hajnalcsillag

Az elmúlt év egyik utolsó eseménye szomorúan érintett, mondhatni megdöbbentett, mégis lassan kezdtem túltenni magam rajta. Már éppen jó kedvem volt, mikor az év első rossz történését megláttam. Hirtelen beteg lett, fázott, pedig nagyon szerettük ám őket, most már mégsincsenek velünk. Apukám szerint nem a hideg oka, hanem valami méregé, amit megittak, mert az hitték, hogy víz. És most már nélkülük kell tovább élnünk. Már nincs itt Nyunyu és névtelen testvére. Már kezdtek jobban lenni, amikor Nyunyu testvére nagy kínszenvedések között elhagyta az élő állatok világát. Nyunyu ekkor egy napra eltűnt, senki sem látta, már azt hittük, hogy ő is elhullt valahol. Mégsem, ismét megjelent. Beteg volt és fázott. Adtunk neki tejet, de nem ivott. Vagy talán nem bírt? Nem tudjuk, nem értjük. Majd délután, miután felébredtem, sírást hallottam az ablak alól. Szenvedett, mert fáj neki, és nem tudott mit tenni. Sírt, mert érezte, hogy itt vannak az utolsó pillanatai. Mikor szólítottam, már a szemét sem bírta kinyitni. Majd lassan, hangosan és annál is fájdalmasabban is elhunyt. R.I.P. Nyunyu és névtelen testvére. Most egy perces néma csendet kérek értük.