hajnalcsillag

Szept. 29.: én ott leszek! - hangzott el számtalanszor ez a szállómondat a promó videókban annak az estének a beharangozásaként, mely összesen hat programot ölelt fel az ősz első hónapjának utolsó szombatján Budapesten.

A Budapest Gospel idén egy olyan átfogó eseményt szervezett Nekünk, amelyre már régóta nem volt példa, utoljára évekkel ezelőtt volt hasonló rendezvény. Három koncert, egy ékszer- és ruhabemutató, könyvbemutató és filmvetítés - mindez egy hétvégén, három városban, Magyarországon. Ezek a programok szolgálták annak az estének az alapját, amely sok régi élményt és érzést hozott fel bennem. De először egy kicsit az előzményekről.

Néhány héttel, talán két hónappal ezelőtt kezdték el reklámozni a szervezők ezt az estét. Én személy szerint nagyon lelkes voltam, mert több szálon kapcsolódtam valamilyen módon ezekhez a dolgokhoz, vagy egyszerűen csak közel álltak a szívemhez. De valahogy ebben az érzésben nem sok partnerre leltem. Persze, a fiatalok hallottak róla, mert rengeteg helyen hirdették, de mégis úgy éreztem - és sajnos láttam -, hogy a fiatalok nem kaptak rá erre a nagyszerű és egyedülálló lehetőségre. Sajnos. Így biztos voltam benne, hogy nem lesz telt ház, de azért reménykedtem, hogy ez nem nyomja rá a bélyegét a hangulatra.

Szeptember 29, szombat, Budapest, Dürer-kert. A főváros egyik legnépszerűbb klubja, amelynek falai évente egy-kétszer látnak keresztény előadókat is, de azok is főleg a metál és a hardcore vonalán mozognak. Ezen a délutánon pedig több száz fiatal és két tucat idősebb embert várt arra, hogy magyar és skót fiatalok osszák meg hitüket és életüket azokkal, akik megtisztelték őket a jelenlétükkel. Bő háromnegyed órát kint várakoztunk az udvaron, addig felmértem az ismeretségi faktort. Hát nem sok sűrűn látott arcot láttam, pedig elég sok fiatalt ismerek. De ezen nem is sokat elmélkedtem, nyitották az ajtókat, a több száz koncertre várakozó pedig beáradt a nagyterembe.

A közönség nagy része a terem első felébe tömörült, de igen csak szellős volt a tér, ami azt jelenti, hogy kb. félig volt kihasználva a hely adta lehetőség. Az est nyitásaként a magyarok alkotta RetroChrist keresztény divatmárka bemutatóját nézhettük meg 15-20 percben. Igazából én már évekkel ezelőtt - a megalakulásakor - hallottam erről, ugyanis anno még a KrossKulton is hírt adtunk róla. Tisztában voltam azzal, hogy miért alakult, milyen termékeik vannak, de most élőben is láttam a pólókat és a karkötőket - meg azért egy igazi bemutató keretében mégiscsak másképpen hat ez az egész. Szóval én is kaptam egy kis plusz infót ezen az estén, és annak is örülök, hogy az A21-es kampányról is esett néhány szó, amit egy nagyon fontos kezdeményezésnek tartok! A látványos, precíz munkával készített darabok nem igazán az én stílusomhoz tartoznak, de az elképzelés és a kivitelezés tetszik! És ahogy hallottam a közönség is lelkesedett irántuk, és amiatt, hogy végre magyarországi boltokba is forgalomba kerüljenek az RT termékek számos európai és amerikai ország után.

A rövid pakolás és hangolás után színpadra állt az est első zenekara, az Amnesztia! Az éppen búcsúkoncertjét adó magyar csapatot már többször volt szerencsém élőben látni, hiszen nem egy ma alakult együttesről van szó. Legnagyobb hatással rám azt hiszem a 2009-es lemezbemutató koncertjük volt - talán a helyszín miatt is (ami az épülő 4-es metró egyik föld alatti állomása volt), amikor több száz ember előtt adták elő dalaikat profi módon, profi körülmények között. A mostani fellépésükben is ez a minőség látszódott és hallatszott. Az egy órás játékidejük alatt több dalt is előadtak a korábbi két EP-jükről (Rádió, Félelem nélkül), de egy-egy angol nyelvű és akusztikus hangszerelésű szerzemény is terítékre került, amelyek a legutóbbi - és egyben utolsó - ingyen elérhető Unplugged lemezükön találtok meg. A közönség egy nagyon szerethető és lelkes csapatot láthatott a színpadon, akik szívüket, lelküket beleadták az estébe. Stu (énekes) többször is a közönség soraiban elvegyülve köszönte meg a jelenlévőknek, hogy eljöttek az ő búcsú fellépésükre. Érezni lehetett azt a hálát és köszönetet, amelyet a rajongók felé kivetítettek; emberbarát volt az egész. Sajnos azonban a közönség nem igazán ismerte a dalaikat. Hallani talán hallottak róluk, de nem sokan voltak képben, hogy kik ők. Lehet találgatni (nekem is van egy tippem) hogy miért, de ez már mindegy is. A végére azért belelkesültek a fiatalok, és ha a dalszövegeket nem is tudták, legalább jól érezték magukat, és a felfokozott hangulatban talán még ők is sajnálták, hogy addig a napig - a búcsú pillanatáig - nem voltak tisztában az 'Amnesztiával'. Ez volt az a csapat, amelyre többen is felkapták a fejüket (köztük apukám is, ami nagy szó - igen, ő is eljött, elég menő volt), hogy: jé, ezek milyen profin játszanak! Hát igen. Ja, és mielőtt elfelejteném: a Halleluja-téma nagyon jó ötlet volt, szépen szólt! Én személy szerint örülök, hogy újra láthattam élőben a csapatot, hogy kaphattunk az életükből, alkotásaikból egy szeletet, amivel az elmúlt évtizedben dolgoztak. Remélem valamilyen formában folytatódik egy-egy projekt, amely már nagyobb visszhangot kap!Amíg a Tűzveszély készülődött a színpadon, addig néhány ingyen EFO-s póló gazdára talált, valamint bemutatásra került az a bizonyos új, Egyszerű Fordítású Biblia, ami annyi embert vonzott az estére. 12 évig készült a teljes könyv fordítása, amelynek eredménye mostantól kézzel fogható. A szombati eseményt a szervezők úgy hirdették meg, hogy aki eljön, az biztosan kap 2 db ilyen Bibliát. Most ebből az egészből az lett, hogy sokan csak emiatt jöttek el, ami a fellépők oldaláról tekintve egy kicsit szomorú. Volt aki csak azt várta, hogy mikor kapja kézbe az ajándékot és mehet haza. Engem nem ez motivált, így végignéztem figyelemmel mindent együttest, és mire odajutottam, hogy na, most akkor megyek Bibliáért, addigra elfogyott. Mindez úgy történhetett meg, hogy az EFO-sok koncertek közben (vagy a szünetekben, nem tudom) elkezdték kiadni a jelenlévőknek a Bibliákat, így akik végignézték az összes koncertet és mondjuk viszonylag elől álltak - mint én - azoknak nem jutott. Ez szerintem úgy lehetett volna kiküszöbölni, hogy a kijáratoknál osszák szét, amikor mennek haza az emberek, és akkor a koncert közben nem kell szorongatni, ha valaki nem hozott táskát. Illetve az is fura, hogy több száz darabot szétosztottak, még sem jutott csomó embernek. Tudom, utólag mindenki okosabb. A kérdésünkre pedig, hogy azok akik nem kaptak egyetlen darabot sem (mert eközben többen voltak, akik hárommal tértek haza) hogyan juthatnak hozzá a beígért példányhoz, azt a választ kaptuk, hogy másnap menjünk el a Golgota gyülis alkalmára. Igen ám, csak ezzel nem gondoltak azokra az emberekre, akik vidéken élnek és nem tudnak újra felutazni, vagy éppen nekik is akkor van a gyülekezeti alkalom, amit nem akarnak kihagyni. Persze ez így is egy hatalmas dolog, hogy 2500 Ft értékű könyvet osztanak ki teljesen ingyen, és nem leírni akarom az egész társaságot meg a kezdeményezésüket, csak szerintem okosabban is meg lehetett volna oldani ezt a helyzetet.

Ezután következett a 10 éves fennállást ünneplő Tűzveszély!. Egyértelműen kijelenthető, hogy a közönség nagy része rájuk volt kíváncsi a legjobban, hiszen ekkor mozdult meg igazán a tömeg, a fellépésük után pedig sokan hazamentek. A magyar együttest már évek óta ismerem, rengeteg koncertjükön részt vettem az ország legkülönbözőbb sarkaiban. Ők is kb. 50 percet játszhattak, melyet egy Jesus Culture dal fordításával kezdtek meg, majd jöttek az igazi TV slágerek. Ezek a pillanatok voltak igazán nosztalgikusak, hiszen ismertem őket, és azok a korábbi évfordulóik, fellépéseik jutottak eszembe, amikor még tizenévesen ők jelentették az újonnan értelmezett 'magyar dicsőítést'. Ezzel pedig azt hiszem nem voltam egyedül, hiszen ez a csapat az, akivel szinte egy generáció nevelkedett fel, ők népszerűsítették el talán először a keresztény könnyűzenét hazánkban. Ezt a kialakult pozíciót pedig csak még jobban erősíti az a tény, hogy fordítások mellett olyan mély és fontos üzenetet rejlő dalokat írtak, amelyek még ma is nagy hatással vannak az emberekre - ha ismeri őket, ha nem. Erre jó példa apukám, aki 50-en túl van, és a Tűzveszély produkciója fogta meg leginkább, és a saját elmondása szerint a szövegek miatt. Az is biztos, hogy még ma is hatással vannak a fiatalokra, mozgósítani tudják őket, hiszen olyan arcokat véltem felfedezni a tömegben, akiket utoljára évekkel ezelőtt láttam, szintén TV koncerten. Ez azért jelent valamit. A fellépésük egyik fénypontja volt, amikor a TV-s csemeték behozták a tortát, amelyet a 10. évforduló alkalmából készítettek. Megható pillanat volt, és azt hiszen nem csak számunkra, hanem számunkra is! Visszatérve az előadásukra az külön öröm volt számomra, hogy eljátszották a Rólad szólt a nyár-t és az Őszinte punk-ot - kedvenceim. Persze az mindenkiben hagyott egy kis hiányérzetet, hogy a Happy song kimaradt, de az est sok programja és feszített tempójú beosztása miatt ez talán érthető is. Örülök, hogy újra együtt játszottak és együtt sikerült felidézni néhány nosztalgikus pillanatot. Remélem a jövőben lesz idejük és lehetőségük újra több helyen járni és fellépni, mert egy összetartó kapocs az országban, akikre szükségünk van!

Rövid átszerelés és hangolás után pedig színpadra lépett az est egyetlen külföldi csapata, a Superhero! A skót csapatot hazájában jelölték a legjobb együttes címére, ami önmagában is hatalmas megtiszteltetés. A srácok már többször jártak Magyarországon fellépni - amelyeken volt szerencsém részt venni -, így már évek óta ismerem őket. Nem tudtam, hogy a közönség részéről milyen fogadtatásban részesülnek, mert nem sokan hallottak róluk (ezt a pár tucatnyi felemelt kézből nem nehéz leszűrni), illetve a kíváncsiság és a várakozás érzéseit sok arcon véltem felfedezni. A banda azonban nem zavartatta magát és a húrok közé, illetve a dobok közé csapott. Sokan meglepődtek, hogy a 3 gitárossal és 1 dobossal felálló csapat hogy képes ilyen jó zenét összerakni. Hát így. Minőségi percek voltak ezek a javából már az első pillanattól kezdve. Bár jó pár slágerüket ismertem, annyira sajnos nem, hogy velük énekeljem. Ez azonban kicsit sem feszélyeztette őket, már az elejétől kezdve buzdították a közönséget és olykor rá is vettek minket, hogy egy-egy gyorsan megtanult részt velük együtt énekeljünk:

Ők játszottak a legtöbbet és levegő is izzott már a hangulattal - legalábbis az első sorokban mindenképpen. A fiatalok rákaptak a buli érzésére, és kezdték megszeretni a színpadon látott embereket és a zenéjüket - remélhetőleg nem csak a szombati este erejéig. Az énekes beszélt a hitükről és arról, hogy számukra mit jelent kereszténynek lenni. Ezután folytatódott tovább a produkciójuk, ami felejthetetlen volt, már csak a színpadon bemutatott mozdulatok miatt is. Johnny (basszusgitáros) igazi őrült figura, hihetetlen energiával játszik és mozgósítja magát. Hiányozna, ha nem lenne ott a csapatban. De hát az együttes minden tagja egy kész egyéniség, talán ezért is annyira különlegesek, amellett, hogy az alternatív-rock slágereikbe belecsempésznek egy kis old-school hatást. Hamar vége volt a fellépésüknek - azt hiszem mindannyian hallgattuk még volna a dalaikat -, de szerencsére vissza lehetett tapsolni őket egy búcsú szám erejéig. Reméljük, hogy most már gyakrabban fognak felénk járni, nem csak 2-3 évente, mert egy nagyon tehetséges együttest köszönthetünk az ő személyünkben, illetve nagyon közvetlen és barátságos arcok. Végül egy felvétel az utolsóként játszott szerzemények közül:

A koncertek és a bemutatók után (este fél 10-kor) még várt egy plusz program azokra, akik kitartottak az est házigazdái mellett. Levetítésre került ugyanis a Hillsong United 'I Heart Revolution' című mozifilmje, amely 2010-ben már több magyarországi nagyvárost és gyülekezetet bejárt. Én már láttam egyszer ezt a 2 órás dokumentumfilmet, de mindenképpen meg akartam mutatni apukámnak is. Erre a vetítésre még kb. 60-80 ember maradhatott ott. Még így is, hogy már másodszorra láttam, nagyon megdöbbentő és szívbehatoló az üzenete, ez után tényleg mindig elgondolkozik az ember, hogy az ő életében minden rendben? A motivációja, a gondolatai, a cselekedetei a jó irányba hajtják? Fontos kérdések ezek, és az embernek tényleg meg kell vizsgálni saját magát, hogy őszintén tudjon ezekre válaszolni. Bennem még mindig mély érzéseket hoz fel ez az alkotás. Ajánlom mindenkinek, itt van hozzá egy trailer is! Ami pedig ennek kapcsán plusz megdöbbenést és örömöt okozott, az az az észrevétel, hogy a klubban dolgozók is követték a feliratot. Ilyenkor már nem akart senki semmit inni, nekik pedig úgy is ott kell lenniük, amíg be nem zár a szórakozóhely. Így amikor néha-néha odapillantottam, arra lettem figyelmes, hogy két csapos lány is nézi a filmet. Nem tudhatjuk, hogy mi játszódik le bennük, lehet, hogy pont erre volt most szükségük!

Őszintén szólva szerettem ezt az estét, és hiányzott már egy ilyen alkalom a magyar fiatalok életéből! Néhány évvel ezelőtt rengeteg program, koncert volt hazánkban (főleg Budapesten), ami számos lehetőséget adott arra, hogy a fiatalok találkozzanak és jól érezzék magukat. Persze, ma is vannak konfik, meg ilyen-olyan alkalmak, de ezek nem helyettesítenek egy-egy 'Take5-os bulit'! Ahogy pedig ezek szépen lassan elmaradoztak, onnantól kezdve valahogy a közösség is kezd széthullani, és sajnos ezen az estén is ezt tapasztaltam. Nincs már meg a fiatalokban az az összetartó erő, ami néhány éve megvolt. Lehet, hogy tényleg csak bejött egy generációváltás - de azért nem tartom magam ennyire öregnek -, de ez szerintem nem lehet alapja ennek a "széthullásnak". Régen hallottuk, hogy lesz valami Pesten, vagy a környéken, összeszedtük a csapatot és mentünk. Jól éreztük magunkat, együtt voltunk, közösséget formáltunk. Most kb. úgy kell könyörögni az embereknek, hogy jöjjenek el, maradjanak ott, stb. És nem hiszem, hogy ez az emberek megváltozott anyagi helyzete miatt lenne, mert akkor is kifizettük a jegyárakat és akkor sem voltak a diákok gazdagok. Egyszerűen punnyadás és érdektelenség van. Ha pedig eljönnek egy ilyenre, akkor: jé, itt egy külföldi csapat, de jól játszanak! \m/ vége a bulinak (vagy még nem is?), áh, menjünk haza, nem érdekel, ezt most nincs kedvem megnézni. Aztán a következő hónapban már nem is emlékeznek, hogy min voltak, meg mi történt, nem hogy még az együttesre. És ez annyira elkeserítő számomra. Pedig egy-egy ilyen alkalom annyi pluszt tud adni az embernek mindenféle értelemben! Nyomasztóak ezek a kijelentések, de valahogy tényleg ezt érzem és tapasztalom, hogy mindenki magába roskadva, vagy a saját kis csoportjában élve alkot közösséget és nincs áthidaló ezek között. Egy ilyen alkalom lehetőséget ad erre, de nem ilyen érdeklődés és hozzáállás mellett. Pedig most lenne szükség a legnagyobb összefogásra. Ha 20 felett vagy, akkor csak gondold végig, hogy milyen változás vettél észre magadban és körülötted az elmúlt 3-5 évben. Ha 15-16 körül jársz, akkor pörgesd az agyad azon, hogy milyen lehetőségek vannak, amiket kihagytál, vagy éppen mik tárulkoznak elég. És igen, ehhez persze mérlegelni kell azt is, hogy ma már nincs annyi esemény, koncert, amit szerveznek. És tudjátok miért? Pont az érdeklődés hiánya miatt! Ne a közösség hiánya formálja az életedet, hanem a közösség legyen az életed!

Képeket még találtok az estéről a Superhero, az Amnesztia és a Budapest Gospel oldalán.