hajnalcsillag

Az elmúlt heteim elég sűrűen és nehézségekkel megpakolva teltek - és még most is, emiatt pedig sokszor feszült vagyok... Ennek ellenére azért mégis elmondhatom, hogy boldog vagyok, olyannyira, hogy rég éreztem már ilyet. Gondoltam most írok egy ilyen kicsit visszatekintő bejegyzést, ami remélem nem lesz unalmas, de hát ezek történtek velem. :)

A mostani hétvégéhez képest 2 hete a szüleink elmentek pár napra pihenni, mert november 22-én ünnepelték a 25. házassági évfordulójukat! Pénteken tesómmal elmentünk virágot venni, összeválogattunk minden félét, aztán elhoztuk és ő itthon csinált belőle egy dobozos csokrot (nem tudom mi a neve), mert most önszorgalomból virágkötészetet tanul. Aztán szombaton összeállította és vasárnap mikor hazajöttek anyáék, akkor megleptük őket. :) Én még sütöttem sütit, úgyhogy végülis csak ennyi volt a mi ajándékunk. Majd hogyha az aranylakodalmukat tartjuk, akkor jobban megünnepeljük! :) Van egy kép is róluk, de nővére belerakta ilyen keretbe és kicsicsázva, szóval elmosódott, de majd elkérem a gépéről az eredetit és lecserélem arra. Addig is:

Sajnos már a napok eléggé egybe folynak, de még ezen a bizonyos héten, mikor a szülők elutaztak meglátogattam a sürgősségit hétfőn. A hét elején este 3/4 tíz felé szoktam hazaérni, és eléggé rosszul éreztem magam. Konkrétan így megfürödtem, lefeküdtem egy kicsit az ágyamra, de aztán alig volt erőm felkelni onnan meg 2 lépést is tenni. Rázott a hideg, fájt a hasam, hőemelkedésem lett, bevettem gyógyszer - ami nem sokkal később kijött, szóval elég rosszul voltam. Anya felhívta az ügyeletest, aki kijelentette, hogy nem jön ki, mert úgyis beküldene a sürgősségire, hogy nézzem meg egy sebész, nehogy valami gáz legyen. Próbáltam pihenni, mert nem akartam kórházba menni - mindig attól félek, hogy bent tartanak, és nagyon rossz bent feküdni. De nem lettem jobban, szóval hajnali 1 tájékán bevittek a sürgősségire, ahol kb. 1 órát kellett várni, mire behívtak. Pedig nem is voltak előttem, csak kb. 2-en és kisebb bajuk volt, mint nekem. Végül behívtak, félig le kellett vetkőznöm, egy fiatal dokinő megvizsgált és kikérdezgetett. Azt mondta, hogy nem lát olyan elváltozást, ami miatt bent kellene tartania, ha meg valami komolyabb lenne, akkor 2 napon belül úgyis erősödnének a panaszaim. Szóval kaptam egy nagy adag injekciót, amit szerintem majdnem a derekamba nyomott az asszisztens és emiatt 3 napig nem tudtam oldalra fordulni úgy fájt, majd hazaengedtek. Az van a papíromra írva, hogy rendszertelen étkezés miatt, meg hogy nem nem jókat ettem (pl aznap nem ettem főtt kaját meg ilyenek), de nem hiszem, hogy csak ennyi lett volna, mivel még utána is 2-3 napig rosszul voltam. Úgyhogy aznap nem is mentem be az egyetemre (szerencsére kihagyható óráim voltak) és másnap is csak egyre mentem be, utána hazajöttem pihenni. Csütörtökre már összeszedtem magam hál' Istennek! :) Amúgy ezt egy figyelmeztetésnek vettem...

A múlt héten valamelyik nap ismét egy fura álmom volt. Sokat szoktam itt emlegetni az utolsó idős álmaimat, amik szerintem nem véletlenek... Most viszont nem új, hanem egy félig visszatérő 'látomásom' volt. Kerestem itt a blogomon, de nem találtam, lehet hogy még a régire írtam, vagy nem jegyeztem le. A lényeg az volt a régiben, hogy egy reggel arra ébredtem hajnalban, hogy a hírekben azt mondták, hogy leesett a Nap és sötétség lesz mostantól mivel nincs világító test. Persze ez nagy katasztrófát okozott meg minden, de tudtam, hogy itt a végidő. Na és most is szinte ugyanez az álmom volt, csak más szituációban. Erre már kevésbé emlékeztem mikor felébredtem, de a lényege ugyanaz volt, hogy "eltűnt" a Nap és nappal is sötétség volt. Féltünk és tudtuk, hogy már csak napok vannak hátra. Rémisztő volt ezt megélni, még így álomban is. Durva belegondolni, hogy tényleg ez is bármikor megtörténhet.

Egyik nap mikor mentem az egyetemről a metrólejáró felé a Kálvinon, akkor megállított egy Greenpeace-es önkéntes. Kb. annyi idős lehetett mint én vagy 1-2 évvel idősebb. Mondta, hogy 2 percre zavarna, és mivel nem siettem épp, ezért végighallgattam. Először kérdezte, hogy elmúltam-e 20 éves, majd afelől érdeklődött, hogy tanuló vagyok vagy dolgozok. Mondom az előbbi. Kérdezte, hogy mennyit tudok az ő szervezetükről... mire én: hát, nem sokat. Szóval mondott a GP-ről néhány mondatot, majd belekezdett a fő mondanivalójába, hogy van Magyarországon még egy ilyen iszaptározó vagy mi (ami tavaly katasztrófát okozott Devecsernél), de hogy az nincs védve és már most szivárognak a mérgező anyagok a földbe és a vízbe. Mutatott nekem táblázatot meg statisztikai adatok, meg így kérdezte, hogy engem nem zavar, hogy ez történik? Mit mondhatnék erre, nyilván nem szeretném - válaszolok. Ekkor már furcsa volt nekem ez az egész, gondoltam ugyanaz lesz a vége, mint a többi embernél, aki megállít és pénzt kér. Ezen gondolkodva elmosolyodtam, erre pimaszul megjegyezte, hogy miért mosolygok, olyan fejet vágok, mintha már végighallgattam volna ezt. Komolyra vettem az arckifejezésemet, majd mondtam, hogy ezt a sztorit még nem hallottam. Végül arra lyukadt ki, hogy napi egy sms-sel vagy annak az árával (ezt nem teljesen értettem, de amúgy 45 Ft) támogathatom az ő munkásságukat, hogy fel tudjanak lépni ez ellen az iszapszennyezéses dolognál is. Kérdezte, hogy segítek-e? Mondtam neki, hogy meggondolom. Erre kijelentette, hogy azt a papírt nála kell kitölteni, erre előhúzta és elkezdte mutogatni, hogy ide ilyen meg olyan adatok kellenek + a bakszámlaszámom, stb.. Na mondom jól van. Persze fontos, hogy egészségben éljünk, meg ne szennyezzenek minket, de nem hagyom, hogy palira vegyenek. Nagyon furcsa szituáció volt, mondtam, hogy inkább most nem és otthagytam. Így is 2 perc helyett majdnem 10 percig ott hallgattam. Hiába, engem mindig leszólítanak.. :/

 Biztosan írtam már, de most újra megemlítem, hogy szeretek Pesten lenni, még ha nem is lakok bent. Szeretek utazni, néha összefutok 1-2 ismerőssel és mindig történik valami vicces velem. Múltkor összefutottam egy sráccal a vonaton, akivel régen egy gyülibe jártunk, és most egy vonattal utaztunk. Aztán egy irányba mentünk a metróval is, csak én egy megállóval előtt szálltam le. Még nem álltunk meg, de már az ajtóhoz álltam. Mivel gondoltam mindjárt megállunk és nem fékez nagyot a vezető, így magabiztosan álltam és nem kapaszkodtam. Erre lefékezett a sofőr én meg kb. majdnem ráestem a mellettem lévő hapsira, aki megfogott. Elég furán nézett rám, de mondtam, hogy bocsánat. Aztán mikor hazaértem várt egy üzenet attól, akivel együtt utaztam. Írta, hogy a metrón az az emberke úgy nézett rám, mintha be lennék rúgva. :D Szerintem ennek semmi jele nem látszott, csupán annyi, hogy elvesztettem az egyensúlyomat. Na mindegy, kicsit kínos volt, de előfordul. :) Viszont olyan is történt, amikor nem én 'égtem' be. Egyik nap odajött hozzám egy srác Vácon és köszönt. Nézek rá, konkrétan nem ismertem, de tudom melyik faluba lakik, mert szokott a busszal jönni, így visszaköszöntem. És akkor mondja, hogy nem ismersz meg? Továbbra is furán nézek rá. Majd közelebb jön és megkérdezi, hogy nem a szomszéd faluban lakok? Mondom nem, petényi vagyok. És így, uhh, ne haragudj összetévesztettelek valakivel. Majd mondja a srác, hogy legalább égtem egy jó nagyot és nevetett. Én nem tartom annyira gáznak, de azért vicces volt, ez tény. :)
Van egy ennél is durvább esetem! Amikor 8-ra megyek a suliba, akkor a fél 7-es vonattal szoktam utazni és sokan jönnek azzal munkába meg suliba. A lényeg, hogy 4-es ülésbe szoktam ülni, ha van hely... és most leült velem szemben egy kb. 30-40 közötti férfi. Én épp reggeliztem, de megszólított, hogy mindig ennyit szokott késni a vonat, stb.. Válaszoltam neki, aztán elkezdett velem beszélgetni a kitett Jana-s üvegemről meg a vizekről, amitől eljutottunk addig, hogy egyetemre járok és mit tanulok. Nagyon durva volt, nem akartam vele beszélgetni, zenét akartam hallgatni. Aztán szerencsére 3 megállóval később leszállt... de másnap vagy következő héten megint láttam, szóval menekültem, nehogy észrevegyen. Vannak ilyen tapadós emberek, akikkel vigyázni kell.
Azért volt pozitív élményem is. Párszor már kimentem a Vörösmarty térre, ahol ugye a nagy karácsonyi vásár szokott lenni. Már állították fel a kis bodegákat, de volt ahol már árultak is mindenfélét. Rengeteg külföldi van arrafelé, mert rengeteg a bolt, olyan mint egy vásárlóutca végülis, mert tényleg minden márka képviselteti magát és hatalmas üzletek vannak. Meg azért szép hely a tér is, szóval sok a látogató. Múltkor mikor épp arra jártam, akkor megállított 2 srác, hogy fényképezzem le őket, hogy megállnak a hatalmas H & M előtt. Csináltam róluk pár képet telefonnal (értettem mit mondanak! :D ez jó érzés volt.), aztán megköszönték és szép napot kívántak! :) Most kedden pedig sikerült végre eljutni Wessibe is, ahol sok olyan emberrel találkoztam és találkozhattam volna, akiket ritkán látok, csak éppen annyira elhúzták az egészet, hogy kb. 10 percünk maradt bárkivel is beszélni. Ott volt Melinda is, akivel eddig egyszer találkoztunk, mikor együtt 'szolgáltunk' én pedig náluk aludtam. Örültem neki is, meg Máténak is, akit már hónapok óta nem láttam! :) Hazafelé pedig tesóm kollégája szórakoztatott, aki 19 éves és olyan életvidám és szórakozott, amilyen én voltam régebben! Szóval jó volt! :)

És végül a suliról is tennék néhány említést. Már csak 2 aktív egyetem van, utána pedig következik a vizsgaidőszak, ahol 3 írásbelim lesz, ha nem kell semmiből ismételnem. Nagyon szeretem azt amit és ahogyan tanulunk, élvezem! Hálás vagyok érte nagyon, hogy oda járhatok. Lassan alakulnak az emberi kapcsolataim is, már úgy érzem, hogy sikerült megnyílnom. Bár van aki nem szimpatikus - és úgy érzem kölcsönös -, de azért nem vagyok haragban senkivel, meg nincs köztünk feszültség, egyszerűen nem keressük egymás társaságát. Ezt a félévet már bejárósként viszem végig, amit már megszoktam. Van amikor kimerít, pl.: a héten, amikor több napon is csak 4 órát tudtam aludni, mert annyit dolgoztam a suli dolgokon, és hát korán kell kelni, hogy időben beérjek. Ennek ellenére szeretem, mert ilyenkor tudok sok zenét hallgatni és kicsit elmélyülni, semmin sem kell gondolkodnom.
Amit a teljesítésemet illeti...Múlt héten kellett leadni az életút interjút - amit ugye a mamámmal készítettem, és 9,5 oldal lett képekkel együtt. Mivel nagyon részletesen lett és tartalmaz olyan információkat, véleményeket (háborúval és '56-al kapcsolatban főleg),amik nem tudom mennyire vállalhatóak, ezért úgy döntöttem, hogy nem teszem elérhetővé az interneten. De ha valaki érdekel, hogy milyen volt az 1920-as évektől kezdődően az élet Magyarországon és hogy miket éltek át, amikor az oroszok itt voltak a falunkban is, akkor szólj és szívesen elküldöm! Szerintem nagyon kerek és érdekes lett, érdemes lenne mindenkinek elolvasni, de persze nem akarom ráerőltetni senkire. Van benne szó tragédiáról, háborúról, hitről, szegénységről, életről, az oroszokról és még a itt élő grófékról is lett volna szó, de azt végül kivettem ,mert nem tartozik hozzá szorosan mamám életéhez. Ő ugyanis ismerte az egész családot, még a nevükre is emlékszik és hogyan viselkedtek, meg minden. Menő lehetett ismerni a grófot és a családját, úgy, hogy még jóban is voltak velük. :) Mikor elkészült, akkor felolvastam itthon anyának, apának és mamának, hogy hogyan fogalmaztam meg és hogy minden rendben legyen. Bár én nem figyeltem a reakciókat, de anya utána mondta, hogy még apa is elérzékenyült rajta (ugye az ő anyukája, aki még él, és akivel ezt készítettem). Mondjuk ezen nem lepődök meg, sok mindent tartalmaz, fura lehet végighallgatni, hogy az édesanyja mennyi mindent megtett és megélt. A kép amúgy egy családi fotó, ahol apukám a fiatalabbik kicsit fiú. :) Még nem kaptuk meg az eredményét ennek, de remélem csillagos ötös lesz, ha már ennyit dolgoztam vele. És ami a csillagos ötöst illeti.. pont múlt héten kaptam meg ebből a tárgyból (verbális készségek fejlesztése) az elsőt az egyetem. Egy mese folytatását kellett megírni, ami nekem gépelve egy oldalt lett. Mivel hibátlan lett és a tanárnak is tetszett, ezért 5*-öt adott és fel kellett olvasnom az egész csoport előtt. Mivel még nem igazán beszéltem előttük, így izgultam és nagyon zavarban voltam. Szerintem remegett a hangom és a hangsúlyokat is rosszul oldottam meg... ezt még gyakorolnom kell.
Rengeteg beadandót kell amúgy írni, minden hétre több oldalnyit. Közéleti és politikai kommunikációból például egy beadandóra kapjuk a félévi jegyünket. Egy politikai eseményt kellett választani, amit fel kellett dolgozni, hogy hogyan jelent meg az a társadalomban, valamint a politikai és a kommunikációs térben. Én a médiatörvényt választottam témának és végül 5-ös kaptam rá. A másik amit még mostanában készítettem, az a tudományos elemzésre készített beadandó, amihez meg volt adva 2 téma. Az egyik valami természettudomány - de már alapból azt se értettem miről kellene írni -, a másik pedig az volt, hogy összeegyeztethető-e a vallás a tudománnyal. Amit én 1 mondatban el tudnék mondani, azt 3-5 oldalban kellett kifejteni. Aztán végülis leírtam amit gondoltam 3,5 oldalban némi idézetekkel, szerintem érdekes írás lett.
Van egy olyan óránk, hogy kommunikációs tréning, ami ilyen csoportfoglalkozásnak felel meg. Beszélgetünk, mindenféle szituációk vannak, kicsit ilyen önfejlesztő kör, hogy értelmesebb és bölcsebb emberek legyünk - vagy legalább annak tűnjünk. Múltkor egy olyan feladatot kaptunk órán, hogy választanunk kellett egy témát, aminek vagy egy 8 szavas üzenete és amiről 1 percig tudunk beszélni, mint ha rádióadásban lennénk. Ezt a tanár felvette diktanfonra, majd visszahallgattuk és elmondták a többiek, a tanár, illetve én is, hogy mi a véleményem róla. Ez még egész tűrhető volt, azon kívül, hogy nyávogósnak és túl kislányosnak tartom a hangom.. de aztán jött a hideg víz. Ezután kamerával felvettek, ugyanígy 1 perc, de lehetett másik témát választani, majd ezt visszanéztük következő órán. Mivel nem tartom magam képernyőképesnek, ezért semmi jóra nem számítottam... szerencsére rosszul voltak beállítva a stúdióba fények, így mindenkinek világított a feje (ez jól jött). Szóval úgy kezdődik, hogy pont a kamera mögött ültem és mikor kimentem, akkor be tűrtem épp a derekam és bele teljesen a kamerába.. mondanom sem kell, mindenki nevetett. :D Aztán elmondtam a kis monológomat, ami kicsit belezavarodtam, mert mikor ránéztem a többiekre láttam, hogy az egyik lány kinevet és ez megzavart.. :/ Így aztán mikor mentem, hogy leüljek (szintén a kamera előtt telibe), vállat vonva (hát elég tré lett, ez van állapotban) visszasétáltam. Mondanom sem kellett, hogy mindenki rajtam nevetett velem együtt. Igazából ezt látni kéne, de tényleg vicces volt. 3 ember volt akin még nevettünk a 27-28 emberből, egy lányon, aki lenyomott egy stand-up comedy-t; egy srácon, aki a globalizációt választotta témának, de olyan fennhangon beszélt, mint valami politikus; meg az utolsó srácon, aki a cigi káros hatásairól beszélt úgy, hogy minden szünetben kint szívja ő is. :) Remélem nem lesz több ilyen feladatunk.
Most csütörtökre kommunikációs technológiákra mindenkinek kell az év folyamán egy általa választott témában prezentációt csinálnia, és ebből kapjuk a félévi jegyet. És a sütést választottam, mivel szeretek sütni és viszonylag sokat szoktam. Ezen a héten így sütöttem is a többieknek Lajcsi szeletet és rumos-nugátos muffint, majd hajnali 1-ig készítettem a prezentációmat, ami szerintem vicces lett (kevésbé érdekes), nézzétek meg.Ami vicces, hogy az egyik csoporttársam aki szintén csütörtökre készült, úgy döntött, hogy főzni fog. Így ő kókuszos thai csirkét főzött a suliban :D, én meg vittem sütit, szóval jól járt a csoport. ^^ Mindenki mondta, hogy finom lett, aminek örülök, mert sok energiám belement a héten. Na jó, a suliról kb. ennyit, most nem folytatom.

Nagyjából így telnek a napjaim. Hétközben egyetem, hétvégén pedig beadandók írása és tanulás (most is azt kéne tennem a jövő heti 4 zh miatt). Rég aludtam már ki magad, de mindig kapok erőt, így mér bírom. :) Nemsokára karácsony, amire egyelőre nem nagyon tudok gondolni és tervezni, egyszerűen próbálok ráhangolódni (ezért minden nap kiteszek advent első vasárnapjától kezdve egy karácsonyi dalt a facebook oldalamra). Most már azért igyekszem többször írni, hogy ne kelljen egyszerre ennyit olvasni, illetve kicsit érdekesebb témákat is felvetni. Addig is vigyázzatok magatokra! szív