...és hogy mennyire jó volt! :) Az biztos, hogy nem mindennapi élményekkel lettem gazdagabb. Így próbálok veletek is minél több izgalmas részletet megosztani. Azt hiszem az előzményeket már mindenki olvashatta, hogy Anetthoz mentem ki látogatóba, aki kint dolgozik. Így augusztus 28-án utaztam el repcsivel. (Úgy döntöttem, hogy így naponként, vagy több részletben közlöm, mert így sok lenne egyszerre elolvasni.)

Úgy volt, hogy még így éjfél után beszélgettem, mert megakartam nézni még a Marsos - holdas különleges dolgot. Végülis annyira be volt borulva, vagy nem tudom, hogy így nemhogy a Mars holdját, hanem semmit nem láttam. Így le is feküdtem, hogy néhány óra múlva izgatottam ébredjek fel, hogy utazom! Hát így is történt, mondjuk egyedül voltam itthon és így magamnak pakolásztam még, annak a reményében, hogy nem hagyok itthon semmit. Mivel csak 3 napra mentem egy kézipoggyászt vittem, ami max 10 kg lehetett, meg meg volt adva, hogy mit nem rakhatok bele + hányszor hány cm lehet. Ez sem volt azért egyszerű, mire kitaláltam, hogy mi hogy legyen. Mondjuk előző este nagyjából bepakoltam ami kellett. Elkészültem, aztán busszal mentem Vácra, ahol már várt a család, mert a szülők dolgoztak, meg tesóm is valahol bóklászott, és így onnan mentünk kocsival a reptérre. Fel voltam öltözve, hosszú nadrág, cipő, mert ugye Angliában jobb esetben van 20-22 fok. Viszont itthon meg rohadt meleg volt és így már fájt is a fejem, meg mindenbajom volt. Kiértünk a repülőtérre, ott még volt egy jó fél órám, amíg lehetett csekkolni, így leültünk a váróba. Volt 1-2 érdekes figura. Így 2 órával a járat indulása előtt lehetett leadni a csomagokat, meg ilyenek. Már ilyen sok nép volt, mindenki a táblát figyelte, amikor egyszer csak kiírták, hogy a London - Lutonba induló járatra melyik két kapunál lehet jelentkezni. Persze mindenki, aki ott volt arra a gépre várt, úgyhogy hirtelen tök hosszú sor lett. Ráadásul abba álltunk, amelyik lassan ment és így utálok várni, és rossz volt... de túléltem. Végre odajutottunk a csajszihoz, megkérdezte a nevem, meg mennyi csomagom van, aztán a kezembe nyomta a jegyet. Elbúcsúztam a családtól, majd követtem a többieket. Ugyanis először repültem és fogalmam se volt merre kell menni és mi hogy van. Először ilyen futószalagra rápakoltam az összes cuccom, le kellett vennem még az övemet is. Aztán átmentem, nem volt benne semmi olyan. Visszaöltözködtem, majd láttam, hogy az előttem lévő nőnek ki kellett nyitnia a táskát, mert találtak nála bort. És én így azt hittem, hogy nekem is meg kell mutatnom, így ki is nyitottam és vártam, hogy megnézze a biztonsági. Így néztem rá, és akkor mondja, hogy rendben volt, ha nem szólok, akkor nem kell mutatni. (és így mondtam magamban, jahát jólvan én azt honnan tudjam?! :D) Aztán mentem tovább ott még egyszer ellenőrizték a személyimet meg a jegyemet, megnézték, hogy az-e vagyok, aki a képen. Ekkor elém tárult ilyen sok bolt, ahol lehet mindenféle dolgot venni, az ennivalótól kezdve a parfümökön át a Pick szalámiig. Így nem nagyon néztem körbe, mert nem érdekel, csak innivalót vettem, mert azt nem lehet felvinni. Még várni kellett egy ilyen 10-20 percet, majd megnyitották a kaput, ahol megint ellenőrizték a személyit meg a jegyet. Kilépve az ajtóból pedig már ott várt minket a busz, ami a repcsihez vitt. Egyébként wizz air géppel repültem és ilyen délután 6 óra előtt indult. Leszállva a buszról mindenki rohant fel a gépre, mivel ugye ez fapados volt, így nem volt meghatározva, hogy ki hova ül. Én elég hamar feljutottam így kinéztem egy klassz helyet, és beültem az ablak mellé. Később rájöttem, hogy az mégsem volt annyira jó, mivel pont ott volt a szárny, dehát Istenem, ezvan. Aztán jött egy pár megkérdezték, hogy szabad-e mellettem a két hely, mondtam hogy igen, és beültek oda. Először a légi utaskísérők tartottak egy ilyen bemutatót, hogy veszély esetén mit hol találunk és mit hogy kell használni. Mindeközben a gép kigurult a kifutópályára. Majd ott megálltunk és elkezdtek izzani a motorok, és így nagyon zúgott, mentünk, és így nagyon hirtelen felszálltunk. És így megugrott a gyomrom, kicsit fura érzés volt. Még Andi tanácsolta, mielőtt indultunk volna Pestre, hogy legyen nyitva a szám, mikor felszállunk, mert akkor nem  dugul be a fülem a légnyomás változás hatására. És így ez be is vált, szóval így tök jó volt. Először is bámultam ki az ablakon, még csak Pest fölött voltunk, de akkor nyugatnak fordultunk, féloldalt, és így a fejem megint elkezdett kavarogni. Nem az, hogy rosszul voltam, csak nagyon fájt már a fejem a meleg miatt. És így bogyó sem volt nálam, csak fent a táskámba. Na mindegy, repültünk. Bemondta a pilóta néha, hogy melyik város fölött megyünk el, meg hogy Angliában milyen idő volt. Ami nagyon tetszett így mondta, hogy 10800 méter magason vagyunk, kint -51 fok van és hogy 800 km/h sebességgel megyünk. Az volt a legszebb, mikor a felhők felett mentünk, és így alul tiszta fehér, mintha fehér lenne a föld és felettünk meg minden kék, sehol egy felhő. És így olyan szép látvány volt, hogy azt nem lehet elmesélni. Miután már nem volt nagyon látnivaló próbáltam aludni, meg zenét hallgatni, meg ilyenek, de nem nagyon sikerült. Meg mindig járkáltak ilyen kocsival, hogy lehet mindenfélét venni. Előttem volt egy fiatal pár, a csávó vett a barátnőjének ilyen mini wizz air-es plüss repcsit, meg egy fél literes ásványvizet vett, meg mogyorót, vagy mit, és így fizetett több mint 4000 Ft-ot. Szóval azért.. elkérik az árát. Majd lassan elértük az angliai partokat, amit épp sikerült lefényképeznem. És ahogy így haladtunk Anglia fölött láttam egy csomó kastélyt, meg ilyen farmokat, kisebb városokat. Igaz, elég aprók voltak, de azért mégis kivehető volt. Persze ahogy London közelébe értünk, elértük az esőfelhőket is, és ott ugye már lejjebb ereszkedtünk. És volt, hogy amikor így az esőfelhők között repültünk, akkor így rázkódott a gép. Nem ilyen durván, hogy kiesel az ülésből, ha nem vagy becsatolva.. de azért rendesen lehetett érezni. Meg ott fényképeztem le egy szivárványt is. Nem tudtam, hogy mi fog belőle látszani, próba cseresznye volt. De végülis jól kijön, hogy a szivárvány egyik oldalán fekete felhők, a másikon meg süt a nap. Ahogy lejjebb mentünk egyre nagyobb városok tűntek fel és eközben azon gondolkoztam, hogy vajon melyik lehet London? Utána így tök hirtelen leszálltunk, nem is gondoltam volna, hogy már megérkeztünk. A pilóta megköszönte, hogy velük utaztunk, és elmondta, hogy ilyen 16 fok van kint és hogy esett. Hát, ahogy kinéztem az ablakon láttam is, hogy nem az a sunshine idő van. Fel is vettem a pulcsim, a táskámat levettem és hát indultam a többiek után. Szerencsére a fejfájásom el is múlt, pedig azt hittem rosszabb lesz a hirtelen hőmérsékletváltás miatt, meg hogy ugye ott egy órával előbb van. Először el sem hittem, hogy már a hőn áhított Angliában vagyok. :) De persze még nem nyugodhattam meg, hiszen be kellett jutnom a városba. Na, ott tartottam, hogy követtem a többieket, míg egy hosszú sorhoz nem értünk. Itt újból ellenőrizték a személyimet, majd az utamra engedték. Ugye a többi népnek még a csomagját fel kellett vennie, így "magamra maradtam". Követtem az Exit feliratos táblákat, amíg ki nem jutottam a friss levegőre. Itt előbányásztam a térképet, amit nyomtattak nekem, ugyanis a repülőtérről Londonba Wizz Air kisbusszal mentem be, foglaltam helyet, mert így biztos volt, hogy mikor, meg hogy jutok a városba. Követtem is a kis ábrát, hogy kb. merre kell mennem, viszont a kisbuszt sehol nem találtam. Ja igen, ekkor volt kb. 19:45 és 20:10 indult volna. Csomószor körbenéztem, járkáltam, próbáltam felfedezni a térképet, de semmi. Így odamentem egy zöld mellényes munkáshoz, aki így irányította a parkolóból a kocsikat. Megszólítottam, majd elmondtam, hogy mit keresek. Ez így még szuper is volt, mert megértette, viszont fogalma se volt, hogy honnan indul. Valamit elkezdett nekem magyarázni, de azt meg nem értettem. Úgyhogy megköszöntem és elmentem a másik irányba. Sehol semmi. Akkor jött egy srác, meg egy nő, és megkérdeztem őket is. Azt nem értettem, hogy ők mit mondanak, de így a nőci elkezdett mutogatni, meg magyarázni, hogy menjek oda, ahol a többi busz indul a városba, mert biztos az is ott lesz (de a térképen tök nem ott volt jelölve). Mindegy, megköszöntem és elmentem. Közben már majdnem 8 óra volt, kezdett sötétedni, hideg volt én meg még a buszt mindig nem találtam. Tisztára kétségbe voltam esve, hogy most mi lesz. Így megálltam, néztem a térképet, a helyszínt és közbe Istenhez kiáltottam, hogy kérlek segíts! A következő másodpercben egy huszonvalahány éves srác megáll mellettem és odaszól, hogy a wizz air buszt keresed? És így annyira meglepődtem, hogy mondtam, hogy yes, közbe meg magyar volt. Szóval egyik pillanatról a másikra ott termett a srác, aki szintén a kisbusszal jött, ráadásul még magyar is volt és még ő szólított meg.. szóval azért nincsenek véletlenek. Aztán így elmagyaráztam mivan, közbe virult a fejem, hogy most már minden rendben lesz. Persze nem mondom, az is megfordult a fejemben, hogy OMG, mivan hacsak hazudott és felrak valami máshova és elvisz magába. :D :S Dehát bizalom. Szóval ott vártunk, közbe kérdezgetett, én válaszoltam, aztán nemsokára megjött a busz, így meg is nyugodtam. Ráadásul a busz sofőr srác is magyar volt.. értitek.. :D Egyeztette az adatok, bepakolta a cuccokat, aztán beültünk, mert már nagyon hideg volt. Vártunk még egy kicsit, mert nem minden utast találtak meg, de aztán elindultunk egy 20 perces késéssel kb. Londonba az út durván egy óra, kicsit több. Közbe a sofőr meg az a srác beszélgettek, hogy mit csinálnak kint, meg így Magyarországról, meg minden. Jó volt magyar szavakat hallani, meg néha nevetni azon, amit mondanak. Közben írt Anett, hogy hol vagyok, mert egyébként a Victoriara mentünk, ami ilyen hatalmas állomás. Gondoltam majd ha megérkeztünk, akkor felhívom, vagy írok neki. Megálltunk, a csomagokat szétosztottuk, majd megkérdezi a srác, hogy segíthet-e még valamit, vagy hová kell mennem?! És így pont akkor jött Anett arra, úgyhogy megköszöntem az eddigi segítséget meg elköszöntem és így mentünk. Örültem, hogy Anettal sikeresen megtaláltuk egymást. Először mondta, hogy hívjuk fel anyáékat, hogy megnyugodjanak. Neki van ilyen skype telefonja, ami azt jelenti, hogy van egy címe és ingyen beszélhet bárkivel bármikor, aki fent van a listáján. Először nem voltak itthon gép előtt, mondjuk már ilyen fél 11 volt (ott fél 10), így csak egy üzenetet hagytunk. Később sikerült beszélni, így megnyugodtak. Persze apum első kérdése volt, hogy milyen Angliában az időjárás... A sikeres beszélgetés után, hogy minden rendben van, vártunk egy busszra, amivel elmentünk oda, ahol Anették laknak. Egy emeletes házban élnek, egy lakásban, ahol ilyen több kis szoba van, de minden megtalálható, amire így szüksége lehet az embernek. Arra a pár napra, amíg kint voltam az egyik lakótársa szobájában aludtam, aki akkor épp Lengyelországban volt otthon. Lepakoltam meg minden, és úgy volt, hogy vacsorázunk. Anett főzött valami szószós csirkét, így felemeli a fedőt, én pedig nézek rá angyalian, bociszemekkel, hogy nem eszek húst. És ott akadt ki teljesen, egész évre kiborítottam előre így kb. Nem tudta, és mondta, hogy így egy csomó olyan dolgot vett.. Végülis nem haltam éhen. A vacsora után megfürödtem és lefeküdtem.. itt aludtam. Első éjjel nem igazán aludtam jól, mert olyan furcsa volt az ágy, meg forgolódtam, pedig egyébként szuper volt minden, meg eléggé fáradt is voltam.