hajnalcsillag

Gondolom már így mindenki kíváncsi rá, hogy mi történt velem az utolsó nap Angliában, illetve hazafelé. Szóval felkeltünk augusztus 31-én, amikor is az utolsó óráimat töltöttem Londonba. A szokásos "korán" kelés, majd reggeli és készültünk, mert a hazautazásom előtt még elmentünk Greenwichbe is. Mivel még Gergő sem járt ott, ezért ő is jött velünk. Miután elkészültünk buszra szálltunk, majd metróra. Aztán egy DHL nevű járművel utaztunk, ami így konkrétan nem tudom mi, de olyan, hogy föld alatt is megy egy ideig, aztán meg a felszínen, de így magasban a házak között. Szal tök jó volt a kilátás is, meg minden. Az jó volt mikor az alagútban mentünk és felfelé. :D Anett mondta, hogy üljünk legelőre, mert onnan tök jó és tényleg sokkal jobb volt. Ez a DHL egészen kivitt Greenwichig. Elég hamar kiértünk, ilyen 10 óra előtt. Volt egy nemzetközi piac, ahová épp akkor pakolták ki az árukat, amik főleg ilyen műtárgyak voltak, meg ilyen édességek, meg még nem tudom. Aztán így tovább mentünk, mert ugye ott a Temze és hát elég szép a kilátás. Tovább haladva egy ilyen nagyon szép helyre értünk. Kék volt az ég, zöld a fű, emellett pedig nagyon szép épületek állnak ott. Az egyik egy templom volt, ahová ingyen be lehetett menni és fényképezni is lehetett, a másik meg egy templomhoz hasonlító tárgyalóterem. Vagyis igazából ott van a hajósoknak az egyetem vagy mi, és hát még a mai napig használják mint ebédlő, vagy nem is tudom már mi. De így elég klassz hely, szóval ma is simán lehetne ott tartani ilyen nagy lakomákat, mintha a XVI-XVII. században lennénk. Az épületeket ölelő belső udvar is nagyon szép és gondozott, mint minden más terület Londonban. A következő állomás a hegytető volt, ahol a 0. fok található és az obszervatórium. Persze ez a legnagyobb látványosság és így nagyon sokan voltak, nem csak turisták, hanem így lakosok, akik kijöttek kirándulni. Le is ültünk egy kicsit pihenni és csodáltuk a látvány, mert ez önmagáért beszélt. Elég sok minden található egyébként a hegyen, de nem mindent volt időnk megnézni, mert csak néhány óránk volt. Így hát arra mentünk ahol a híres kezdőpont van. Útközben ki van állítva néhány dolog, és hát mindenhol ilyen szép virágok, mert bokrok, meg fák, meg kertek. És ilyen nagyon szép ott is a kilátás. Szóval odaértünk a csíkhoz, de így mindenki fényképezni akart. Szerencsékre kifogunk egy kínai turistacsoportot, aki nem bírták abbahagyni a fényképezést. Mindenkit 5 féle pózban lekaptak, meg azzal játszottak, hogy leguggoltak, az egyik kezüket Pekinghez tették a másikat meg Greenwichhez. Mert a 0. fokot jelentő csík mellett ott vannak városok, és hogy melyik hanyadik foknál található. Na szóval ott pózoltak, de így már eléggé kezdtük unni, de nem csak mi, hanem az a több tucat turista, aki még egyetlen egy képet se csinált. Mondjuk ki, pofátlan volt a turistacsoport.. de észrevették magukat és félreálltak kicsit. Csináltunk pár képet, aztán tovább mentünk mi is. Volt egy terem, be volt sötétítve és volt egy asztal, amin egy élő képet láttunk az utcáról. Így rendesen láttuk az embereket, meg a járműveket, nagyon vicces volt, Valahogy így kivetítettek. Ez egy elég jó dolog volt. :) Utána még benéztünk 1 - 2 múzeumba. Volt ilyen csillagászos, de az nem annyira érdekelt, így tovább mentünk. Ahol több időt eltöltöttünk az egy órás múzeum volt, ahol ki voltak állítva az első darabok és bemutatták, hogy miből állnak, meg volt egy földgömb is amin rajta voltak az időzónák. Ez így érdekes is volt, bár engem nem annyira kötött le, mint Gergőt meg Anettet, ők végignéztek, olvastak mindent. Kint leültünk még egy kicsit, beszélgettünk, aztán indultunk visszafelé. Ja igen, volt még két érdekes dolog. Az egyik egy 24-es beosztású óra, a másik pedig egy tábla, ahol a brit mértékegységek voltak bejelölve. Aztán elindultunk vissza, mert így kb. 1 órás út várt ránk. Leszállva elmentünk egy boltba, mert a többiek is vettek kaját, illetve én kértem, hogy menjünk el, mert így a többieknek hoztam haza édességet (még most is van belőle, pedig nem is hoztam annyira sokat.. úgyhogy kaphattok belőle). A lakásba visszaérve már ott várt Anett egyik lakótársa, aki éppen akkor jött vissza otthonról, Lengyelországból. Amíg távol voltam az ő szobájában laktam. De nagyon aranyos volt, mondta hogy majd menjek még hozzájuk, de akkor ne ilyen rövid időre. :) Az ebéd után Anett segített összepakolni, mert így hazafelé elég sok cuccom lett. Sajnos a bögrét amit tesómnak szántam azt ott kellett hagynom, mert nem is fért volna be, meg egyébként se biztos, hogy átengedték volna. Elköszöntem hát a többiektől és a buszmegálló felé vettük az irányt. A wizzair-es busz indulása előtt fél órával indultunk el, de az a szerencsétlen busz, ami egyből a Victoria-ra vitt volna, ahonnan indult a kisbusz, nem akart jönni. És így már ott vártunk 20 perce és semmi. Kezdtem ideges lenni, de mondta Anett, hogy ne izguljak mert ilyen 6-7 perc még kiérünk a Victoriára. Aztán jött is a busz, kiértünk, már csak egy feladat volt, megtalálni hogy honnan indulunk. Néhány ember az egyik soron ott ült csomagokkal, Anett megkérdezte angolul, hogy ők is a kisbuszra várnak-e. Mondták, hogy igen. Erre megkérdezte magyarul, hogy magyarok vagytok? A srác nézett ránk, de a lány válaszolt, hogy igen. :D Egyébként az a srác a szüleivel volt és spanyolul beszélt, vagy hogy. Na és akkor ott vártunk közösen, megnyugodtam hogy nem vagyok egyedüli magyar. Aztán futottak még ott páran, de utánuk szóltunk, hogy a wizzair buszt keresitek?! És mondták, hogy igen, mert ők is magyarok voltak. :D Aztán lassan meg is jött a busz, egyeztették az adatok. Egyébként az akkori sofőr is magyar volt. Elköszöntem Anettól, megköszöntem neki az elmúlt pár napot és beszálltam, beültem a 2 magyar lány mellé. Elvileg kicsit több mint egy óra az út a repülőtérig, de délután 4 órakor elég nagy forgalom volt, így kicsit dugóba kerültünk, meg később is indultunk és így majdnem 6-ra értünk ki. Útközben összeismerkedtem a két lánnyal. Így jó volt, mert ők sem voltak egyedül, meg én sem. :) Mikor beértünk már lehetett csekkolni, oda is mentünk a sorunkhoz és meglepődve láttuk, hogy senki nem vár ott. Kicsit nagyon izgultam a csomagom miatt, mert nagyon durván nehéz volt, konkrétan majdnem leszakadt a kezem. Viszont van ugye a korlát, hogy max. 10 kg lehet, különben fel kell adnom rendes csomagként, és ha az a repülőtéren történik akkor sok ezret kell fizetni. Ja meg azért is paráztam, hogy megértem-e mit mondanak nekem, mert ugye angol tudás... Végülis odaadtam az okmányaimat, aztán mondott valamit a csajszi, de nem értettem. Aztán rájöttem, hogy azt mondja, hogy tegyem a csomagom arra cuccra, hogy lemérje. Volt még egy szatyor a kezemben, amiben a papírjaim voltak, mondta, hogy azt is rakjam rá. Mondom ez nem kezdődik jól.. mert pl. Pesten le se mérték. Végülis így 9,6 kg lett a csomagom. :D Azért ez nem véletlen. :) Egyébként tuti több volt, mert mondta az egyik magyar lány is, hogy lemérték ott ahol volt és 20 kg volt, itt meg valami 17 vagy mennyit miért.. szerencsénkre. :) A sikeres csekkolás után felmentünk, ahol ismét várt ránk még egy ellenőrzés. Ki kellett raknod mindent, meg telefon, öv, stb. A vizet a táskámban hagytam véletlenül, így elvették. Felöltözködve végre tovább mehettünk, ahol kb. 10x annyi bolt volt, mint kis hazánk fővárosában. Ott tényleg van minden az édességtől kezdve, a ruhaboltokon át, az Apple iPodokon át, a Nike csukákig minden amit csak akarsz. Meg persze kajáldák, kávézok.. szóval ott tényleg el lehet lenni. Az egyik ilyennél meg is álltunk, a lányok ittak kávét én meg vettem innivalót, aztán leültünk. Közben átpakolásztam a válltáskámba néhány cuccot, hogy ne legyen olyan nehéz a csomagom, na meg közel legyenek a fontos dolgok. Aztán körbejártunk a boltokat majd leültünk a várónál. Akkor vettük észre, hogy ki van írva a gépünk fél órát késik. Mondjuk mi még így elég jól álltunk, mert volt akinek 6 órás késés volt kiírva. Leültünk hát és vártunk, vártunk, néztük a kijelzőt, de semmi. Alapból így 19:50-kor indult volna a gépünk, és ugye előtte 40 perccel lezárják a cuccost. Viszont se hétkor, se fél 8-kor még semmi új infó nem volt. Közben próbáltam az otthoniaknak üzeni, hogy nem kell értem annyira sietni a repülőtérre, de nem küldte el az üzeneteimet. Próbáltam telefonálni, azt se engedte.. aztán gondoltam írok Anettnak, de neki se küldte el az sms-t.. nem tudom mi volt a telefonommal. :S Végülis vártunk, aztán már nem bírtuk tovább és elsétáltunk egy másik irányba. Ott is rengetegen vártak és bámulták a képernyőt, hogy mikor írják már ki hanyas kapuhoz lehet menni. Aztán ilyen 8 óra után megtörtént a csoda és kiírták a magyar járatot. Mindenki felkapta a csomagját és elkezdett a megfelelő kapu irányába sietni. Kb. a fél repülőtér oda igyekezett, úgyhogy pillanatok alatt ilyen 100 méteres sor alakult ki. De nem is az hogy egyből elkezdték volna ellenőrizni a jegyeket, meg az útlevelet.. áá, még vagy 10 percig ott álltunk és vártunk. Addig pakolták fel a gépre a csomagokat vagy mi. Mi még nagyjából a sor elején vártunk, de már mindenki hulla kóma volt és haza akart menni.. aztán végre elkezdték az ellenőrzést és elég gyorsan fel is tudtunk szállni a gépre. Persze megint az ablakhoz ültem, de most a másik felére és nem annyira a szárnyhoz, hogy többet lássak. A lányok pedig beültek mellém. Volt megint ilyen oktatás, meg elmondták hogy azért késett a gép, mert a reggeli járatnál köd volt és így csúszott az egész nap. Nemsokára fel is szálltunk, egy ideig csodáltam a látvány. Annyira durva fentről kivilágítva a földrész... nem lehet így elmondani.. nagyon szép. Egy ideig csak bámultam, de aztán túl fáradt voltam az egészhez, így zenét hallgattam és az alvásra koncentráltam. Nem tudom, hogy aludtam-e, de hogy hamar Pestre értünk az biztos. Ilyen 23:45-50 felé szállhattunk le. Levettük a csomagokat és lassan haladtunk a bejárat felé. Látom onnan a teraszról nagyban integetnek. Néztem hogy kik azok, és kinek integetnek, de annyi volt a fény, hogy nem igazán tudtam kivenni. Aztán ahogy közelebb haladtam felismertem, hogy a család az. :D Hiányoztam nekik. :) Szóval bementünk, még ellenőrizték a papírokat. A többiek még vártak a csomagjaikra, de mivel nekem csak kézipoggyászom volt, ezért elköszöntem. Viszont így nem tudtam merre kell kimenni, mert senki nem ment semerre. Kerestem az Exit feliratot, de azt sem láttam.. Hát vártam amíg egy nőci elindult és követtem. Nem volt gáz egyébként. :D Aztán nyílt az ajtó és már ott várt anya, apa, meg a tesóm. Örültek hogy hazajöttem meg minden, én is örültem, csak hulla fáradt voltam. Ekkor volt már éjfél. Gyorsan kimentünk a kocsihoz, bepattantunk és már jöttünk is hazafelé. Útközben meséltem pár dolgot, meg mutogattam, hogy mit hoztam, amennyire volt még energiám. Ilyen fél 2 után érhettünk haza, aztán még kicsit pakolásztam, meg fürödtem és ilyen 3 előtt feküdtem le. Aztán meg 6 előtt keltem, mert iskolába kellett mennem. Izgalmas volt. :)

Összefoglalva hihetetlenül hálás vagyok, hogy kijuthattam Angliába, Londonba, még ha csak pár napra is, hiszen ez volt az egyik álmom. :) Nagyon jól éreztem magam, sok mindent láttam, tapasztaltam, és ahogy lesz lehetőségem rá szeretnék ismét kimenni. Nem az hogy kiköltözni, csak néhány hónapig ott lenni, mert ott olyan jobb. Köszönök még egyszer mindent Anettnak, főleg hogy túlélte a sok problémázásomat a 

"nem eszek ilyet"-ekkel kapcsolatban. :D Egyszer mindenki menjen el oda, mert azt nem lehet kihagyni. :) 

Repülni pedig jó dolog. :D