Már rég írtam a személyes életemről, pedig azért történt 1-2 izgalmasabb dolog velem. Mindig valahogy kicsit rohanásban vagyok, amikor pedig lenne időm, akkor is elpocsékolom mindenféle nem túl értelmes dologra. Igyekszem változtatni ezen idén, de azért előtte nézzük meg mi történt még tavaly velem.
Karácsony előtt ismét voltam bábozni. Elég sok helyen voltunk, iskolák - óvodák, kultúrház, imaház. Sok kiscsillag, tanárok, mosolygó emberek, kedves fogadtatás. Nem mondom, hogy nem fáradtam el, mert azért sok.. főleg mikor ketten vittük majdnem az egész darabot 4 ember helyett. De megoldottuk, mert meg kellett oldanunk. Isten segített. Érdemes volt azért az 1-1 mondatért, amit a pedagógusokat odamondtak, meg a kisgyerekekért, akik az ajándékosztás közben boldog karácsonyt kívánnak neked előre! Jól éreztem magam, bár igazán mégsem érzem sajátomnak ezt a "feladatot". Nem tudok olyan közvetlenül bánni a gyerekekkel, pedig szeretem csinálni. Nem tudom, hogy a jövőben hogyan fogok viszonyulni mindehhez.
Jött az utolsó hét a suliban, utolsó nap már alig voltunk. Mindenki lebetegedett, meg lógott, stb. Ilyen a 13. Közben próbáltunk készülni a karácsonyra, amit lehetett előre megcsinálni, hogy tényleg az ünnepkor pihenni tudjak és a családra szentelni az időmet. Részben sikerült. 24-én még sütöttem, de az elkövetkező 2 nap már tényleg pihenéssel telt. Talán először így az elmúlt 3-4 hónapban. Majd jött pár nap még szilveszter előtt, amikor is a krosskulttal foglalkoztunk. Ja igen, még így visszakapcsolódva az ünnepekhez. Már úgy vagyok vele, hogy nem írogatok csak pár embernek, és így olyan jó volt mikor valakitől kaptam üzenetet, kis versikét, volt akitől nem is számítottam volna rá. :)
Újév előtt még írtam Dávidnak egy levelet, hogy én nem haragszom rá, stb. Normálisan leírtam mit gondoltam/gondolok, de nem nagyon hatotta meg. Azóta utál és még jobban kerül. ezvan.. nem csak én vesztek vele, de ez már nem rajtam múlik.
Szilveszterre több program is adódott volna, de Pestre nem akartam menni, elég volt egyszer ilyen tájban utazni.. nem túl kellemes élmény. Így itthon maradtunk a családdal. Éjfél előtt hálát adtunk a 2009-es áldásokért, és hogy együtt, egészségesen megtartott minket az Úr. Majd éjfélkor kimentünk az utcára, a szomszéd lőtt fel tűzijátékokat, meg azt hallgattuk, hogy a kocsmában ordítják egymásnak, hogy BÚÉK, majd közösen eléneklik a Himnuszt. Tesóm kicsit nevetett is rajtuk, hogy néhány ital után milyen hamisan énekelnek, de nem is ez volt a lényeg. Hanem hogy volt bennük annyi tisztelet, hogy elénekelték, hogy becsülik annyira a magyarságukat, hogy ezzel kezdik az új évet!
Néhány nap volt a szünetből, de nem sok értelmeset csináltam azalatt se. Viszont úgy indultam neki az új évnek, sulinak, mindennek, hogy tudom: ez egy jó év lesz, sok áldással és örömmel, mert Isten azt szeretné, hogy örüljünk, vidámak és boldogak legyünk! 2009-ben is történt velem pár dolog, amiről nem írtam ilyen visszatekintő blogot, de azért megemlíteném, hogy Angliáért nagyon hálás vagyok, hogy eltudtam menni és néha még mindig olyan hihetetlennek tűnik, hogy egyedül, először repülővel, egy ismeretlen országban, nem túl jó nyelvtudással. És megjártam, nem tévedtem el, nem lett semmi bajom, sok helyen járhattam, egy kis betekintés kaptam az ottani emberek életébe, szokásaiba, hogy milyen egy gyüli, milyen az ország. Számomra még most is egy csoda, vagy nem is tudom minek mondjam, de az utóbbi évek egyik legnagyobb történése számomra. Még ha másnak nem is akkora dolog. Visszagondolva talán nem akkora esemény, de nekem akkor igenis nagynak számított, és hihetelenül boldog és hálás voltam ezért. A másik ami eszembe jut még 2009-ben, hogy megerősödtek a baráti kapcsolataim (már amelyik olyan igazi). Tudom, hogy kikre számíthatok bármikor, vagy akik gondolnak rám, vagy ha bajban vagyok imádkoznak értem, és ez nagyon sokat jelent nekem. Van aki kimondja, hogy szeret, van aki máshogy mutatja ki, de érzem: én is fontos vagyok számukra.
Az új év kapcsán történt még velem, hogy sokszor vérzett az orrom. Máskor is szokott, ha pl. megfázok és sokat fújom, ilyesmi, de egy időn után nem. Viszont így év végén, év elején 2 hét alatt ötször vérzett, de spontán, hogy pl. mentem reggel a buszomhoz, hideg volt, ki akartam fújni az orrom, erre vér jött belőle. Vagy éppen tartottam hazafelé, Vácon vagyok, fújnám az orrom, erre vér folyik. Az még oké, hogy itthon, mert el tudom magam látni, de így útközben elég gáz helyzet. Megígértem Bobinak, hogy meglátogatom a dokit. El is mentem a háziorvoshoz, aki adott beutalót fül-orr gégészetre. El is mentem, de végül nem kellett összeégetni az ereket, csak kaptam kenőcsöt, meg érerősítő pirulát. Ezután jól is voltam, viszont egyik nap megint eleredt a vérem, épp suliban óra közepén írtuk az áruforgalom dogát. :S Kikéredzkedtem, de nem vérzett nagyon, így pár perc múlva vissza tudtam menni, és folytathattam volna, de már addigra teljesen összezavarodtak a gondolataim, és ideges is voltam emiatt megint, és volt amire nem írtam semmit. Ezvan. Kristóffal mindig akkor beszélünk, amikor valamelyikünk orrvérzést szenvedett el a közelmúltban. Ilyenkor mindig megbeszéljük mi-hogy volt, stb. Népbetegség. :S :D Aki szenved ilyesmiben, az tudja, hogy nem egy vidám dolog.
Na, közben elkezdtük a sulit idén is, még mindig okj-ra járok, és közben az is kiderült, hogy mi lehetek, ha sikerül jövőre a vizsga. Mivel 5 vizsgarészünk lesz (élelmiszer, vegyiáru, textil, bútor, ruházat), ezért 5 oklevet kapunk majd, de a szakmánk megnevezése kereskedő lesz. Ezzel elmehetünk bármilyen boltba, ahol lehetünk majd osztályvezetők, elmehetünk marketingesnek és vállalkozást is indíthatok. Bár egyiket se tervezem, azért jó hogy ezt megcsináljuk, mert tényleg lehet vele valamire vinni. Nyáron ugye lesz majd 3 hetes kötelező gyakorlat az általunk választott boltban. Én oda megyek, ahol nyáron dolgoztam (Coop), mert ott már ismernek, tudják mire vagyok képes, megbecsülnek és én is jól érzem magam. Valószínű két hónapot leszek ott, nyáron úgyse szoktam nagyon sokfelé császkálni.
Még az év elején történt az is, hogy 19 éves lettem. Tényleg egy évvel idősebb lettem, de nem érzem magam idősebbnek. Még mindig fiatal vagyok és sok minden vár rám. Néhány évvel ezelőtt szomorú voltam, mikor csak ilyen 5-6 ember köszöntött, emlékezett rám. Mára ezt kinőttem és nem foglalkoztam ilyesmivel 12.-e előtt, egyszerűen vártam a napot, hiszen egy évben egyszer van ilyen, ami tényleg a szülinapos napja, és ilyenkor kötelezően is boldognak kell lennie. De hát ez enélkül is ment, mert napközben kaptam csomó sms-t, rengeteg buzdítást benne (ami nagyon jól jött, köszönöm), kedvenc közösségi portálunkon is jó pár üzenetet címeztek nekem, a facebook köszöntésekről már nem is beszélve. :D Meg amikor msn-be felköszöntött Coby, ha már a nővérével egy napon ünnepeljük a szülinapunkat. ^^ Vagy fél óra volt mire mindenkinek visszaírtam. És olyan jól esett, hogy még többen az amcsi ismerőseim közül is írtak, Courtney, Kelly meg Teressa is, ami így szinte hihetetlen, hogy veszik a fáradságot és írnak néhány sort. És tényleg nem kellenek ehhez nagy szavak, csupán annyi, hogy boldog szülinapot, vagy boldogat, 1-1 mosolygós jel, és ez olyan sokat jelent számomra, mintha valami nagy ajándékot kaptam volna, aminek az örömével nem tudok betelni. Szóval köszönöm mégegyszer mindenkinek! :) Azért azt még hozzá kell tennem, hogy az elmúlt egy év alatt nem csak korban lettem idősebb, hanem úgy érzem gondolkozásban, megnyílvánulásokban is. Bölcsebb lettem azt hiszem. Kezdek felnőni. Nem azt mondom, hogy mindig jól cselekszem, vagy jól beszélek másokkal, csupán nem vagyok annyira primitív, vagy naív mint régebben. Igaz, valamennyi hiszékenység kell az embereknek, hogy jól érezzék magukat. Szerintem nálam pont jól van így, ahogy van. Lassan kezdem önmagamat megismerni, felfedezni a bennem elrejtett kincsenek, hogy Isten miket adott számomra, mire lehetek képes az életben. Bár még nem tudok igazán megérteni, felfogni mindent, de azért igyekszem. És talán már észrevehető a változás, hogy ha viselkedésben nem is mindig, de gondolkozásban már félig felnőtt ember vagyok.
Hogy írjak egy kicsit az iskoláról is. Volt egy kis félévi hajtás, némi szívatással, de azért nem panaszkodhatom. 4,1-es átlag, nem túl megerőltető tanulással (nem, ez nem azt jelenti, hogy nem kell, csupán tényleg olyat veszünk, ami lényegében érdekel, vagy tudom hogy hasznát fogom venni, ezért figyelek, a számolásokat is értem). De ez is olyan, hogy tényleg sokszor időhiányban szenvedek és Istennek köszönhetem, hogy éppen nem szólítanak fel, vagy későbbre halasztanak valamit. Hát az osztály már nagyjából összerázódott, bár azért mindig vannak feszült pillanatok. Nem azt mondom hogy egy leányálom a mi egyre csökkenő osztályközösségünk élete.. de hát már itt nem is erről szól. Nem szereztem új barátokat, a régieket is kezdtem lassan elveszteni. Nem is igazán érzem jól magam, sokan maguknak akarnak jót áttaposva a másikon, meg a háta mögött, vagy éppen a szeme előtt szidja őt. Ilyenkor elgondolkozok, hogy ezek a hibák, melyek alapján a másikat becsmérlik bennem is megvannak, és akkor vajon engem is a hátam mögött kinevetnek, vagy kigúnyolnak?! Hát, megvan rá az esély. Igaz, a fiúk így is szoktak offolni, meg kifigurázzák azokat amiket mondok, de tudom, hogy ezt egyrészt viccből mondják, meg engem nem is bántó módon piszkálnak általában. Mégis azért néha rosszul esik nekem, mikor egy-egy mondat elhangzik... és ha még rá mondják? Igazából már úgy vagyok, hogy ki kell bírni 1,5 évet, valahogy túléljük, aztán szerintem az osztály nagy része úgyse fogja egymást keresni. Ezzel kapcsolatban írtam ki már több napja személyes üzenetben msn-be, hogy csendben tűrni. Mármint nem az offolásokra gondolva, hanem a megváltozott baráti helyzetekre. De most többet erről nem.
Az elmúlt napokban kicsit letört voltam. Rájöttem, hogy szinte nincs is olyan barátság ami a gyerekkortól kezdődően végigkísérne az életemben. Az évek múlnak, barátságok jönnek-mennek, talán néhány kedves pillanat megmaradt, de a csalódás fájdalma is. Nem tudom, biztos bennem van a hiba, de így az évek múlásával egyre több erősnek hitt barátságom kerül homályba. Igazából nem tudom megmagyarázni miért, talán Isten akarja így, talán nem, mégis ez lesz. Mindegy, ez még nem teljesen tisztázódott bennem, így inkább hagyjuk. Az viszont nagyon jól esett, hogy egyik nap Dániel - kedves székesfehérvári testvérem - rámírt, hogy hogy vagyok, mert olvasta facebookon az állapotjelentéseimet. Már rég nem beszéltünk, és abban a pillanatban olyan jó volt hogy megkeresett, sőt mondta, hogy majd imádkozik értem. :)
Idén még sok minden vár ránk. Lesznek esküvők, szuper koncertek - reményeink szerint, sok vidám pillanat, és biztos szomorú történések. Próbálom most már megerőltetni magam és ezekről sűrűbben írni.
Utolsó kommentek