Inkább írok egyest, mint hogy lelkiismeretfurdalásom legyen. Nem, nem vagyok szent, én is puskáztam már életemben. És tudom, hogy az egyetemen kb. ezek túlélésre mennek, hogy kettes kapjak, de akkor sem. Ennek fényében most próbáltam jobban felkészülni, több-kevesebb sikerrel. Volt amikor megkérdeztem a mellettem ülőt, hogy ő mit írt ehhez vagy ahhoz és akkor odanyomta elém a papírját. Végigolvastam, aztán utána 1-2 mondatot kiírtam belőle a saját értelmemben. Tudom, hogy ez is puskázásnak számít, de most nem érzem rosszul magam miatta.. és az eredményem nem lesz ettől hú de nagyon jó. Sőt!
Ami viszont meglepett, hogy vannak keresztény osztálytársaim és láttam, hogy ők is bőszen puskázták ki az egész dolgozatot. Most akkor ilyenkor mi van? Én vagyok túl maradi és naiv? Vagy túl becsületes és félénk? Vagy csak nekem van ilyenért lelkiismeretfurdalásom?