hajnalcsillag

Igen, sajnos. Ma megtapasztaltuk hogy milyen ha egyik napról a másikra tél lesz. Ma a TISZK-be voltunk, ahol még nincs fűtés. Ezért mindenki egész nap kabátban ült és még így is szétfagytunk. Aztán a hetedik órában kimentünk városnézésre, mivel egész nap gyakorlat van. A boltokat kellett megvizsgálni különböző szempontok szerint. Persze szakadt az eső, rohadt hideg szél fújt és így az esernyő se ért semmit. Még jó hogy vettem fel ma sapkát. Amikor pedig a buszra vártunk elkezdett ilyen havas eső esni. Elég gáz volt. 5 percre lakom a buszmegállótól, de mire hazaballagtam konkrétan jégkockává fagytam. Pedig azért nagyjából fel voltam öltözve. Holnap sálat is viszek.

Egyszer, ha összeszedem magam. Addig csak ilyen szórakoztatásra alkalmas naplózott beszélgetések lesznek, meg írok a Magyarország - Portugália VB selejtező meccsről, mert igen, mi kint voltunk és szurkoltunk. Hamarosan.

Miért vagyok ennyire nyílt? 

Miért engedem, hogy mások megismerjenek? 

Miért vagyok ennyire naiv? 

Miért bántanak mindig? 

Miért álmodozok? 

Miért kell a boldogságomnak megszakadnia?

Miért értelmezek félre dolgokat?

Miért vagyok ennyire őszinte másokkal?

Miért kell mindig csalódnom?

Miért használják ki a kedvességemet?

Miért??

Miért kell szomorúnak lennie az embereknek?

Nem értem, mond hangosabban. MIÉRT??

és most megengedem magamnak, hogy antiszociális legyek. mert én megtehetem.

Nem tudom, hogy miért hiszik azt, hogy minden lány anorexiás és pöttöm panna. Hát igen. Tény, hogy én sem vagyok egyszerű esett, de hogy 2 boltban 5 féle cipőből - ami még új tetszett is - nem volt a méretemben egy se, az gáz. Pedig nem a szomszéd néni boltjába mentem. Nem mindenki 37-es lábbal születik, nem tudom miért hiszik ezt. Egyébként meg nem tetszik. Minden ruha fekete, barna, szürke, sötét színű. És elfáradtam.

Gondolom már így mindenki kíváncsi rá, hogy mi történt velem az utolsó nap Angliában, illetve hazafelé. Szóval felkeltünk augusztus 31-én, amikor is az utolsó óráimat töltöttem Londonba. A szokásos "korán" kelés, majd reggeli és készültünk, mert a hazautazásom előtt még elmentünk Greenwichbe is. Mivel még Gergő sem járt ott, ezért ő is jött velünk. Miután elkészültünk buszra szálltunk, majd metróra. Aztán egy DHL nevű járművel utaztunk, ami így konkrétan nem tudom mi, de olyan, hogy föld alatt is megy egy ideig, aztán meg a felszínen, de így magasban a házak között. Szal tök jó volt a kilátás is, meg minden. Az jó volt mikor az alagútban mentünk és felfelé. :D Anett mondta, hogy üljünk legelőre, mert onnan tök jó és tényleg sokkal jobb volt. Ez a DHL egészen kivitt Greenwichig. Elég hamar kiértünk, ilyen 10 óra előtt. Volt egy nemzetközi piac, ahová épp akkor pakolták ki az árukat, amik főleg ilyen műtárgyak voltak, meg ilyen édességek, meg még nem tudom. Aztán így tovább mentünk, mert ugye ott a Temze és hát elég szép a kilátás. Tovább haladva egy ilyen nagyon szép helyre értünk. Kék volt az ég, zöld a fű, emellett pedig nagyon szép épületek állnak ott. Az egyik egy templom volt, ahová ingyen be lehetett menni és fényképezni is lehetett, a másik meg egy templomhoz hasonlító tárgyalóterem. Vagyis igazából ott van a hajósoknak az egyetem vagy mi, és hát még a mai napig használják mint ebédlő, vagy nem is tudom már mi. De így elég klassz hely, szóval ma is simán lehetne ott tartani ilyen nagy lakomákat, mintha a XVI-XVII. században lennénk. Az épületeket ölelő belső udvar is nagyon szép és gondozott, mint minden más terület Londonban. A következő állomás a hegytető volt, ahol a 0. fok található és az obszervatórium. Persze ez a legnagyobb látványosság és így nagyon sokan voltak, nem csak turisták, hanem így lakosok, akik kijöttek kirándulni. Le is ültünk egy kicsit pihenni és csodáltuk a látvány, mert ez önmagáért beszélt. Elég sok minden található egyébként a hegyen, de nem mindent volt időnk megnézni, mert csak néhány óránk volt. Így hát arra mentünk ahol a híres kezdőpont van. Útközben ki van állítva néhány dolog, és hát mindenhol ilyen szép virágok, mert bokrok, meg fák, meg kertek. És ilyen nagyon szép ott is a kilátás. Szóval odaértünk a csíkhoz, de így mindenki fényképezni akart. Szerencsékre kifogunk egy kínai turistacsoportot, aki nem bírták abbahagyni a fényképezést. Mindenkit 5 féle pózban lekaptak, meg azzal játszottak, hogy leguggoltak, az egyik kezüket Pekinghez tették a másikat meg Greenwichhez. Mert a 0. fokot jelentő csík mellett ott vannak városok, és hogy melyik hanyadik foknál található. Na szóval ott pózoltak, de így már eléggé kezdtük unni, de nem csak mi, hanem az a több tucat turista, aki még egyetlen egy képet se csinált. Mondjuk ki, pofátlan volt a turistacsoport.. de észrevették magukat és félreálltak kicsit. Csináltunk pár képet, aztán tovább mentünk mi is. Volt egy terem, be volt sötétítve és volt egy asztal, amin egy élő képet láttunk az utcáról. Így rendesen láttuk az embereket, meg a járműveket, nagyon vicces volt, Valahogy így kivetítettek. Ez egy elég jó dolog volt. :) Utána még benéztünk 1 - 2 múzeumba. Volt ilyen csillagászos, de az nem annyira érdekelt, így tovább mentünk. Ahol több időt eltöltöttünk az egy órás múzeum volt, ahol ki voltak állítva az első darabok és bemutatták, hogy miből állnak, meg volt egy földgömb is amin rajta voltak az időzónák. Ez így érdekes is volt, bár engem nem annyira kötött le, mint Gergőt meg Anettet, ők végignéztek, olvastak mindent. Kint leültünk még egy kicsit, beszélgettünk, aztán indultunk visszafelé. Ja igen, volt még két érdekes dolog. Az egyik egy 24-es beosztású óra, a másik pedig egy tábla, ahol a brit mértékegységek voltak bejelölve. Aztán elindultunk vissza, mert így kb. 1 órás út várt ránk. Leszállva elmentünk egy boltba, mert a többiek is vettek kaját, illetve én kértem, hogy menjünk el, mert így a többieknek hoztam haza édességet (még most is van belőle, pedig nem is hoztam annyira sokat.. úgyhogy kaphattok belőle). A lakásba visszaérve már ott várt Anett egyik lakótársa, aki éppen akkor jött vissza otthonról, Lengyelországból. Amíg távol voltam az ő szobájában laktam. De nagyon aranyos volt, mondta hogy majd menjek még hozzájuk, de akkor ne ilyen rövid időre. :) Az ebéd után Anett segített összepakolni, mert így hazafelé elég sok cuccom lett. Sajnos a bögrét amit tesómnak szántam azt ott kellett hagynom, mert nem is fért volna be, meg egyébként se biztos, hogy átengedték volna. Elköszöntem hát a többiektől és a buszmegálló felé vettük az irányt. A wizzair-es busz indulása előtt fél órával indultunk el, de az a szerencsétlen busz, ami egyből a Victoria-ra vitt volna, ahonnan indult a kisbusz, nem akart jönni. És így már ott vártunk 20 perce és semmi. Kezdtem ideges lenni, de mondta Anett, hogy ne izguljak mert ilyen 6-7 perc még kiérünk a Victoriára. Aztán jött is a busz, kiértünk, már csak egy feladat volt, megtalálni hogy honnan indulunk. Néhány ember az egyik soron ott ült csomagokkal, Anett megkérdezte angolul, hogy ők is a kisbuszra várnak-e. Mondták, hogy igen. Erre megkérdezte magyarul, hogy magyarok vagytok? A srác nézett ránk, de a lány válaszolt, hogy igen. :D Egyébként az a srác a szüleivel volt és spanyolul beszélt, vagy hogy. Na és akkor ott vártunk közösen, megnyugodtam hogy nem vagyok egyedüli magyar. Aztán futottak még ott páran, de utánuk szóltunk, hogy a wizzair buszt keresitek?! És mondták, hogy igen, mert ők is magyarok voltak. :D Aztán lassan meg is jött a busz, egyeztették az adatok. Egyébként az akkori sofőr is magyar volt. Elköszöntem Anettól, megköszöntem neki az elmúlt pár napot és beszálltam, beültem a 2 magyar lány mellé. Elvileg kicsit több mint egy óra az út a repülőtérig, de délután 4 órakor elég nagy forgalom volt, így kicsit dugóba kerültünk, meg később is indultunk és így majdnem 6-ra értünk ki. Útközben összeismerkedtem a két lánnyal. Így jó volt, mert ők sem voltak egyedül, meg én sem. :) Mikor beértünk már lehetett csekkolni, oda is mentünk a sorunkhoz és meglepődve láttuk, hogy senki nem vár ott. Kicsit nagyon izgultam a csomagom miatt, mert nagyon durván nehéz volt, konkrétan majdnem leszakadt a kezem. Viszont van ugye a korlát, hogy max. 10 kg lehet, különben fel kell adnom rendes csomagként, és ha az a repülőtéren történik akkor sok ezret kell fizetni. Ja meg azért is paráztam, hogy megértem-e mit mondanak nekem, mert ugye angol tudás... Végülis odaadtam az okmányaimat, aztán mondott valamit a csajszi, de nem értettem. Aztán rájöttem, hogy azt mondja, hogy tegyem a csomagom arra cuccra, hogy lemérje. Volt még egy szatyor a kezemben, amiben a papírjaim voltak, mondta, hogy azt is rakjam rá. Mondom ez nem kezdődik jól.. mert pl. Pesten le se mérték. Végülis így 9,6 kg lett a csomagom. :D Azért ez nem véletlen. :) Egyébként tuti több volt, mert mondta az egyik magyar lány is, hogy lemérték ott ahol volt és 20 kg volt, itt meg valami 17 vagy mennyit miért.. szerencsénkre. :) A sikeres csekkolás után felmentünk, ahol ismét várt ránk még egy ellenőrzés. Ki kellett raknod mindent, meg telefon, öv, stb. A vizet a táskámban hagytam véletlenül, így elvették. Felöltözködve végre tovább mehettünk, ahol kb. 10x annyi bolt volt, mint kis hazánk fővárosában. Ott tényleg van minden az édességtől kezdve, a ruhaboltokon át, az Apple iPodokon át, a Nike csukákig minden amit csak akarsz. Meg persze kajáldák, kávézok.. szóval ott tényleg el lehet lenni. Az egyik ilyennél meg is álltunk, a lányok ittak kávét én meg vettem innivalót, aztán leültünk. Közben átpakolásztam a válltáskámba néhány cuccot, hogy ne legyen olyan nehéz a csomagom, na meg közel legyenek a fontos dolgok. Aztán körbejártunk a boltokat majd leültünk a várónál. Akkor vettük észre, hogy ki van írva a gépünk fél órát késik. Mondjuk mi még így elég jól álltunk, mert volt akinek 6 órás késés volt kiírva. Leültünk hát és vártunk, vártunk, néztük a kijelzőt, de semmi. Alapból így 19:50-kor indult volna a gépünk, és ugye előtte 40 perccel lezárják a cuccost. Viszont se hétkor, se fél 8-kor még semmi új infó nem volt. Közben próbáltam az otthoniaknak üzeni, hogy nem kell értem annyira sietni a repülőtérre, de nem küldte el az üzeneteimet. Próbáltam telefonálni, azt se engedte.. aztán gondoltam írok Anettnak, de neki se küldte el az sms-t.. nem tudom mi volt a telefonommal. :S Végülis vártunk, aztán már nem bírtuk tovább és elsétáltunk egy másik irányba. Ott is rengetegen vártak és bámulták a képernyőt, hogy mikor írják már ki hanyas kapuhoz lehet menni. Aztán ilyen 8 óra után megtörtént a csoda és kiírták a magyar járatot. Mindenki felkapta a csomagját és elkezdett a megfelelő kapu irányába sietni. Kb. a fél repülőtér oda igyekezett, úgyhogy pillanatok alatt ilyen 100 méteres sor alakult ki. De nem is az hogy egyből elkezdték volna ellenőrizni a jegyeket, meg az útlevelet.. áá, még vagy 10 percig ott álltunk és vártunk. Addig pakolták fel a gépre a csomagokat vagy mi. Mi még nagyjából a sor elején vártunk, de már mindenki hulla kóma volt és haza akart menni.. aztán végre elkezdték az ellenőrzést és elég gyorsan fel is tudtunk szállni a gépre. Persze megint az ablakhoz ültem, de most a másik felére és nem annyira a szárnyhoz, hogy többet lássak. A lányok pedig beültek mellém. Volt megint ilyen oktatás, meg elmondták hogy azért késett a gép, mert a reggeli járatnál köd volt és így csúszott az egész nap. Nemsokára fel is szálltunk, egy ideig csodáltam a látvány. Annyira durva fentről kivilágítva a földrész... nem lehet így elmondani.. nagyon szép. Egy ideig csak bámultam, de aztán túl fáradt voltam az egészhez, így zenét hallgattam és az alvásra koncentráltam. Nem tudom, hogy aludtam-e, de hogy hamar Pestre értünk az biztos. Ilyen 23:45-50 felé szállhattunk le. Levettük a csomagokat és lassan haladtunk a bejárat felé. Látom onnan a teraszról nagyban integetnek. Néztem hogy kik azok, és kinek integetnek, de annyi volt a fény, hogy nem igazán tudtam kivenni. Aztán ahogy közelebb haladtam felismertem, hogy a család az. :D Hiányoztam nekik. :) Szóval bementünk, még ellenőrizték a papírokat. A többiek még vártak a csomagjaikra, de mivel nekem csak kézipoggyászom volt, ezért elköszöntem. Viszont így nem tudtam merre kell kimenni, mert senki nem ment semerre. Kerestem az Exit feliratot, de azt sem láttam.. Hát vártam amíg egy nőci elindult és követtem. Nem volt gáz egyébként. :D Aztán nyílt az ajtó és már ott várt anya, apa, meg a tesóm. Örültek hogy hazajöttem meg minden, én is örültem, csak hulla fáradt voltam. Ekkor volt már éjfél. Gyorsan kimentünk a kocsihoz, bepattantunk és már jöttünk is hazafelé. Útközben meséltem pár dolgot, meg mutogattam, hogy mit hoztam, amennyire volt még energiám. Ilyen fél 2 után érhettünk haza, aztán még kicsit pakolásztam, meg fürödtem és ilyen 3 előtt feküdtem le. Aztán meg 6 előtt keltem, mert iskolába kellett mennem. Izgalmas volt. :)

Összefoglalva hihetetlenül hálás vagyok, hogy kijuthattam Angliába, Londonba, még ha csak pár napra is, hiszen ez volt az egyik álmom. :) Nagyon jól éreztem magam, sok mindent láttam, tapasztaltam, és ahogy lesz lehetőségem rá szeretnék ismét kimenni. Nem az hogy kiköltözni, csak néhány hónapig ott lenni, mert ott olyan jobb. Köszönök még egyszer mindent Anettnak, főleg hogy túlélte a sok problémázásomat a 

"nem eszek ilyet"-ekkel kapcsolatban. :D Egyszer mindenki menjen el oda, mert azt nem lehet kihagyni. :) 

Repülni pedig jó dolog. :D

Mostanában elég sok kérdés felmerült bennem. Sokat őrlödtem bizonyos dolgokban. Nem akartam beleélni magam semmibe, mert tudtam, hogy utána rosszabb lesz, de mégis kellemes képek jöttek elém. De egyik nap megértettem, hogy nem. Nem szabad, hogy az emberi kíváncsiságom vezéreljen, és hogy elfelejtkezzem mind arról a jóról, ami mostanában történt velem. Hogy hálátlanul elforduljak és valami olyan után menjek, ami nem kedves Isten számára. Szóval így arra jutottam, hogy nem. Lehet, hogy amikor oda érkezem netán, akkor fájni fog, hogy kimondjam, vagy megbántok vele valakit, de mégis tudom, hogy ez a helyes és ezt kell tennem. De még nincs itt az ideje, lehet hogy nem is lesz. De ha igen, akkor tudom mit kell mondanom. Nem baj ha nem érted, itt az a lényeg, hogy: NEM.

Hát így gondoltam, hogy ajánlom Tamás blogját, mert mondta hogy így lehet, meg egyébként jó gondolai vannak, meg ilyen bölcs írásai. Szóval tessék Őt olvasni és sokat kommentálni, mert az ilyen jó dolog.

Azt elfelejtettem írni, hogy így amikor mentünk vissza vasárnap este a lakásba és felértünk az ötödikre és kinyitottuk a folyosó ajtaját, akkor így én sikítottam egy nagyot. Mert ilyen óriásira megnőtt mutáns pók volt ott, kb. ilyen 5 cm-es vagy több (és nem túlzok) és én nagyon megijedtem. Egyébként is pókfóbiám van, félek tőlük, de ez sokkoló látvány volt. Igazából le kell volna ölni, de így nem tettük meg és bement az egyik lakásba. OMG.

Harmadik napja voltam Londonban, amikor már vasárnapot írtunk. Először is felöltöztem meg elkészültem, utána pedig reggeliztünk. Mondta Anett, hogy amíg ő készülődik, addig nyugodtan nézzem meg a leveleimet a gépénél meg ilyenek. De mondtam, hogy minek, úgyis sok minden van és nem tudom megnézni... de aztán mégis odaültem. Megnéztem nagyjából a leveleket, meg életjelet adtam magamról a facebookon. Jó dolog ez az internet. :D Miután elkészültünk ismét útnak indultunk, mert aznap is sok látnivaló várt ránk. Először elmentünk a Buckingham palotához, ahol turisták ezrei nézelődtek. Be is lehet menni nem tudom mennyi pénzért, de igazából felesleges, mert olyan nagyon sok dolgot nem látnál.. legalábbis szerintem. A királynővel meg úgyse fog senki összefutni úgy véletlenül. Egyébként Anett útikönyve azt írta, hogy ha fel van húzva a brit zászló, akkor ott tartózkodik Erzsébet. És pont a magasban lobogott. Ott elidőztünk kicsit, vártunk, mert pont akkor kezdtek el járni az őrök. Jeleznek egymásnak és egyszerre elkezdenek járni, és így tök vicces az egész. A palota területe egyébként hatalmas, van nagy park, meg aztán előtte is egy hatalmas szökőkút, meg egy olyan utca, amit alig használnak. Most azt nem tudom, hogy akkor volt lezárva, vagy úgy egyébként se lehet akárkinek arra menni. Aznap nem volt egyébként valami fényes idő, először az ott tartózkodásom alatt ilyen 20-22 fok. Kicsit fáztam is. Megcsodálva mindent tovább indultunk volna, de épp akkor jött egy lovas csapat. Azt nem tudtuk hogy hova mennek, mégis olyan érdekességnek számítottak, mintha még soha nem láttunk volna ilyen állatot. Na mindegy, megnéztük amíg elmennek, aztán mi is tovább mentünk. "Találkoztunk" megint ilyen őrökkel, akik nem tudom hol voltak, de nem lehetett hozzájuk közel menni, mert el voltak zárva. De így folyamatosan fényképezték őket, nem is tudom hogy bírják. Mondjuk az egyiknek a fejére volt csúszva a sityak, gondolom azért, hogy ne lássa mit csinálnak. Aztán egymáshoz szóltak egy mondatot és egyszerre elkezdtek ők is menetelni. Ezt megvártuk, aztán átmentünk a másik oldalra, ahol a Szent James's Park van. Nem tudom, hogy írtam-e már az előző kettő angliás bejegyzésemben, hogy kint rengeteg park van. Hatalmas területen szépen rendezett növények, látszik hogy foglalkoznak a virágokkal és mindenhol mindenféle állatok, többek között mókusok. Ott rohangálnak az emberek között és nem félnek. Meg rengeteg madár a tóparton és azok is így közel jönnek. De az a feeling amit ott átélhet az ember, hogy leül a fűbe, pihen, nézi az eget és közben álmodozik, vagy éppen csak kimegy oda tanulni és felfigyel arra, hogy egy mókus a lábához fut. Na, ez az ami még hiányzik innen. Tovább menve ilyen híres épületekhez jutottunk, amik igazából nem tudom mik voltak. Aztán eljutottunk oda, ahol a királynő születésnapját szokták ünnepelni, meg mellette van a lovasoknak iskola, vagymi. Előtte ilyen nagy tér van és szoktak ilyen lovas parádékat rendezni, meg minden. Bent az udvarban volt egy őr, akivel végre le lehet fényképezkedni. Hát én is így tettem és így elég vicces kép lett belőle. Utána kimentünk az utcára és még volt időnk, így elmentünk ismét a Parlamenthez, illetve a Westminster-apátsághoz. Mondanom se kell, hogy ott is rengeteg turista volt, főleg ilyen iskoláskorúak. Ott minden épület olyan hatalmas, szép és kidolgozott. Az utcán, a földön volt egy napóra, aminek az volt az érdekessége, hogy nem csak az órák és percek voltak feltűntetve, hanem körülötte még a napok és hónapok is. Az volt a baj, hogy pont nem sütött a nap, így nem tudtuk megnézni pontos-e. Lementünk a Temze partjára, ahonnan most ismét megnézhettük azt, amit előző nap, csak a másik oldalról és távolabbról. Majd metróztunk egyet az Oxford Street felé, ugyanis a következő állomás a Hillsong gyüli volt, ami a szomszédos utcában van. Először beültünk egy mekibe kajálni. Hát, ha kíváncsi erre valaki, akkor ugyanolyan a kaja, mint itthon, csak mondjuk nem kell könyörögni, ha akarsz szívószálat, vagy sót, vagy valami fűszert, hanem ki vannak rakva és annyit veszel el, amennyit akarsz. Miután megebédeltünk visszamentünk a másik utcába, ahol csak úgy hömpölygött a nép. A tömeg legnagyobb része a Hillsong londoni gyülijébe/gyülijéből igyekezett be, vagy ki. Mert egyébként így vasárnap 4-szer van alkalom, szóval mindenki tud választani, hogy éppen mikor tud elmenni. Mi 12:45-re mentünk. A gyülit egy színházban tartják, aminek a nevét most nem tudom, de így bérlik. Elég sokan mentek el mellettem így nem nagyon tudtam nézelődni, egyből felmentünk, ahol Anett máris felfedezett egy ismerőst. Éppen telefonált, de azért odamentünk neki köszönni, meg be is mutatott (egyébként így elég ismerős volt, szerintem találkoztam már vele itthon). Aztán tovább mentünk, ahol egy nagyobb magyar csoport beszélgetett. Egyből mindenki bemutatkozott, mosolyogtak, kérdezgettek, nagyon aranyosak voltak. :) Főleg ilyen huszonéves fiatalok voltak, fiúk is, lányok is, akik már régebb óta kint élnek, és a hillsongba járnak gyülibe. Illetve annyi magyar jár oda, hogy van külön fordítás is, így az angol miatt sem kellett izgulnom. Kíváncsian vártam, hogy milyen lesz az alkalom. A lányok be is vittek egy klassz helyre, ahol újabb magyarokkal találkoztam. Akik így fordítást hallgatnak, azok az erkélyen ülnek azt hiszem, de egyébként ott szoktak mindig. Aztán így egyre többen jöttek és elkezdődött az alkalom. Bejött a dicsicsapat és eljátszottak néhány dalt. Szerintem azok ilyen nagyon újak lehettek, vagy nem tudom, mert össz-vissz egyet vagy kettőt ismertem belőle. Persze az összesnek kivetítik a szövegét, a hangulat pedig óriási. Magában a dicsicsapat elég sok tagból áll, főleg sok az énekes, aztán a tömeg így ugrál meg minden, szóval kicsit ilyen koncertfeeling lehet ott minden vasárnap. :) Ami egyébként nem baj szerintem. A lassabb dallamok után a színpadra lépett a pásztor (azthiszem), és felolvasott néhány bizonyságtételt, hogy így a gyüliben imádkoztak emberekért, hogy legyen munkájuk, meg ilyenek, és akkor leírják az imameghallgatásukat. Aztán ismét imádkozott, és furcsa módon így az alkalom elején volt az adakozás. Aztán még énekeltek talán egy dalt, és jött egy vendég, akinek a nevét nem tudom és ő beszélt. Azt az igét vette elő, hogy: most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. (1Kor 13:13) És akkor így külön kiemelte mindhárom dolgot, elmondta, hogy mi miért fontos, majd a hitről beszélt. Egyébként jókat mondott, csak így nem sok minden maradt meg, mert bár kaptam ilyen készüléket, amivel fülhallgatón keresztül egyből fordítják nekem magyarra, de azért próbáltam néha az angolra is figyelni, hátha megértek valamit. Hát, nem sok sikerrel. :/ A végén imádkozott az emberke, majd volt még 1-2 ének, meg vetítettek a konferenciáról, ami nemsokára volt, vagy lesz, meg ilyen programokat is szerveznek a városba. Tök klassz dolgok ezek, ha ott laknék tuti elmennék ilyenekre. :) Alkalom után mindenki kérdezgetett, hogy hogy tetszett, meg minden. Mondjuk így nem figyeltem, hogy mennyi ideig tartott, de kb. ilyen 2,5-3 óra lehetett az egész gyüli. Meg kérdezték, hogy nem-e megyünk el kajálni, mert így gyüli után mindig be szoktak ülni valahova, csoportostul, aztán így elvannak. Ez pl. tökre tetszett. De végülis nem mentünk velük, mert még várt ránk néhány látnivaló aznap. Kimentünk hát az Oxford Streetre, ami egy nagyon hosszú út és boltokkal van teli. Minden második bolt ilyen angliás szuvenírekkel van teli, meg aztán a sok ruhabolt. Az egyikbe be is mentünk, mert kíváncsi voltam milyen egy igazi bolt. Mondjuk így a ruhák nem annyira kötöttek le, viszont volt egy csomó cipő. :D Nem vagyok cipőmániás, de ilyen színesek voltak és így megtetszettek. Fel is próbáltam párat, de ott ugye más a számozás, és egyik fajtába szorított a 6-os, a másikból a 7-es meg már nagy volt rám. És nem találtam olyat, ami így jó lett volna. Egyébként ezek tornacipők voltak, de nem ilyen converse típusú, hanem ilyen másfajta fűzős, meg lapos, tudjátok.. Na és volt egyszínű, meg mintás, csillagos, szíves, meg csomó fajta.. csak nem volt jó rám. És így Anett megkérdezte az eladót, hogy az egyik fajtából nincs-e nagyobb méret, és rendes módon elment megnézni a raktárba. Talált egyet és pont jó volt a lábamra. Úgyhogy örültem. :) 10 font volt egy pár, de úgy volt 20 fontért kapsz 3 párat.. és így Anett próbált még egy cipőt magának (mert ő is kiválasztott egy tornacipőt), aztán talált egy tök jót. Úgyhogy fizettünk, aztán eljöttünk. (ha érdekel valakit akkor egy szürke alapú színes foltokkal díszített cipőt vettem.. szerintem elég klassz :D) Továbbhaladva bementünk egy teás boltba, ami így kötelezőnek mondható Angliában. Amellett, hogy ki vannak rakva minták, amiket megszagolhatsz ilyen kis ingyen adagokat osztanak, akik így betérnek a boltba, vagy csak kint az utcán. Mi is kaptunk, bár már nem tudom milyen ízű volt, de nagyon finom volt. Hoztam is haza cseresznyés fehér teát. Abból pont nem volt kirakva ilyen mintha, de jó választás volt, mert nagyon finom. Ja, meg hát vettem a családnak, barátoknak ilyen mindenféle kis bigyuszt, meg tesómat egy tök jó bögrét, amit kint kellett hagynom, mivel nem biztos hogy átengedtek volna vele. Így majd elvileg elhozza, illetve elhozta nekünk egy emberke és majd egyszer megkapja. Meg még egy pulcsit vettem magamnak, mert anélkül én nem tudtam volna hazajönni. Egy szürke kapucnis I love London-os feliratú nagyon meleg pulcsi. :) Szóval ez volt a kint tartózkodásom egyik legjobb része, mert csomó jó dolog van kint, úgyhogy én biztos ellenék ott. :D (már csak egy hobbiboltot kellett volna felfedeznem...) Így este 5-6 óra lehetett már, és elég hideg lett, konkrétan fáztam pulcsiban, úgyhogy felvettem a kabátomat, mert elég durván fújt a szél. A következő állomás a Tower Bridge volt. Buszoztunk (ott is magyarok beszéltek mellettünk, hogy egy hónapja dolgoznak kint, meg ilyenek), meg volt egy pozitív élményem. Egy lépcsőn mentünk fel és egy babakocsis anyuka jött, megálltunk és Anett megkérdezte segíthet-e neki levinni a kocsit, majd segített. Az a durva, hogyha mész le/fel metróban vagy bárhol, és tele nagy bőröndökkel, vagy csomaggal és szenvedsz, akkor nem az az elv van, hogy rohadj meg ott ahol vagy és jól kinevetünk, hanem segítenek egymásnak az emberek kérés nélkül. Nem tudom hogy itthon mikor láthatunk ilyet.. Szóval leszálltunk az egyik hídnál, majd gyalog átmentünk rajta. Közben Anett elmagyarázta, hogy jobbra, balra mit láthatunk. Ahogy mentünk találkoztunk ilyen iszlám, vagy nem is tudom milyen emberekkel, ilyen öltönybe mentek (gondolom munkából jöttek) és egy piros pötty volt a homlokuk közepén. Elvileg valami ünnepük volt épp akkor és lehet azért.. de így elég érdekesen néztek ki. A hídon átérve a Temze partján mentünk a Tower Bridge felé. A folyón sok hajó ment el, főleg ilyen kirándulósak, de ki volt állítva egy hatalmas is. A mindent tudó könyvből kiderült, hogy ez az utolsó II. világháborús hadihajó, amit így ott hagytak az angolok látványosságnak. Régebben elvileg fel is lehetett menni rá. Tovább haladva egyre nagyobb tömeg lett, és ilyen plakátokat láttunk. Kiderült, hogy ott egy ilyen ingyen előadás lesz, ilyen musical szerű és bárki leülhetett. Gondoltuk megnézzük mi lesz, ha már egyszer ott vagyunk. Kaptunk egy pecsétet és leültünk. Bár elég hideg volt, azért elég sokan közelebb jöttek és figyelő állást vettek fel. A díszlet nagyon tetszett, mert ilyen szép lila volt az egész. Mondták az elején, hogy 85 perces lesz a műsor.. hú, gondoltam magamban, az így kicsit sok. De végül nagyon hamar eltelt és élveztük is. A színészek ilyen régi kornak megfelelő ruhákba voltak beöltözve, de mindezt ötvözték a modernséggel. Igaz, hogy angolul nem nagyon értek, és így volt amit nem vágtam, de elég sokat meg lehetett érteni az eseményekből. Nagyon vicces volt, mert így versengtek egymással a csávókák benne a szép lányokért, játszották a macsót, meg kicsit ilyen meseszerű is volt, mert jelmezeket összerakva csináltak ilyen sárkányt is. De nagyon jópofa volt, sokat énekeltek, meg zenéltek és így élvezhető volt. :) Örülök, hogy megnéztük. Aztán a végén lehetett nekik pénzt dobni, akinek tetszett, vagy úgy gondolta, hogy támogatja őket. Mikor tovább indultunk, akkor már kezdett sötétedni és hidegebb is volt, így Anett felöltöztetett, hogy a sálát vegyem fel. Mikor átértünk akkor már sötét is volt. Elmentünk ugye a híres börtön mellett, aztán egy téren felsétálva egy buszmegállóhoz mentünk. Vártunk egy olyan járatra, amely elvisz valameddig. Ez alatt megint végigmentünk az Oxford Street-en, meg ahol addig jártunk. Mondtam Anettnak, hogy felesleges városnézős buszra befizetni, csak fel kell ülni egy ilyenre, és tényleg körbevisz a híresebb épületeknél. Azt hiszem a Victoriánál szálltunk le, mert egy másik busszal kellett tovább mennünk. Aztán ahogy felszálltunk ismét találkoztunk egy magyarral, de őt most ismerte Anett, ugyanis ugyanabba az épületbe lakik ahol ő, elvileg. Hát buszoztunk egy ideig, aztán ilyen 9, fél 10 körül érhettünk fel a lakásba. Megint előjött a kaja kérdés, Anett elkezdett gondolkozni, hogy mit vacsorázzunk, mert én nem vagyok egyszerű esett. De mondtam is, hogy miattam nem kell aggódni, még soha nem haltam éhen. Végülis este nekiállt még palacsintát csinálni, így este fél 11-kor nutellás palacsintát ettünk (igen Balázs, csoroghat a nyálad. :D). Aztán megfürödtem és lefeküdtem, mert másnap várt ránk Greenwich és a hazautazás... :/

Egész vidáman indult a reggelem, jó volt minden. Aztán így belegondoltam 1-2 dologba, és ilyen szerencsétlennek éreztem magam napközbe.. rossz kedvem lett. Erre mire hazajöttem mamám azzal fogadott, hogy megint elütötték az egyik macskánkat. :( A másikat akkor, mikor Angliában voltam.. ráadásul a kismacska is eltűnt. Az anyjuk se jár haza, és így most egyedül van a fehér. Szegény árva lett. :((

Aztán így meghallgattam a Stellar Kart új lemezét, amitől így tök jó kedvem lett, mert ugyanolyan vidám, mint az eddigiek. Jó kedvem is volt egészen eddig, ugyanis most meg meghallgattam az új Relient K albumot és majdnem elsírtam magam. Hát szóval így nagyon nem tetszik és teljesen elpoposodtak, illetve átmentek indie-be. Most rossz kedvvel fogok lefeküdni. :/

Az elmúlt időben elég sok emberrel megbeszéltük, hogy a közeljövőben találkozunk. Hát, úgy látszik az október lesz a találkozások hónapja. Már egy csomó tervem van, hogy mikor hová megyek és kivel/kikkel találkozom. ^^ Holnap ugye elseje, tehát suli után máris egy baráttal futok össze. Szandival, aki volt osztálytárs - barátnő, és így már elég régen láttam és most örülök, hogy végre összefutunk. :) Aztán ti következtek! :D

Mert igen, velem ilyen is történik. Gyakran megesik az, hogy elgondolkozok valamin, vagy éppen álmodozni kezdek valamiről. Persze ezt egyből kiszúrják és épp felszólít a tanár, vagy a többiek nevetnek, hogy már megint hol járok. De mostanában az a gyakoribb, hogy visszaemlékszem valami jó, vagy szép dologra, vagy amikor valami vicces történt velem és akkor elkezdek mosolyogni és nevetek magamban. És ez így kívülről  elég furán jöhet le, vagyis viccesen, mert mindig megkérdezik, hogy mi az, meg min nevetek. És így mondom, hogy semmin és tovább mosolygok magamban. mert ez ilyen jó érzés.

Igazából, az osztályunkba ilyen 10 ember hiányzik kb. ha nem több. Én próbáltam ellenállni a víursnak, de hát nem sikerült. Kedd este már úgy mentem aludni, hogy fáj a torkom. Mondtam is itt a népeknek, hogy ez nem jó jel. Aztán felkeltem szerdán és még jobban fájt. Reggel kerestem valami értelmes gyógyszert, de nem igazán találtam, így csak c - vitamint vettem be. Aztán így a TISZK-be voltunk és ott ugye csak 2 óránként van szünet és így nagyon rossz volt, már fájt a fejem és majdnem bealudtam. Jöttem haza, nem nézhettek idiótának, mikor 27-28 fokba a napom rajtam a meleg pulcsi és fázok. Hazajöttem megmértem a testhőmérsékletemet és 37,8 volt. Így átöltöztem és lefeküdtem. Fájt a fejem, a torkom, fáztam és lázas voltam. Aztán így anyukám adott bogyót, azt bevettem, meg ittam sokat. Aztán este lefeküdtem, akkor már náthás is voltam. Éjjel csomószor felébredtem, volt hogy fáztam, volt hogy melegem volt. Hajnali 4 körül szomjas voltam, ittam teát, meg felébredt anyukám is, akkor megmérte a lázam, akkor már 38 volt. Adott lázcsillapítot, aztán aludtam tovább. Mindenfélét álmodtam, de végülis így dél előtt keltem fel. Dokihoz nem mentem, mert nem rendel. Tudjátok, luxus ilyenkor. Úgyhogy majd csak holnap. Most ilyen pihenőállapot.