hajnalcsillag

Lehet egy érzéshez, egy emberhez, egy adott környezethez, színekhez, szokásokhoz, tárgyakhoz, mindenhez ami körülvesz. Emberhez a legkönnyebb és egyben a legnehezebb. Úgy érzed nem tudod elengedni, de legszívesebben távol tartanád magadtól. Mégis van egy érzés, egy belső kis hang mely azt sugallja: ne enged! Majd a gondolataid felül uralkodnak szíved vágyán, és tudod: nem szabad ezt tenned. Nem szabad kisajátítanod, szabadságban kell élnie; akár nélküled. Elengeded-e, vagy továbbra is lelkedhez tapasztod, és a szép emlékeket magad elé vetítve álmodozva nézed végig, ahogy eltávolódik tőled. Pedig te mégis azt akartad, hogy közel legyen, mindig ott melletted. Tényleg ezt akartad, vagy csak túlságosan ragaszkodtál hozzá? Éreztél is valamit vagy csak képzelődtél? Egyáltalán ez a valóság? Igen, az. És megint fájdalomban élsz, egy kőtömb a szívedbe nőtt, te pedig csak kérdezed magadtól: valóban ezt tettem?! Túlságosan akartam, ragaszkodtam, nem engedtem el. Azt akartam, hogy itt legyen mellettem. Hát ez lett belőle.