Mostanában egyre többször foglalkoztat ez a kérdéskör, hogy barát-szerelem-házasság. Ugye - mint tudjuk és tapasztaljuk - ma már nem számít az erkölcs és semmilyen belső norma, ha meglátunk egy jó képű/ csinos másik nemű embert, akitől folyik a nyálunk. Bocsánat, hogy így írom, de ezt nem lehet másképp.
Nem számít, de vajon kiknél?

Ahogy felnövök, egyre érettebb lesz a gondolkodásom és sok mindent megértek, amit korábban még naiv kislányként nem fogtam fel. Például, hogy már a középiskolában is olyan emberek vettek körül, akiknek a szexen járt az agyuk - nem véletlenül -, hiszen már 15-16 éves korukban túlestek (sokszor szó szerint) az első testi élményeiken. Az, hogy az ilyen korú - vagy még fiatalabb - lányoknak milyen fontos volt ez, mi sem bizonyítja jobban, hogy a legtöbbjük jobb esetben csak arra emlékezik, hogy kivel volt és hol. Mára gondolom a fiatalokban még jobban kiéleződött ez a nemi vágy, - bár hozzátenném, hogy nem szoktam 12 éves kislányokkal erről beszélgetni - elég ha látom a viselkedésüket, öltözködésüket, megnyilvánulásaikat. Tudom, ne ítéljek el senkit, de egyszerűen már annyi emberen meglepődtem, hogy megtanultam: ma már 'tisztának' maradni, mondjuk 18 éves korig már ciki, nem hogy még a házasságig! Mondjuk most nem is erről akartam írni, meg ódákat zengetni, mert mindenki látja milyen a mai világ; hanem kicsit a saját szemszögemből megvilágítani ezt az egészet.

20 éves vagyok, nem volt még barátom. Miért? Egyrészt amikor fiatalabbként akartam, akkor buta módon viselkedtem - hál' Istennek -; másrészt azóta mindig a prolik és a suhancok találnak meg, akik tudom, hogy csak viccből mondogatnak nekem ezt-azt. De aki meg komolyan gondolja, az meg nem érdekel engem, mert nem látom az életében azt az értékrendszert, ami megegyezne az enyémmel. Szóval igen, 20 éve egyedülálló vagyok, és nem szégyellem, nem tartom cikinek. Tudom, hogy az ilyen korú lányok már jó sok mindenen túl vannak, de - öröm vagy bánat - ezáltal sok mindentől meg is menekültem. Nem érzem úgy, hogy le vagyok maradva, még ha szinte semmit sem tapasztaltam. Igazából erről elég fura írni, hogy bárki elolvashatja, mert elég személyes gondolatok, érzések, de ha már elkezdtem befejezem.
Én néhány hónapja, talán egy éve nem foglalkozom ilyenekkel, hogy jaj, egyedül vagyok. Mármint nyilván lányból vagyok, nekem is vannak érzéseim, meg álmaim, hogy jaj, milyen lenne, de megtanultam a realitás földjén maradni. Nem tartom magam szép lánynak, de ugyanakkor viszont értékesnek hiszem magam, még akkor is, ha ezt nem mindig tudom elfogadni és büszkén vállalni. Hogy miért? Mert Isten is így lát. Januárban kaptam az az üzenetet tőle, hogy értékesnek és tisztának lát. Igazából ez mindennél fontosabb nekem, mert nem csapok be senkit, még magamat se. Nincs szégyellnivalóm senki előtt semmiért és olyan hihetetlen érzés, teljes szabadságban érzem magam, mintha szárnyalnék. Nem kell titkolóznom, vagy bármi miatt értéktelennek vetítenem magamat mások előtt. Semmit nem tettem, vagyis épp, hogy ez a lényeg. :)
Na de nem fényezni akartam magam, hanem kicsit bemutatni, hogy milyen tisztának lenni. Szerintem sokkal jobb érzés lehet, mint kapcsolatokból kapcsolatokba lépni, csalódni, stb, stb.. És most nem a testi kapcsolatokra gondoltam. Mert nagyon sok keresztény belefut 3-4-5 kapcsolatba, miközben az igazit vadássza.
Úgy gondolom - vagyis ezt tapasztalom a saját életemen -, hogy Isten folyamatosan formál. Formál egy olyan emberré, nővé (bár ezt még nem mondanám magamra), aki képes éretten gondolkodni és dönteni; komolyan tud venni egy kapcsolatot, vagy A kapcsolatot. Bennem az van, hogy nem szeretnék senkin átgázolni; én a férjemet keresem mióta ilyenen gondolkodok. Persze van előtte egy kötelezően bejárandó út, de hiszem, hogy ez elsőre sikerülhet. És ha elérkezek ehhez a sráchoz vagy megismerem, akkor nem lesz miért szégyenkeznem. :) Szerintem ez egy tök jó érzés. :)

Ma voltunk a rokonainknál, és az egyik lány unokatesóm pár évvel idősebb nálam; nővérem meg ugye 3 évvel. És náluk már állandóan ez a házasság téma meg, meg mindig mikor találkozunk a második kérdésük az, hogy van-e valakim. Oké, hogy kíváncsiak az emberek (más is meg szokta kérdezni), meg én is lányból vagyok, nyilván vannak vágyaim.. de nem ezen kattogok örökké. Jó, nyilván rám vághatják, hogy még csak 20 éves vagyok. De akkor is, szerintem én még ráérek ezen gondolkozni és nincs mit paráznom. Kihangsúlyoznám, hogy nem azért mert olyan csúcs szuper lánynak tartom magam, aki mintafeleség és mintaanya lesz. Egyszerűen tudom, hogy Isten értékesnek és tisztának lát, ezért nem aggódom a társam miatt, tudom, hogy a legjobbat kapom, akit megérdemlek. Most ezzel nem azokat a keresztényeket akarom becsmérelni, akiknek már volt x barátjuk, barátnőjük, hiszen én az ő szemükkel nem látom a helyzetüket. Mindenki számára a tökéletes van kirendelve, csak sokszor nem látják az emberek a fát az erdőtől.
Szeretnék fiatalon megházasodni, már nagyon szeretnék anyuka lenni (pedig ehhez tudom még pár dologban kell változnom - pl.: táplálkozás), mert bennem is vannak emberi vágyak, hiszen vannak érzéseim. Várom, hogy boldog legyek azzal a sráccal.

Na ez most nagyon hosszú lett. De örülök, hogy leírtam, még ha nem is tudtam teljesen tiszta képet adni, mert azért nem írhatok le mindent szó szerint. Ettől függetlenül érthető voltam azt hiszem. A lényeg, hogy jó érzés úgy élni a megromlott világban, hogy tisztának érzem magam (és az is vagyok), és tudom, hogy nem maradtam le semmi olyanról, amit szégyellnem kéne, vagy amit nem pótolhatok be. Egyedül egy félelmem van: előbb lesz világ vége, mint hogy szerelmes legyek, legyen barátom, megházasodjak és megtudjam milyen érzés anyának lenni.