hajnalcsillag

Bár már több mint egy hete az őszhöz tartozunk, de mivel nekem csak ezen a héten kezdődött el az egyetem, így számomra eddig nyár volt. Általában mindig úgy írom meg egy-egy év-, vagy évszakzárómat, hogy végigolvasom azokat a bejegyzéseket, amiket az adott időszakban írtam. A mostani esetben viszont egyrészt nem sok mindent tudnék visszaolvasni, másrészt feleslegesnek tartom. Olyan rövid volt ez az egész, hogy a saját emlékeimre támaszkodva is képest vagyok felidézni hogyan éltem meg az elmúlt heteket, hónapokat.

Az évszak első felét mi mással tölthettem volna, mint a vizsgáimmal?! Mivel májusban pár napot dolgoztam, ezért az összes megmérettetést a nyár első hónapjára tettem. Még Lumen fesztiválra se mentem - ami nagy szó nálam. Ott volt bennem a hatalmas megfelelési kényszer és a vágy, hogy átkerüljek államira. Az utolsó vizsgám pont június 27-én volt, de még az utána lévő napokban is rohangáltam az indexemmel, szóval nem panaszkodhatom. Örültem is, hogy egy hetet hagytam magamnak a gyakorlatig - amiről írtam is -, ugyanis az MTVA-nál voltam. Ezt nagyon élveztem, csak mivel bejártam minden nap, ezért elég fárasztó volt.
A július és augusztus elég gyorsan eltelt. Készültem a Christeens táborra - amin augusztus közepén vettem részt, olimpiát néztem és szurkoltam a magyaroknak szinte éjjel-nappal, legtöbbször itthon voltam. Idén nem voltam nyaralni, de igazából nem is hiányzik. Van egy elvem, amiből idén sem akartam leadni - hiúságom és önbecsülésem miatt, így hiába is akartak rávenni anyáék bármire. Meg aztán mama lakrészét alakítottuk az egész nyáron, szóval unatkozni túl sok időm nem is volt.
Persze sokszor mentem azért ide-oda, találkoztam barátokkal, megismertem új embereket, felfedeztem új helyeket, sokat sütöttem, esküvőkre jártam, blogoltam, tervezgettem, örültem és mindezekért hálás voltam, illetve vagyok. A mostani utolsó két hetemet is a jövőbeli reménységeimet előrevetítve töltöttem. Voltam ifis sütögetésen; a petényi ifi megbeszélésén; Wessibe közös ifin - ahol elszörnyülködtem, hogy mennyi embert nem ismerek már, és találkoztam Dáviddal - akit hónapok óta nem láttam, és akivel tök jót beszélgettünk -; videós riportokat készítettem (!), meglátogattam Evit és elmentem a közmédia napjára. Utóbbi kettőről írok is egy picit bővebben.

A nyár végén végre eljutottam oda, hogy megtudtam látogatni a kedvenc sulis padtárs barátnőmet - Evit, akinek májusban volt az esküvője, és akit nagyon szeretek! A héten már nem dolgozott, így végre el tudtam menni hozzájuk hétközben, mert máskor hétvégén sosem volt jó nekem. Már csak napok, hetek választják el attól, hogy édesanya legyen! Mikor utoljára láttam (az esküvőn), akkor is volt már egy kis hasa, de mostanra nagyon szépen kikerekedett. Még mindig nem szoktam meg teljesen, hogy egyidősek vagyunk (konkrétan néhány nappal később született, mint én) és ő már feleség és hamarosan anyuka. Nagyon durva, főleg ha belegondolok, hogy nemrég még együtt jártunk suliba. De nagyon örülök Neki, Nekik, látom, hogy boldogok és szeretik egymást Balázzsal. Pénteken mikor elmentem meglátogatni, akkor a beszélgetés közben végignéztem több száz esküvői fotót, a kislányuk ultrahangos képeit, és hogy mennyi gyerekruha, gyerekholmi várja már a kisbaba érkezését. Egy szeretetteljes környezet. Olyan jó látni, hogy vannak ilyen fiatalok az életben! Emiatt is  - azon kívül, hogy különleges és fura volt ez a találkozás - na meg a születésről, anyává válásról való beszélgetés, teljes öröm és hála volt bennem. Na és persze ne felejtkezzünk meg arról az élményről, mikor csuklott Evi hasában a kis csöppség, és éreztem, mikor odatettem a kezem. Csoda. Olyan felfoghatatlan, hogy mekkora áldás egy gyerek, és milyen jó várakozni erre az ajándékra. Hihetetlen, hogy a nőben hogyan növekszik, fejlődik egy élőlény, aki utána a szülei és rokonai boldogságának középpontjába lép. Már alig várom, hogy megszülessen és újra meglátogathassam őket és babázhassak! :) [az pedig vicc, hogy 3,5 faluval laknak odébb, de nincs közvetlen buszjárat. mindenképpen át kell szállnom ha hozzájuk megyek, és minimum 1-2 órát várnom kell a csatlakozásra. Nógrád megye én így szeretlek.]

Szombaton pedig nem sok kedvem volt, de felutaztam Pestre, mert megígértem. Kilátogattam a  Millenárisra, ahol a közmédia napját tartották, kivonultak a magyar televízió csatornái és a magyar rádiók. Rengeteg érdeklődő, látogató, és persze gyermek - akik sokszor csak a TV maciig jutottak el. Sok helyszín, színpad, ahol folyamatosan ment az élő műsor, szórakoztatás, játék. Igazából azért mentem el, mert úgy voltam, ha már csak egy nagyon-nagyon apró részem volt benne, akkor már ott a helyem, hogy megnézzem mit alkottak. Igaz, hogy arra a helyszínre pont nem mentem el, ahol a 'munkám' érdekelt lett volna.. valahogy lemaradtam róla. Kint voltak az olimpikonok is, akik nyáron hazánkat képviselték Londonba, de róluk pont lemaradtam (nagy szomorús jel). Helyette viszont direkt módon találkoztam Tomával, és az ő gyülis társaival. Sajnos nem sokat beszéltünk, mert ők csak délután értek fel Fehérvárról. De jó volt vele kicsit beszélgetni. Szeretem, mert olyan megértő és figyelmes, tele van szeretettel mások felé is. És az extrém tetkói. Ha apukám találkozik vele Superhero koncerten, akkor tuti "kiakad". Inkább előtte fél órás felkészítést tartok neki. :)

Alakult a nyár. Rengeteg lehetőség, pillanat, élmény. Más volt mint az eddigiek, kicsit felnőttesebb és komolyabb. Fejlődöm. Ma pedig elindult az új félév is, amelyre már ingyen járok (juppijéé). Ahogy valaki meghallja, egyből gratulálok nekem, és ez tök jó érzés. Pedig nem magamnak köszönhetem. De tudják mennyire fontos volt ez számomra és a családom számára. Nem a pénz minden, de már az nagy dolog, hogy egyetemre járok. Nővérem érettségi után nem járt felsőfokú képzésre, a szüleimnek pedig még érettségijük sincs - mást világ volt akkor - szóval a szűk családban én tanulok először ilyen 'nagy iskolában'. Ez egyszerre tölt el félelemmel, kíváncsisággal, aggodalommal, örömmel, hálával és elvárással. De hiszem, hogy mindezeknek meg tudok felelni, mert velem van Isten és szorgalmas vagyok - legalábbis igyekszem az lenni.

Őszi tervek? Van bőven. Elsősorban még precízebben (van ilyen kifejezés?) építeni a személyes kapcsolataimat. Tudom, hogy kik vannak rám bízva. Másrészt erősíteni a közösséget, körülettem, kívülállóként és a tagjaként - talán ez az egyik legnehezebb. Ráállni a hitemre, és bízni még jobban abban, akitől az életet kaptam ajándékba. Engedni, hogy Ő formáljon. Ezen kívül örülni, bízni, bátorítani, meghallgatni, lelkesíteni, kitartani, türelmesnek lenni, koncertre járni, új embereket megismerni, önbizalmat gyűjteni, szeretni és szeretve lenni, gondolkodni, álmodozni, kreatívnak lenni, írni, inspirációt gyűjteni, engedelmeskedni, harcossá válni, szabadságban élni, dönteni, szeretetből szeretetben élni. Talán ezek a legfontosabbak, vagy amelyek a legjobban megerősítenek most az életem különböző területein. Az őszt magában nem szeretem a hangulata és az időjárása miatt. Viszont nincs olyan évszak, amelyben ne találnék olyan dolgot, amiben nem tudok nem gyönyörködni és hálát adni. Az elkövetkezendő időben ilyenek lesznek a színek. Vidám őszt mindenkinek!