Ahogy az egész kirándulásunk, úgy az utolsó nap sem telhetett el kalandok nélkül. Utaztunk két emeletes vonattal, majdnem lekéstük a repülőt a rossz időbeosztás miatt, a repülőtéren pedig azon paráztunk, nehogy a csomagjaink ellenőrzésénél visszatartsanak.
Az előző beszámolóban ott hagytam abba, hogy ismeretlen német fiatalok befogadtak hozzájuk késő este. Hihetetlenül rendesek voltak, mert nem csak hogy befogadtak, szállást adtak és lefürödhettünk, de még reggelivel is megleptek. Közben beszélgettünk - bár én legtöbbször csak hallgattam, amikor kérdeztek, akkor válaszoltam. Azon felül pedig, hogy ennyire barátságosak voltak és szeretettel láttak el bennünket, a laktató reggeli után még Gent belvárosába is bevittek kocsival, hogy ne kelljen gyalogolnunk! Annyira hálásak voltunk, mert őszintén szólva már nagyon kimerültünk addigra. 
Az óvárost már szinte úgy ismertük, mint a tenyerünket, de mivel ott töltöttük a délelőttünket, ezért volt még időnk egy kicsit körbenézni. Először is benéztünk egy olyan templomba, ahol előző nap az egyházi szertartás helyszínét láthattuk. Már akkor egy ilyen üvegajtós falon keresztül láttuk, hogy a másik felét takarítják, söprik. Nagy naivan azt hittem, hogy újítják fel a másik részét is. Erre szombaton visszamentünk és mit látunk? A templom másik felében valamiféle bolhapiacot nyitottak, ahol mindenféle régi és használt dolgokat árulták. Nekem meg a bibliai idők jutottak eszembe, amikor szintén Isten házában voltak az árusok. Abszurd, hogy ma is ez történik, csak sokkal nagyobb volumennel.
Kilépve az épületből hamar a szombati piac forgatagába kerültünk, ahol néhány standon különböző termelők mutatták be saját portékáikat. Volt itt édesség, sajt, alkoholos ital, péksütemény, szalámi, lekvárok, szószok, minden ami belga - vagy annak kereszteltek át. A standokat végigjáró emberek szórakoztatására egy fiatal "dj-nek" szituált srác keverte a zenét, ami tényleg adott egy hangulatot az egésznek. Ha pedig már ott voltunk, akkor mi is megragadtuk a lehetőséget és beálltunk az ingyen kóstolok sorába. Mondjuk én nem vagyok az a 'mindent új és ismeretlen dolgot megkóstolni' fajta, de azért 1-1 kekszet, meg édességet én is bevállaltam. Igaz, a kiállított áruk még mindig nem a mi pénztárcánkhoz való volt, de egy-egy termékből szívesen hoztam volna én is haza. Példának pedig álljon itt néhány portéka, amelyet gyorsan lekaptam:
A piacozás után még megtaláltuk azt a híres ágyút Gentben, beugrottunk egy ilyen Kik szerű üzletbe, majd a város széle felé vettük a lábainkat, hogy újra a stoppolás mezejére lépjünk. Megint jó pár km-t gyalogoltunk, mire kiértünk oda, ahol előző nap Brugge-be stoppoltunk, most viszont nem igazán volt szerencsénk. Igaz, hogy jó páran megálltak, de egyikük sem arra ment, inkább Amszterdamba utaztak. Másik helyet kellett keresnünk, mert pont rosszul ágazott el az út, és olyan helyre nem tudtunk menni, ahol pont csak a főváros felé mennek a kocsik. Nem tudom mennyi ideje lehettünk kint, de bőven volt fél óra, és semmi. Kicsit visszább mentünk és készítettünk egy Brüsszel táblát, de ott még kevesebben álltak meg. Így nem volt választásunk; irány a vonatállomás és azzal utazunk tovább. Ez mind szépen hangzott és az elgondolásunkba is jó volt, csak a vonatállomás megint olyan rohadt messze volt, hogy minimum fél órát gyalogoltunk olyan városrészben, ahol addig nem jártunk - igaz, szép hely volt, de már semmi erőm nem volt körülnézni, nem hogy fényképezni.
Nagy nehezen kiértünk az állomásra, megvettük a jegyeket egészen Charleroi-ig, csak egy gond volt: nem volt közvetlen járat és az átszállásra majdnem egy órát kellett volna várnunk. Elkezdtünk számolgatni, aztán rájöttünk, hogy ez így nagyon nem lesz jó. Hiába voltunk az állomáson 3 óra előtt, és hiába indul a repülő fél 7 előtt, ha addig ki kell centiznünk minden percet. Gondolkodtunk Zsuzsival, hogy mi legyen. Mert az oké, 5 után Charleroi-ba vagyunk, de onnan hogy jutunk fél óra alatt a repülőtérre. Taxival - merült fel benne az ötlet, de azzal mindketten tisztában voltunk, hogy az egyrészt sokba fog kerülni, másrészt honnan találunk hirtelen egyet, ami gyorsan kivisz minket a repülőtérre. Az nem lehet, hogy ilyen miatt lekéssük a gépet, nem akarjuk lekésni, hiszen otthon lenyakaznak minket a szülők és egyébként is hogy jutnánk haza pénz és repülőjegy nélkül? Teljesen kétségbeestem, újra. Már szinte majdnem sírva fakadtam a városi vonatállomáson, ahol több tucat embert várakozott. Imádkoztam, már szinte hangosan, mi mást tehettem volna? Kértem Istent, hogy adjon megoldást a helyzetünkre, ne hagyjon cserben.
Előszedtem a táskám oldalából a köteg kinyomtatott papírt, ami az utazásunk alatt a tájékozóképességünket kellett volna szolgálnia, ehelyett alig használtuk - de most jól jött. Néztem a Brüsszel - Charleroi közötti közvetlen buszjárat menetrendjét, amivel odafelé igénybe vettem, és elkezdtem számolgatni. Zsuzsival elkezdtük elemezni, hogyha csak Brüsszelig megyünk vonattal, akkor onnan könnyebb helyzetünk van eljutni a repülőtérre, mintha Charleroi-ig mennénk vonattal. Viszont már megvolt a jegyünk, ami ilyen 14 euró körül volt, és már nem volt pénzünk újat venni. Mi mást tehetnénk, elkezdtünk érdeklődni, hogy visszaváltják-e, illetve a gyors vonat hol áll meg pontosan a fővárosban. Az utóbbit elég könnyen sikerült kideríteni - a központban megállt, ami jó volt nekünk; viszont a jegyekkel még mindig hadilábon álltunk. Nem értette a bácsi, hogy mit akarunk, végül egy másik kisegített és mondta, hogy menjünk vissza ugyanahhoz a jegypénztárhoz, ahol vettük és próbáljuk meg visszaváltani. Egy fiatal lány ült ott - szerintem diákmunkás lehetett -, elmagyaráztuk neki, hogy félrenéztük a járatot, meg az utazást, és nem Charleroi-ig szeretnénk utazni, hanem csak Brüsszelig. Abban a pillanatban szerintem megsajnálta az idióta bénázó külföldieket és segítségül hívva a mentorát sztornózta a jegyünket és adott helyette egy másikat, ami a fővárosba szólt. Emellett még a pénzünket is visszakaptuk, mert majdnem fele annyiba került a jegy. Isteni csoda volt, de már nem tudom hanyadik a kalandunk során.
Mi pedig szinte rohantunk ki a peronra, mert már csak 2-3 perc volt hátra a gyorsvonat érkezéséig, amelyre nagy tömeg várt. Nem is néztünk körbe, épp ahogy kiértünk már jött is. Egy 2 emeletes vonat volt! Két emeletes volt, értitek??! Mint egy kisgyerek mikor először hajót lát a Dunán úgy bámultam kb., aztán végre felszálltunk. Találtunk is ülőhelyet, így gyorsan lehuppantunk. Innen bámultam a száguldást, a szélkerekeket, a belga tájt és a vonatot. Brüsszelig már nem is álltunk meg sehol, kb. fél óra alatt a fővárosban voltunk. Viszont a reptérre tartó különbusz indulása pont erre az időpontra volt tehető. Mondtam Zsuzsinak, próbáljuk meg elérni, mert a következő csak fél óra múlva jön. Így gyors tempóban a tizenvalahanyadik vágányról átrobogtunk a kijárat felé, viszont nem tudtuk melyik az a kijárat, ami nekünk kell, mert óriási az a vonatállomás. Így gyorsan bementünk egy információs irodába, ahol útbaigazítottak. Mikor kiértünk az utcára már pont indulni akartak a buszok. A sofőr látta, hogy sietünk és mielőtt indult volna, kinyitotta az ajtót és megkérdezte, hogy a reptérre megyünk? Mondtuk, hogy igen. Felvett minket, gyorsan felpattantunk és már mentünk is. Gyorsan kifizettük és leültünk. Amúgy az durva, hogy Gentből a repülőtérig 20-21 euróból jutottunk ki, miközben a repülőjegy hazafelé kerek 10 euróba fájt...
Egy óra buszozás az autópályán, és már kint is voltunk a repülőtéren fél 5 után. Hihetetlen hálás voltam, tudtam, tudtuk, hogy ez isteni közreműködés volt, nélküle nem lett volna ilyen nyugis a hazafelé vezető utunk. Igaz, hogy sok pénzünk elment az utazásra, de legalább nem késtük le a járatot. A repülőtéren még betértünk egy boltba, ahol vettünk valami kaját, mert aznap kb. csak reggeliztünk, aztán mentünk az ellenőrzésre. Kicsit para volt a dolog, mert odafelé wizzair járattal mentem, hazafelé meg ryanair-rel jöttünk és eltérő szabályok vonatkoznak a poggyászokra. Ezért izgultam, mert hazafelé 1 csomagba kellett mindent rakni, és nyilván több cuccunk van. Viszont se a 10 kg-ot nem haladhatja meg, sem az adott méretet. Végül tömeg volt és nem ellenőrizték a méretet, a súlyt meg senkinek. A repülőn nem ültünk egymás mellé Zsuzsival, mert mindketten az ablaknál akartunk ülni, így mellettem két amcsi lány foglalt helyet. Amúgy ezért a látványért mindent:
Este fél 9 körül voltunk Ferihegyen, ahol anyukám és nővérem várt, majd együtt jöttünk haza.
Annak ellenére, hogy Belgium utcái nagyon koszosak, minden drága (legalábbis nekünk), sok a kutyagumi és sokszor csak franciául akarnak beszélni az emberek, vannak szép helyek és érdekes dolgok. A kalandos és sokszor kétségbeejtő helyzeteink ellenére sem bánom, hogy nekivágtam ennek az utazásnak. Sok mindent tapasztaltam, sokszor kellett hirtelen reagálnunk, de emellett nagyon jó élményeink voltak; nagyon jófejek voltak a szállásadóink, és azok is, akik felvettek stoppolás közben. Mondhatnám szerencsésnek magunknak, de inkább azt állítom, hogy áldottak vagyunk és tudom, hogy fentről mindvégig vigyáztak ránk. Nem bánom, hogy az ösztöndíjamat - amiből amúgy fényképezőt akartam venni - erre költöttem, mert legalább egy újabb országot láttam és újra repülhettem; és még azt sem, hogy a szél teljesen szárazra, már-már sebesre fújta ki az arcunkat és a kezeinket. Egyedül azt sajnálom, hogy a tengerhez nem jutottunk el.
Jótanács a Belgiumba utazóknak?! Tájékozódjanak mindenről, vigyenek magukkal sok pénzt és öltözzenek nagyon-nagyon rétegesen! Az általam készített fotókat megnézhetitek a facebook oldalamon, de olvassátok el hozzá a többi nap beszámolóját is (időrendi sorrendben alább linkelem), mert úgy igazán érdekes és - szerintem - izgalmas! :)
Belgiumi kalandozás - 2. rész.
Utolsó kommentek