hajnalcsillag

A mindennapjaim és amikor az életem elvont pillanatait élem meg.

Utolsó kommentek

  • hajnalicsillag: @Kata Oross: szia! igen felhasználhatod, de a végére írd oda, hogy részlet - és a nevemet (Tóth Sz... (2013.08.01. 13:15) Kari Jobe - Where I Find You
  • Kata Oross: Nagyon szeretem Karit és a dalait. Meg szeretném kérdezni, hogy használhatom-e ezt a szöveget, job... (2013.08.01. 10:09) Kari Jobe - Where I Find You
  • viteez: ez így van, csak nehéz megtalálni a középutat a visszahúzódó, egészséges, és nyomulós között ;) (2013.05.13. 21:47) első látás után randi.
  • hajnalicsillag: @viteez: ezt értem és egyetértek, de attól, hogy valakinek van férje/ felesége van, attól még korá... (2013.05.13. 21:09) első látás után randi.
  • viteez: @hajnalicsillag: ha a keresztyén értékrend alapján indulunk el, akkor csak egy házasság van és nin... (2013.05.13. 18:33) első látás után randi.
  • Utolsó 20

Címkék

Címkefelhő

2013.01.05. 00:53 hajnalicsillag

Twilight-fertőzés.

500alkonyat.jpgEddig megálljt parancsoltam a Magyarországot is megbolondító Twilight-láznak, és tiltakozásképpen egyetlen részt sem voltam hajlandó megnézni. Tudtam nagyjából miről szól, valamint egy fél részt láttam is egyszer a suliban (egy óra keretében könyörögték ki a többiek a tanártól), de utána is úgy voltam, hogy nem, nem és nem. Kicsit büszke is voltam, hogy nem nézek ilyen vámpírmozikat, de aztán a héten egyik délután bekapcsoltam itthon a tévét...

Épp az Alkonyat valamelyik része ment, kb. a 30. perc környékén csatlakozhattam be. Gondoltam már megnézem miről szól teljes egészében, ha már milliók imádják és lányok csöpögnek utána. Hát, én is a tévé előtt ragadtam. De nem csak hogy ott ragadtam, hanem annyira érdekelt a sztori folytatása, hogy addig nem nyugodtam, amíg meg nem néztem az első rész első percétől (kiderült amit a tévében láttam az a 2. volt) az utolsó rész utolsó perc végéig az egészet (persze nem folyamatosan). Nem azért mert katarzisba kerültem volna és sírtam volna a végén, sőt, a sorozat végén úgy éreztem, hogy egy egész napot elpazaroltam az életemből. Tény, hogy a rendezőknek nagyon jó érzéke volt ahhoz, hogy kiválasszák azokat a szereplőket ahhoz a sztorihoz, amely(ek) dollármilliókat hoz(nak) nekik, hiszen egy ilyen történet nem csak a kislányok szívét hatja meg, hanem még a 30 éves anyukáét is. Van benne egy kibontakozó szerelem happy end-del, dögös pasik, vámpírgyilkolászás, dráma, halál, természetfeletti csodák és lények, izgalom, harc, és minden olyan dolog, ami a képernyő elé vonzza az embereket és közben beleülteti a gondolatot az agyukba. Mert velem ezt történt. Jó, Jacob-ért érdemes volt megnézni, mert ő tényleg egy tökéletes pasi (igen, minden lány ilyen fiúra vágyik) a sorozat alapján (én tuti őt választottam volna a hófehér repülő vérszívó helyett). De ezzel együtt a filmesek olyan álomvilágba taszítják a nézőt, hogy az valami hihetetlen. Még nekem is percek kellettek, hogy felrázzam magam ebből a kába és soha meg nem valósuló sztoriból, és felélénkítsem a kiüresedett lelkemet. Egyrészt az, hogy valaki egy ilyen társra lel és két ilyen férfi harcol érte annak 0,000000001 % kb. az esélye - és lehet, hogy még akkor is túloztam. Na és ott vannak a vámpírok. Az elején még tűrhető volt, de ahogy egyre mentünk bele a sztoriba, úgy egyre több véres, gusztustalan és visszataszító jelenet volt benne (tény, hogy nem bírom a horrort, a zombis, gyilkolászós filmeket - és nem is nézek ilyeneket), amit már kevésbé bírtam. A tetőpontot nálam az utolsó részben a harc érte el, amikor a drámát követően megvizsgálva közelről a vámpírszemeket láthatjuk, ahogy egymás fejét leszakítva, kitörve és testüket szétharapdálva végeznek egymással. Mindezt éjjel, egyedül, sötétben néztem és már kivoltam lelkileg, de tudtam, hogyha lekapcsolom, akkor később úgyis meg akarom majd nézni (ördögi kör ez), szóval inkább végignéztem. Aztán mégis boldogan ért véget.

Tanulság: soha többet nem akarok vámpíros, zombis vagy ehhez hasonló filmet (és köztük Alkonyatot) nézni. Úgy érzem a lelkem besötétül és teljesen kiüresedett ezután a sorozat után (lehet, hogy túlzásnak érzed, vagy nevetsz rajta), de ha velem - egy életvidám, boldog, lelkileg feltöltött emberrel - ezt teszi, akkor mi történik azokkal, akik nem úgy élik az életüket mint én, és nem azok a dolgok értékesek az életében, mint nekem? Mit éreznek, amikor ebbe az iszonyatos álomvilágba száműzik őket, majd egy rossz álomként a valóságba csöppennek? Egyszerűen ki kell mondjam, sajnálom őket (még ha ez nem túl helyes magatartás is). Mert én tudtam, hogy mivel töltsem meg a kiszáradt, nyomasztó érzéssel megtöltött szívemet és lelkemet, de ők mit tesznek? A saját életükben is erre várnak és vágynak? És mi történik azokkal, akik más zombis, gyilkolászós filmeket néznek nap mint nap? Valójában belegondolnak, hogy milyen hatással van az életükre, a gondolkodásukra, az értékrendjükre, az érzelmeikre, a mindennapjaikra?

Ne nevess ki, csak azt mondom: gondold végig őszintén, hogy mennyi kell neked ebből, hol húzod meg a határt?! Én inkább maradok a drámai vígjátékoknál és az igaz történeteknél! ;)

komment

Címkék: vélemény élet személyes lélek gondolatok filmek idő érzések vámpírok twilight alkonyat


A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalcsillag.blog.hu/api/trackback/id/tr984998977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sunci János 2013.03.05. 16:01:24

Elég érdekes és radikális nézeteket vallasz a témával kapcsolatban. Szerintem az ingatag lekivilágú dagadt tiniken kívül senkit sem ráznak meg a csillogó vámpírok vagy a steven segal imitátorok.
süti beállítások módosítása