hajnalcsillag

A mindennapjaim és amikor az életem elvont pillanatait élem meg.

Utolsó kommentek

  • hajnalicsillag: @Kata Oross: szia! igen felhasználhatod, de a végére írd oda, hogy részlet - és a nevemet (Tóth Sz... (2013.08.01. 13:15) Kari Jobe - Where I Find You
  • Kata Oross: Nagyon szeretem Karit és a dalait. Meg szeretném kérdezni, hogy használhatom-e ezt a szöveget, job... (2013.08.01. 10:09) Kari Jobe - Where I Find You
  • viteez: ez így van, csak nehéz megtalálni a középutat a visszahúzódó, egészséges, és nyomulós között ;) (2013.05.13. 21:47) első látás után randi.
  • hajnalicsillag: @viteez: ezt értem és egyetértek, de attól, hogy valakinek van férje/ felesége van, attól még korá... (2013.05.13. 21:09) első látás után randi.
  • viteez: @hajnalicsillag: ha a keresztyén értékrend alapján indulunk el, akkor csak egy házasság van és nin... (2013.05.13. 18:33) első látás után randi.
  • Utolsó 20

Címkék

Címkefelhő

2014.01.20. 13:39 hajnalicsillag

interjú a 100 éves nénivel!

Még múlt évben, amikor az egyik óránk munkáját értékelte az újságírós tanárunk, akkor a megbeszéltek után előállt egy lehetőséggel. Az egyetem kommunikációs részlege kapott egy felkérést, hogy a diákok készítsenek el öt cikket, amely megjelenik nyomtatott formában egy idei kalendáriumban. A felsoroltak között volt egy életút interjú, amit egy 100 éves nénivel kellett elkészíteni. A tanár úr rám gondolt, mivel -elmondása szerint- úgy látja, hogy jól kijövök az idősekkel, és szívesen beszélgetek velük. Bár kaptam gondolkodási időt, szinte azonnal elvállaltam.

Miután végeztem a vizsgáimmal és az ünnepeket is letudtuk, utána kezdtem el komolyabban foglalkozni az üggyel. Kaptam egy telefonszámot, amire először azt hittem, hogy a hölgyhöz valamilyen kapcsolat, de mint kiderült, nem. A kerület önkormányzatánál dolgozó egyik ügyintézőé, akinek elmondtam hogy ki vagyok, miért hívom és mi a helyzet. Végülis ő nem áll közvetlen kapcsolatban Erzsébettel, csak mikor tavaly márciusban köszöntötte a polgármester a születésnapján, akkor ő intézte el a találkozást. Mivel épp igazgatási szünet volt a hivatalban, ezért mondta, hogy hívjam vissza új év után. Ez meg is történt, így mikor újra felhívtam, akkora előkereste nekem a 100 éves hölgy gondozónőjének a számát, viszont mikor felhívta, azt mondta a telefon, hogy a szám nem kapcsolható. A hivatalban dolgozó hölgy úgy emlékezett, hogy a néninél tervben volt az, hogy vidékre költöznek, így nem tudta, hogy konkrétan most mi a helyzet. Végül megkaptam a néni lakáscímét, és a irodás hölgy azt javasolta, és menjek el, nézzem meg, érdeklődjek, hogy ott laknak-e még, próbáljam meg. Már kezdett minden olyan bonyolult lenni, nem szeretem ha ennyi ügyintézéssel jár valami, ráadásul idegenek által, de nagyon segítőkész volt a polgármesteri hivatalban dolgozó nő. Már úgy voltam vele, hogy Istenem, ha szeretnéd, hogy elkészüljön ez az interjú és ezt nekem szántad, akkor add, hogy ott lakjon még, megtaláljam és jól alakuljon minden! - imádkoztam.
Egy szombati délelőttön kerestem fel a helyszínt, az emeletes ház csengőjénél a néni családneve szerepelt. Kicsit bátortalanul felcsengettem, majd a válaszoló női hangnak gyorsan elhadartam, hogy ki vagyok, miért jöttem, és mit szeretnék. Még ő sem értette igazán, de felengedett, kinyitotta a kaput. A bejárati ajtónál csengettem, újra bemutatkoztam, és elmondtam miről lenne szó. Hogy is mondjam, kicsit úgy éreztem, hogy felemás érzésekkel fogad a gondozónő, de végül belement. Megbeszéltünk egy időpontot, de mondta, hogy maximum egy órát kapok, mert a néni hamar elfárad.
A következő héten mint egy újságíró diktafonnal és kérdésekkel felszerelkezve érkeztem meg újra a helyszínre. Erzsébetnek vettem egy nagyon szép kis cserepes virágot köszönetképpen, mert úgy éreztem ez így illik. Örült neki. Mikor megérkeztem még épp reggelizett, de megvártam. Kezet fogtam vele, bemutatkoztam, elmondtam, hogy miért jöttem. A néni nagyon aranyos, szinte mindig mosolyog. Bár azt mondja magáról, hogy vak, süket és béna, mégis látott engem is, a virágot is, és csak picit kellett hangosabban beszélnem hozzá, hogy értsen. Körülbelül egy órát beszélgettünk, főleg az életéről kérdeztem, meg a feladat kiosztói kérése szerint a kerületről, és a dédapjáról elnevezett utcáról is szó esett. Bár sokszor lassan, tagolva, szinte szavakban beszélt az idős hölgy, mégis sikerült sok kérdésre választ kapni. Az utolsó kérdésem az volt, hogy milyen érzés száz évesnek, és egyben az ország egyik legidősebb lakójának lenni. Ő csak annyit mondott halkan, szinte suttogva, hogy rossz, nagyon rossz. Aztán amikor elkezdi mondani, hogy múltkor már ügyintézésnél a saját nevét sem tudta leírni, és mindenben mások segítségére szorul, akkor már te is elgondolkodsz. Tényleg ilyen lesz az életünk végén, tényleg jó sokáig élni, idősnek lenni? Nyilván senki nem szeretne olyan állapotba kerülni, hogy magatehetetlen legyen, vagy mások nélkül ne tudjon két lépést tenni. Szomorú és egyben drámai is volt beszélgetésünk utolsó néhány perce, erre nem igazán tud mit reagálni az ember. Végül ő törte meg a csendet, és újra csak azt hajtogatta, amit az elején, az élet szép, az életnek örülni kell! Micsoda életfelfogás egy lassan 101 éves nénitől, aki még három lépést sem tud tenni egyedül, és segítség kell neki a reggeli kávé megivásában is.

Az érdekes volt, hogy a gondozónője még az interjú kezdete előtt azt mesélte, hogy egy olyan volt kardiológus könyvét olvassák, aki ott hagyta a praxisát és könyvírásba kezdett. A lényeg az, hogy miért, ugyanis ő Isten felé fordult, és azért hagyta ott az orvosi pályát, mert már olyan dolgokat műveltek a testtel, szívvel, ami már szinte emberileg lehetetlen. Érdekes volt ezt hallani, hogy miért pont ilyen olvasnivalót választanak.

A tanárom javaslatára végül egy történet formájában írtam meg Erzsébet életét (közel 12 ezer karakterben), ami ha minden igaz, hamarosan megjelenik a kalendáriumban. Ha lesz bővebb infó a megjelenésről, akkor még írok róla a blogomban. Mindenesetre hálás vagyok a lehetőségért, és azért hogy megadatott, hogy egy 100 évet már megélt emberrel beszélgethettem, higyjétek el, hatalmas élmény!

Szólj hozzá!

Címkék: interjú személyes karrier írás büszkeség élettörténet


A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalcsillag.blog.hu/api/trackback/id/tr955771873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.