hajnalcsillag

Megbántottak. Megsértődve elkiáltottam magam, majd elvonultam. Nem is emlékszem mikor sírtam utoljára. Talán jobb is, lehet, hogy megint fájna. Már kezdtem felnőni, de most ismét. Miközben a fájdalom a szívembe hatolt, könnycseppek csordultak le az arcomon, s azt kérdeztem magamban: miért? Nem, nem ezt akartam, de egyszer miért nem lehet nekem igazam?! Itt ülök sírós szemmel, megsértve, teli vággyal, hogy most azért is megmutatom. Kitörök az érzékeny burokból, amely körülvesz, és tovább élek. Csak most, ma még nem. Ebben a pillanatban képtelen lennék rá. Eszembe jutnak a régi bántások, amiket szavakkal kaptam. Ilyenkor mégrosszabb. De nem, nem sírok tovább, már felnövök lassan.