hajnalcsillag

A mindennapjaim és amikor az életem elvont pillanatait élem meg.

Utolsó kommentek

  • hajnalicsillag: @Kata Oross: szia! igen felhasználhatod, de a végére írd oda, hogy részlet - és a nevemet (Tóth Sz... (2013.08.01. 13:15) Kari Jobe - Where I Find You
  • Kata Oross: Nagyon szeretem Karit és a dalait. Meg szeretném kérdezni, hogy használhatom-e ezt a szöveget, job... (2013.08.01. 10:09) Kari Jobe - Where I Find You
  • viteez: ez így van, csak nehéz megtalálni a középutat a visszahúzódó, egészséges, és nyomulós között ;) (2013.05.13. 21:47) első látás után randi.
  • hajnalicsillag: @viteez: ezt értem és egyetértek, de attól, hogy valakinek van férje/ felesége van, attól még korá... (2013.05.13. 21:09) első látás után randi.
  • viteez: @hajnalicsillag: ha a keresztyén értékrend alapján indulunk el, akkor csak egy házasság van és nin... (2013.05.13. 18:33) első látás után randi.
  • Utolsó 20

Címkék

Címkefelhő

2013.04.14. 16:09 hajnalicsillag

belgiumi kalandozás.

544038_595448700466198_1446618177_n.jpg2013. április 3., 02:45 perc, negyedik emelet, Budapest. Csörög a telefonom, fel kell kelnem, felöltöznöm, összepakolnom, ennem valamit, aztán irány a reptér. Kint szakad az eső, így beülünk az autóba és kocsival visznek ki Ferihegyre. Így indult el múlt héten a tavaszi szünetemben a pár napos kalandunk, amelynek célpontja Belgium volt.

Reggel 5 órakor már a reptéren voltam, egyedül. Hiába van hajnal, az egész terminál csak úgy zeng a hangosbemondótól és a sok utazótól, akik hozzám képest elég frissnek tűnnek. Utoljára négy éve repültem, azóta minden megváltozott. Mire előkeresem a papírjaimat, átjutok az ellenőrzésem, veszek magamnak innivalót, és megkeresem a beszállási helyet, addigra már 5:45 van. Hosszú sor áll előttem, és mire a kijárathoz jutok, már az első busz elindult a repülő felé. Izgulok, hogy lesz-e hely az ablaknál, onnan akarom nézni a reggeli napfelkeltét. 6:10 perc - indulás. Lassan kigurulunk a felszállópályára, miközben a biztonsági oktatási hallgatjuk. Folyamatosan rágózom, nehogy beduguljon a fülem - közben a felszállásnál megugrik a gyomrom. A levegőben vagyunk. Fentről olyan szép és békés minden. 548484_595536523790749_30662141_n.jpgA felhők felett mindig kék az ég, süt a nap - ha éppen nem fordul a Föld éjszakába, a zúzmara pedig az ablakra tapad. Minden olyan idilli, a tömény felhőréteg pedig úgy néz ki alattunk, mint valami egyberagadt fehér vattacukor, ami azt sugározza feléd, hogy csípned kell belőle. 1:55 perc a repülési idő. Én csak bámulok kifelé az ablakon. Hiába vagyok álmos, nem merek elaludni, nehogy lemaradjak valamiről. Reggel 8 óra, alig pár fok, Charleroi reptér - leszállás. Követem az embereket, keresem a kijáratot. Jegyet veszek a Shuttle buszra, ami egy óra alatt bevisz Brüsszel belvárosába a vasútállomásra. Indulás előtt felhívom anyukámat, hogy megnyugodjon rendben megérkeztem, illetve írok 1-2 üzenetet. Tele vagyok izgalommal és várakozással. Az autópályán haladva a tájat figyelem, belga rendszámú autók és francia közlekedési táblák mindenhol, de a táj mintha csak Magyarország lenne, szinte az Alföldön érzem magam.

Fél 10 magasságában értem be a városba, ahol felhívtam Zsuzsit, aki Hollandiából utazott át, ahol korábban néhány napot töltött el a barátaival. Nem igazán értettük meg egymást, és azt sem, hogy hol találkozzunk. De mivel láttam, hogy a vasútállomásról közvetlenül indul metró, ezért elindultam, hogy megkeressem és eljussak valami központi helyre, ahol találkozhatunk. Volt nálam városi térkép, kiskönyv a helyi látványosságokról, csak éppen leírás nem a tömegközlekedésről. Úgy volt, hogy körbegyalogoljuk a látványosságokat és nem utazunk semmivel a városon belül, ezért nem is foglalkoztam ezzel. Szóval lementem az aluljáróba és próbáltam kiigazodni a nem túl egyszerű közlekedési hálózaton. Kb. 3-4 embert próbáltam megkérni angolul, hogy segítsen, de mindegyik rávágta, hogy ő csak franciául beszél (na persze). Aztán fél óra böngészés után nagyjából kibogarásztam mivel és hogyan kell utaznom. Odaléptem az automatához, ahol egy srác segített átállítani a nyelvet angolra, majd vettem egy rohadt metrójegyet 2 euróért. Figyeltem az előttem áthaladó embert, hogy mit hogy kell csinálni a jegyellenőrzésnél, utána már simán ment minden. Majdnem minden. Csak a Botanikus kertig utaztam, mert a Central Station-höz át kellett volna szállni, és nem akartam még többet metróra költeni (mint később kiderült nem is kellett volna, mert 1 jeggyel annyiszor szállsz át és arra utazol, amerre csak akarsz 1 órán belül). 7254_595537233790678_1420238562_n.jpgSzóval felhívtam Zsuzsit, hogy hol vagyok és valahogy jusson el oda. Kb. fél órát vártam rá egy villamosmegállóban a mondhatni jeges szélben, ami teljesen átfújt, mire újra beszéltünk telefonon. Kiderült, hogy ő már rég vár rám a Botanikus kertben, csak nem kaptam meg az sms-ét, mivel azt jelezte a telefonom, hogy megtelt a sms tárhely (közben nem is, csak a telefon memóriája, de erre csak 2 nappal később jöttem rá). Szóval szerencsétlenkedtünk, vagy inkább én egy sort, de megtaláltuk egymást. Ha már ott voltunk, akkor benéztünk a kertbe, ahol volt 3 kis pálmafa és 10 narancssárga színű hal. De legalább meleg volt, és tudtunk beszélgetni. Aztán nekilódultunk a városnak. Elmentünk egy templomhoz, ami a közelben volt, utána pedig egy szép épületet mentünk megkeresni, amit még a Kertből láttunk.
A kis utcákon haladva egy nem túl vidám környékre keveredtünk. Konkrétan egy olyan úton mentünk le, ahol fényes nappal ablakokban nők ültek, és árulták magukat, vagyis a testüket. Nem igazán akartam odanézni, mert egyszerre volt iszonyatosan kiábrándító, megdöbbentő és egyben gusztustalan is számomra - még ha velem egynemű emberekről beszélek is. De maga az egész helyszín is elég fura volt. Zsuzsi szeretett volna kávét inni, és néztük, hogy hova ülhetünk be, de minden kis helyen ilyen török, lányok után kacsingató férfiakkal volt tele. Szóval igyekeztünk gyorsan megpattanni onnan. 64271_595543360456732_1655067310_n.jpgVégül egy aranyos kis beülős boltszerűséget találtunk, ahol megpihentünk egy kicsit. Ezután újra nekiindultunk a városnak, hogy azt a szép épületet megtaláljuk. Az épületet, amely messzebb volt mint mi az gondoltuk (kb. 4 km a google térkép szerint). Név szerint a Szent Szív-székesegyházhoz mentünk, ahol vicces csehekkel találkoztunk (megkértek, hogy videózzuk le őket, ahogy tönkreteszik a városnéző bicikliket, miközben "legurulnak" a lépcsőkön). Aztán megkerestük a bejáratot és bementünk. Hatalmas az egész épület, belül pedig nyugodt, csendes és hideg. Mi azért leültünk egy kicsit és pihengettünk, ha már ott voltunk. A monumentális épületből kilépve próbáltuk bemérni magunkat a térképen, de mivel éhesek is voltunk, ezért beültünk egy kajáldába. Azt el kell mondanom, hogy a városban nagyon sok nemzetiség él együtt. Rengeteg arab és török él Brüsszelben, így nem nehéz összefutni velük egy meki féle kajáldában. Szóval kikértük a híres frities-t (ami egy híres belgaság, és nem tudom hogy kell kimondani, hogy megértsék mit akarok; egyébként pedig csak sültkrumpli és nem olajban hanem marhafaggyúban sütik.. ez a különbség), majd leültünk egy asztalhoz, azt mondták kihozzák. Közben Zsuzsi felhívta a figyelmemet Allah szemére, ami ki volt függesztve. Mert tudniillik Allah mindenhol figyel, amire a kis szem is figyelmeztet. Fura dolgok történnek ott, az egész várost egy nyomasztó légkör veszi körül. Brüsszel egy olyan hely, ahol nem élnék. A másik dolog amit észrevettünk, hogy iszonyú módon pazarolják a kaját az emberek. A kikért menünek a felét otthagyják a tányéron - vagy hozzá sem nyúlnak (nem csak itt láttuk, hanem több helyen is), ami aztán egyenesen a kukában landol a szeméttel együtt - okos dolog, mert ők megengedhetik.

A délutáni ebéd után úgy voltunk, hogy egész nap gyalogoltunk (a 7-8 kg-os táskáinkat cipeltük magunkkal, mivel nem tudtuk hova letenni), még sem láttunk semmi nevezetességet, ezért legalább az Atomium-hoz el kéne menni. Megállítottunk egy fiatal apukát, aki a kisfiával éppen arra jött biciklivel. Megkérdeztük, hogy merre kell menni, és meg is mutatta volna, ha éppen rajta lett volna a brüsszeli térképen. Azért nagyjából elmagyarázta, meg a kérdésünkre azt is elmondta, hogy hol tudunk városi bringát kölcsönözni a közelben (tovább gyalogolni képtelenek lettünk volna már - 4 km-re volt az Atomium tőlünk). Így délután 5 óra után a hideg szélben úgy volt, hogy bringára pattanunk, csak éppen a közelben lévő kölcsönző az csak kölcsönző volt és nem lehetett ott olyan kártyát venni, amivel először tudunk biciklit bérelni. Ekkor már úgy voltunk, hogy jó, akkor megyünk a Merode metró állomáshoz, ahol találkoznunk kell azzal, akinél alszunk (az is 7 km-re volt tőlünk gyalog, a térkép másik felén). És ekkor - nem fogjátok elhinni mi történt velünk: az utcán álltunk és megállt egy kocsi. Na kik ültek benne? Az a férfi és a kisfia, akik előbb útbaigazítottak. Az apuka kérdezte, hogy mi történt, nem sikerült biciklit bérelnünk vagy már nem akarunk felmenni az Atomiumhoz? Elmondtuk mi a helyzet, aztán mondta, hogy pont vásárolni mennek, de szívesen elvisznek útközben ehhez a bogyós látványossághoz. Ezért bepattantunk a kocsiba, és elvittek minket, pedig kerülő volt. Nagyon rendesen voltak! Közben kiderült, hogy a férfi lengyel, de már 10 éve Belgiumban él, a feleségét is itt ismerte meg. A kisfiú 6 éves volt, és tiszta cuki, még milkás kis húsvéti tojást is kaptunk tőle ajándékba. :) Az autóban beszélgettünk, aztán sűrű köszönések közepette elbúcsúztunk tőlük. Ez volt a nap legjobb pillanata, de tényleg!

561232_595548553789546_1699999410_n.jpgNegyed 7-kor értünk az Atomniumhoz, és 6-kor zárnak be.. így már nem tudtunk felmenni a bogyóba, hogy a magasból nézzük meg a brüsszeli kilátást. Azért készítettünk néhány fotót ha már ott voltunk. Aztán elindultunk, hogy elgyalogoljunk a Merode állomáshoz, ahol a szállásadónkkal találkoztunk. Amúgy azért gyalogoltunk, hogy spóroljunk, másrészt így több mindent láthatunk, és van két lábunk is, amire ezzel képesek vagyunk. Megkerestük a főutat, majd a térképet követve néztük az irányt. Már nagyon fáradtak voltunk, és kezdett sötétedni is, de ha azt hiszitek, hogy véget ért ezzel az első napi kalandunk, akkor tévedtek. Ugyanis út közben bementünk egy bankba az automatához, hogy Zsuzsi pénzt vegyen ki. Berakta a kártyáját, beírta a pinkódját, mindent amit kell, csak éppen rosszul emlékezett a kódjára.. harmadszorra is. Az automata elnyelte a kártyáját, amin minden pénze volt. Így ott álltunk a bezárt bankban, benyelt kártyával, Zsuzsi 0 Ft készpénzzel, hulla fáradtan, előttünk még 5 km gyaloglással. Kicsit reménytelennek tűnt a helyzet. De nem csüggedtünk, indultunk a Merode felé. Elkezdett pötyörögni az eső, és sötétedni is kezdett - vagyis besötétedett. Már beszélgetni se volt erőnk, és igazából kedvünk se - legalábbis nekem nem. Nem ilyennek képzeltem el a belga kirándulásom első napját. Sötét volt, este 8 után voltunk, még mindig rengeteg lépés állt előttünk és már nem is a főutcán kellett volna haladni.. Szóval felhívtuk a srácot, akinél aznap este aludtunk, hogy hogy jutunk el hozzá, akkor éppen a Botanikus kertnél voltunk. Azt mondta, hogy onnan még 40 perc gyalog, amit abban a pillanatban lehetetlennek éreztünk, hogy képesek vagyunk megtenni. Így ott felszálltunk a metróra (nem érdekelt, hogy 2 euróba kerül), és azzal elmentünk a Merode-ig (kiderült, hogy egy jeggyel át is lehet szállni..). Ott már várt ránk Csaba (nem ismertük őt előzetesen, a couchsurfingen kerestünk szállást mindhárom éjszakára), akinek a lakásáig mindössze 10 percet kellett sétálnunk. Nem tudom mennyi lehetett az idő, de olyan fél 10-10 körül lehetett. Végre meleg volt, és leülhettünk, levehettük a vállainkról a csomagjainkat, amit egész nap cipeltünk. Csaba egy bő egy hónapja kint dolgozó magyar jogász, aki itthon még egy híres politikus nőnktől tanult franciául (sokat szerepelt a tv-ben az elmúlt hónapokban, biztos tudjátok ki az). Szóval nála aludtunk, nagyon rendes volt. Egy pici lakásban él, ahol mi a kis tetőtéri részen aludtunk (én a szélén, hogy ne zúgjunk le kb. 4 m magasról). Jó volt egy ott élő magyarral beszélgetni, és kifaggatni, hogy mi hogy, miért, mit csináltunk rosszul, stb. Jó ideig beszélgettünk, majd aludni tértünk. El sem tudjátok képzelni milyen jó érzés volt melegben egy matracra leheveredni és aludni reggelig, amikor is jöttek a további kalandok...

komment

Címkék: repülés személyes utazás külföld emberek kirándulás élmény kaland történetek Brüsszel Belgium


A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalcsillag.blog.hu/api/trackback/id/tr95220370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása