hajnalcsillag

A mindennapjaim és amikor az életem elvont pillanatait élem meg.

Utolsó kommentek

  • hajnalicsillag: @Kata Oross: szia! igen felhasználhatod, de a végére írd oda, hogy részlet - és a nevemet (Tóth Sz... (2013.08.01. 13:15) Kari Jobe - Where I Find You
  • Kata Oross: Nagyon szeretem Karit és a dalait. Meg szeretném kérdezni, hogy használhatom-e ezt a szöveget, job... (2013.08.01. 10:09) Kari Jobe - Where I Find You
  • viteez: ez így van, csak nehéz megtalálni a középutat a visszahúzódó, egészséges, és nyomulós között ;) (2013.05.13. 21:47) első látás után randi.
  • hajnalicsillag: @viteez: ezt értem és egyetértek, de attól, hogy valakinek van férje/ felesége van, attól még korá... (2013.05.13. 21:09) első látás után randi.
  • viteez: @hajnalicsillag: ha a keresztyén értékrend alapján indulunk el, akkor csak egy házasság van és nin... (2013.05.13. 18:33) első látás után randi.
  • Utolsó 20

Címkék

Címkefelhő

2016.08.28. 21:50 hajnalicsillag

mulandó boldogság.

c31c92_5b7746d93dce48dd92796b56ee6b53fc.jpg
Az elmúlt hetekben sokat gondolkoztam azon, hogy mennyi mulandó boldogság van az életünkben, és hogy mi jelenthet igazi boldogságforrást a mindennapjainkban. A múlt héten lezárult olimpia kapcsán sok érzelmet átéltem, ami valamilyen hatással van a saját életemre is, még akkor is, ha csak közvetve vagyok érintett.

Amikor az időm engedte és itthon voltam - vagy éppen rádión élőben hallgatva - sokszor izgultam a magyar delegációért a sportversenyek során. A szurkolás és a sporthoz való viszony ilyen fajtája mindig is fontos szerepet töltött be az életemben, így nem akartam lemaradni egyetlen fontos pillanatról sem. Még mikor a foci EB-re "készülődtem", akkor találtam egy nagyon jó idézetet Gárdonyi Gézától, ami kifejezi az én érzelmeimet is: "A magyarság nem kalapdísz, hanem a szíve mélyében viseli a magyar, mint tenger csigája a gyöngyét. A magyarságunk érzése mélyen bent ég bennünk, hogy szinte magunk sem tudunk róla, mint a tűzhányó hegyek, amelyek hideg kőhegyek, de egyszer megmordulnak." Valahogy bennem is ezek a pozitív indulatok vannak meg, és még a kudarcok ellenére sem fordul meg a fejemben, hogy ne buzdítsam a sportolókat, vagy ne legyek kíváncsi az eredményeikre. Így volt ez a mostani ötkarikás játékok során is, ahol hála Istennek volt bőven örömteli pillanat - ahol egy mosoly mellett hullottak a könnyek, és olyan is, amikor a csalódott játékos nyilatkozatát hallgatva fájdalmasan együtt sírtam a dühtől és az elkeseredettségtől. Ez mind együtt jár a sporttal - mondhatnám könnyen, hiszem nem én vagyok ott és nem én harcoltam azért a pár másodpercért, percért négy éven, és azon túl is egy életen keresztül. Ennek ellenére számomra is nagyon érzelem dús volt az elmúlt két hét, és volt, hogy konfrontációba kerültem emiatt más emberrel.

Volt, hogy Apával együtt néztünk valamilyen magyar érdekeltségű mérkőzést vagy csatát, ahol döntetlennel vagy vereséggel hagyták el a magyarok a pályát. Nem szeretem, amikor az ilyen pillanatok után szembetalálkoztam Apa pesszimista hozzáállásával és véleményformálásával a sportolók teljesítményéről. Van, hogy egy életnyi küzdelem sem elég ahhoz, hogy valaki a legjobbak közé kerüljön, mégis mindent belead, és a legjobbját hozza ki magából. Láttunk számtalan ilyen példát az olimpián, köztük a magyaroknál is, vagy éppen olyat, hogy nem tudták kihozni magukból a maximumot ilyen-olyan okok miatt. Ha ilyet lát Apa, akkor már egyből jön a lekicsinylő hozzáállása, hogy bénák, másik nemzet játékosai miért tudnak így meg úgy szerepelni, és hasonlók. Ezek a véleménynyilvánítások nagyon dühítenek nem csak tőle, hanem más emberektől is, és próbálom megvédeni mindig az adott csapatot és sportolót, legyen szó bármilyen sportágról.

Viszont ott az érem másik oldala, amikor valamilyen sikernek örülhettünk. Ilyenkor ha éppen otthon voltam, akkor kirohantam a házból, és kerestem az embereket, hogy elújságoljam milyen győzelem mögött vannak a magyarok, és milyen nagy sportdicsőség kapujában állnak. Sokszor velem együtt örültek, de olyan is megesett, amikor nem tudtak velem együtt lelkesedni az olimpiai diadalokért. Ilyenkor többször találkoztam azzal a gondolatmenetükkel, hogy ettől az én életem nem fog megváltozni, valószínűleg sok minden nem fog jobban működni a világban sem, és hosszú távú hatása nem lesz az 'élet körforgását' tekintve. Amikor már sokszor mondogatták ezt újra és újra, akkor azért kezd elcsüggedni az ember, hogyha már ennek sem tudunk örülni, hogy a honfitársunk harcolt és siker hoz az országnak, akkor mi adja a napi örömpillanatokat és a boldogságot? Ennyire mulandó minden érzelem a világban? Egyáltalán mi vagy ki annak az emóciónak a forrása, ami örökké megmaradt számunkra?

Beláttam, hogy néha túl nagy hévvel lendülök bele dolgokba és nem a valódi, hosszú távú örömöt keresem, csak a napi boldogságot, ami mulandó. Az olimpia utolsó napjaiban, ahol sajnos sok csalódás is érte a magyar szurkolókat, elgondolkoztam, hogy egy-egy ilyen csata kimenetele mennyire meghatározza a hangulatomat, és az egész napomat. Az nem lehet, hogy olyan versenyek, amelyeket nem is én vívok ennyire meghatározzák a hozzáállásomat és a kedélyállapotomat. Elmélkedtem, hogy mi az a boldogságforrás, amelynek nem csak percekig, órákig vagy napokig tudunk örülni. Mert valljuk be az olimpiai érmeknek, helyezéseknek, sikereknek tudunk örülni most is, hónapok múlva is, de ha a mindennapi nehézségeinkkel kerülünk szembe egyáltalán nem fognak érdekelni vagy eszünkbe jutni. Egyébként is valószínűleg ezek a helyzeti örömök később átalakulnak a teljes fokú büszkeséggé.
Aztán ott van a pénz, az emberi kapcsolatok, a munkahelyi sikerek vagy a házi kedvencek szeretgetése. Ezek is feltöltik az ember öröm-akkumulátorát, de miután elfogy a pénz, tönkremennek a kapcsolatok, lejjebb megy a munkahelyi sikerráta vagy elpusztul az oly szeretett kedvencünk, akkor elkezd leapadni ez az elem, amíg ki nem ürül, vagy ideig-óráig újratöltjük hétköznapi, mulandó boldogsággal. Aztán ott van a szerelem, ami azt mondják egy idő után átalakul szeretetté. De nem is ez a lényeg, hanem hogy egy szerelemi kapcsolat sem felhőtlen boldogságból, problémamentességből áll. Így jogos a kérdés, hogy mi lehet az, ami nem mulandó boldogság? Én arra jutottam, hogy a reménységünk, hogy élhetünk majd az örök boldogságban, és a hit, hogy van egy Atyánk aki minden pillanatban gondoskodik rólunk és ismeri minden szükségletünket, az úgy és olyan módon fel tudja tölteni ezt az 'öröm-akkumulátort', hogy az soha nem apadjon ki. Mert bár az életben nagyon sok öröm, boldogság, siker, vidámság ér, de ennek ellenére jönnek a kudarcok, a düh, a csalódottság. Így a kettő kompenzálja egymást, ami önmagában nem vezet boldog élethez. Hiszem, hogy a vele való állandó kapcsolat, és a tőle kapott áldások - amik a fentebb említett dolgok is lehetnek - feltölthetnek, csupán észre kell vennünk, mi, vagyis éppen ki a boldogság forrása. Én csak remélni tudom, hogy a jövőben már nem a mulandókra, hanem az eljövendőekre koncentrálva élhetek boldogan, hogy az 'öröm-akkumulátorom' csordultig legyen.

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok olimpia boldogság mulandó boldogság


A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalcsillag.blog.hu/api/trackback/id/tr6211657868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.