Hol is kezdjem. Talán a csütörtöki napnál. Az volt az egyik legkeményebb. Tesómnak és anyumnak is dolgoznia kellett. Viszont beköszöntött a málnaszezon, így ketten apummal ránk maradt a száz hold föld. Na jó, persze ez túlzás, de nem 2 db, 5 méter hosszú sorunk van, úgyhogy gondolhatjátok. Na és hát reggel 7 vagy 8 órától délután 3-ig kint voltunk. Először még jól bírtuk, mert hűvös volt, aztán picit esett is az eső, de aztán kisütött a nap és wáá. Nagyon meleg volt én meg már haza akartam jönni. Na aztán 3 után hazaestünk, gyorsan lefürödtem és pihentem. Végre. Egész nap nem csináltam semmit (azon kívül, hogy teregettem, meg a száraz ruhákat beszedtem). Pénteken ugyanez, csak ott már kiegészülve anyummal és a tesómmal és kevesebb sorral. Így is volt fél 12, mire hazaértem. Aztán fürödtem meg ilyenek, és picit pihentem, mert délután már mentem Vácra. Igazából már akkor fáradt voltam, és már közel volt a holtpont, de azért mégis, vidáman tekintettem az előttem lévő programokra.

A buszmegállóba jött egy srác, valahol túrázni volt. És elkezdett nekem mesélni, meg kérdezett pár dolgot. Aztán lassan eleredt az eső. Persze mire kinyitottam az esernyőt már jött a busz. Aztán a mellettem lévő négyesbe ült a buszon. Én bámultam ki az ablakon - szokásomhoz híven -, de mikor a másik oldalra néztem, akkor hirtelen azt vettem észre, hogy a srác engem figyelt. Mármint rám nézett, aztán elfordult. De nem egyszer. Mondom jólvan. Nem vagyok ilyen hogymondjam, "valaki mindig figyel" mániás, csak vicces volt. Aztán siettem a vonathoz, azt hittem hogy lekésem. És azt semmiképpen nem akartam, mert Dáviddal megbeszéltük, hogy találkozunk (Evelin szerint végre :D). Igaz, ezt addig nem akartam elhinni, amíg nem találkozunk szemtől szembe, mert mindig akad valami. Leszálltam, körbenéztem, Dávid sehol. Gondoltam magamban, most én vagyok hülye és nem ismerem fel, vagy nem tudom. Aztán rá pár percre meg is érkezett. Aztán elmentünk postára. Közben beszélgettünk mindenféléről. Párszor szerintem idiótának nézett, pl. mikor kijelentettem, hogy a szobámban csak egy héten egyszer törlök port, vagy éppen nem foglalkozok a kutyánkkal. Mindegy, legalább megtudta milyen vagyok, és nem hazudtam. Volt pár furcsa helyzet, kicsit zavarba voltam, meg agyilag is kicsit fáradt voltam, de azért örülök, hogy találkoztunk. Jobb volt, így "civilben", mintha egy koncerten összefutunk és egymás fülébe ordítozunk beszélgetés címen. Aztán miután fájdalmas bucsút vettünk egymástól a blahán vártam még fél órát. Közben leszólított egy nő. Megáll előttem, néz rám, mosolyog, én is nézek rá, én is mosolygok. Aztán köszön, hogy hello. Mondom jónapot! Mondja, hogy vegyek valami újságot a hajléktalanok támogatására. Én meg közöltem, hogy elnézést, de nem. Aztán elment. Később megint visszajött. Mondja, hogy már másodszorra találkozunk, muszáj vennem egy újságot. És ismét mondtam, hogy bocsánat, de nem. És akkor szép napot kívánva elment. Aztán szerencsére háromnegyed 7 körül jött Bogi, vele dumáltunk és vártuk a fiúkat. Megmutatta a szép veserúgási foltját, amit az ABR koncerten szerzett. Mivel 7-kor még sehol nem voltak, ezért Bogi javalatára lementünk a metróhoz. Na ott várt már raron. Akkor odajött egy hapsi cigit kérdezni. Kb. mind a hárman minimum kétszer elmondtuk, hogy nincsen cigink, de csak nézett ránk tovább. Rám néz, mondom nincs cigim. Aztán lassan elballagot. Vártunk kicsit Kristófra, aztán szerencsére jött ő is. Elindultunk a koncertet megkeresni (a 4-es metró egyik állomásán volt). Odaértünk, elég érdekes volt minden (majd írok róla beszámolót). Találkoztam Zéével, meg Johnyval. :) Meg volt még pár ismerős. De már alig álltam a lábamon. Aztán tíz körül léptünk is. Útközben már arra sem volt erőm, hogy reagáljak, csak hallgattam a többieket. Villivel mentünk ki a nyugatiig. Mellém állt egy csaj, valami csomag volt nála. Én meg nem kapaszkodtam rendesen és ráléptem valamijére. És mondtam, hogy bocsánat. Aztán raronra néztem, ő csak nevetett, és már én is magamon. Kész voltam. Aztán éjfél után értem haza, és fél egy körül feküdtem le. Folyt köv.