Nem most volt, mégis élénken él bennem az élmény, hiszen mégis csak az egyik kedvenc csapatomról van szó. Hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy jön Magyarországra a We Came As Romans, akiket sokan csak egy sablonbandának tartanak, nekem mégis a szívemhez nőtt jó pár daluk. Nem volt kérdés, hogy megyek a koncertre, és az egyetem elvégzése után jó levezetésnek tűnt is ez a A38-as program.
Volt júniusban egy keddi nap, ami a buli mellett még a foci VB-ről is szólt, így lemaradtunk a magyar fellépőről - igaz, annyira nem is siettünk. A hazaiak után a Miss May I helyett egy osztrák csapat ugrott be, mert az amcsik lemondták, így a Dreaded Downfall kapott közel 45 perces játékidőt. Azt mondhatom, hogy kellemesen csalódtam, mert tényleg nagyon jó zenét játszottak, pörgősek voltak a dalaik, és elsőre be is jött a stílus. Sikerült a közönséget megmozgatniuk, és a fb-on is pozitív visszajelzéseket kaptak, úgyhogy szerintem nekik mindenféleképpen megérte átugrani a szomszédból.
Némi átszerelés után végre a WCAR készülődött a színpadon, amit a közönség a pódiumhoz való közeledéssel értékelt. Néhány perces intro után megjelentek előttünk, és egyből hatalmas energiával az egyik legnagyobb slégerükkel indították a fellépésük. A koncertre látogatók persze kívülről fújták a dalaikat, hiszen már régóta érett egy budapesti koncert, nagyon sokan szeretik őket.
Mivel elég későn kezdtek a srácok (kb. este 10 körül), így nem akartunk nagyon belefurakodni a tömegbe, ha előbb el kell indulnunk. Bár őszintén szólva ez sem lett volna probléma, és igazából annyira a testi épségemet se féltettem, nem igazán volt mitől. Szóval egymás után pörögtek a slágerek, melyek között az énekes néhány szóval mindig biztatta és bátorította a jelenlevőket, hogy az élet szép, nem érdemes feladni, szeretet, stb. szóval ez megerősítette azt a pozitív képet, ami eddig kialakult bennem róluk. 
A dalok jól szóltak, és meglepődtem, hogy az énekesek a cd minőséghez képest is elég jól tudták hozni a tiszta ének részeket, így a jól ismert dalok is kellemesen csengtek élőben.
Szinte az összes kedvenc dalomat eljátszották és még időben be is fejezték, szóval nem kellett előbb eljönnünk, ami külön öröm volt számomra. Persze az egy órás koncertjük extázisban fejeződött be, így a közönség visszatapsolta őket egy dal erejéig, ami - azt hiszem mindenki örömére - a kedvenc WCAR dalom volt, a Hope. Miközben együtt énekeltük a bandával a dalt egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a basszeros nem tudom hogy és mikor, de mellettünk majd előttünk játszik, ugyanis beugrott a közönségbe, így a szemünk előtt tolta végig a dalt, kiváló volt!
A végén pedig az volt a hab a tortán, hogy lejöttek a színpadról, nem mentek hátra, és lehetett velük picit beszélgetni és fényképet készíteni, amire nekünk nem volt időnk... Mégis azt mondom, hogy megérte, mert láthattam őket és egy jó koncert volt! Nem mozgok ebben a közegben, mégis amikor eljön egy-egy kedvencem a fővárosba, akkor szívesen elmegyek, mert élőben hatalmas élmény, és jó egy kicsit kikapcsolódni ilyen módon is, egy hardcore koncerten.
A koncerten játszott dalok: Tracing Back Roots, Ghosts, Fade Away, Mis//Understanding, I Survive, Never Let Me Go, Glad You Came (feldolgozás), Roads That Don't End and Views That Never Cease, Present, Future, and Past, Intentions, A Moment, To Plant a Seed, + Hope!
Képek forrása: A38 galéria
Utolsó kommentek