hajnalcsillag

Megígértem, hogy amint túl leszek az első vizsgaidőszakon írok róla egy bejegyzést. Jelentem megtörtént! Sikeresen lezárult a több mint 1 hónapig tartó 'minden nap tanulok vagy legalább átnézek valamit' korszakom.

Szeptember harmadik hetében kezdtem meg az egyetemi életemet a fővárosi Református Egyetem. Hogy miért erre esett a választás? Tulajdonképpen különösebb okom nem volt rá, csak hallottam és olvastam róla (de azt se túl behatóan), még a nyílt napjukra se mentem el. Viszont örülök, hogy így látatlanban oda kerültem, mert nagyon tetszik. Kicsi a kar, de ez eddig csak pozitív hatásokat váltott ki belőlem. Mivel a későbbi beiratkozásom miatt nem volt már szabad kollégium, anyáék pedig már nem tudnának albérletet fizetni a tandíj mellé, így bejárós vagyok. Napi 4 óra, busszal, vonattal, bkv-val. Nem mondom, hogy nem fárasztó, de van, amikor élvezem, megvan a maga varázsa, plusz találkozom érdekes emberekkel. Az elején volt némi bepótolni valóm mind ügyintézésben, mind beadandókban, mind pedig ismerkedésben, de ezt idővel sikerült kompenzálnom. Összeszámolva kb. 40 oldalnyi beadandót kellett megírni különféle témákban. Volt ami adott volt (egy könyv recenziója - pszichológia, életút interjú, a kultúra jelentése), de olyan is akadt, amikor mi választhattunk témát. Utóbbinál olyanokra esett a választásom, mint a tetoválás (itt a Demon Hunter logótól a Szökésen és a Zombie srácon keresztül a törzsi varratokig mindent kifejtettem), vagy éppen a telefon használata.
Kommunikáció szakon kb. 70-en vagyunk, de sose tudom pontosan, mert mindegyik kötelező tárgynál más szám van. Nagyjából mindenkit ismerek, legalábbis a nevüket tudom, de nagyon sok emberrel beszélgettem már. Kezdenek kialakulni barátságok, illetve lassan megtalálom azokat az embereket, akik elfogadnak és akikkel jól érzem magam. Fura, hogy néha nem is én választom ki a környezetemből azokat a személyeket, akikkel úgymond közelebbi, bizalmasabb kapcsolatba kerülök, hanem mintha "véletlenszerű irányítás" miatt történne. Van pár hívő, és néhány magát kereszténynek valló csoporttársam, bár utóbbiak eddigi életét megfigyelve inkább csak hisznek, mint hogy élő kapcsoltban legyenek az Úrral. Mondjuk fura, mert tudjuk egymásról, hogy ki mit vall, de pont nem velük szoktam lógni, hanem akik teljesen távol állnak a hittől, meg Jézustól. Fura helyzet.
A tananyagot tekintve érdekes félév volt. Voltak olyan tantárgyaim, amin egyáltalán nem kellett semmit se csinálni, és a félév teljesítéséhez (vagyis az ötöshöz) sem kellett túlságosan megerőltetnem magam. Persze a kivétel erősíti a szabályt vagy mi, és hát ebből eléggé sok volt. Minden órára meg előadásra bejártam, 1-2-szer volt, hogy nem mentem be, de akkor is azért, mert meglátogattam a sürgősségit enyhe kimerültség miatt. Volt, amivel meggyűlt a bajom (bevezetés a tudományos elemzésbe); volt, amiből egy szót sem értettem (szemiotika); volt, amit hasznosnak tartottam (kommunikációs tréning); volt, amiből csak a pótvizsga segített rajtam (filozófiatörténet) és volt olyan is, amit kifejezettem szerettem és érdekelt (szociológia). Összességében szerettem a tárgyakat, és sok érdekességet hallottam, tanultam. Ja, meg sokat jártam a fővárosi könyvtárba, ami az egyetemmel majdnem hogy szemben van. Először nagyon butának éreztem magam, mert minden számítógépes rendszerbe van megoldva, magadnak kell megkeresni, kivenni és visszavinni, de fogalmam sem volt, hogy mit hogyan. Végül belerázódtam és szerettem odajárni, még akkor is, ha általában több száz oldalas filozófia köteteket kellett kivennem, ilyen 10+ darabot.
Ami a sulit és Pestet illeti, nagyon jó helyen van! Mehetek többféle villamossal, metróval, amivel jól esik és amilyen kedvem van, vagy éppen amennyi időm van. Amikor volt lyukas órám vagy szabadidőm, akkor eljárkáltam erre-arra, de még nem nagyon fedeztem fel a várost. Egyszer kimentem metróval a Szabadság híd felé, ott a fehérvári piac. Bementem és körbenéztem, megfogott a hangulata, pedig nem is olyan nagy. Sokszor jártam még a Vörösmarty téren is, ahol találkoztam fura külföldiekkel. Igazából csak most kezdek rájönni, hogy mennyi lehetőség rejlik a városban és milyen sok érdekes és különleges hely, dolog vesz körül. Szeretnék majd többet látni és tapasztalni, ami csupán idő függvénye, mert most már bárhová el tudok menni (hála a bérleteimnek).
Ami a jövőt illeti kíváncsian várom a második félévét! Az új tantárgyakat, a kihívásokat, a kapcsolatok épülését és mindent, ami ezzel az egyetemi élettel jár. Hálás vagyok, hogy járhatok, tudom, hogy a szüleim nagy áldozatokat hoznak ezért. Talán ezért is voltam néha feszültebb a szokásosnál és jobban megviselt 1-1 kudarc (első ZH-m egyes, az első filozófia vizsgám nem sikerült), mert tudtam, hogy nagy elvárásaik vannak velem szemben, amiknek meg kell felelnem. Sokszor hangoztatták, hogy fizetik meg minden és nem szeretnék, ha "felesleges" lenne, meg hogy fontos, hogy jól teljesítsek. Sosem voltam rossz tanuló, sőt elég szorgalmas vagyok, de néha ezek a nagy elvárás és kisebb-nagyobb kudarcok eléggé rányomták az életemre a bélyeget, nehezedtek rám, mint tonnás súlyok. Bár tudom, hogy örülnek, hogy sikerült az összes kötelező tárgyam és így megvan a félévem, de ők is picit jobb eredményre számítottak. Emlékszem, hogy miután megvolt a pszichológia vizsgám eredménye és telefonáltam anyának, akkor kérdezte, hogy az most jó (3-as lett)?! És mikor mondtam, hogy hát jobbat szerettem volna, de jó az. És elnyomott halkan a telefonban egy 'mi is' kis súlyt növelő szókapcsolatot.
Szóval igyekszem majd a második félévben is, megpróbálok átkerülni államira, mert nem tudom, hogy egyáltalán a következő félévemet elkezdhetem-e, anyáék tudják-e fizetni, mert diákhitelt biztos, hogy nem fogok felvenni. Ha pedig majd dolgozni fogok, akkor szeretném nekik visszafizetni, amennyire lesz rá lehetőségem, de minél előbb.

Hálás vagyok, amiért járhatok, amiért tanulhatok, amiért megismerhettem új embereket, amiért Pesten lehetek, amiért érezhetem Isten gondoskodását és áldását, és mindenért, ami az egyetemmel kapcsolatos! :)